Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, - a Krisztus, aki egyértelműen megmondta:
„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és mégis hátrafelé néz,
nem alkalmas az Isten országára!” (Lk 9, 62)

Bár ha ma mondaná ezt nekünk, elképzelhető,
hogy valahogy másképpen fogalmazná meg ugyanezt. Ma azt képzeljük magunkról, hogy felnőttek és nagykorúak vagyunk. Talán ma már, - kellő körültekintéssel, - mindenki el tudná maga dönteni, hogy hogyan kövesse a Mestert.
A valóság az, - hogy mennyire távol vagyunk ettől!
Hogy az ilyen, s ehhez hasonló hangzatos megfogalmazások, nem mások, mint jól felépített kibúvóink egérútjainak eltakarásai. Ilyen pl. „én a magam módján vagyok vallásos, - nekem ne mondja meg az Egyház, hogy hogyan éljem meg kapcsolatomat Krisztussal,” - stb.

Gondolkodjunk!
Van olyan pilóta, aki hátra tekint, ha a gép földre érésekor felcsattan az utasok megkönnyebbült, hálás és önfeledt tapsa? Hisz akár a következő tizedmásodperc is
teljes fokú előretekintést követel!
Az élet pedig, - átvitt értelemben, - még ennél is gyorsabb.
Soha sem állhatunk meg, - önelégülten.
Ugyanakkor mily boldogító az a tudat,
hogy Jézus tempója felzárkóztatja Isten országában azokat is,
akik e világ szemében gyengék és erőtlenek.
Mi kell ehhez?
Szívünket feltétel nélkül adjuk neki. Akkor kezd a lelkünk, - felszabadultan élni.
A szabadság új mámora ez. Új életét, - Isten gyermeke, Krisztus barátja, -
éppen az engedelmességben és a feltétel nélküli odaadásban találja meg.
A halogatás, tétovázás, - hátranézése, érzelmi kiszolgáltatottságaink, -
nagyon idegen Isten országában. Jézus, - ha hallgatunk rá, -
tökéletesen és maradéktalanul képes felkészíteni Isten országának követőit, - feladataira.

Ugyanakkor elválaszthatatlan hozzátartozik ehhez a lelkülethez
az eltökéltség, mely a Krisztus követőt, - feltétel nélküli hűségében megerősíti.
Csak indulni kell! Vele, és utána!
Ez az őszi vasárnap, - alkalmas rá!
2009.10.17

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom a Krisztus, - akit a Sátán ugyanúgy megkísértett,
mint engem, mint mindnyájunkat.

Őt azonban megtörni, - tanításának tisztaságát megrontani képtelen volt.
Jézus hatalma töretlenül megmaradt arra, hogy hirdesse Isten országát, s hogy követőitől joggal elvárhassa, hogy higgyünk Evangéliumában, életet adó Örömhírében.
A megváltásban. S joggal követelje tőlünk. „Térjetek meg!”

A megtérés, az ember irányító központjának, - szívének, lelkének központjában történő, - gyökeres változás. Az eredeti Rend visszaállítása.
Annak a rendnek, amit az ősbűn, az emberiség eredetének hajnalán, éppen a Sátán biztatására és cselvetésére, - megrontott. A legelső bűn az angyalok lázadásával rondított bele szépséges világunkba. A „nem szolgálok!” lázadásával. Ez csapja be azóta is a személy önállóságának illúziójával, ezúton járó követőit. Pedig annyira világos, - aki nem tud szolgálni, az képtelen a szeretetre. Az félő, hogy előbb-utóbb pusztítani fog. Erről szól a történelem…
A lázadást követő második bűn már az emberhez kötődik.
Amikor az ember, az igazi tudás helyet elkezdett „okoskodni.” Kíváncsiskodó engedetlenségének szégyene lett annak felismerése, hogy a világ, mely kirekeszti Istent, - csúf és alapvetően mezítelen. Rideg, fázó és szeretetlen. Az emberiség „harmadik típusú” bűnének nevezhetnénk azt, amikor a többség, a kevesek általi demagógia, irányítottság csapdájába szorul. Ez áltat esik oly mérhetetlen távol az igazságtól.
Az Isten ellen való lázadás, a pénz, a hatalom és az élvezetek imádása, - a két Kőtábla, a Tízparancsolat, erkölcsi követelményeinek elvetése, - mindennek egyenes következménye.
Ennek lesz eredménye a bizalmatlanság, - a szellemi és lelki értékek elvetése. Amikor az élet dolgait csak a gazdaság és a politika intézi.

