Áldozzatok lelki áldozatokkal!

Lekció: I. Pét. 2,1-9
Textus: I. Pét. 2,5

„Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”

Ha ember mondja nekünk, hogy hagyjuk el a gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást, akkor nagy valószínűséggel nem történik semmi azon kívül, hogy megsértődünk. Mert hiszen hogy jön valaki ahhoz, hogy ilyen dolgokat vágjon a fejünkhöz. Mi nem vagyunk gonoszok, álnokok, képmutatók, irigyek és rágalmazók. De ha Isten igéjében olvassuk ezt a felszólítást, hogy hagyjuk el az ilyesmit, akkor már nehezebb elhárítani magunktól a dolgot, hiszen ő ismer bennünket, tudja formáltatásunkat. Ezért ha nem is vagyunk minden nap ilyen bűnökben, annyit azért kénytelenek vagyunk elismerni, hogy mindnyájan legalábbis hajlunk ezekre a dolgokra.

Azért nevezi ilyen egyenesen nevén ezeket a gyarlóságokat az ige, mert arra akar minket biztatni, hogy olyanok legyünk, mint a ma született csecsemők. Amikor az ember ilyesmit olvas a Bibliában, megtorpan és elcsodálkozik. Hát az ige tényleg azt tartja rólunk, felnőtt emberekről, akik mögött már évtizedek vannak, akiknek kialakult szokásai, megrögzött gondolatai vannak, akiknek nem lehet kicserélni az életét, ami esetleg nagyobb részt mögöttünk is van, hogy mi tényleg lehetünk olyanok, mint a ma született csecsemők? Egészen hihetetlen. Nem lehet úgy elrontani az életünket, nem lehet olyan rossz kedvünk, nem lehetünk olyan hitetlenek, hogy abban Isten igéje ne tudna valami egészen újat kezdeni. Nagyon sok példa van erre ma is. Emberek, akikre mások már csak legyintettek, megtalálják az evangéliumot és elindulnak egészen más irányba, mint addig mentek. Eddig mentek Istentől elfelé, most pedig megfordulnak és elindulnak őfelé. És megváltozik az életük! Megváltoznak az érzéseik, a döntéseik, még a szavaik is.

Valami kezdődhet bennem ezen a mai napon is milyen egyszerű és tiszta evangélium! Csak meg ne fojtsam, csak el ne tapossam magamban! Elmúlhatnak sebek, mert Isten begyógyítja őket, feledésbe mehetnek sérelmek, mert a kegyelem segít őket elfeledni. Túlnőhetek a saját megrögzött szokásaimon, új tulajdonságok jelenhetnek meg bennem. Elérhetik a szívemet új igazságok, amiket eddig még nem is ismertem, vagy ha ismertem, nem engedtem közel magamhoz. Például az ellenség szeretetének jézusi parancsa, amire őnélküle képtelen voltam, de vele együtt még erre is képes lehetek. Mert ha neki adom a fő helyet, ha valóban övé a középső hely, az első hely, akkor már nem én szeretem az ellenséget, hanem a bennem lakó Krisztus - ő pedig valóban képes még erre is.

De sorolhatnánk tovább. Az ige szerint mindig lehet újat kezdeni és a régi dolgokkal szakítani, éspedig azért, mert - jó az Úr! Nem azért, mert mi erre képesek vagyunk, mert mi jók és erősek vagyunk, hanem azért, mert jó az Úr. Ennek jegyében pedig olyan alaposan és valóságosan lehet ma született csecsemővé lenni, hogy még hamisítatlan tej után is vágyakozhat az ember. Ezt ajánlgatja is nekünk az apostoli: mint ma született csecsemők, hamisítatlan tej után vágyakozzatok. Ez megint hihetetlen dolog, ebben a mai hamisítós világban, hogy az ember lelki értelemben annyira alapvető és kb. 20-25 féle vitamint tartalmazó dolog után is vágyakozhat, mint az anyatej. Pedig van ilyen „hamisítatlan anyatej” lelki értelemben – az a neve, hogy Isten igéje. Itt van a kezünkben, ott szunnyad a polcunkon odahaza, minden vasárnap felolvasunk belőle a templomban, tanítjuk rá a gyermekeinket! Ez a tiszta és hamisítatlan anyatej, ami életre szólóan táplálhat bennünket, mint a csecsemőket az édesanya teje. A Biblia pedig azt mondja nekünk, minden napra legalább egyetlen igét a szívünkbe, különben üresen marad a legszentebb hely, és csak a világ zaja és gondjai töltik be azt, amik azonban méltatlan tartalmak az ige mindent értelmező, sőt, mindent átértelmező jelenléte nélkül.

