2011. Január 11.

„Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész nép előtt” (23). Az áldozatok bemutatásának végső fázisában, a felszentelés utolsó napján, amikor Mózes és Áron felemelt kézzel megáldották az egész népet a kijelentés sátra előtt, akkor megjelent „az Úr dicsősége”. Istennek ez a dicsősége Jézus Krisztusban lett nyilvánvaló valósággá: „mi láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14), hiszen ő Isten dicsőségének „visszatükröződése” volt. Akik vele együtt örökösök, azok vele együtt fognak megdicsőíttetni.

2011. Január 10.

„Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr” (4). Ez Mózes életében az engedelmesség útja. Napjainkban is igaz ez: Isten parancsol, az ember pedig aszerint cselekszik. Az engedelmes ember nem tesz semmit hozzá az Isten parancsához, és nem is vesz el belőle semmit, hanem engedelmesen és hűségesen megteszi azt, amit neki parancsol az Úr. Igaza van Bonhoeffernek: „Csak a hívő engedelmes, és csak az engedelmes hisz.”

2011. Január 9.

„A jobb combot is a papnak adjátok szent ajándékul a békeáldozatokból” (32). Megtaláljuk ebben a szakaszban a szolgálatot végzők megélhetésének biztosítását. Az ószövetségi nép papjai egész napjukat az áldozatok bemutatásával töltötték el. A megélhetésüket biztosítja ez a törvény. Ma is minden gyülekezet számára létfontosságú kérdés, hogy képes legyen eltartani a szolgálatot végzőket: lelkészt, kántort, hitoktatót. Ez áldozatot kíván a gyülekezet tagjaitól. Ahol van áldozat, ott van Isten népe, és ott van gazdag és sokszínű gyülekezeti élet.

2011. Január 8.

Azé a papé legyen, aki bemutatta (7). Ez a vers mutatja azt, hogy Isten milyen komolyan gondot visel a papok szükségleteiről. Ezt a gondoskodást az Újszövetségben minden szolgája megtapasztalja és élvezi. De azt is mutatja, hogy a gyülekezeteknek gondoskodni kell azokról, akik az ő szolgálatában állnak. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a papok semmivel sem kaphattak többet, mint ami pontosan ki volt szabva nekik. Napról napra gondoskodik rólunk szabadításunk Istene (Zsolt 68,20).

Imádkozzunk azokért, akiknek az elmúlt esztendő sok nehézséget jelentett, és kérjük az Urat, hogy gondoskodjék a mi áldozathozatalunk által is azokról, akik szükséget szenvednek 2011-ben!

Hálaáldozatunkkal segítsük a hideget különösen is megszenvedő hajléktalanokat!

2011. Január 7.

„A tüzet állandóan tartsák égve az oltáron…” (6). Isten figyelmeztette Izráel fiait, hogy szeretetük és engedelmességük tüze sohasem aludhat ki. Szolgálatodat teljesen betöltsd (Kol 4,17). A lankadó és fáradó kezek, térdek megerősödésének következménye a többiek gyógyulása (Zsid 12-13). De az Újszövetség Főpapjára, Jézus Krisztusra is utal ez a vers, aki szünet nélkül közbenjár értünk. A mennyei láng sohasem alszik ki.

2011. Január 6.

A jóvátételi áldozatot két okból mutatták be: egyik az Úrnak szentelt dolgok hűtlen kezelése (15). Amikor az Úrnak szánt dolgokat más célra használjuk fel. „Sok szép ígéretem...” Emellett talán a tagjaink, az időnk, a dicsőség, az adományunk már rég nem az övé. A mások ránk bízott dolgaival is vissza tudunk élni. Az áldozat megtételére ez esetben is felszólít az Úr, de itt még kártérítést is fizetni kellett. Az Úr által megtisztított ember többet ad a kötelezőnél (Lk 19,8).