Jézus szabadsága, - a megváltáshoz való megtérésünk kell, hogy boldogítson bennünket, - ma is! Krisztusi béketűrésre van szüksége az egyénnek, a családoknak, a nemzeteknek, - köztük elsősorban édes Hazánknak, - ebben a büntetlenül mérgező, következmények nélküli világban. Lelkierőre, - a kiszolgáltatott, - már-már lehetetlen helyzetben.

Gondoljuk mindezt végig, s talán szebbé teszi vasárnapunkat.
2009.10.11

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki egyértelművé tette számunkra,melyik a legfőbb, a parancsolatok közül.

"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.

A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat."
(Mt 22, 38 - 40)

Akkor, amikor értékrendünk már nem egyértelmű, amikor szégyeneinket unalomig sorolhatjuk és soroljuk is, akkor már valóban válságról, saját korszakunk kegyetlen válságáról kell beszélnünk.
Amikor embervoltunk egyik legnagyobb értékét, szabadságunkat, meggyalázhatja a mindenhol elburjánzó liberalizmus, a szabadosság.
Ha az egyenlők között még mindig érvényesülhetnek a még egyenlőbbek.
Ha már a testvér szó idegen hangzású és oly távoli.
Ha az „igazság” már csak egyesek privilégiuma.
Ha a jóság, már csak gyermekkorunk illúziója.
Ha mártírjaink elsiratásához, eltemetéséhez ugyan még van némi jogunk, de az őket kivégző gyilkosaik nevét a mai napig sem nevezhetjük meg.
Ha az összeharácsolt vagyon átfesthető, s ezeknek a legújabbkori „átfestő” kortársainknak már semmiféle történelmi felelősségük nincs.
Helyette övéké a bezsebelt tőke öröksége és busás kamata.
Ha a rosszat minden további nélkül meg lehet tenni, különösen, ha a félrevezetett „közmeggyőződés” még törvényesíteni is látszik azt.
Ha vannak dolgok, mik szabadon elkövethetők, bár erkölcstelenek, de a jogi kibúvók megengedik...

Akkor, csak a főparancs figyelembevétele képes megmutatni, tisztán és világosan, hogy valóban válságban vagyunk - e?
Vagy csupán a konkoly látszik ma jobban a Magvető, Istenünk búzatábláján?
Megnyugtató és reménykeltő, hogy vannak még, akik hallják az Úr szavat!
Aki azt mondja nekünk: „akiknek az első és legfőbb parancs irányítja életét,
még ha olykor el is buknak, ám felkelnek, mégis a győztesek koszorúja fog rájuk várni!”

Legyen szép, szeretetben megélt, a vasárnapotok!
2009.10.04

Vasárnap van!

Az "én" Jézusom, a Krisztus, aki meggyógyítja vakságunkat.

Aki kegyelmével állandóan erősíti hitünket, hogy ne vakon éljünk a világban.
Megnyitja szemünket, mint az evangéliumi Bartimeus szemeit. (Mk 10, 46-52)
Bartimeus ugyan vak volt de jobban látott, mint sokan közülünk.
A tömeg bár zsibongott körülötte, de ő képes volt felismerni még vakságában is
a közeledő Mestert.