Ehhez a minket hamisítatlan tejjel tápláló Úrhoz tanácsol minket az apostol újra és újra, mert ő tud minket egyedül megújítani. Ő tud minket abban segíteni, hogy olyanok legyünk, mint a kisgyermekek, sőt, mint a ma született csecsemők. Ez az Úr a Feltámadott Jézus, aki egy másik apostoli képpel élve a „becses, választott kő”, még ha sokan fel is botlanak őbenne. Amikor a régi emberrel fontos dolog történt, megújult a látása, az élete, akkor felállított egy fekvő követ, áldozatot mutatott be rajta emlékeztetőül. Emlékezz ember, itt történt veled valami fontos. Ez a kő, mondja az ige, Jézus. De lehet botránkozására is valakinek, mert mondhatja azt az ember, miért pont Jézus? Miért nem valaki más? Miért éppen benne higgyek? Mint ahogy sokan, hogy kikerüljék ezt a z útban lévő követ, elzarándokolnak jó messzire keleti vallásokért, mert nem kell nekik Jézus, aki itt van, aki a miénk. De ugyanez a kő lehet áldott zárókő, az élet építményének bekoronázása, „szeglet-kő” is, ahogy azt éppen itt is nevezi a Biblia. Ami nélkül minden ingatag és befejezetlen, mint olyan sok emberi élet. Hány és hány ilyen hiányos életet látni – van egy épület, megvannak a falai, lakik is benne valaki, de az egész mégis bizonytalan és omladozó, – s aki lakja, mindig veszélyeknek van kitéve még a saját magából származó erők által is, mert hiányzik a zárókő.

Hát mit jelent nekünk ez a zárókő, Krisztus? Ha egy szóval akarjuk kifejezni, azt kell mondanunk, hogy az áldozatot. Az áldozatot, amit mi nem tudunk ő nélküle meghozni. Pedig az életben minden áldozatra épül. Az édesanya odaadja fiatalságát, szépségét, gyakran még az egészségét is, hogy a gyermekek egyáltalán megszülethessenek. Különböző természetű emberek élnek egy családban – vannak még sérelmek is, amiket egymásnak okoztak az évek során – hogy létezni lehessen, újra és újra el kell fogadni egymást. Áldozat! Idős emberek elaggottan, betegen fekszenek odahaza,talán tehetetlenek, és egy családban mégis szeretettel és örömmel veszik körül őket halálukig. Áldozat.

De tudjuk, hogy az igazi áldozatot Jézus hozza, és nélküle mi emberek nem is tudunk igazán áldozatot hozni. Amikor azt, halljuk, hogy ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amik kedvesek Istennek – akkor valami olyasmivel találkozunk, amit tényleg és egészében csak Jézussal együtt tudunk megvalósítani.

Lelki házzá épülni azt jelenti, hogy folyamatos személyiség-fejlődésen megy át az ember és nem reked meg néhai önmagánál. Ezt hívják lelki épülésnek a Biblia szentírói. Állandó belső fejlődés és növekedés, amit néha tejnek itala, máskor már kemény eledel munkál bennünk. Sőt, jól tudjuk, hogy milyen áldott eszköz az úrvacsora is, amit arra kaptunk, hogy Jézus az ő testével és vérével, vagyis önmagával tápláljon bennünket. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.” (Ján. 6,56) De Jézus részéről az ő áldozata az , ami bennünket igazán táplál. Az ő áldozata az, ami kifogyhatatlan erőforrássá lett az embervilág számára. A régi időkben, amikor még az áldozat volt az istentisztelet központjában, sokféle áldozat volt, de alapjában két fő fajtát lehet megkülönböztetni. Az egyik a hálaáldozat volt, amikor valakinek teli volt a szíve örömmel, annyi jót kapott és ezt meg akarta köszönni Istennek.

