2011. Március 18.

„A hetedik hónap első napján szent összegyülekezésetek legyen. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát. A kürtzengés napja ez” (1). Amikor megfújták a „sófárt”, a kosszarvból készült kürtöt, mindenki abbahagyta a munkát, és elment a gyülekezetbe, ahol hálaáldozatot mutatott be az Úrnak. A templomba nemcsak azért megyünk, hogy kapjunk valamit, hanem az imádatért és hálaadásért, azért a kegyelemért, amit már Istentől megkaptunk. Te miért mész a gyülekezetbe?

2011. Március 17.

„Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája, és ennek a hónapnak tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni” (16-17). Az Úr páskáját az Egyiptomból való szabadulás emlékére ünnepelte Izráel népe. Arra emlékeztek, hogy a tizedik csapás éjszakáján a halál angyala csak azokba a házakba nem ment be, melyeknek ajtófélfája - Isten rendelése szerint - bárány vérével volt bekenve. Amely ajtó nem volt bekenve, oda bement az ítélet. A mi páskabárányunk Jézus. Aki hisz őbenne, ahhoz nem megy be az ítélet.

2011. Március 16.

„Ezt a tűzáldozatot mutassátok be az Úrnak: naponta két hibátlan egyéves bárányt állandó égőáldozatul” (3). Engesztelő áldozatra a bűn miatt volt szükség, melyet naponta kellett bemutatni. Így akarta Isten az embereket emlékeztetni arra, hogy bűneik miatt mindennap szükségük van kegyelmére. Az Ószövetség minden bárányáldozata egyúttal előre is mutatott arra a tökéletes Bárányra, aki egyszeri, tökéletes áldozatával örök engesztelést szerzett.

2011. Március 15.

„Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére…, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj” (16-17). Mózes tudta, hogy egy nép lelki és politikai életében is kulcskérdés, hogy ki a vezetője. Ha a vezető nem Istentől rendelt ember, akkor mind az egyház, mind az ország népe pásztor nélkül bolyongó szétszaggatott nyáj lesz. Ezért Mózes azt kéri Istentől, hogy ő rendeljen egy férfit a nép élére, és ő ruházza fel tekintéllyel és méltósággal. Ezért fontos, hogy Isten mindenkori népe imádkozzék ilyen vezetőkért.

2011. Március 14.

„Adj nekünk örökséget apánk testvérei között. Mózes az Úr elé vitte ügyüket…” (4-5). Celofhád lányai hittek Isten ígéretében, ezért ragaszkodtak elhunyt apjuk örökségéhez. Kérésüket nem népszavazás útján dönti el Mózes, hanem az Úr elé viszi. Az istenfélő (egyházi vagy állami) vezetők örök példája lehet ez.
Mi is ragaszkodunk az Isten által nekünk ígért örökségünkhöz?

2011. Március 13.

„Izráel fiai közül tehát összesen hatszázegyezer-hétszázharminc embert vettek számba” (51). A honfoglalás egyúttal hitharc is volt. A névjegyzékbe vett harcosok számát pontosan feljegyzik. Isten nemcsak azt akarta itt jelezni, hogy az egyház népének a földi útja testi és hitharcokkal van tele, hanem azt is, hogy ebben a közös harcban minden hívő emberre számít. Rád is számíthat?

2011. Március 12.

„…békességem szövetségével ajándékozom meg” (12). Fineás szent indulatának hatalmas utótörténete van a Bibliában (Zsolt 106,30; Fil 3,6). A nép Istenhez tartozásának feltétele a mindenáron megőrizendő tisztaság és szentség (3Móz 19,2), és ez az alapja az Izráellel kötött örök (tehát ma is érvényes) szövetségnek (13). Isten azonban egyidejűleg a „háttérben” egy másik, ennél nagyobb szövetséget is készített, amelynek elhívottai a világ összes népéből mindazok, akik hisznek Krisztusban (Zsid 6,20).

Imádkozzunk a bibliamunka fáradhatatlan munkásaiért, az Ige fordítóiért, terjesztőiért és hirdetőiért hazánkban és szerte a világon!

Hálaáldozatunkkal segítsük az anyanyelvünkön megszólaló Igét szolgáló Magyar Bibliatársulat Alapítvány munkáját!

2011. Március 11.

„Csillag jön fel Jákóbból…” (17). Az Ó- és Újszövetség elszakíthatatlan összetartozásának egyik kulcsa ez a mondat, amelynek kimondására Isten Lelke indítja Bálámot. Az Egyiptomból elmenekült és megátkozandó vándornépben meglátni Isten szeretett gyermekét ugyanúgy az Isten Lelke által munkált hit dolga, mint a számkivetettként bújdosó (Mt 8,20), s majdan megfeszített Jézusban felismerni a világ dicsőséges Megváltóját.

