2010. December 18.

„…annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetség közbenjárója…” (6). Különb, jobb – ezekkel a szavakkal jellemzi igénk Jézus főpapi szolgálatát, a benne és általa kötött szövetséget és azt az ígéretet, amelyet benne teljesített be az Atya. Jézus a különb szövetség tökéletes közbenjárója lett, aki életével és halálával megpecsételte Isten akaratát. Így válhattunk mi magunk is részeseivé és haszonélvezőivé ennek az új szövetségnek. Advent fényében különös erővel világít a beteljesült várakozás ígérete.

Imádkozzunk a szeretetotthonokban gondozott öregekért és az intézetekben hagyott fogyatékosokért.

Hálaáldozatunkkal támogassuk gyülekezeteink ünnepi legátusait.

2010. December 17.

„…olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült” (1). Van Főpapunk, aki a Mindenható trónusának legkiváltságosabb helyére ült. Azért, „hogy ezzel megbizonyítsa, hogy ő az Anyaszentegyháznak Feje, aki által igazgat az Atya mindeneket” (HK 50). Krisztus főpapsága mennyei eredetű – mondja Kálvin, s ezzel egyben arra is utal, hogy ennek hasznát mi szüntelenül élvezzük a földi életünk során, sőt halálunk órájában is. A menny és a föld végső soron benne és általa jut közel egymáshoz, így mi emberek is csak általa és benne juthatunk közel az Atyához, a menny valóságába.

2010. December 16.

„Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített…” (26). Valóban ilyen főpap illik hozzánk, bűnös, Isten ellen lázadó és a magunk dicsőségét hajszoló emberekhez? Nehogy félreértsük! Nem hitünk jutalmáért, Istent dicsőítő cselekedeteinkért illik hozzánk a tökéletes főpap, Krisztus. Egyedül ő az igaz, a szent, az ártatlan, aki megmentésünkért mégis vállalta a gyalázatot, az Atyától való elhagyottság szörnyűségét. Ezért egyedül őt dicsérjük és imádjuk!

2010. December 15.

„Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja…” (1). Melkisédek alakja meglepetésszerűen lép elő fontos események csomópontján, s aztán nyomtalanul tűnik el a történelemből. Személye érv, példa és magyarázat ahhoz, hogy Krisztus főpap mindenekfelett. Ő az igazság királya, akiben Isten igazsága testet öltött. De egyben ő a békesség királya is, akiben Isten megbékéltetett bennünket önmagával, és felkínálta a békességre vezető utat, amelyen járva egymással is békességben élhetünk.

2010. December 14.

„…békességtűrő lévén, megnyerte az ígéretet” (15). Isten ígéretei változhatatlanok, mert ő sohasem bánja meg ígéreteit. Boldog megtapasztalása lehet ez mindazoknak, akik tudnak türelemmel várni. Korunk embere elfelejtett várni, életét az „add meg, Uram, de most mindjárt” gondolata szövi át. Mindent azonnal akarunk, az érzéseket is, mint amilyen a bizalom és a szeretet. Óriási dolog, ha valaki ebben a rohanó, felpörgetett ritmusú világban tud türelemmel várni Istenre, az ő ígéreteire.

2010. December 13.

„…akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot…” (4). Megvilágosíttatni azt jelenti: az ember világosan látja saját lelki állapotát. Meglátja bűneit, s rádöbben arra, hogy gonosz, istenellenes élete miatt milyen reménytelen a helyzete, de azt is, hogy egyetlen reménysége Krisztus helyettes áldozatának elfogadása. Meg kell ízlelnünk az eljövendő világ ízét is, mely így olyan valóság lehet számunkra, mint az étel, melyet megízlelünk. „Számban nevednek jó íze van” (Ady).

2010. December 12.

„A nagykorúaknak pedig kemény eledel való…” (14). A Krisztust követő életben is van felnőtt- és gyermekkor. Nem minden hívő embert lehet egyforma eledellel táplálni. Nem tud növekedni az, aki nem a neki megfelelő táplálékkal táplálkozik. Soha ne feledjük: valamilyen táplálékra mindenkinek szüksége van. Adventben is igaz:

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6).