Hányan vannak akik ürügyként képesek az önbecsapásig elfogadni
távolságtartásukat az Egyháztól. Képesek kivonni magukat az éltető közösségből, valamiféle saját vallást hangoztatva. A kommunista évtizedek egyik legsúlyosabb tehertétele, hogy sokakban sikerült elhomályosítani mindent, ami magyar és keresztény.
Jézus Krisztus képes bennünket öntudatra ébreszteni, hogy keressük, megtaláljuk igazi értékeinket. Jó erre értően gondolni amikor napjainkban oly sok minden támadja és veszélyezteti a keresztény hitet. Elsősorban a liberális eszmék és a relativizmus diktatúrája. Amely még magát az "igazságot" is mint olyant kétségbe vonja. Ennek leggyakoribb megnyilvánulása: "vallásos vagyok, a magam módján". Pedig Jézus csak egyháza tagjainak, ígérte meg jelenlétét velük levését a világ végéig.
Bartimeus a vak nem szégyellte fogyatékosságát és gyógyulást nyert. Bennünket sem szabad, hogy visszatartsanak előítéleteink. A vak amikor meghallotta Jézus hívó szavát eldobta köpenyét felugrott és Jézushoz ment.
Mi oly sokszor kényelmünk és a magunk vélt igazába való süllyedésünk köpenyébe burkolózunk ahelyett, hogy mint Bartimeus Jézus kérdésére, hogy mit tegyen vele, egyenesen válaszolt: "Hogy lássak!" visszanyerve látását, azonnal követte Jézust.

Mi sokszor magát a tisztánlátást is félünk kérni Jézustól, mert félünk a következményektől. Félünk követni őt! Az Úr képes megnyitni szemünket. De, ha akkor sem akarunk látni, akkor megállapíthatjuk, Bartimeus vakon is többet látott, mint mi!
Tegyen bennünket látóvá e vasárnapon, az Úr!
2009.09.27

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki megnyitja füleinket és szíveinket.

Nélküle süketek vagyunk. Süketek, akik nem hallják azt, amikor az Éden almáját a Gonosz, a rossz elcsámcsogja előlünk.

Nem halljuk a szavakat, melyek pedig, értékeink védelmére biztatnak minket.
Legtöbbször csak azokat a szavakat vagyunk képesek meghallani,melyek a már-már művészi megtévesztéseket harsogják agyunkba.Pedig mennyire ősi trükk ez. Már a Paradicsomban elkezdődött.Magunktól is rájöhetnénk, mit kellene meghallanunk.
De csak Jézus teheti élessé hallásunkat.
Az Édenben nagyon is bevált: felszította a Gonosz az elégedetlenséget, s utána még ő jött, a megmentőt színlelve. Ez történik az óta is, végig a történelem folyamán, s ez történik egyéni életünkben is.
Nyissa meg az Úr füleinket, amikor lelkünkről, felettünk, alkudoznak.
Akkor azok szavát halljuk meg, akiknek tiszte és feladata, érthetően, Isten országáról beszélni.

Halljuk meg mindnyájan, amikor rólunk szól az alku, a mikor a mi sorsunkról döntenek. S akiknek szólni kell, tudjanak, rólunk, helyesen szólni.
Mert örök igazság az, hogy nincs olyan „közmegegyezés”, vagy akár parlamenti döntés, ami a Teremtő Isten döntését felülbírálhatná.(lásd abortusz, eutanázia, egyneműek házassága s a többi élet elleni döntések)
Az Isten törvénye életünket védi! S nekünk ezt kell meghallanunk, belátnunk,
s e szerint élnünk, cselekednünk.
Nyissa meg az Úr, mindannyiunk fülét és ajkát.
Tudjunk különbséget tenni jó és rossz, élet és halál között.
Egymás szavából is, a jó szándékot halljuk ki. S mi, akik az Úr felé igyekszünk, erősítsük egymás haladását. Szavainkkal, ha szólunk, érthetően szóljunk, s mindig halljuk meg a Szót, s azt értsük is meg.

Mert a Szó, az Ő országáról szól, ahová Ő mindenkit meghívott.

Halljuk meg, s szebb lesz a vasárnapunk.
2009.09.19

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki számomra, életem Kenyere!
Magáról mondta: „Én vagyok az égből alá szálló kenyér.” (Jn 6, 41)

Az értelmét használó ember képes felismerni Istenhez való közelségének áldásait.
Ám a szeret közelsége, kötelez! Ezt pedig nem könnyű elfogadni, s ezért van az, hogy az ember, ahelyett, hogy boldogan csatlakozna, belekapcsolódna ebbe a kötelékbe, szívesebben zúgolódik, hárít. S úgy véli, jobb, ha távol tartani igyekszik magát.