2011. Március 10.

„Nem ember az Isten, hogy hazudnék…” (19). Isten nagyon világos utasításokat adott Bálámnak arra nézve, hogy mi a terve vele és Izráellel. A nép Bálám részéről csak áldásra számíthat, átokra nem. Bálám mégis folyamatosan kísérletezik, remélve, hogy megfordul a „széljárás”. Hányszor reménykedtünk már mi is abban, hogy amire Isten többször is világosan nemet mondott az életünkben, az majd valamiképpen mégis igenné válik? Érdemes ebben reménykedni?

2011. Március 9.

„Isten azonban haragra gerjedt, amikor elment Bálám” (22). Miután engedélyt adott rá, Isten látszólag érthetetlen módon megharagszik Bálámra, amikor az felnyergeli a szamarát, és útra kel. Istent azonban nem a kimondott szavak érdeklik (szavakban Bálám már elsőre visszautasította az ajánlatot), hanem az, ami a szívben van. Bálám pedig szívében alig várja, hogy elmehessen prófétálni Izráel ellen. Isten vajon összhangot talál engedelmes szavaink és engedetlen szívünk között?

2011. Március 8.

„Ezért mondják a regélők…” (27). Szíhón legyőzése olyan fordulópont a pusztában számkivetettként vándorló nép életében, amelyet megénekeltek a tábortüzeknél, és amire bátorításként még évszázadokkal később is is visszaemlékeztek (Zsolt 135,11; 136,19). Ugye a mi életünkben is vannak ilyen fordulópontok, amikor Isten megtartott a veszélyek közepette? Ha igen, emlékezzünk vissza rájuk, amikor a jelen és a jövő megpróbáltatásai keserítenek!

2011. Március 7.

„…életben marad, ha föltekint arra” (8). A rézkígyó Isten gondviselésének áldott eszköze volt a pusztában. A bűnöst bűne elismerésére és megbánására indította, és így lett a megtartatás útja, Jézus Krisztus előképe az Ószövetségben. Ezékiás király évszázadokkal később már mint bálványszobrot pusztíttatta el (2Kir 18). Ha a személyes hit hiányzik, Jézus Krisztusból is csak az unásig emlegetett „keresztyén értékek” bálványa marad.
Maradjunk Krisztussal napi kapcsolatban!

2011. Március 6.

„Nem vonulhatsz át itt...” (18). Mózes testvérként szólítja meg az edómiakat, de a királyuk ellenséges indulattal felel neki, és nem engedi át a területén. Az ellenségesség Jákób és Ézsau küzdelmével kezdődött, és végigkíséri a zsidó nép egész történelmét. A „közös vér” nem sokat jelent, ha nem közös a testvérek hite, ha nem osztják ugyanazokat az értékeket, ha nem tudnak együtt sírni és örülni. Családi keserűségeinket enyhítse keresztyén testvéreink jelenléte és szeretete.

2011. Március 5.

„…arcra borultak. Ekkor megjelent nekik az Úr dicsősége” (6). Mózes békessége ebből táplálkozik. Tud újra és újra leborulni a mindenható Isten előtt. Nem perelt vele, hanem elé borult a legszorongatottabb helyzetben is. Ekkor megjelent neki az Úr dicsősége. Egy államférfi, a legmagasabb rangú egyházi vezető, a föld poráig megalázkodva. Bárcsak lenne nekem is mindig ilyen bátorságom alázatosnak lenni! Vajon nem ezért tapasztaljuk meg oly ritkán Urunk dicsőségét?

Imádkozzunk azért, hogy imánk, Isten előtti esedezésünk kedves legyen az Úr előtt, és valóban közbenjárhassunk másokért!

Hálaáldozatunkkal adakozzunk a nőszövetség szolgálatainak támogatására.

2011. Március 4.

„…vétektől megtisztító vizet készítsenek vele” (9). Mi arra vagyunk képesek Istenünkkel szemben, hogy napról napra növeljük tartozásunkat felé, azaz halmozzuk bűneinket. Ennek ellenére maga Isten kínálja fel a megtisztulás lehetőségét. Mózes korában még a vörös tehén hamva által tette ezt. De ez félreérthetetlen előképe Jézus Krisztus drága vérének, amellyel minden bűnömért tökéletesen eleget tett. Milyen hálára indít ez téged?