A másik áldozati fajta a bűnért való áldozat volt, amikor valakinek nehéz volt a szíve, érezte, hogy eladósodott Isten iránt és legalább jelképesen ki akarta egyenlíteni az adósságát. Nagypéntek óta tudjuk, hogy valaki áldott, szent és tiszta vérét adta azért, hogy minket megtisztítson. Húsvét óta tudjuk, hogy az Atya kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát örök szövetség vére által, és ez a Feltámadott úr az, aki imádkozott Péterért, hogy el ne fogyatkozzon a hite, és imádkozott minden Péterért, akinek elfogyatkozóban van a hite. Ez a Jézus mondja most nekünk, hogy mi magunk is, mint élő kövek, épüljünk fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzunk, amik kedvesek Isten előtt.

Lelki házzá azok tudnak egybenőni, akik maguk is lelki házzá lettek már egyenként. Ez a gyülekezet titka: a te tisztulásod az én tisztulásom, és az én tisztulásom a te tisztulásod. Minél inkább lelki házzá lesz valaki önmagában, annál többet adhat hozzá mások növekedéséhez. De mit jelent egyáltalán „lelki áldozatokkal áldozni”? Azt jelenti, hogy a hívő embernek papi funkciója van, mert a hite engedelmességét, és az élete szeretetben és istenfélelemben való folytatását mutatja be áldozatként. Láttunk már, bizony láttunk sikeres és meggazdagodott embereket, akik nem sok jót jelentettek embertársaik számára, és láttunk nagyon egyszerű, némelykor anyagi gondokkal küzdő embereket, akiknek a tiszta szíve és az igaz volta megerősített másokat a jóban. Aki ilyen áldozatot tud hozni, az megtalálta az élete értelmét, mert az ember életének értelme mindig túl van önmagán. Aki áldozatot hoz, az túllép önmagán, egy magasabb és tisztultabb világba, amit alig ismerünk ugyan, mert Isten világa, de a szívünk azt mondja, arra kell mennünk. Hát ennek jegyében hittel higgyük, hogy lehet újat kezdeni, lehetünk ma született csecsemők, van hamisítatlan, tiszta tej, ami táplál bennünket, lehetünk magunk is élő kövekké, épülhetünk lelki házzá és áldozhatunk valamennyien lelki áldozatokkal.

Legyen hát imánkká:

Szentlelkedet töltsd ki ránk, mint hajnal harmatát,
És adj fejünkre tőled nyert, ékes koronát,
Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk
Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk! (299. ének 3. vers)

Szeretettel küldöm e kis elmélkedést.

Dezső testvér Ausztráliából

Hagyta AZ igazságosan ítélőre.

I. Pét. 2,1-10

I. Pét. 2,21-25

„Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek, aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem volt. Amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy mi a bűnöknek meghalva, az igazságnak éljünk, és az ő sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.”

Azt mondják, hogy minden ember jellemének kialakulására a példa van a legdöntőbb hatással. Az a nagy kérdés, hogy mit látunk a szüleinktől, testvéreinktől, a tanítóinktól és a számunkra fontos emberektől, mert olyanokká leszünk magunk is. Még egy ország morális állapota is nagyban függ attól, hogy kik vezetik azt az országot, mert ha a vezetők maguk jó példát adnak a személyes életükkel, akkor az embereknek is inkább van kedvük és erejük tisztességesen élni, mint ha rossz példát látnak maguk előtt. Nem mindegy az sem, hogy mit látunk a filmekben és a képernyőn, mert a példának nagy ereje van. Nem véletlen, hogy a Biblia is fontosnak látja a példát, és így, ennek a jegyében emlékeztet Péter levele is arra, hogy „Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az Ő nyomdokait kövessétek.”

Az a példa, amit az apostoli levél most a szívünkre helyez, arról szól, hogy Jézus, amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Különös szó ez a „hagyta”, akár mondhatjuk úgy is, hogy „engedte”. A mi egész jelenlegi civilizációnk ugyanis arra épül, hogy nem hagyjuk, és nem engedjük, hanem inkább teszünk róla. Ezt a rajtunk, embereken esett sérelmek elintézésének általános gyakorlata jól mutatja. De egyébként is, aktívnak kell lenni, igyekezni kell, csinálni kell, és akkor mennek a dolgok. Erre tanítjuk a gyerekeinket, ezt kérjük számon AZ iskolában, és ezt jutalmazzák még a piacon is. És mi most mégis azt halljuk, hogy vegyünk példát Jézustól, aki hagyta és engedte. Nincs itt valami félreértés? Miért adja elénk az ige a passzivitás példáját? Valóban azt tartalmazná ez az üzenet itt a Péter levelében, hogy a nem cselekvés, a tétlenség magasabb rendű lenne, mint a cselekvés? Hiszen a passzív embert félrelökik, mellőzik, nem foglalkoznak vele, és nem tudja érvényesíteni még a saját érdekeit sem!