2011. Január 5.

„Ha valaki… bűnrészessé válik” (1). Jézus is tanít erről: bocsásd meg vétkeinket (= engedd el adósságunkat). Az adósságrendezés feltételei: megvallani (5) Isten, ember és önmagam előtt, hogy eladósodtam, valamint anyagi helyzetemhez képest áldozatot bemutatni. Manapság sokan izgulnak hitelük törlesztőrészeinek kifizetése miatt. Isten erre is adhat megoldást. A számunkra kifizethetetlen Isten előtti adóságunkat Krisztus tökéletes áldozatával fizette meg (Zsid 10,14).

2011. Január 4.

„…ha valaki nem szándékosan vétkezik…” (2). Akár az egész népért közbenjáró főpap vagy valamelyik vezető, akár az egyszerű lélek: meg kellett tanulniuk, hogy vértontás nélkül nincs bűnbocsánat. Az eddigi önkéntes áldozatokkal szemben ezt Isten elrendeli. Amíg az egyszerű ember vétke Isten szövetségét a személyes életében rontja meg, addig a vezetők a nép gyülekezetjellegének ártanak. Jézus, hogy tulajdon vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett (Zsid 13,12).

2011. Január 3.

„A kövérje mind az Úré” (16). Ennél az áldozatnál azt a részt füstölögtették el, amit az ember régen az étel legjavának tartott. Ez az Úré volt. A szabadítás előtti fogadalom megadásaként, és hálából az ő szabadításáért, asztalközösségben, örömmel fogyasztották el az áldozat nagyobb részét. Az Isten szabadítása mindig az ember békességét is munkálja. Legyünk hálásak a legnagyobb szabadításért, Jézus Krisztus áldozatáért, aki megbékéltetett Istennel és embertársainkkal (Ézs 53,5).

2011. Január 2.

Ételáldozat - kovász és méz nélkül (11). A kovász a bűnt jelképezi, annak mindent átjáró erejét. Az áldozat friss kell hogy legyen, a kovász pedig mindig egy kicsi a régiből. Az Úr nekünk nemcsak új évet, de új életet is adott. A mézet Isten adta. Ő olyat kér tőlünk, ami nekünk áldozat, nem olyat, amivel „potyázhatunk”. Ezekkel szemben az ételáldozatból elmaradhatatlan só az ő megingathatatlan szövetségére emlékeztet (Ézs 54,10).

2011. Január 1.

„Ha egy ember... áldozatot akar bemutatni...” (2). Isten - mint aki a történelem kiindulópontja - nem megparancsolja, hanem a lehetőségét kínálja fel. Neki nem kell, de szabad áldozni: ez kegyelmének a jele. Az Újév napján Isten tehát a szeretetéről biztosít: bűnös állapotunkat ismerve elmondja, miként járulhatunk elé úgy, hogy az kedves legyen őelőtte. Vele kezdhetünk - nem magányosan, mások segítségével -, vele! Kell-e ennél nagyobb lehetőség? „Égőáldozat ez, kedves... az Úrnak” (13). Isten a bűnt - amely tőle elválaszt - komolyan veszi. Törvénybe adta, hogy „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Az Ószövetségben a szent és bűngyűlölő Isten imádásához, az odaszánás jeleként az áldozó kezét az áldozatra helyezve azonosult az őt helyettesítő áldozattal - ezzel mintegy átadta bűnét. Krisztus tökéletes helyettes áldozata - amely elégséges az Istennek, s a kiválasztottak teljes életének helyreállítására - ma is, 2011 minden napján elégséges, hogy bizalommal és hálával szánjam magam egészen az Úrnak. Így lesz boldog az új évünk s az egész életünk (HK 2. kérdés-felelet).

Imádkozzunk azért, hogy az Úrral kezdhessük és vele fejezhessük be ezt az évet is!

Hálaáldozatunkkal gondoljunk azokra a családokra, amelyek költségvetését kimerítették az ünnepek!