2011. Március 3.

„Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között” (20). Milyen csodálatos ígéret! Számtalan családi kötelék szakad meg, testvérek válnak ellenségekké, mert nem tudnak megosztozni ideig való örökségen. Atyánk „örök örökséggel” ajándékoz meg, amelyet nem kell féltenünk senkitől, sőt örömmel hirdethetjük, mégsem veszítjük el. Ugyanez a mennyei örökség bátorít szűk anyagiak között, de int alázatra a bővölködésben is.

2011. Március 2.

„Lásd, elpusztulunk, elveszünk, mindnyájan elveszünk!” (27). A gyilkos indulattal tomboló tömeg tagjai az Úr szelíd cselekedetének gyümölcseképpen belenéznek saját szívükbe, s megállapítják: tényleg halált érdemelnek. Az első lépés a megváltás útján ma is ez: valld be magadnak és Uradnak: igen, halált érdemlek. S akkor megüresített szívedet betölti az érthetetlen, de „működő” kegyelem, amit Atyánk Krisztusban neked is elkészített.

Hidd el! Élni fogsz. Örökké.

2011. Március 1.

„Másnap így zúgolódott Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen” (6). Mózes és Áron életveszélyben vannak. De a következő pillanatban az Úr pusztítani kezdi a lázadókat. És mekkora szeretet van Mózesben: menteni kezdi gyilkosait. Krisztusi indulat, mely imádkozik és cselekszik gyilkosaiért. Csak a mennyei kegyelmet megtapasztaló élet tud megbocsátani az életére törőnek, de az „egyszerű haragosnak” is. Kérd ezt a kegyelmet!

2011. Február 28.

„Bizony az Úr ellen fogtatok össze…” (11). Elkerülhetetlen, hogy közösségeinkben, gyülekezeteinkben időnként kritika fogalmazódjon meg. Különbség van azonban abban, hogy Istentől ered a megjobbítás szándékával, vagy emberi önzésből, s az Úr ellen irányul. Különbség van abban, milyen lelkülettel fogalmazzuk meg egyet nem értésünket, illetve milyen lelkülettel fogadjuk mások egyet nem értését. Mózes arcra borult. Kérjünk alázatot a szóláshoz is, a meghallgatáshoz is.

2011. Február 27.

„…emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat…” (39). Az ige ismerete és a keresztyén életvitel élő egységet alkot, mint a fa gyökere és törzse. Isten Igéjének ismerete nélkül képtelenek vagyunk neki tetsző, s egyben boldog életet élni (vö. Zsolt 1,1-2). Egyetérthetünk Jakab buzdításával: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói” (1,22).

Tegyünk ki lakásunk helyiségeibe bibliai idézeteket, hogy naponként erősítsenek!

2011. Február 26.

„Amikor bementek arra a földre…” (2). Isten visszaparancsolta népét. De az ítéletben mégis ott van a kegyelem, hiszen mai igénk azzal kezdődik, ami előrevetíti a majdani megérkezést. Isten elvégezte, hogy célhoz érnek majd. Így az áldozati rendelkezésekben nem a keserves kötelezettséget, hanem a reménységet hallhatjuk meg: bizonyosan lesz megérkezés népe számára. Jézus Krisztus eljövetelével kezdetét vette a megérkezés.

Imádkozzunk vezetőinkért a hitben, akik nem „óriások”, és a nekik adott felelősség miatt másoknál is jobban rászorulnak Isten Lelkének bátorítására!

Hálaáldozatunkkal támogassuk egyházi folyóiratainkat, váljunk előfizetőkké, vagy fizessük elő másoknak a gyülekezetben!

2011. Február 25.

„Fiaitok… bűnhődnek a ti hűtlenségetekért…” (33). Hatalmas a felelősségünk! Mit hagyunk örökül gyermekeinknek és unokáinknak?! Személyes hitünk, példaadásunk meghatározó lehet a fiaink számára, mint ahogy ezeknek a hiánya is. Felelősek vagyunk házasságért, családért, valós értékekért, helyi közösségekért, egy élhető társadalomért, nemzetünkért. Mit tehetünk azért, hogy életterünket műveljük és őrizzük, ne pedig tönkretegyük? Az Úr ránk bízta az evangéliumát! Jaj a hűtleneknek!

2011. Február 24.

„…forduljatok meg…!” (25). Akkor fekszem le nyugodtan, ha aznap mindent megtettem, amit az Úr erejével és vezetésével el kellett végeznem. Ítéletes, amikor elvégezetlenül maradnak feladatok, akár véglegesen. Izráel népének vissza kellett fordulni, mert nem jól éltek az Úr kínálta lehetőségekkel. Amikor erre rádöbbennek, már késő. „Mindennek rendelt ideje van” (Péld 3,1). „Áron is vegyük meg az alkalmakat!” (Vö. Ef 5,16, rev. Károli).