2010. December 11.

„Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet” (8). Az emberré lett Isten Fiának is meg kellett tanulnia, hogy emberként mit is jelent Istennek engedelmeskedni. És emberi szenvedéseiből „megtanulta”. A szenvedést tehát fogjuk fel „tanítómesterként”, amely letisztítja rólunk az emberi elbizakodottságot, és megtanít az Istennek átadott élet egyetlen lehetőségére. Jézus Krisztus értünk és helyettünk szenvedett, és nekünk ajándékozta az Istennel való engedelmesség megtartó erejét.

Imádkozzunk azért, hogy naponkénti bibliaolvasókká legyünk, azok maradjunk és azzá tehessük szeretteinket is.

Hálaáldozatként karácsonykor ajándékozzunk szeretteinknek Bibliát, énekeskönyvet és más hitbővítő kiadványokat.

2010. December 10.

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál”, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait (12). Meg akarod ismerni Istent, a másik embert és önmagadat, meg akarod ismerni az „igazságot”? Melyikünk ne akarná? Ki ne akarna eligazodni az életnek ezekben a nagy kérdéseiben? Olvasd hát a Bibliát – mindennap!

2010. December 9.

„…aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott…” (10). „A nyugalom szó a Zsidókhoz írt levélben minden váradalom összességét jelöli, mint az »Isten országa« az első három evangéliumban és az »élet« Jánosnál… A határidő most érkezett el, Jézus Krisztus eljövetelével” (Biblia – magyarázó jegyzetekkel, 1466. o). Nincs olyan ember, aki még a „testi” nyugalomnál is jobban ne vágyna a lelke nyugalmára. Kertelés nélkül el kell mondanunk mindenkinek: csak Jézus Krisztusban találjuk meg egyedül és kizárólag lelkünk nyugalmát.

2010. December 8.

„Sőt intsétek egymást minden napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától” (13). „Ami a gyülekezetet – a pusztában vándorló Izráelhez hasonlóan – fenyegeti, az a hitetlenség, ami egyúttal engedetlenség is, és a kezdetben meglévő bizalom elveszítésében nyilvánul meg” (Biblia – magyarázó jegyzetekkel, 1466. o.). A moralizáló keresztyének szétszórt figyelmét igénk a legnagyobb bűnre, a hitetlenségre irányítja, hiszen minden egyéb bűnünk ennek az egynek a következménye. Óriási lehetőség számunkra, hogy egymást is óvhatjuk ettől, sőt egyik legfontosabb feladatunk hívő és nem hívő testvéreink buzdítása. Éljünk ezzel a lehetőséggel!

2010. December 7.

„Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához.” Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk (6). Jézus Isten ügyét képviseli közöttünk, és a mi ügyünket Isten előtt – mondja az írásmagyarázó J. A. Bengel. Jézus ahhoz az anyaszentegyházhoz hűséges, amelynek sarokkövévé tette őt Isten. Az Istent és embert egyszerre képviselő Jézus Krisztus, s a benne való hit teszi az egyházat egyházzá, a hívőt keresztyénné, akinek csalhatatlan ismertetőjele a nyílt kiállásban kifejeződő bizalom Isten iránt és az ő mindenek feletti hatalmába vetett reménység.

2010. December 6.

„…és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (15). „Az emberrel való ama közösségvállalás, amely Isten Fiának emberré lételében valósult meg, a halál elszenvedésében vált teljessé. Mindkettő azért történt, hogy az embert megszentelje. A szó az Isten számára történt elkülönítést és felkészítést, a neki való átadást jelenti” (Biblia – magyarázó jegyzetekkel, 1465. o.). Nem az emberlét megváltozhatatlan velejárója tehát a halál rabsága, a haláltól való szakadatlan félelem. Könyörögjünk a szabadulásért!

2010. December 5.

„…szükséges a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk” (1). Többnyire nem vesszük észre, hogy sodródunk. Szoktuk is mondani: „elsodort az élet”. Különösen is veszélyes kísértés ez a hit dolgaiban. Ha a keresztyén életgyakorlat rutinszerűvé válik, terhessé lesz keresztyén mivoltunk. Ha a „szabad – nem szabad” erkölcsi szabálygyűjteménye uralja hitünket, akkor ez nem ad erőt, és a „sodródás” tetejébe még állandó lelkifurdalásunk is lesz. Figyeljünk Isten ígéreteire, a testté lett Igére, Jézus Krisztusra, aki meg tud őrizni az elsodortatástól!

