KERESZTÚT - Szent Pió atya gondolataival:
http://www.youtube.com/watch?v=IH1HLk6ybfg&feature=related

STABAT MATER, (áll a gyötrött anya…) - a 21. században:
(G. B. Pergolesi zenéjével)
http://www.youtube.com/watch?v=kViqKdtfWCE


Az én Jézusom, - a Krisztus, -
akit nem átallott a Gonosz, megkísérteni.
„A Lélek pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse” (Mt 4, 1)
Ugyanúgy megkísértette, mint ahogyan mindnyájunkat megkísért.
Jézus példát adott nekünk arra, hogy a kísértést vissza lehet utasítani.

A Lélek akarta azt, hogy lássuk,
- minő gigantikus küzdelemről van szó.
Ezt a küzdelmet a Sátán vívja az Isten Fiával.
S nem csak ebben a történésben,
amit az Egyház, nagyböjtünk elején olvastat velünk.
Hanem ez a küzdelem tombol végig
a történelem évezredeinek színpadán.
Krisztus megvívja ezt a küzdelmet, - véres verejtékesen, -
de csodálatos könnyedséggel. Megvívja értünk! Értem!

Megkísértett lények vagyunk.
Úgy, hogy legtöbbször, a legnagyobb kísértéseink kezdete,
- nem is látszik kísértésnek.
Mi, - ha belebocsátkozunk a Gonosszal folytatott párbeszédbe,
nem vagyunk képesek a magunk erejével győzni felette.
Menthetetlenül elbukunk.
Egyedül az segít rajtunk, ha szóba sem állunk vele.

De mit tegyünk, ha észre sem vesszük a kísértés kezdetét?
Csak úgy védekezhetünk,
- ha állandó kapcsolatban vagyunk Istenünkkel.
A Sátán elsősorban Istentől akar elszakítani bennünket.
„Legnagyobb cselfogása abban van, hogy elhiteti velünk,
- az ő nem-létét.” (Baudelaire)
A Krisztust is megkísértő Sátán,- világunkhoz tartozik.
Nagyon is ismeri emberi létünk rugóit, vágyait, gyengéit.
Éppen ezen okossága révén, - felettébb veszélyes számunkra.
Hisz ami felé ő csalogat, mi magunk is, - sajnos, - arrafelé vágyódunk.
Nincs is olyan nagy távolság közte és közöttünk.
Éppen ez a legijesztőbb az egészben!
Az Úr segítsége nélkül, - bár megváltottak vagyunk, -
semmi nem menthet meg bennünket az elbukástól.
Valójában a Sátán nem Isten ellensége, - hanem a mienk.
Harcainkat is nekünk kell megvívnunk vele.
Lehetséges ez! De csak a Sátánt legyőző Emberfia segítségével.
S ha elbuktunk?
Fel kell kelnünk!

Remek alkalom erre a Nagyböjt szent időszaka!
Szép vasárnapot kívánok,
szeretettel:

Árpád

Hamvazószerda van! 2011. Nagyböjtjének 1. napja.

Misericordias Domini, - in aeternum cantabo
Irgalmas Istenünk jóságát, - mindörökké éneklem:
http://www.youtube.com/watch?v=pva71b0fTMM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=xEeY9a_3NkI&feature=related

„Úr Jézus, szent negyvennapos
böjtöd vállaljuk újra most.
Üdvünkre példát adsz nekünk,
hogy fékezzük természetünk.

Áraszd ránk bő kegyelmedet,
bocsáss meg régi bűnöket,
s lelkünket újaktól Te óvd,
örök jóságú Alkotónk!” (himn)

„Térjetek meg, és forduljatok el bűneitektől, ne vigyenek titeket többé romlásba!
Vessetek el magatoktól minden bűnt, amit ellenem elkövettetek,
szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket!” (Ez 18, 30-31)

„Porból vagy, és porrá leszel!” – dobog a kegyetlennek hangzó,
ám tökéletesen igaz mondat, felettünk, -
miközben az elmúlást kézzelfoghatóan jelző hamu érinti homlokunkat.
Belealázkodunk a hamuba! A hamuba, mely földi létünk hervadását jelzi.
Testünk, érzékeink elporladását.
Porrá leszel! Te szerencsétlen, alkotó ember!
Ezt tetted! Művész vagy!
A halál kultúrájának művésze!
Az első, a Testvérgyilkos volt.
S azután jöttek e többiek… A Halál pedig arat!
Emberi segédlettel!
Gondoljunk csak bűnbánóan, az utóbbi hatvan év,
- hét millió áldozatára,
kiket nem engedtünk még megszületni sem…
S gondoljunk, - hétköznapi testvérgyilkosságainkra,
melyeket elkövetünk, - szeretetlenségeinkkel.
A Nagyböjt a bűnbánat ideje. Van mit megbánnunk!
A Nagyböjt a megtérés ideje.
Van mitől elfordulnunk, - s van Kihez, hozzáforduljunk!

Nagy ajándék, - a halál átérzett jelenlétéből, -
az Élethez való odafordulásunk.
Tegyük meg! Éljünk ezzel az Isten kegyelméből kapott ajándékkal.
Kaptunk egy új Nagyböjtöt! Új lehetőséget!
Ha ez az Odafordulás megtörténik, - majd megtapasztaljuk, -
halálunk akkor szép alkony lesz, - teli erdők és virágos mezők illatával.
Bízó és reménykedő Fénnyel.
Ám ha nem történik meg odafordulásunk az Élethez, -
akkor halálunk, a csillagtalan éjbe való zuhanás lesz!
Idei Nagyböjtünk, igaz magunkba térést is sürget!
Mert még élünk! Még kezünkben az életre fordulás kegyelme, és lehetősége!