Az utolsó Vacsorán, a Jézus által megtört és kiosztott kenyér, Krisztus személyes szeretetének, gyöngédségének tápláló együttese. Sokkal több, puszta vallási szimbólumnál.
Élő és éltető Valóság! Mely jelen van a hűvös templomok magányában, de ugyanakkor életünk részévé, táplálójává kíván lenni. Életet ad és életet követel magának.
Ez ugyan sokakban olykor ellentmondást szül, ugyanakkor minden megbékélésnek legbiztosabb pecsétje.
Nélküle életünk folyama csak szürke történelem. Melynek minden pillanata gyorsan tovatűnő patakként sodródik, az emlékek folyamán, hogy azután végérvényesen feloldódjon a feledés óceánjában. Mi azonban biztos hittel tudjuk és valljuk: Krisztus életet adó Személy.
Kinek kapcsolatai személyünkhöz kötődnek, hisz mindnyájunkat névről ismer,
s személyesen szólít. Ismeri mindnyájunk személyes sorsát, és csak tőlünk függ,
hogy Általa számon tartott élő kapcsolatban legyünk Vele.
Hisz életünk dolgai előbb utóbb fárasztanak, cserbenhagynak, megcsúfolnak.
A lelkünk ugyanakkor, egyre jobban kezdi szomjazni és éhezni, az Igazságot,
a valóságot, az élet Kenyerét.

Lelkünk éhségét csak Ő képes csillapítani, Aki „az égből szállott alá.”
Képes rá, hogy tápláljon bennünket, akár ezen a vasárnapon is!
Akkor ez a nap, valóban szép lesz életünkben!
2009.09.13

A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén, Kisboldogasszony napján,
imádjuk szent Fiát, Krisztus Urunkat!

„Ma ünnepeljük, hogy közénk
születtél, és emlékezünk,
hogy mily dicső törzsről fakadsz,
s úgy jössz világra, mint a fény.

Teáltalad mi, földiek,
így lettünk egyben égiek,
nemes békédre békülünk,
bár nem fogjuk fel titkodat.”

Születésnapja van a dicsőséges Istenszülőnek, aki Ábrahám utódai közül, Júda törzséból, Dávid nemzetségéből származik. Amikor megszületett, akkor fény ragyogott a világra:
„boldog nemzetség, áldott gyökér, és áldott a Gyümölcse is.”
Ünnepeljük örvendezve, mert ő közbenjár értünk Urunk, Jézus Krisztusnál.
„Tőle született az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk, aki megszüntette az átkot, és áldást hozott, legyőzte a halált, és nekünk örök életet ajándékozott.” (Zsolozsma, részek)

Máriát szemlélve, felfedezhetjük a világnak üdvösségre rendelt, dinamikus mozgását.
Életünk, bár kívülről szemlélve szánalmas csetlő botló, kiszámíthatatlan történések egymásutánja, mégis észrevehető felette, hogy a szerető Gondviselés határozott cél felé irányítja, értelmet adva neki. Öröktől fogva rendelve a dicsőségre, melyről szent Pál, mint befejezett tényről beszél: „Akiket erre eleve elrendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Rom 8, 31)
Szabad akaratunk ugyan lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk ezt a ránk vonatkozó isteni tervet.
Mária példája éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének ragyogó csodája. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére tette Őt képessé arra, hogy minden szenvedést elfogadjon.
Nekünk sem kell mást tennünk csak igennel válaszolnunk Isten hívására,
s járnunk életutunkat Názáreten, Betlehemen, sőt ha kell a Golgotán is át,
a menny dicsősége felé.
2009.09.08

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki számomra Fény és Világosság!

Képtelenek vagyunk teljes mélységében átélni, mennyire rá vagyunk szorulva az Ő világosságot nyújtó Fényére. Mert rettenetesen sötét ez a mi mai világunk!