2010. December 4.

„Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, elküldve a szolgálatra…?” (14). Az angyalok Isten küldöttei, akik mindenkor engedelmesen teljesítik az ő parancsait. Örömmel olvashatjuk, hogy szolgálatukkal mennyei parancsokat hajtanak végre a mi javunkra. Az angyalok engedelmessége buzdítson bennünket is őszinte és engedelmes szolgálatra!

Imádkozzunk azokért, akik egyedül, szomorú magányban kezdik meg az adventi készülődést.

Hálaáldozatunkkal tegyük emlékezetessé a szép időszakot a környezetünkben élő kisgyermekek számára.

2010. December 3.

A legnagyobb jóindulatról olvasunk ma. Isten nemcsak a múltban szólt az atyákhoz, hanem „…az utolsó időkben szólt nekünk Fia által” (1). Mindig kegyelem, amikor megszólal Isten. Halljuk meg az ő szavát, és imádkozzunk állhatatosságért, hogy cselekedni tudjuk akaratát (Zsid 10,36)! Legyünk „Jézus szava hallgatói, igaz megtartói” (MRÉ 162).

2010. December 2.

Az engedelmesség útját járva mindig készenléti állapotban kell lenni, mert minden nap, minden alkalom kihívás a hívő ember számára. Szívleljük meg az apostoli útmutatást: „…akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban” (19). Imádkozzunk tehát azért, hogy felülről kapott bölcsességgel tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól!

2010. December 1.

„… legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul” (2). Vannak ügyeink, melyeket magunk tudunk intézni, és vannak olyanok, amelyekben segítségre van szükségünk. Jó, ha ilyenkor mellénk állnak, és megtapasztalhatjuk a testvéri szeretetet és segítőkészséget. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy mi hol és mikor állhatunk mások mellé. Ne menjünk el közömbösen szükséget szenvedő embertársaink mellett!

2010. November 30.

„…tusakodjatok imádságaitokban velem együtt az Isten előtt énértem…” (30). Ha Krisztus Urunkra figyelünk, nem hagyhatjuk ki imádságainkból testvéreinket. Az önzés bűne azonban imádságainkat is megfertőzi. Harcoljunk ellene azzal, hogy naponta könyörgünk másokért is! Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem szégyen arra kérni a testvéreket, hogy imádkozzanak értünk (vö. Jak 5,16).

2010. November 29.

„Mindegyikünk… a felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére” (2). Mai igénk úgy irányítja Krisztusra tekintetünket, hogy tőle tanuljuk folyamatosan a szent szolgálatot, amelyben a felebarát javára, épülésére munkálkodhatunk. Mondjuk el őszintén imádságainkban: Uram, magamtól csak a magam javát tudom keresni, cselekedd meg, hogy éljen bennem Krisztus, aki által kedvezni tudok felebarátaimnak is!

2010. November 28.

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességre és az egymás építésére valók” (19). Gyülekezeteinkben nagyon apró dolgok boríthatják fel a békességet és rombolhatják a közösségeket. Bűnbánattal kell megvallanunk, hogy sokszor törekedtünk mi magunk is olyan dolgokra, amelyek nem a békességet és egymás építését szolgálták, hanem saját büszkeségünket. Ebben az adventi időben Isten újra megvizsgáltatja velünk törekvéseink irányát. Ő megmutatja a békesség és az építés útját Krisztusban.

2010. November 27.

„…mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (12). Ezt gyakran elfelejtjük. Isten előtt nincsenek „örökölt” érdemek. Nem lehet más hitére, cselekedeteire vagy akár a hitvalló közösséghez tartozásra apellálni. Isten előtt mi magunk vagyunk. A mi hitünk, a mi cselekedeteink, a mi teljes életünk. És mert a „mérleg serpenyőjében” Isten kegyelme mellettünk van, ezért lehetünk jó reménységgel. Persze csak akkor, ha élő hitet talál ama napon.

Imádkozzunk azért, hogy Isten adjon mindnyájunknak együtt érző szívet, hogy észrevegyük mások szükségeit.

Hálaáldozatunkkal pótoljuk ki a „szentek szükségeit” (Róm 12,13).