Bensőséges elcsendesedést!
Szeretettel:
Árpád

Holnap vasárnap! (Évközi 9.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, - aki érthetően szól:
„Nem jut be mindenki a mennyek országába,
aki mondja nekem: Uram, Uram!
Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21)

Istennek tetsző életünk alapja, az imádkozó hit.
Az igaz, hogy lehet valaki becsületes ember, hit és vallásosság nélkül is,
- sőt talán még becsületesebb is lehet, mint az átlag hívő.
Ám ez a becsületesség még nem tesz bennünket igazzá, - Isten előtt.
Bátran kimondhatjuk, - ez nem elég az üdvösségre.
Isten olyasvalamit vár tőlünk, ami meghaladja emberi természetünk erejét.
Nem csak tökéletes emberséget vár tőlünk, hanem isteni életet vár tőlünk.
Nem is csak azt várja, hogy kiismerjük létét, és azt imádjuk.
Ő azt akarja, hogy ismerjük meg belső titkait, - terveit.
Mindent az Ő szemszögén keresztül nézzünk,
- magunkat, a világot, - rendeltetésünket.
Egész életünket és az életünk értelmét.
Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ez csak a hit által lehetséges,
- hisz a magunk erejével, nem hatolhatunk be Isten gondolataiba.

Aki csak a parancsolatok követelményeit teljesíti,
- ezt minden önmagát becsületesnek gondoló ember meg kell tegye! -
- az legfeljebb szolgája lehet az Úrnak.
Gyermekévé csak a hit által válhatok.
És a cselekedetek?
Azok nagyon-nagyon fontosak! Szükségesek!
De nem önmagukban, hanem a hit gyümölcseiként.
Ezekkel tudjuk bizonyítani önmagunk,
embertársaink és Istenünk előtt, - hitünket.
A csupán „vallásoskodásban” megnyilvánuló hit, - roppant kevés!
Minden mozdulatomnak, akaratrezdülésemnek,
- hitemből fakadó szeretetemet kell kifejeznie.
E nélkül hitem halott lesz.
Vallásosságom pedig üres formaság, - képmutatás.
Hiszek, - és igyekszem, cselekedeteim által, - hitemből élni.
Hogy lassan igazzá váljak Atyám előtt, kinek háznépéhez tartozom,
mint hűséges gyermeke, - akit Ő hazavár.
Hisz már előkészítette számomra helyemet, - az atyai házban.

Érezzünk meg ebből valamit, - már ezen a vasárnapon!
Kívánom hittel és szeretettel!

Holnap vasárnap! (Évközi 8.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, - aki felhívja figyelmünket,
gondviselő Istenünkre való hagyatkozásra.
„Ne aggódjatok életetek miatt, … Mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek.
Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6. 24, 33,)

Ígérete az, hogy aki Isten országát építi, - azon van, hogy igaz emberré váljon, -
annak a többit hozzá adja a mennyei Atya.
Azt jelentené ez, hogy legyünk vallásosak, s akkor Isten táplál minket, ruház bennünket? Munkánk nélkül, gondoskodásunk nélkül?
Egyáltalán nem erről van szó!
Isten országát az építi, aki becsületesen dolgozik.
Legjobb tudása szerint a közért, családja és önmaga fenntartásáért.
Tehát dolgozni kell, - s azután bízni az Úrban.
Bízni abban, hogy a szorgalmas és becsületes embert az Úr nem hagyja el.
Bajokban sem kell kétségbe esni, - azokon rágódni.
Van Gondviselés. Ha bízni mersz az Úrban, - nem fogsz csalatkozni.

A lélek gazdagsága a legnagyobb gazdagság.
A tiszta, becsületes, jót akaró élet a legízletesebb táplálék.
A jóság, a szerénység, s az udvariasság a legszebb ruha.
Erre tanít minket az Úr. Aki ezt megérti, az nem fog aggodalmaskodni,
és aggodalmaskodásával nem fogja rontani a maga és családja életét.
Az igaz és helyes útról sem fog letérni,
hogy minél jobban bebiztosítsa földi életét.
Bízik abban, hogy ő Isten tenyerén él, s legfőbb gondja,
hogy kötelességeinek teljesítése mellett, - helyesebben monda, felette,
- élő kapcsolata legyen Gondviselőjével.
Aki megfizet mindenért. Akár egy pohár vízért is,
de megfizet egy egész élet jóságáért is.
Oktalanság lenne Isten bőkezűségét a mi mértékünkhöz mérni.
Ez a „fizetség,” nem valami, - hanem Valaki! Ő maga!
Nem méregetnem kell, mit tettem, s mit tett más.
Mit kaptam, s mit kapott más.
Szeretnem kell, - s bíznom Istenben.
Nem fogok csalódni.

Szép vasárnapot! Együtt az Úrral!
Bizalommal elmerülve, - szeretetében!

Holnap vasárnap! (Évközi 7.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, - ki tőlünk majdnem lehetetlent vár el,
- az ellenség szeretetét. „Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket,
imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket.” (Mt 5, 44)

Bennünket, keresztényeket, - „krisztusiaknak” mondanak.
Azok vagyunk, - valóban?
Krisztustól semmi sem állt távolabb, mint a bosszú.
Ő maga volt a megbocsátás és a szeretet.
A szeretet nem Ady, - „szeretném, ha szeretnének” - szeretete.

Miben áll a jézusi ellenségszeretet?
Nem állok bosszút semmiféle formában, - még szóval sem.
Megbocsátok. Aki megbántott, annak közeledését elfogadom,
és bátorítom. Kezdeményezem,
esetleges hibámat felfedezve, - azt elismerve, és jóvátéve, - a kibékülést.
Ha nem is vagyok köteles bensőséges barátságban lenni rosszakarómmal,
de ami tőlem megjár embertársaimnak, - azt neki is megadom.
Lehetséges ez?
Isten parancsa, - tehát biztosan lehetséges. Ő sosem kíván lehetetlent.
Érzelmeim esetleg nem akarnak engedelmeskedni, -
de érzelmeim nem én vagyok, - csak az idegeim.
Én az akaratom vagyok! Akaratom pedig tud parancsolni szavaimnak, tetteimnek.
Érzelmeim, - csaholjanak bár, - ám ha akaratom nem engedi szabadjára,
- lassanként megjuhászodnak.