2010. December 31.

Az évet és a múltat Krisztus követője lezárhatja hálaadással: a Főpásztor halála és feltámadása által örök szövetséget szerzett Istennel, amelybe befogadta az övéit; s az új évre készülhet bizalommal, mert Isten fel tud készíteni, hogy „cselekedjétek az ő akaratát…, ami kedves őelőtte” (21).

Imádkozzunk elkövetett bűneink bocsánatáért, adjunk hálát mindazért a jóért, amit kaptunk, és egy békésebb, nyugodtabb, Istentől áldott új esztendőért.

Hálaáldozatunkkal mutassuk ki hálánkat Isten velünk közölt ajándékaiért.

2010. December 30.

„Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” (14). Nem csak az év végén szembesülünk azzal, hogy „csak vándorút az életem” (RÉ 410), s hogy mindannyian „parókián”, azaz ideiglenes lakóhelyen élünk. Az örök Krisztus és az ő kegyelme megerősíthet. Tanítás céljából „adott pásztorokat” (Ef 4,11), akik elöl járnak, akikre hallgathatunk, akiket követhetünk, s ezáltal megkönnyítjük mind az ő, mind a mi életünket. Egyszer pedig majd a nagy Pásztor előtt állunk meg mindannyian számadásra.

2010. December 29.

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek…” (2). Az őszinte nyíltságban, világosságban járás áldott következménye az igazi szeretetközösség (vö. Zsolt 128 és 1Jn 1,7). Akik így járnak Jézus Krisztussal, azok nem csupán a látható, hanem a láthatatlan világ látványosságai is (1Kor 4,9). Ha a házastársak és a családtagok Isten ajándékaként becsülik egymást, kölcsönösen felüdítően hatnak egymásra. Ha valaki így él, annál jó vendégnek lenni. Valószínűleg hasonlót tapasztalt Pál Onéziforosz otthonában is (2Tim 1,16).

2010. December 28.

„…az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez járultatok…” (22). Épületek, pozíciók, kormányok, biztonságosnak hitt bankrendszerek minden korban megrendülhetnek. Isten gyermeke eközben nem akárkihez vagy akármihez csatlakozott: azoknak a gyülekezetéhez, akiket a mennyben jegyeztek fel, és Jézus Krisztushoz, aki előrement, hogy rendíthetetlen helyet készítsen az övéinek.

2010. December 27.

„…az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon…” (15). A kegyelemtől való elfordulás paráznává, szövetségtörővé tesz. Nem a mindenkori lehetőségek („tál étel”) teszik teljessé az életünket. Ha e világ fejedelme Jézust is megkínálta hatalommal és dicsőséggel (Lk 4,6), ne gondoljuk, hogy minket majd megkímél. Ha azonban valaki a kegyelem Istenéhez fordul, megerősödhet, és életszentségre törekedve példát adhat a kétfelé sántikálóknak.

2010. December 26.

„Nézvén a hit fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra…” (2). A Jézus Krisztust elfogadó, vele járó ember lehetőségei, hogy el-nézhet a futását akadályozó kísértésekről, bűnökről, és fel-nézhet az őt célnál váró győztes Úrra. Ennek a lehetőségnek az volt az ára, hogy a most még kisgyermekként ünnepelt Jézus vállalta a keresztet. Ha Krisztus is „szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet” (Zsid 5,8), az elszenvedett fenyítésekkel talán mi is kereshetjük az Isten atyai szívének célját.

2010. December 25.

„Hit által rejtegették Mózest… szülei…” (23). Mózes szülei megszegték a fáraó parancsát. Jézust is éppen így próbálta elpusztítani Heródes. Mikor megtudta a hírt, hogy megszületett a Király, félelem, döbbenet és gyilkos indulat fogta el. Isten ellenségei árthatnak Isten népének, de a végső szót mindig Isten mondja ki. Istentől kapott hit által tartozhatunk bele a hithősök hosszú névsorába (32).