2010. November 26.

„…ideje már, hogy az álomból felserkenjünk…” (11). A „mikor” kérdése fontos, de nem a leglényegesebb. A lényeg az, hogy mindenkor felkészülten várjunk. A lényeg az, hogy „öltsük fel a világosság fegyvereit” (12) és „mint nappal illik, tisztességben járjunk” (13).

2010. November 25.

„…nincs hatalmasság, hanem csak Istentől…” (1). Más lenne a világunk, ha tisztában lenne ezzel mindenki, aki valamire – ideiglenesen – hatalmat kapott Istentől. Más lenne a közérzetünk, ha tudná ezt minden hatalom alá vetett ember. És más lenne talán egymáshoz való viszonyunk is.

2010. November 24.

„A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt” (17). Van-e egyáltalán ilyen? – kérdezhetik a kétkedők. A keresztyén ember tudja, hogy van. A képmutatás nélküli, áldozatot is hozni tudó szeretet, amelyben benne van a közösségvállalásnak, a méltányosságnak és a megbocsátásnak a készsége. Az az Istentől kapott szeretet, amely mindannyiunk éltető eleme. Ezt őrizzük családjainkban, és ezt sugározzuk tovább szűkebb és tágabb közösségeinkben!

2010. November 23.

„…szánjátok oda testeteket… Istennek…, mint okos tiszteleteteket” (1). Hogyan lehet az istentiszteletünk „okos”? Csakis úgy, ha teljes személyiségünket odaszánjuk az ember és világa iránt irgalmas Isten cselekvésének eszközéül, élő és szent módon. Félgőzzel, félszívvel, kutyafuttában végzett „istentiszteleteink” nem méltóak ahhoz az Istenhez, aki nem a „maradékot” kéri, hanem a szívünk teljességét.

2010. November 22.

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (33). Szoktuk-e dicsőíteni az Urat bölcsességének kimeríthetetlen gazdagságáért? Az ember sokszor nem találja az utat a történelem eseményei között. Még a saját életének szokványos keretei között is „eltéved” néhanap. A legnagyobb dolog az, hogy ilyenkor mindig tudhatja: ezek (is) az ő bölcsességének vannak alárendelve.

2010. November 21.

„Tekintsd meg Isten kegyességét és keménységét…!” (22). Bizony mindkettőt megtapasztaljuk életünk során. Ha a jóságát látod, ne légy elbizakodott! Nem a te érdemed. Adj hálát Isten kegyelméért. Ha pedig a keménysége jut osztályrészül, akkor tudd, hogy változnod, változtatnod kell. És ne feledd: irgalma és szeretete nagyobb ítéleténél!

2010. November 20.

„…ha a gyökér szent, az ágak is azok” (16). A keresztyén misszió és Pál apostol először mindig a zsidósághoz fordult, és csak amikor azok visszautasították, akkor hirdették az evangéliumot a nem zsidóknak. Isten nem vetette el az ő népét, és most is van maradék Isten kegyelme szerint (5), de éppen Izráel megkeményedése lett a dicsőséges eszköze annak, hogy Krisztus evangéliuma más népekhez is eljusson (12). Ugyanakkor a pogányok megtérése eszköz Isten kezében a zsidóság megnyerésére, Isten ugyanis féltékennyé tette őket (14), míg teljes számban meg nem térnek (12). A gyökér nélkül nem él és terem az ág, de a gyökér önmagában, ágak nélkül elhal, mert nincs mit táplálnia. Egybetartoznak.

Imádkozzunk gyülekezetünk, családunk csendes adventi felkészüléséért.

Hálaáldozatunkkal segítsünk azoknak, akik az anyagiak hiánya miatt félnek a közelgő ünnepektől.

2010. November 19.

„…a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (17). Aki segítségül hívja az Urat, üdvözül. Az Urat élő hittel lehet segítségül hívni. A hit igehirdetés által adatik: azaz nem egyedül, hanem gyülekezetben. Az igehirdetés az igehirdető által szól. Az igehirdetőt az Úr küldi el a szolgálatra. Csak az nevezhető igehirdetőnek, aki a jó hírt hirdeti; azaz Isten a Krisztus-hirdetést áldja meg, nyitott szívekkel és engedelmes életekkel, azaz élő hittel! Mert kedves azoknak jövetele, akik a jó hírt hirdetik (15).