Az természetes, mindez Isten segítsége, kegyelme nélkül nem lehetséges.
Ezt viszont kérni kell, - alázatos, buzgó imádsággal.
Hogy rákössem magamat is, - ellenségemet is, - az isteni szeret infúziójára.
Nem is parancs ez már, - hanem a létezés természete.
Aki megízlelte az isteni szeretet édességét, az többé nem tud, - nem szeretni

Ha akaratom úgy dönt, hogy szeret, - akkor én szeretek.
Ha ellenségeskedést, - szörnyű még kimondani is, - gyűlöletet érzek,
- az nem én vagyok, - csak bennem valami…
Érzelmeimet meg kell nevelnem.
Isten segítségével és szívós akarattal.
Miért?
Hogy minél tökéletesebben tudjak engedelmeskedni
a jézusi szeret törvényének.

Éljem ezt már ezen a vasárnapon is!
Boldogabb lesz! Kívánom, - Mindnyájunknak!

Szent Bálint, - a Kr.u. 269. február 14-én, hitéért kivégzett római pap volt
A szerelmesek védőszentje lett. Miért?
Mert szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat,
saját kertjéből szedet ...tovább »t virágcsokorral megörvendeztetni.
A jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé lett, - a 14. századtól.
A magyarországi németajkúak körében mindig igen népszerű volt.

Köszöntsük egymást is, e napon!
Annál is inkább, mert valamennyien, vagy voltunk,
vagy vagyunk,
- (minden ellentétes híresztelés ellenére, ez lehetséges,
még az 50. házassági évforduló környékén is, - :)
én csak tudom! - :) :) ) -
vagy leszünk szerelmesek.
Adjon Isten szép szerelmet, - akinek még nincs.
Akinek pedig már van, borítsa virágba,
s tegye gyümölcsözővé,
hogy édes Hazánknak is legyen haszna belőle!!!

Manapság veszélyes támadások tapasztalhatók,
- nagyon sok téren, - a társadalom alapvető intézménye, a család ellen.
Ugyanis a család egy férfi és egy nő kizárólagos,
a nemzet számára is hasznos életközössége,
melynek célja a házastársak java és az élet tovább adása.
Minden ezzel szemben álló kísérlet,
idegen az ember fogalmától,
gyengíti a haza életerejét,
s a fiatalok döntési szabadságát.
A család, a gyermekek nevelése szempontjából,
- mással nem helyettesíthető!
Mindent meg kellene tenni a család intézményének segítésére,
támogatására és erősítésére.
A fiatalokat pedig bátorítani kell
a felelősségteljes családalapításra és gyermekvállalásra.

Úgy tűnik, - a mai fiatalok nem képesek felnőni
az érett szerelmi vallomáshoz.
Nem szánnak kellő időt és energiát arra, hogy megismerjék,
- először önmagukat! S Őt, - kit az Isten annyi ember közül
szép ajándék ul neki küld.

Aki ki tudja mondani szerelmének,
a FELELŐSSÉGTELJES IGENT,
- amely, egy életre vállalja a másikat, -
annak igaz ünnep az a pillanat! S az, - örökké tart!
(Bálint naptól függetlenül, - is…)
Ünnepeljetek!
Legyen szép az esténk!
Az Úr áldásával, - szeretettel:

Árpád

Holnap vasárnap! (Évközi 6.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, - aki az Őt követőknek,
magas szintű követelményrendszert állított,
amikor így szólt: „Ha igaz voltotok nem múlja felül
az írástudókét és a farizeusokét,
nem juthattok be a mennyek országába.” (Mt 5, 20)

Nem kedvezményekkel hiteget, s nem ígérget könnyítéseket,
az élet nehézségei közepette élőknek.
A Krisztus - követőknek tudniuk kell,
hogy Jézus nem a giccsfestők által elképzelt Isten.
(Sok, - egymásnak küldözgetett pps - ben,
az egyébként jó szándékú alkotók és küldők,
olykor ezt a képet jelenítik meg az internet virtuális világában…)

Nekünk, - Krisztus követőiként, - fel kell tudnunk mutatni azt a többletet,
ami a világ világossága és az élet sója. (A múlt vasárnap gondolata!)
Gyakorlatból kell ismernünk a kovász átalakító erejét
és állhatatosságát.
Otthon kell lennünk a mustármag kicsinyei között,
de nem szabad megszédülnünk a legterebélyesebb fa tetején sem!
Nem szabad eltitkolnunk senki előtt,
a Krisztus - követés igazi erőpróbáit!
Gyermekeinknek, unokáinknak,
- a ránk bízottaknak és körülöttünk élőknek, -
akkor teszünk legnagyobb szolgálatot,
- életpéldánkkal akkor adjuk nekik a legnagyobb ajándékot, -
ha a mi életünkben meglátják azt a boldogító többletet,
amit számunkra az igazi Krisztus - követés jelent.

Nem csupán tanítást ad az Úr,
hanem vezet is, - kegyelmével.
Szeretetének erejével.
Hozzá méltó életre akar vezetni bennünket,
amikor a bűnökkel való radikális szakításra,
s a Törvény megtartására szólít fel.
Úgy teszi ezt, hogy a Tízparancsolatot
egyetlen parancsba foglalja össze: „Új parancsot adok nektek:
szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” (Jn 13, 34 )
S ez már nem is parancs, - ez maga az élet!
Mely által szívünk kitágul az Ő szeretetének mélységeire.
Ebben legyen részetek, - egész éltetek folyamán!

S miért ne kezdhetnénk, ezt már, -
(boldog lehet, ki már elkezdte, s éli …,)
- a holnapi vasárnapon?

Holnap vasárnap lesz! (Évközi 5.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki úgy tett kijelentést rólunk,
hogy az egyben feladatot is tartalmaz.
„Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5, 14)
Ő maga a föld Sója, és a világ Világossága!
Mi csak annyiban vagyunk, amennyiben azonosulunk Vele!

A só, akkor értékes, ha íze van, - a világosság nem cserélhető fel a sötétséggel.
A hitelesen Krisztust követők sem tagadhatják meg az életük só mivoltát,
- sem hitük, mások előtt fénylő világosságát.
A kereszténységnek éppen e miatt van esélye minden korban,
Mert az emberiség alapvetően sóvárog,
- természetének legmélyén, - az élet íze, és az élet fénye után.