Azt hiszem, mindenképpen jó leszögezni, hogy az ige itt nem a passzivitás kultuszát akarja erősíteni. Nem az általános tétlenség oldalán áll, minden keresztyén igenis dolgozzon meg a kenyeréért, meg a családja kenyeréért is, s ne legyenek köztük naplopók, még ha közelre várják is Jézus visszajövetelét. És még a bűnt sem szabad megtorlás nélkül hagyni, vagy passzívan eltűrni.

Leghelyesebb, ha abból indulunk ki, milyen összefüggésben beszél is Péter levele a jézusi példáról, hogy ő „hagyta” és „engedte”. Az apostol éppen a szolgákat szólítja meg, akik rendszerint benne éltek egy család otthonában, mint a többi családtagok is, csak éppen az volt a kötelességük, hogy azt tegyék, amit a gazdájuk parancsolt. Ha ezek közül a szolgák közül valaki megtért és keresztyén lett, akkor nem volt könnyű dolga, főleg akkor, ha a gazdája esetleg még csúfolta is az új hitéért, vagy éppen bosszantásul többlet-terheket is rakott rá. Meg kellett tudni mutatni az ilyen szolgáknak, hogy ők valóban más emberek lettek, és éppen ebben erősíti őket az apostoli levél. Ha kíméletlen veled a gazdád, gondolj arra, micsoda energia-tartalékaid vannak, amióta már nem te élsz, hanem él benned a Krisztus.

Ezért az apostol nem csak vigasztalgatja ezeket a nehéz helyzetben lévő szolgákat, hogy szorítsák össze a fogukat és bírják ki valahogy a gazdájuk dühöngését, hanem ennél sokkal többet mond nekik. Vannak tartalékaitok, hiszen bennetek maga Isten Szentlelke lakik, éljetek tehát úgy, olyan türelmesen és olyan szelíd szeretettel, hogy a gazdátok elgondolkodjon felette és maga is megtérjen. Győzzétek meg, és nyerjétek meg a gazdátokat Krisztusnak az életmódotokkal – ezt mondja az apostol. Itt nem a saját szeretetetekkel, és nem a saját jó szívetekkel szerettek, hanem a bennetek lakó Úr szeretetét közvetítitek. Összesen annyi a dolgotok, hogy azt engedjétek érvényesülni, és akkor minden fontos dolog megtörtént.

Az apostol azt mondja a keresztyénné lett szolgákról, hogy ha valóban Krisztushoz tartoznak, ha valóban ő lakik a szívükben, akkor kell legyenek tartalékaik, hiszen ott bent nem más lakik, hanem az, aki által Isten a világot is teremtette! Legyen ennek az órának, igazi tartalmává a feltöltődés.

Annál is inkább, mert az a „hagyta” és „engedte”, amit Jézustól látunk, nem általános elvi igazság volt, hanem AZ élet lelki lövészárok-harcában alkalmazott végső alapállás. Nem akárhol, hanem a kereszten történt, hogy valaki, amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Ő sem lett volna képes erre, ha nem az Atyával és az Ő Lelkével töltekezett volna meg a szívében. Mi pedig Jézust kaptuk, hogy bennünket ő erősítsen.

Jézus ugyanis nem csak példa, aki fölöttünk lebeg magasan, hogy lássuk és kövessük őt. Ő ennél sokkal több. Ő nem csak példát adott nekünk, hanem önmagát is, ami a példánál sokkal több. Fölvitte testében a fára bűneinket – mondja róla az apostol, vagyis azért halt meg ott a Golgotán, hogy mi bűnös emberek ne maradjunk itt a halálban. És az áldozata olyan tiszta és olyan erős volt, hogy ma másfél milliárd keresztyén ebből az áldozatból meríthet erőt.