A gonoszság, a rosszat akarás stratégiája, kegyetlenebb ma, mint bármikor is volt a történelem folyamán. Irgalmatlanul érvényesül a „minél rosszabb, annál jobb” taktikája. S ez egyre csak terjeszti mételyét. A gátlástalanoknak összefogó tábora, már-már terrorizálja az oly könnyen megtéveszthetők tömegét.
A szabadító, az életet nyújtó Isten helyébe modern aranyborjút állítanak, milliók bálványául.

S a keresztény ember egyszer csak azon kapja magát, hogy egymaga marad az őrjöngő pogányság mindent elönteni szándékozó tengerében.
Megvilágosítás nélkül, mivel az ember esendő és bűnös, gyakran cselekszi azt, amit nem akarna megtenni, amit pedig szeretne, nem képes megtenni.

Valójában ez a belső meghasonlás a társadalomban jelenlevő számtalan ellentét forrása.

Sokan eleve, ennek felismerésére sem képesek, mert elmerülnek a gyakorlati anyagelvűségben. Súlyosabb esetben pedig a rájuk nehezedő nyomor, vagy szenvedés nem engedi, hogy minderről egyáltalán elgondolkodjanak.

Így volt ez akkor is, amikor a világ Világosságát elárulták, megtagadták, és halálra ítélték.

Így van ez ma is, amikor megzavarodottan a jó szándékot nevezik rossznak, és a rosszat, megengedhető gyakorlatnak. Az egyedül üdvözítő erényt gyengeségnek, a bűnt pedig egyszerűen életünk velejárójának. Pusztán emberi erőfeszítésektől nem várható megoldás.

Csak Krisztus nyújt világosságot, Szentlelke által, az embernek.

Bárcsak egyre többen lennének, akik képesek beengedni életükbe, a Krisztus világosságát. Képesek lennének fényében egyre tisztábban látni.

Nekünk Krisztus fénye legyen útjelzőnk!

Fényétől, lélekben kellene, újjászületnünk!

Miért ne tehetnének ezt meg, éppen a mai vasárnapon?
2009.09.06

Holnap vasárnap!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki szelíd és alázatos Szívű.

Aki bennünket mindhalálig szeretett. S szeretetével ma is, örökké, üldöz.
Akkor is, ha olykor-olykor, akkor is, ha maradandón, elhagyjuk.
Akkor is, amikor nem 30 ezüstért, de pillanatnyi értéktelen kacatért, eláruljuk.
S bár Péterként talán nem annyiszor mondtuk neki, hogy szeretjük, mint az az Érte ugyan később vártanúságot is elszenvedő Halász, de megtagadjuk, s nem háromszor, de tagadások életen áttartó sorozatával.

Elismerjük mi, hogy Útitársunk, de oly jól esik,akár a pocsolyáig, botladoznunk.
Milyen jó, s megnyugtató, hogy Ő mindig felemel!
Megvigasztal, amikor sírunk. Akkor is, amikor sírunk, s nem azért sírunk,
hogy Őt elhagytuk, hanem azért sírunk, mert mást, az egyébként értéktelent, vesztettük el.

Az egyetlen hűséges Barátunk ő, akire mindent rábízhatunk.
S Akitől mindent várhatunk.

Felénk jön és elénk áll Ő, kinyilatkoztatja magát, minden szegényben, minden szeretetünkre szorulóban, minden betegben, minden megalázottban.
Abban, akit nem szeretnek, abban, aki magányosságra kényszerült.
Felismerhetjük, mert az Ő Arcát hordják, az ébredő és ránk mosolygó gyermekek,
a szerelmük boldogságában, már-már lebegő jegyesek, mindazok, kik megértik szavunkat, s szavunk nyomán, reménysugár világlik fel arcukon.

Krisztus képes betölteni, a teljességig tetőzve, minden vágyunkat.
Kicsinnyé lesz, hogy hozzánk jöjjön. Kenyérré, hogy tápláljon.
Gyöngeségünket, szenvedéseinket, nyomorúságunkat, fájdalmainkat, sírásainkat képes megnyugvássá, örömmé és boldogsággá, hatalommá, Isten hatalmává alakítani.
Olykor kegyetlenül sötét utakon vezet, de szeretetével vezet, az igazi Világosság felé.