Bizony nekünk, - a Krisztust követőknek, - élete, állandó választás előtt van.
Életünk hiteles és vonzó Krisztus - követés? Vagy csak annak hitvány torzója?
Friss hajtás, vagy elkérgesedett, kidobandó, tűzre vetendő, száraz ág?
Jellemzője, a lélek fiatalos öröme, vagy a rút megszokás fáradtsága?
Az ima sugárzó ereje, vagy valamiféle, farizeusi áljámborság?
Szeretetünk önfeláldozó, - vagy csak az önzés bonyolult kicsinyessége?

A ránk bízottak, a körülöttünk élők, - igenis, igénylik a föld sóját,
- az élet világosságát.
Őket pótlékokkal áltatni, - nem lehet, s nem szabad.
Krisztus nem leváltotta a bűnös emberiséget, hanem megváltotta.
Így tette szabaddá mindenki útját az Atyához.
A Krisztus követőknek joguk van az egészséges önbizalomra,
de át is kell éljék létük korlátait.
Tudatában kell lennünk gyengeségeinknek.
Ez persze nem jelent kisebbrendűségi érzést.

Tudjuk, csak Istenre hagyatkozva, és Istennel együtt,
lehetünk a föld sója és a világ világossága.
Istenbe kapaszkodva, - minden nehézség ellenére, -
át kell hassa életünket, - a hitből fakadó egészséges élet öröm.
Mert ez a föld sója és a világ világossága!
Szükséges, hogy tudjam, nem én adom a só ízét,
s nem én vagyok a világosság forrása!

Szép vasárnapot éljünk meg, - Ízben, és Fényben!

MA URUNK BEMUTATÁSÁNAK ÜNNEPE VAN!
Az ünnep magyar elnevezése:
GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY.

Fény a népek világosságára, - és dicsőségére népednek…
http://www.youtube.com/watch?v=uMis0XCrkJw&feature=related

Ó, nézd az ifjú Szűzanyát,
templomba hozta magzatát;
ki minden törvényt alkotott,
törvény előtt most meghajolt.

Királyi Szűz! Jöjj, hozd Fiad,
így kettős lesz az áldozat!
Örömre gyújtja a szívet,
ki mindnyájunknak üdve lett.
(himnusz)

„Sietve menjünk elébe valamennyien, akik áhítatos tisztelettel ünnepeljük misztériumát; készséges lelkülettel menjünk mindnyájan…senki ne idegenkedjék a közelítő Világosságtól.
Égő gyertyákat is viszünk ilyenkor azért, hogy ezzel is jelezzük a hozzánk közelítő Isten világosságát; ő világosít meg mindent, és miután elűzi a vétkek sötétséget, rögtön előcsillan az örök világosság gazdag bősége. Égő gyertyákat viszünk továbbá azért is, hogy még jobban kihangsúlyozzuk a léleknek azt a tündöklő tisztaságát, amellyel Krisztus elé kell sietnünk.
Miként ugyanis az Istenanya sértetlen szűzi méhében hordozta az igazi Világosságot,
és segítségére volt a sötétségben botorkálóknak, ugyanúgy mi is, akiket megvilágosított az ő világossága, és akik kezünkben hordozzuk a mindenki más számára is látható fényt, sietve menjünk az elé, aki maga az igazi Világosság.” (Szent Szofróniusz)

Urunk, - aki a népeket megvilágosító Fény, -
világosítsa meg azokat, akik még nem ismerik Őt.
Hogy higgyenek Benne, az igaz Istenben! Vezessen minden embert az üdvösségre. Bemutatásakor, - (Lk 2, 22 - 40) - a fájdalom tőrét jövendölte Simeon,
- édesanyjának, Máriának.
Nyerjenek- erőt Tőle azok, akik szenvednek, és megpróbáltatásokat viselnek el!
Krisztust az igaz Simeon fogadta a templomban, -
adja meg nekünk, hogy Vele találkozzunk embertársainkban!

„Ma gyertyaszentelő van, - Mária,
és azt a szívet, mely alig remél,
csak tépelődik
s a felét hiszi,
tedd ki a Fénynek,
gyógyulásnak!”
(Szent-Gály Kata)

Legyen szép, - megvilágosított és megszentelt, -
Mindnyájunk mai estéje!

Holnap vasárnap! (Évközi 4.)

Az „én” Jézusom, a Krisztus, - akinek értékítélete,
élet látása, - erősen különbözik az emberekétől.
Ezt ott fent a Hegyen, - a Nyolcboldogságban, - ki is fejtette.
Oly röviden, - (Mt 5, 1-12) - de kristálytisztán,
ledöntött minden téves emberi fogalmat. Meghirdette nekünk,
- Őt követőknek, - a lélekszerinti szegénység, vigasztalás, szelídség,
igazság, irgalom, tisztaság és béke gyönyörű Örömhírét.

Arra tanít minket, - hogyan lehetünk boldogok.
Mi, akik különösen Isten előtt, oly szánalomra méltók és szegények vagyunk.
Ezt a tanítást költői módon és sűrítve mondja.
Jézus személyétől függetlenül, Tőle elszakítva, nagyon félre lehet értelmezni.
Tőle függetlenül semmiféle isteni üzenetet nem hordoz.
Pusztán pszichológiai, gazdasági megközelítésben,
ahogyan a világ szemléli, - elveszti igazi lényegét.
Mondhatni, még a teológiai elemzés sem tud vele mit kezdeni,
ha nem a Jézus Krisztus istenségébe vetett hittel közelítjük meg.
Meg kell értenünk, hogy Jézus nem evilági boldogságot,
kézzel fogható jutalmat ígér, - mint annyian a „világmegváltók.”
Ugyanakkor nem is a túlvilágra tolja a jutalom és boldogság idejét.
Nem azt mondja, hogy boldogok lesztek,
hanem azt, hogy már boldogok vagytok,
- itt és most, - szenvedésben, üldözésben.
Nem ígér, hanem tényt állít.
Ez attól függ, hogy azokban a körülményekben,
- a lelki szegénységben, üldözésben, sírásban, békétlenségben és üldöztetésben, - azonosulunk-e, találkozunk- e Vele.
Hiszen Ő maga a szegények mindent felülmúló gazdagsága.
Ő a Vigasztalás, az Igazság, a Béke.
Csak Benne találhatjuk meg Istent.
Általa válunk az Atya gyermekeivé.
Ő maga a boldogság, - vele élni a jutalom.