Hát erre az energia-központra kell rákapcsolni a lelkünket. Nekünk olyan Urunk van, aki tud és akar erőt adni a helytálláshoz, és mindegy, hogy megalázott rabszolgák volnánk, mint akikhez az apostoli levél egykor szólt ezekkel az igékkel, vagy egy idős és beteg családtagot kell hűségesen elápolnunk, esetleg százak vagy ezrek mindennapjai és ügyei múlnának rajtunk. Ő tud és akar is erőt adni nekünk a helytálláshoz. Vannak olyan veszteglő, tehetetlen keresztyén életek is, akik elszakadtak az élő Úrtól, és nincs aztán erő a helytálláshoz. Nincs türelem, nincs szeretet, nincs állhatatosság, mert a legfontosabb kapcsolat megszakadt. Amikor egy keresztyén elveszti a bensőséges kapcsolatát Jézussal, aki a bűneinket maga vitte fel a fára, ott minden megtörténhet.

Ha baj van, vissza az Úrhoz, ilyen egyszerű. Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához. Rendben. Ha egyszer már megtettétek, most tegyétek meg megint. Ha a gazdátok kíméletlen, ti szolgák, forduljatok csak vissza ti is az Úrhoz, meglátjátok, mindjárt lesz erőtök a méltó helytálláshoz.

Ha Krisztust megtalálod, akkor az eredeti és legmélyebb természetedet találod meg. Visszakapod önmagadat, azt a valakit, akire már alig emlékezel.És ezért minden ember, mindig, vagy mondjuk így: bármely ember bármikor kezdhet újat Krisztusban.

És akkor már az is világossá válik, hogy mit kell „engedni” és mit kell „hagyni”. Mert ez azért nagyon talányos kérdés, mire is érdemes valóban azt mondani, hogy „hagyom”, vagy „engedem”. Az így gondolkodó és így imádkozó emberekből lelki kövek lesznek, akikből lelki ház épülhet, éspedig olyan, amelynek záróköve maga Krisztus. „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Krisztus által.

Így legye. Ámen.


Szeretettel küldöm e kis elmélkedést.

Dezső testvér Ausztráliából

Igeolvasás, János Ev. 3: 1-15

Nikodémusz, a főtanács tagja, a farizeusok képviseletében jön.

Éjszaka jön, nem csak azért, mert restelli tettét, hanem, hogy zavartalanul tárgyalhasson.

Udvarias, elismerő szavakkal kezdi: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől van küldetésed. Nikodémuszra csak a külső jelek gyakoroltak hatást.

Jézus azonban Nikodémusz lelkében mélyebb vágyat fedez fel, annak ellenére, hogy csak tanítónak nevezi.

Nem tartotta többre, mint akitől csak vallási ismereteket lehet szerezni: Úgy felel Jézus, hogy csak a belső megújulás tesz részesévé Isten országába.

János apostol kettős szót használ:”Újjászületés” illetve,

„onnan fentről”.

Legjobb mind két értelmet megtartani, mert új emberré lenni nem lehet anélkül, hogy NE kerülnénk a Lélek hatalmába.

Nikodémusz nem akar kiszakadni a realitásból: Azt kérdi:

Hogy juthatnék vissza oda, ahol kezdtem AZ életet?

Talán gúnynak szánta, de akaratlanul a lényegre tapint,

Újjá kell születni.

Jézus leleplezetlenül kimondja: nem biológiai, fizikai változásra van szükséged, hanem Isten megújító teremtő munkájára, mégpedig két vonalon:
1) bűnbánat, megtérés,

2) Lélek megelevenítő tevékenysége révén.

Jézus ezt úgy mondta: Víztől, a János keresztsége által, és Lélektől kell születni.

A testszerinti születés által, csak test jön létre.

A víz szerint való születés által történik AZ elpecsételés, egy Egyház, egy gyülekezet részére.

Márk evangélista a 16: 16-ban így ír:”Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz elkárhozik

A Lélek által való születés, Isten országába való bemenetelt biztosija.

Mikor Keresztelő János a Jordánba keresztelte AZ embereket, ezt mondotta:

Aki énutánam, jő, AZ tűzzel és Szentlélekkel keresztel.

Az újjá születés, mint folyamat, végeredményében titok, de a hit alapján megy végbe.

Amint Mózes AZ egész nép szeme láttára felemelte a rézkígyót a pusztába, aki hitt megszabadult.

Aki most hittel néz, a Krisztusra AZ megszabadul, és a Szentlélek hatása alatt újjá születik.

Hinni abba, hogy Jézus Krisztus a világ és AZ emberiség Egyetlen reménye.

Ámen! Úgy legyen!



Szeretettel küldöm e kis elmélkedést.

Dezső testvér Ausztráliából

Jelenések, 3: 15-20.