Imádkozzunk azért, hogy mindenkinek boldog karácsonya legyen.

Hálaáldozatunkkal segítsük azokat, akiknek mindvégig szüksége volt ránk, de akikről elfeledkeztünk ebben az évben.

2010. December 24.

„Hit által engedelmeskedett Ábrahám…” (8). Amikor elindult Háránból, még nem tudta, hova megy, csak azt, hogy Isten gondoskodik róla. Neki egy feladata volt: engedelmeskedni Istennek. Ábrahám életében mindent az engedelmesség határozott meg. Hit által indult el az ígéret földjére. Hit által kapott erőt, hogy nemzetséget alapítson. Akkor is engedelmes volt, amikor Isten az egyetlen fiát kérte tőle. A mi életünket meghatározza az engedelmesség?

2010. December 23.

„A hit pedig… a nem látható dolgokról való meggyőződés” (1). Sokféle meggyőződés és hit létezik. Üdvözítő, megtartó hit azonban csak egy létezik: Ha valaki hisz Jézus Krisztusban. Ebben az esetben a remélt dolgok, amelyeket Isten ígért meg az őt szeretőknek, valósággá válnak. Lesz békességünk, vigasztalásunk és reménységünk nyomorúságos időszakokban is. Ebből a hitből élt Noé, Ábrahám, Mózes és akik utánuk hitben haltak meg. Akit Isten keres, az megtalálja őt!

2010. December 22.

„El nem hagyva a magunk gyülekezetét…” (25). Vannak, akik elhagyják azt a gyülekezetet, ahová rövidebb vagy hosszabb ideig jártak. Sértődöttség, mellőzöttség érzése, jogos neheztelés, mások bántó, szeretetlen viselkedése, a szolgálók közötti vita – ez mind oka lehet egy ilyen döntésnek. Sokszor kedvünk lenne elfutni ezek miatt. De nem tehetjük meg. Egyrészt Isten ad erőt, hogy bírjuk és elhordozzuk a terheket, másrészt a keresztyén hívő ember nem a meghátrálás embere.

2010. December 21.

„Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat” (18). Amikor valaki a napsütésben áll, teste árnyékot vet. Az árnyék nem valóság, csak körvonala annak, ami árnyékot vet. Ilyen volt a templomi áldozati szertartás. Amikor Jézus eljött ebbe az „árnyékvilágba”, megjelent a világ világossága. Őbenne vált valósággá mindaz, amit addig nem tudtak elérni: egyszeri és tökéletes áldozatként kiengesztelte Istent. Ha pedig Isten Jézusért megbocsátja minden bűnünket, akkor más, több áldozatra nincs szükség. A hívő ember szabad és Isten számára elkülönített, vagyis szent lesz hite által (14).

2010. December 20.

„…elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak…” (27). Amíg ember élni fog a világon, mindig kérdés lesz az, hogy miért kell meghalnunk. Mózes első könyve szerint (1Móz 2,17) a halál nem volt benne Isten tervében. A kárhozatot sem az embernek készítette, hanem az ördögnek és az ő angyalainak (Mt 25,41). Isten szerető Isten, aki azonban Isten nélkül él, annak sorsa azonos lesz Isten ellenségeinek sorsával. Az Isten nélküli élet maga a halál. Az utolsó ítéletkor Isten ítélőszéke elé kell állnia mindenkinek (27).

2010. December 19.

„…Krisztus vére… megtisztítja lelkiismereteteket…” (14). Amikor Izráel népe a pusztai vándorlás idején összegyűlt a szent sátor körül, a főpap díszes ruháját a sátoron kívül hagyva, fehér ruhában vitte be a Szentek Szentjébe az engesztelő áldozatot a nép minden bűnéért. Az áldozati állatok vérét ontották, hogy Istent kiengeszteljék. Jézus Krisztus engesztelő áldozatként életét adta értünk és helyettünk, hogy bocsánatot adjon és helyet készítsen Isten csodálatos országában. Csak Jézus vére tisztít meg minden bűntől (1Jn 1,7).