A nyolc boldogság így válik a keresztény ember életében eggyé,
- a Krisztushoz tartozássá, - minden életállapotban.
Csak elhatározás kérdése, és a boldogság máris a miénk lehet,
s el nem veheti tőlünk senki, - soha se.

Szép vasárnapot éljünk meg, - a nyolc boldogság szellemében!

Holnap vasárnap! Évközi 3. vas.
Az imanyolcad befejező napja.
„kitartottak az apostolok tanításában.”(ApCsel 2, 42)

Keresztény hitelességünkhöz szükséges, hogy mi is
az apostolok által őrzött tanításban, -
közösségben kell, hogy éljünk.
Ez az Egyház lényege, és ajándéka is.
Akkor leszünk hitelesen jelen a világban,
ha mindnyájunkat átjár az egység.
Ha látják rólunk, - közünk van egymáshoz.

Ha így élünk, mi keresztények,
- tartozzunk bár a széttöredezett egyház bármelyik részéhez, -
hitelesen fogjuk megjeleníteni Jézust az emberek között.
S ha fontosabb lesz számunkra Jézus Krisztus, -
az Ő élete, szenvedése, halála és föltámadása, -
mint a tanításbeli és történelmi különbözőségeink,
- közelebb kerülünk, - Jézus által, - egymáshoz is.

Az egységre törekvés nem emberi találmány.
Nem arról van szó, hogy mi,
- különböző keresztény egyházhoz tartozók, -
ebben az elvallástalanodott világban össze akarunk fogni
a hit jövője érdekében.
Maga a Szentlélek az,
aki bátorít bennünket, hogy sokféle módon,
- imádsággal, szóval és tettekkel, -
tegyünk valamit, a Krisztusban hívők egységéért.

Az egységre törekvés igazán,
a protestáns egyházakban indult el történelmi útjára.
A katolikus egyházban a II. vatikáni Zsinat elismerte,
hogy értékek vannak, -
a római katolikus egyházon kívül is.
Sőt még tovább megy, amikor hangsúlyozza:
„azt sem szabad szem elől téveszteni,
hogy a mi épülésünkre is szolgálhat mindaz, amit a Szentlélek kegyelme, -
különvált testvéreinkben megvalósít.”

Szép jelei vannak már a közeledésnek.
Az igeliturgiákban való közös részvétel.
Az ökumenikus házasságkötés liturgiája.
Egyelőre úgy tűnik, - a közös Úrvacsoravételnek akadályai vannak.
Bár várható, - egyesek szerint talán éppen a reformáció 500 éves jubileumán,
- 2017 - ben várható, - hogy ezen a téren, - történik valami áttörés a megoldásra.
Olyan, mely minkét fél teológiai álláspontjának megfelel.

Imádkozzunk érte! Így legyen szép, - a vasárnapunk!

Ökumenikus imádkozás. 2011-01-18.
- Igehirdetés, - Bátaszék, református imaházban

Krisztusban kedves Testvéreim!
Bármerre járunk a világban, láthatjuk,
- a templomok tornyai mindig az ég felé mutatnak.
Úgy álnak a földön, - mintha összekötnék az eget a földdel.

Városokban, de nemegyszer még apró falucskákban is,
van, hogy sokszor egészen közel két, három templom is van.
Távolról közeledve feléjük, - elgondolkodhatunk,
- vajon, nem ugyanazon ég vonzza mindegyik tornyát?
Az az ég, amelyik megnyílt, - amikor a Keresztelő, a Jordán partján, a Názáreti fiatalt, Jézust keresztelte, -
s belőle szózat hallatszott:
„Ez az én szeretett fiam, - Őt hallgassátok.” (Mt 3. 17)
Ha ugyanazon ég felé mutatnak,
- miért kell abból a toronyból egy helyen, - kettő, három?
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, - mégis, híveinek közössége, - a történelem folyamán, számtalan csoportra szakadt szét. Sokszor kicsinyes és önző csatározásokban…

Évről évre visszatér, - szép hagyománya van már, -
ez az egységért való közös imádkozás hete.
Amikor egymás templomait látogatják meg azok,
akik keresztényeknek mondják magukat, -
és imádkoznak, a Jézus szándéka szerinti egységért.
Mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk, - Krisztus halálában keresztelkedtünk meg. Mindnyájunk számára, szent
az Isten Igéje, - és szent az Utolsó Vacsora emlékezete.

2.

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – figyelmeztet mindnyájunkat az Írás.
Váljatok kenyérré és borrá, - táplálékká egymás számára,
a szeretetben. Váljatok áldozattá, adjátok oda élteteket egymásért. Osszátok meg egymással, - kincseiteket.

Sajnos mindnyájan, - valamiféle ősi ellentéteket hordozgatunk magunkban. Holott pedig, legtöbben adottságként kaptuk
azt a keresztény közösséget, - amelyben felnőttünk,
- amelyhez tartozónak valljuk magunkat.

Magunkat nem úgy kell meghatározzuk, hogy felsoroljuk,
mik nem vagyunk. Kereszténységünknek, -
nem az elkülönülés a lényege. Ugyanakkor természetesen fontos, - hogy meg tudjuk különböztetni magunkat és,
hogy meg tudjanak különböztetni mások is, - bennünket.

Az ökumenizmus, - a reményeink szerint előbb-utóbb bekövetkező egység, - nem jelenthet közömbösséget, -
nem jelent arctalanságot.
De vajon meg tudjuk e mondani egyáltalán, -
hogy mi, - kik vagyunk? Megéljük - e a közösség alapját jelentő, Istennel való közösségünket, - élő hitünkben?
Megéljük - e az embertársainkkal való szeretetet, -
Jézus módjára, - elkötelezett életünkben?

Az egész világ várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Hogy megmutassuk, - Isten fiai, -
Krisztusnak tanítványai vagyunk.
3.

Éhezi és szomjazza ez a világ, -
az igazságosságot, és a testvériességet.
Éhezi és szomjazza az értelmes élet példáit.
Vajon, mi, - akik keresztényeknek mondjuk magunkat, -
így vagyunk jelen, - az emberek között?