Laodiciát, Krisztus előtt a 3-ik században

2-ik Antiochos alapította és a feleségéről, Laodike-ről nevezte el.

Laodicea Frigia, leggazdagabb városa, nevezetes volt bankjairól, orvosi iskolájáról.

A Laodicea-beli gyülekezethez, Krisztus isteni tej-hatalmában szól a gyülekezethez, és szól ma mihozzánk.

Krisztus vádja a gyülekezet ellen az önelégültség és a közönyösség.
A gyülekezetben nincs meg az izzó hit, amit az idők komolysága megkíván.

Nem is hideg, ami nyilvánvalóvá tenné hitetlenségét.

Langyos, undorító és „ivásra” alkalmatlan, mint a Laodiceával szemben fekvő sziklából fakadó gyógyforrások vize.

Mivel a gyülekezet, szimbolikusan az élet vizének továbbadására, az igehirdetésére, az emberek felüdítésére alkalmatlan, Jézus fenyegető ígérete, hogy kiköpi szájából, azaz elveti magától a gyülekezetet.

A legnagyobb veszedelem az, hogy a gyülekezet nincs tudatában helyzetének.

Gazdagnak tartja magát minden tekintetben.

Jézus a gyülekezetet az Isten értékelése szerint mégis így jellemzi:
nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen.

A világ szerint való gazdagság, a bankváros aranya helyett, tűzben megpróbált aranyat, igaz hitet, izzó hitet kínál Krisztus a gyülekezetnek.

A fehér ruha az üdvösség, az Istennel való közösség szimbóluma.

A mezítelenség szégyenérzet, a gyalázat az elfedezetlen, megbocsátatlan bűnök jele, az üdvösség hiánya.

Krisztus, gyógyító irt ajánl, amely a vakságot, önismeret hiányát gyógyítja, és megnyitja a gyülekezet, az emberek szemét.

A feddés után a megtérésre hívó szó következik.

Belőle az egyházát szerető és ítéletével nevelő Jézus szólal meg.

Krisztus feddése a szeretet jele. Jézus felhívása: „igyekezz és térj meg”.

Az igyekvés fontos, mert Krisztus az ajtó előtt áll.

Aki ajtót nyit, az-az aki engedelmeskedik NEKI, azzal Ő is vállalja az életközösséget, a messiási lakomát, az Isten országában.

Ámen!

Szeretettel küldöm e kis elmélkedést.

Dezső testvér Ausztráliából

Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az Ő lelke. Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrésze! Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az Ő orcáját.
(Zsoltár 11: 5, 6, 7)

Isten előre tudja még a gondolatodat is.

A MEGHIDEGÜLT SZERETET

Lekció: Ap: csel. 3: 14-17.

Alapige: „Mivelhogy a gonoszság, megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül” Mt. 24, 12-13.

Manapság, globális felmelegedésről beszélnek a tudósok, lelki értelemben viszont globális lehűlést tapasztalunk.

Ebben a könyörtelen világban nem túlzás Tóth Árpád gondolata:„köztünk a roppant, jeges űr lakik…” Saját bőrünkön tapasztaljuk, ahogy a jégcsapszívek szúrnak, és a jégtömbbe zárt arcizmok görcsbe rándulnak.

Nagyon hideg lett a világ és kitapintható az igazságtalanság, az irigység, a hivalkodás, a büszkeség, a nagyravágyás, a haszonlesés, a harag és a gyűlölet. Szeretet nélkül nem lehet sokáig kibírni. Így élünk vacogva, részvét nélkül az embertelenségben, és szenvedünk tovább a szeretet hiányától mindaddig, amíg nem találkozunk Jézus Krisztussal.

Az Ő mérhetetlen szeretete törte meg a lelki „jégkorszakot”.

A két évezred alatt számtalan ismertetőjele volt a keresztyénségnek, de csak egy marad örök. Nem a különböző jelképekről, sem a betanult szólamokról, hanem csak a szeretetről ismerszik meg Krisztus tanítványa.

„A szeretet soha el nem fogy!”1 Korintus13,8

Minden újjászületett ember csodálatos változáson megy át. Ilyenkor a kívülállók először csak azt érzékelik, hogy a durva, önző, érzéketlen emberből: kedves, gyöngéd, tapintatos személyiség lett. A Krisztusban hívők őszintén szeretik egymást, mert a Lélek tüze melegíti át őket és az első szeretet lángja, tartja elevenen a testvéri közösséget. Az Úrtól kapott teljes szeretet kiűzi a félelmet és csak ennek a mennyei szeretetnek erős gátjain, törnek meg a jéghideg világ félelmetes vad hullámai.