2010. December 18.

„…annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetség közbenjárója…” (6). Különb, jobb – ezekkel a szavakkal jellemzi igénk Jézus főpapi szolgálatát, a benne és általa kötött szövetséget és azt az ígéretet, amelyet benne teljesített be az Atya. Jézus a különb szövetség tökéletes közbenjárója lett, aki életével és halálával megpecsételte Isten akaratát. Így válhattunk mi magunk is részeseivé és haszonélvezőivé ennek az új szövetségnek. Advent fényében különös erővel világít a beteljesült várakozás ígérete.

Imádkozzunk a szeretetotthonokban gondozott öregekért és az intézetekben hagyott fogyatékosokért.

Hálaáldozatunkkal támogassuk gyülekezeteink ünnepi legátusait.

2010. December 17.

„…olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült” (1). Van Főpapunk, aki a Mindenható trónusának legkiváltságosabb helyére ült. Azért, „hogy ezzel megbizonyítsa, hogy ő az Anyaszentegyháznak Feje, aki által igazgat az Atya mindeneket” (HK 50). Krisztus főpapsága mennyei eredetű – mondja Kálvin, s ezzel egyben arra is utal, hogy ennek hasznát mi szüntelenül élvezzük a földi életünk során, sőt halálunk órájában is. A menny és a föld végső soron benne és általa jut közel egymáshoz, így mi emberek is csak általa és benne juthatunk közel az Atyához, a menny valóságába.

2010. December 16.

„Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített…” (26). Valóban ilyen főpap illik hozzánk, bűnös, Isten ellen lázadó és a magunk dicsőségét hajszoló emberekhez? Nehogy félreértsük! Nem hitünk jutalmáért, Istent dicsőítő cselekedeteinkért illik hozzánk a tökéletes főpap, Krisztus. Egyedül ő az igaz, a szent, az ártatlan, aki megmentésünkért mégis vállalta a gyalázatot, az Atyától való elhagyottság szörnyűségét. Ezért egyedül őt dicsérjük és imádjuk!

2010. December 15.

„Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja…” (1). Melkisédek alakja meglepetésszerűen lép elő fontos események csomópontján, s aztán nyomtalanul tűnik el a történelemből. Személye érv, példa és magyarázat ahhoz, hogy Krisztus főpap mindenekfelett. Ő az igazság királya, akiben Isten igazsága testet öltött. De egyben ő a békesség királya is, akiben Isten megbékéltetett bennünket önmagával, és felkínálta a békességre vezető utat, amelyen járva egymással is békességben élhetünk.

2010. December 14.

„…békességtűrő lévén, megnyerte az ígéretet” (15). Isten ígéretei változhatatlanok, mert ő sohasem bánja meg ígéreteit. Boldog megtapasztalása lehet ez mindazoknak, akik tudnak türelemmel várni. Korunk embere elfelejtett várni, életét az „add meg, Uram, de most mindjárt” gondolata szövi át. Mindent azonnal akarunk, az érzéseket is, mint amilyen a bizalom és a szeretet. Óriási dolog, ha valaki ebben a rohanó, felpörgetett ritmusú világban tud türelemmel várni Istenre, az ő ígéreteire.

2010. December 13.

„…akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot…” (4). Megvilágosíttatni azt jelenti: az ember világosan látja saját lelki állapotát. Meglátja bűneit, s rádöbben arra, hogy gonosz, istenellenes élete miatt milyen reménytelen a helyzete, de azt is, hogy egyetlen reménysége Krisztus helyettes áldozatának elfogadása. Meg kell ízlelnünk az eljövendő világ ízét is, mely így olyan valóság lehet számunkra, mint az étel, melyet megízlelünk. „Számban nevednek jó íze van” (Ady).