Úgy, mint az apostolok korában élő keresztények?
Akik, - „kitartottak az apostolok tanításában.”(ApCsel 2,42)
E szavakkal, - az Apostolok Cselekedeteiből vett jellemzéssel, - mely idén, az ökumenikus hét mottója, -
jellemezhető az az összetartozás, melynek alapja,
eszköze és célja, - a Krisztus ajándékaiban való részesedés.

Keresztény hitelességünkhöz szükséges, hogy mi is az apostolok által megőrzött és megosztott tanításban, -
s ez alapján, - egy anyagi és szellemi,
valamint érték és imaközösségben kell, hogy éljünk.
Mert ez az Egyház lényege, - küldetése, - és nagy ajándéka is.

Akkor lennénk hitelesen és értelmesen jelen ebben a világban,
ha mindannyiunk gondolkodás és érzületvilágát átjárná az egyetemesség. Az, ha látnák rólunk, -
igenis közünk van egymáshoz.

A keresztények tragédiájává válik, ha fontosabb lesz gyakorlati életünkben az, - ahogyan beszélünk, - mint az, Akiről beszélünk. Ha egymás megnyilatkozásait boncolgatjuk, s közben megfeledkezünk arról,
- Akiről beszélnünk kellene.
4.

Mi tehát a teendőnk?
Életünkkel, szavainkkal és tetteinkkel, - rámutatni Jézusra! Egyre közelebb kerülni Hozzá.
Egyre jobban megismerni Őt. Tőle soha, el nem szakadni.

Ha ezt teszzük, mi keresztények, - tartozzunk bár a széttöredezett egyház bármelyik részéhez, -
hitelesen fogjuk megjeleníteni Őt az emberek között.
S ha fontosabb lesz számunkra Jézus, maga, -
az Ő megváltó élete, szenvedése, halála és föltámadása, -
mint a tanításbeli és történelmi különbözőségeink,
- közelebb kerülünk, - Jézus által, - egymáshoz is.

Kiknek templomai, - ugyanazon ég felé mutatnak!

El kell gondolkodnunk ezen a szép, - mai estén, - tulajdonképpen, - hányadán is állunk az egység ügyével?
Néha támadhat olyan érzése az embernek, - mintha az egységre való törekvésünk, - amolyan hobby szinten mozogna? Van ugyanis, aki lelkesen próbál tevékenykedni, annyira, hogy mások már sokallják is, - és megjegyzésekkel vagy éppenséggel figyelmeztetéssel fékezni, sőt leállítani kívánják. Van, aki nem is törődik vele.
Talán nem tekinti feladatának, vagy nem találja időszerűnek.
Számunkra nem lehet elfogadható ez utóbbiak véleménye.
Lehet ez egyáltalán kérdés? Hogy mennyire kell komolyan vennünk, Krisztusnak Utolsó Vacsorán mondott, aggódó imádságát? - Hogy a benne hívők, - egyek legyenek?
Ennyire szabadon lehet bánni, - Krisztus óhajával?
5.

Azt gondoljuk, eleget lehet tenni óhajának, -
ezzel az évenkénti egyszeri, közös imádsággal?
Ha egyáltalán elvégezzük ezt?
Ha pedig valaki nem aggódik az egységért, nem beszél róla,
és nem imádkozik érte, - az nyugodt lélekkel élhet tovább? Olyan tudattal, hogy nem követ el semmiféle mulasztást?

Mindenki, - aki igent mond Krisztusra, - annak nemet kell mondania a felekezeti megosztottságra!
Az nem nézheti belső fájdalom nélkül,
hogy ugyanannak az utcának, vagy térnek két oldalán,
két különböző felekezet temploma álljon!
Nem azért kell az egységre törekednünk, mert ezt ajánlják egyházaink vezetői, - hanem azért.
mert ez az igazság van összhangban az Ige tanításával!
- És Jézus, főpapi imájában mondott szavaival:
„Legyenek mindnyájan egy! Amint Te Atyám bennem vagy és én Tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk,
és így elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem.” (Jn 17, 21)

Az egységre törekvés tehát nem emberi találmány.
Nem pusztán arról van szó, hogy mi hívő emberek,
- különböző keresztény egyházhoz tartozók, -
ebben az elvallástalanodott világban össze akarunk fogni
a hit jövője érdekében. Nem emberi szempontok, hanem maga a Szentlélek, az egység, a Jótanács Lelke az,
aki bátorít bennünket, hogy sokféle módon,
- imádsággal, szóval és tettekkel, -
tegyünk valamit, a Krisztusban hívők egységéért.
6.

Az egységre törekvés igazán, - a 20. század első évtizedeiben, a protestáns egyházakban indult el történelmi útjára.
A katolikus egyház, - éppen az idők jeleire figyelve, -
a II. vatikáni zsinat után kapcsolódott be hivatalosan
ebbe a munkába.
A zsinat elismerte, hogy értékek vannak, -
a római katolikus egyházon kívül is. És kérte híveitől, értékeljék mindazokat az igazán keresztény javakat,
amelyek a közös örökségből erednek,
és különvált testvéreinknél megtalálhatók.
Sőt még tovább megy, amikor hangsúlyozza:
„azt sem szabad szem elől téveszteni,
hogy a mi épülésünkre is szolgálhat mindaz, amit a Szentlélek kegyelme, - különvált testvéreinkben megvalósít.”

Hála a jó Istennek, - kétségtelen, -
vannak nagyon szép jelei már a közeledésnek.
Ilyen például az igeliturgiákban való közös részvétel. Gyakorlatias és látható jele a közös együttműködésnek,
az ökumenikus házasságkötés liturgiája.
Korábban ez tilos volt.
Most a lelkészek, papok megoszthatják a szolgálatokat
és az ilyen szertartással kötött házasságot,
akár protestáns templomban, akár katolikusban tartják az esküvőt, - a katolikus Egyház is elfogadja érvényesnek.
Egyelőre úgy tűnik, - a közös Úrvacsora vételnek akadályai vannak. Bár várható, - egyesek szerint talán éppen a reformáció 500 éves jubileumán, - 2017 - ben várható, -
hogy ezen a téren, - történik valami áttörés a megoldásra.
7.

Olyan formulát kidolgozandó,
mely minkét fél teológiai álláspontjának megfelel.