A LEGNAGYOBB ÖRÖMHÍR Jézus mondja:

„Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” János 18, 37 . Nincs ahhoz fogható öröm, mint amit Isten adott nekünk Jézus Krisztusban. Az Ő eljövetele, megszületése, testet öltése az emberiség számára a legnagyobb örömhír.

Vegyük a bátorságot és vizsgáljuk meg, hogy igaz-e amit a Biblia Jézusról ír. Győződjünk meg arról, hogy kicsoda Ő, és mit tett értünk, mert Jézusnál csodálatosabb személyiség soha nem született!

Minden hitetlen ember tulajdonképpen merényletet követ el önmaga ellen, amikor nem él ezzel a lehetőséggel. Sokan keserűségükben, vagy kényelmükben nem tudnak, vagy nem akarnak tisztán, józanul látni, mivel csalódtak az igazságtalan világban. De Jézus éppen értük jött, őket hívja, a bajban lévőket, a megfáradtakat, mert még nyitva áll a kegyelem ajtaja és bárkinek része lehet abban a múlhatatlan gyönyörűségben, melyet Isten Fia hozott közénk!

Jézus Krisztus maga az ÉLET! Egyszerűen nem lehet nélküle élni! Ő, a bűn miatti halott világba értelmet, életet, megoldást hozott. Az Ő személye, minden ember számára reménységet hozott, mert Ő ma is ad bűnbocsánatot, teljes szabadulást, teljes örömet, teljes nyugalmat, szeretetet, békességet és örök életet annak, aki ezt elfogadja.

Amennyiben szükségünk van ezekre, az ajándékokra, akkor kérjük most az Urat, hogy Szentlelke által vegyen lakozást a szívünkben.

Ámen!

Szeretettel küldöm e kis elmélkedést.

Dezső testvér Ausztráliából

ISTEN AKARATA.

„Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” Máté 6, 10.

Egyik kedves énekünk mondja:
„Akaratod nekem, mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el Mesterem, tetszésedet!” Ebben az "én" központú hitetlen világban bárcsak minden ember így keresné naponta Isten akaratát!

Most nézzük meg mi is Isten akarata az ember életében?

„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát így szól az én Uram, az ÚR, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” Ezékiel 18,23

"Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” János 6,40

Tudjuk, hogy Isten senkire sem kényszeríti rá akaratát, hanem beleegyezésünket kéri, hogy üdvözíthessen! Szabad akaratunk van ellentmondani vagy engedelmeskedni Istennek.
Az ember romlottsága leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem Isten akaratának rendeli magát alá.
Még a megtért embereknél is sokszor előfordul ez a "betegség", és nem tudnak Isten akaratába feltétel nélkül belehelyezkedni, hát még beletörődni milyen nehéz!
Márpedig minden olyan imádság célttévesztett és kisiklott, amelynek végére nem lehet oda tenni, hogy: "Legyen meg a Te akaratod".

Ne feledjük, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó éjszakán is ki tudta mondani, hogy legyen meg az Atya akarata!

Testvér, te ki tudod e mondani Pál apostollal, hogy: ”Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?”

Lehet, hogy Isten azért nem tud adni, mert még mindig mással vagy elfoglalva és mással van tele a kezed és a szíved?
Üresítsd meg Isten előtt magad és Ő gazdagon fog adni, de akkor sem azt, amit te elképzeltél, hanem mindig azt, amire éppen szükséged van!
Mennyire más lenne az életünk, ha mindenkor szemünk előtt lebegne Isten élő Igéjének vezetése, tanácsa:

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róma 12, 2!”

Legyen áldott az Úr ezért a napért is


Dezső testvér Ausztráliából

Oly jó, hogy érzem: kezemben kezed,
Követ a léptem: elmegyek veled!
Oly jó, hogy értem: mit ajkad beszél,
Hallgatok rád, és nem érhet veszély!
Oly jó, hogy látom: hol a keskeny út,
amelyen lelkem üdvösségre jut.
Oly jó, hogy tudom: Golgota hegyén,
Lettem a tied, s lettél az enyém.
Oly jó, hogy hiszem: megmosott a véred.
Te vagy nekem a Feltámadás, és az Élet.

Ámen!