2011. Február 23.

„…óriások...” (33). Sokáig felnéztem emberekre, „óriásnak” tartottam némelyiküket. Ma is tisztelem őket, de rájöttem, hogy ugyanolyanok, mint bárki más. Még a legnagyobb történetek is „mítoszok”. Az Úristen az egyetlen „óriás”, mi pedig egyformán rászorulunk. Ha többet foglalkozunk az előttünk álló nehézségekkel, mint Isten ígéreteivel, úrrá lesznek rajtunk a félelmek, és legyőzhetetlen óriásokká nőhetnek emberek és feladatok. Krisztus utat nyitott. Nincs mitől félni!

2011. Február 22.

„Hogy mertetek… beszélni… szolgám ellen?” (8). Korábban Józsué amiatt panaszkodott, hogy mások is kapták a prófétaság Lelkét. Mózes meginti, hogy ne legyen féltékeny: bárcsak az Úr egész népe prófétálna (11,29). Az Úr sokaknak adhatja az ő Lelkét. Vannak azonban az Istennek különleges feladatra kiválasztott szolgái. Ilyen volt Mózes! Mirjám és Áron féltékenyen beszélnek róla. Vétek féltékenykedni az Úr szolgáira, és ellenük hangolni másokat, ehelyett könyörögni kell értük!

2011. Február 21.

„…míg meg nem undorodtok tőle…” (20). Bonhoeffer hangsúlyozta, hogy a valóságos szabadságot csak a lemondásban lehet megtapasztalni. Erre tanította meg elégedetlen népét az Úr! Unták a mannát, ezért kaptak húst. Isten ezzel is megmutatta hatalmát. Az ember, ahogy birtokba vesz valamit az Úr szándéka ellenére, egyszerre megtapasztalja a kiábrándulást és az undort. Aki azonban „leteszi” az életét, megtalálja azt (Mt 16,25).

2011. Február 20.

„Ki tart jól bennünket hússal?” (4). Ez alapvető kérdés! Minden e kérdés körül forog a világban. Sőt, mint igénkből kiderül, Isten népe között is. Visszavágyakoznak Egyiptomba, ahol olcsón ettek halat, dinnyét és mindenféle finomságot. Megunták a mannát, és siránkoznak régi, szolgasággal terhelt, de „változatosabb” életük után. Finom az olajos sütemény ízű manna, de unalmas. Jó tudni, hogy az Isten országa nem evés és ivás, hanem Krisztusban való öröm (Róm 14,17).

2011. Február 19.

Az Újszövetségben Pál azt írja a korinthusiaknak, hogy „minden illendően és rendben történjék” (1Kor 14,40). Természetes, hogy Isten népe sokkal korábban, a pusztában is egy bizonyos rend szerint menetel. Ez a viselkedés hitvallás arról, hogy kié vagyunk - azé, aki a földet és az eget alkotta, aki rendet hozott létre a teremtéskor. Mózes szavai is arról vallanak, hogyha akár úton vagyunk vagy megállunk, szükségünk van az Úr védelmére, jelenlétére.

Imádkozzunk azokért, akik keresnek egy befogadó egyházközséget, ahol megtapasztalhatják az evangélium áldását!

Hálaáldozatunk: Támogassuk a gyülekezet felújítási munkáját, hogy az istentisztelet környezete méltó legyen az alkalomhoz, és segítse az embereket abban, hogy Isten igéjére figyeljenek!

2011. Február 18.

A harsona hangja jellegzetes és erős, de mivel csak a papok fújhatják, érezzük, hogy többről van szó itt, mint egy praktikus tömegkommunikációs eszközről. Akár riadónál, akár ünnepkor, a hangja emlékezteti Istent (10), hogy a népének szüksége van rá. Mivel a papok fújják, az emberek sem felejtik el, hogy egy győzelem vagy ünnep Istenről szól. Ez a gyakorlat üzenetet hordozhatott Izráel ellenségei számára is.

2011. Február 17.

A léviták a sátorban, illetve a sátor körül végzik az Úr szolgálatát, és az Úr a sátorban, illetve akörül mutatja meg jelenlétét. Amíg az Úr felhője vagy tűzoszlopa köztük van, a nép a helyén marad. Ha Isten felhője fölszáll, akkor elindulnak, és addig mennek, amíg az újra le nem ereszkedik. Az egyre rövidebb utazási vagy megállási idő is mintha humorával a szöveg komoly üzenetét erősítené. A lényeg az, hogy az Úr parancsa szerint cselekedtek. Ahogyan nekünk is kellene.