A jövőre nézve mindenki elfogadja Istenszolgája,
II. János Pál pápa találó kifejezését,
- necessitas, illetve irreverzibilitas, - mely szavak,
a folyamat szükségszerűségére és visszafordíthatatlanságára utalnak. A jövőtől tehát, - egyre nagyobb összefogást remélhetünk, mert ez mindnyájunk számára kölcsönös érdek.

Az Úr Jézus, - aki értünk vállalt halálának előestéjén
azért imádkozott, hogy minden tanítványa teljesen egy legyen, mint Ő él az Atyában és az Atya Őbenne, -
segítsen bennünket, hogy érezzük,
hogy fájdalommal éljük át hitetlenségünket,
a széthúzásunkban.
Adjon nekünk nyílt szívet, hogy felismerjünk,
bátorságot, hogy elvessünk, -
minden bennünk rejtőző közönyt, bizalmatlanságot
és kölcsönös ellenségeskedést.
Hangoljon össze minket, hogy mindnyájan találkozzunk Benne, - azért, hogy lelkünkből és ajkunkról
szüntelenül a Ő imája fakadjon fel, a keresztények egységéért.
Úgy, - ahogyan azt Ő akarja,
olyan eszközökkel, - amelyekkel Ő akarja.
Őbenne, - aki a tökéletes szeretet.
Segítsen bennünket,
hogy megtaláljuk az egységhez vezető Utat,
engedelmeskedve szeretetének és igazságának. Ámen.

ÖKUMENIKUS IMAHÉT!
- KISKŐRÖSÖN BESZÉDET MONDOTT KALOCSA ÉRSEKE.

Vasárnap délután, az Ökumenikus Imahét keretében,
a kiskőrösi evangélikus templomban, népes hallgatóság előtt, -
Kiss Ernő, apát-plébános és Lupták György, evangélikus nagytiszteletű úr jelenlétében - Igeliturgia keretében, a Bibliából olvasott fel
és beszédet mondott dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek.
Ha a héten, - az egységért való imádkozásunk előtt meghallgatjuk,
igazabban, és mélyrehatóbban tudunk imádkozni.

http://civilnaplo.hu/hun/sa_kecskemet_rendorseg_hirek/i_hit_es_elet_6/i_okumenikus_imahet___kiskoros:_beszedet_mondott_kal_10485/t_%C3%96KUMENIKUS%20IMAH%C3%89T%20-%20KISK%C5%90R%C3%96S%20BESZ%C3%89DET%20MONDOTT%20KALOCSA%20%C3%89RSEKE/index.html

Holnap vasárnap!
A keresztény egységért végzendő imanyolcad első napja!

Településeinken, sokszor egészen közel,
két, három templom is van.
Távolról közeledve feléjük, elgondolkodhatunk,
- vajon, nem ugyanazon ég vonzza mindegyik tornyát?
Ha ugyanazon ég felé mutatnak,
- miért kell abból a toronyból egy helyen, - kettő, három?
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, mégis, híveinek közössége,
a történelem folyamán, számtalan csoportra szakadt szét.
Sokszor kicsinyes és önző csatározásokban…

Évről évre visszatér, - szép hagyománya van már, -
az egységért való közös imádkozás hete.
Amikor egymás templomait látogatják meg azok,
akik keresztényeknek mondják magukat, -
és imádkoznak, a Jézus szándéka szerinti egységért.

Mindnyájunk számára, szent
az Isten Igéje, - és szent az Utolsó Vacsora emlékezete.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
- figyelmeztet mindnyájunkat az Írás.
Váljatok kenyérré és borrá, - táplálékká egymás számára,
a szeretetben. Váljatok áldozattá, adjátok oda élteteket egymásért.
Osszátok meg egymással, - kincseiteket.

Az ökumenizmus, - a reményeink szerint előbb-utóbb bekövetkező egység, -
nem jelenthet közömbösséget, - nem jelent arctalanságot.
De vajon meg tudjuk e mondani egyáltalán, - hogy mi, - kik vagyunk?
Megéljük - e, a közösség alapját jelentő, Istennel való közösségünket?
Megéljük - e az embertársainkkal való szeretetet,
- Jézus módjára, - elkötelezett életünkben?

Az egész világ várja, hogy megmutassuk:
Krisztusnak tanítványai vagyunk.
Vajon, mi, - akik keresztényeknek mondjuk magunkat, -
így vagyunk jelen, - az emberek között?
Úgy, mint az apostolok korában élő keresztények?
Akik, - „kitartottak az apostolok tanításában.”(ApCsel 2, 42)
E szavakkal, az Apostolok Cselekedeteiből vett jellemzéssel,
- mely idén, az ökumenikus hét mottója, -
jellemezhető az az összetartozás, melynek alapja,
és célja, - a Krisztus ajándékaiban való, közös részesedés.

Imádkozzatok! Legyen szép a vasárnapotok!

Holnap vasárnap!

Kérdés, amit ma feltehetünk magunknak: úgy teltek- e ünnepünk napjai,
hogy amikor letekintett a Mennyből az, Kinek születésnapját ünnepeltük,
kedve telt - e bennünk?
Gyönyörködhetett - e, a pillanatról pillanatra
megújított kölcsönös szeretetünk csodájában?
S most éljük-e az Örök Karácsonyt?
Életünk úgy telik - e, hogy az valóssággá teszi közöttünk,
az Ő örök jelenlétét?

Az ünnepek utáni időszakról talán elmondható, ami életünkről:
haladunk a Jászoltól a Kereszt felé…

Az ember, kultúrájának minden fokán sejtette, pontosabban szólva megélte,
hogy e földi világon kívül kell lennie egy más, egy felsőbb világnak is.
Ám oly sokan úgy élik le életüket,
hogy csak az őket körülvevő világ fergeteges változásait
képesek megtapasztalni.
A hitben gondolkodáshoz minden embernek önnön fejlődésén kell,
eléggé fáradtságos úton eljutnia.
Van, aki végig járja ezt a mindig emelkedő, lelki utat.
Van aki csak egy bizonyos szintre képes eljutni.
És van aki el sem indul az úton.
Akik számára, csak a kézzel fogható,
anyagi, -„való világ” létezik.

Bizony, ők csak részben hasonlítanak a megszületett Kisdedre.
Pedig a Kisdednek őértük is meg kellett születnie,
és testet öltve végigjárnia földi küldetését.
Mindnyájunkért, - hogy a magunk gyarló módján felfogjuk az Ő küldetését.
Az igaz, - a hitben gondolkodás útjára lépésnek
még az esélyét is majdnem kiszorítják,
korunk „agymosó” mechanizmusai.
A tárgyi világ ugyanakkor jelkép is lehet.
A Jászol, s a Kereszt a jelképek Jelképe.
Míg személyes életünk egy-egy kedves,
szeretett tárgyai pusztán jelkép szinten működnek lelkünkben,
- e mellett képesek valamiféle fogódzót nyújtani arra is,
hogy a matérián felül emelkedve,
a transzcendens világról is töprenghessünk általuk.
Ha egyáltalán valaki erre hajlandó.
De mindenkinek végig kell járnia földi útját,
a saját „jászoltól” a saját „keresztig.”
Ez ellen senki nem tehet semmit.

Tegye széppé vasárnapunkat, mindezek végig gondolása!

http://www.youtube.com/watch?v=F3sBCuK1CIQ&translated=1

Ezt a figyelmességet!
Drága Ilike!
A jászolban fekvő Gyermek
aranyozza be, - minden szívdobbanásodat!
S adja áldását, fáradtságot nem ismerő munkásságodra!
Köszönettel és imádságos szeretettel:
Editke és Árpád

Karácsony! Urunk születésének főünnepe!

Az én Jézusom, a Krisztus, - aki azon a titokzatos
betlehemi éjszakán megszületett.
Aki megtestesült Názáretben, a Szűz szíve alatt,
- méhében, - és akit,
az Istenszülő Mária, szűzen szült Betlehemben.
Lehet bár, hogy ezt a tényt az utóbbi, -
vérzivataros századok, - sokak emlékezetéből kitörölte.
S valami érthetetlen konoksággal ma is igyekszik kitörölni.
Lehet, hogy a nemrégen születettek életéhez,
- a látszat., de csak is a látszat az, - már hozzá sem tartozik
Mégis ma már történelmileg is vitathatatlan tény.
Jézus Születésének ez az Örömhíre meghatározó.
Az élet teljessége felé haladó emberi jövő egyetlen útja.
Mindig voltak és lesznek, akik merik és akarják,
ennek a Gyermeknek Világosságában járni életüknek útját.

Kik veszik körül a betlehemi Jászolt?
A mindenkor szeplőtlen Szűz Mária.
A legtisztább, az igazi férfi, József, - Isten titkaink őre.
A pásztorok, akik csak egyféle képen,
és helyesen tudták értelmezni a történteket.
S leborulva imádták.
Ott voltak az angyalok. Mindazok nevében voltak ott,
akik a történtek nyomán, tudtak örülni, és akartak is örülni.
A mi nevünkben voltak ott!

A Végtelenül gazdag Isten, amikor emberré lett, - szegénnyé lett.
S oly kedvesen engedte,
hogy az egyszerű pásztorok, megajándékozzák.
Karácson nagy kérdése, - én mit ajándékozok az Istengyermeknek?
Biztató a tudat, Ő tőlem a legcsekélyebb ajándékot is szívesen fogadja.
Hisz majd felnőve, dicsérni fogja a szegény asszony két fillérjét is.
Senki más, csak Ő tudja igazán, -
hogy az én csekélyke, néki adott élet ajándékom valójában, mit ér.

A Karácsony tehát azt jelenti, Isten Fia emberré lett.
Az Atya ajándéka az emberiségnek.
Csak ezen a címen lehet a szeretett ünnepe!
Az ünnep külső, megejtően szép ragyogása pedig azt jelzi,
hogy nem tudunk szabadulni a Gyermek istenségének varázsától.

Ezért azután a karácsony mindnyájunknak,
gyönyörű szép, csodálatos!
Legyen a Tiétek is az!

A mai este, - a 2010. esztendő adventjének 28. estéje:

SZENTESTE!

Dicsérjük Istenünket, nagy jótéteményéért hálát adva:
Te Deum Laudamus - Isten téged dicsérünk... - Schola Hungarica
http://www.youtube.com/watch?v=jwyp7wvl7t8&feature=related
Angyalka
http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?code=2008434989170&source=jl999

Angyalszót hallottak pásztorok,
csillag fényét látták mágusok,
égi szózat, szelíd fényözön,
emberszívben tiszta szent öröm.

De csak azok sejtik dallamát,
s azok foghatják fel sugarát,
kik lélekben szegény pásztorok,
s leborulni tudó mágusok.

Ilyen szívet adj nekem, Uram,
jeleid nyomán fusson utam,
hadd ízleljem Lelked örömét,
pásztor- s mágusszívek örökét!
(Kerekes K.)

AZ ÍRÁS SZAVA:
„Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt,
és éjnek idején őrizték nyájukat.
Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala,
és beragyogta őket az Úr dicsősége.
Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk:
"Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek,
és az lesz majd az egész népnek.
Ma megszületett a Megváltó nektek,
Krisztus, az Úr, Dávid városában.” (Lk 2, 8 - 11)

A karácsonynak nagyon szép hangulatú vigíliája van.
A megvalósulás estéje, - a várakozás napjai, hetei után.
Virrasztó, várakozó éjszaka.
A katolikusok ebben „gazdagok.” Éjféli miséjük van.
Az adventnek a Születéshez legközelebb eső pillanata.
Holnap történik a Találkozás, holnap látjuk meg az Úr dicsőségét.
„Ma megtudjátok, hogy eljön az Úr, és üdvözít minket,
holnap pedig meglátjátok dicsőségét.”(liturgikus szöveg)
Szépen nevezi a liturgia: „Üdvözítőnk érkezésének szent éjszakája.”
A várakozás végső pontja.
Még az adventi koszorú gyertyáinak fényénél.
De már a karácsonyfák gyertyái is égnek!
Ragyogó fénye volt az első Karácsonynak.
Körülötte, - minden sötét volt!
Mintha ma is ez lenne a helyzet…
S ebből, - a feladatom!
A szívemben megszületett Jézus fénye,
ragyogja a környezetemben élőkre,
a Szeretet és a Fény misztériumának csodáját!