Ezen a vasárnapon, induljunk el Feléje. Azonosuljunk vele.
Tegyünk próbát!
Nézzük, mi lesz az eredménye?
Megnyugvás, öröm, és örök béke a szívben!
Kívánom, Mindnyájunknak! Szeretettel!
2009.08.29

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki mindnyájunk számára Út, Igazság és Élet.

Út ő, s ha rá hallgatunk, tudjuk, merre menjünk. Merre menjünk, hogy abból haladás legyen, ne csak céltalan bolyongás. Mondta ő azt valaha is, „ha utánam jöttök, sima és kényelmes lesz az utatok?” Bizony meredek és göröngyös ez az út. De nem ezt választja a sziklamászó is? És ahogy halad felfelé, számára egyre szebb lesz a kilátás, jobb és egészségesebb a levegő, fenségesebb az érzés! S mi van, ha az ember vissza-vissza csúszik, az út nehézségein, buktatóin? Ő nyújtja segítő kezét, Jézus, aki erőt ad az újrainduláshoz, a mindig újbóli újrakezdéshez.

Igazság ő, mert nincs egyetlen szava, mely tévesnek bizonyult volna. A történelem minden viharában csak az Ő szavainak igazsága vált be. Embernek még soha semmi baja nem lett abból, ha elfogadta a legfőbb Igazságát. „Szeresd embertársadat, mint tenmagadat!”
Igaz, ez sohasem volt könnyű. A bántásokat, szeretetlenségeket nem visszabosszulni, hanem szerető kéznyújtással elfeledetté tenni! Ki ad ehhez erőt? Csak ő, Jézus, képes erre!

Ha az ő útján haladunk, s az ő igazságában, akkor Élet lesz napjaink sora.
Élet, amelyben egyszer békét követel tőlünk, máskor pedig kardot kiált.
Mert az élet pontosan, és mindenben ilyen.
Óhajtanuk kell a békét, de mindent meg kell tennünk, legtöbbször önmagunkban kell fegyvert ragadnunk, a béke feldúlói ellen. Az élet vele, nem vagy-vagy, hanem az is-is, teljessége. Ez az élet nagypéntekek sorozata, de a mindig újra feltámadás reménye is.

Az én Jézusom hatása élő és észlelhető. Alakja a hívő embernek sokat jelent, mert hitének Mesterét, Megváltóját látja benne. A nem-hívő pedig el kell ismerje történelem formáló személyiségét, számon kell tartsa benne az egyetemes emberi kultúra kiemelkedő értékét.
Talán éppen ezen a vasárnapon kell eldöntsük, mi, hová tartozunk.
A döntés már maga, öröm a szívben, képes széppé tenni az ünnepet. Kívánom, szeretettel.
2009.08.22

SZENT ISTVÁN FÉNYES NAPJA

- ma rád ragyog,
magyar nép,
s téged ünnepi dalra hív:
hirdesse első szent királyod
nagyszerű tetteit hangos ének.
A trónra lépve nagy hivatásra lel:
Krisztushoz vinni Hunnia nemzetét.
Egyetlen célja, vágya ez lesz:
tetteit egyre csak ez vezérli.
Isten kegyelme áldja erős kezét:
az ős pogányság mindenütt eltűnik,
s az Üdvözítő szent keresztje
szép ragyogással a hont bevonja.
(zsolozsma himnusz sorok)

Dicső és igaz király Ő, ki népének sorsát jó alapokra rakta. Eltöltötte öröm és remény. Az ég sugallatára lángoló szívvel, és örökjogon ajánlott fel minket Máriának, éppen azon a napon, melyen Pátrónánk menybevételét ünnepelte a keresztény világ. Népének áldott reménye volt, hitének tanítója, apostola.
Általa kaptuk a krisztusi hitet, hogy általa nyerjünk Krisztusban üdvösséget.
S most odafent könyörög népéért, miközben századokon át, áldó Jobbját felettünk tartja. Bárcsak ebből a ránk hagyományozott hitből, végre új világ teremne!

Hitt az Úrnak szíve mélyén, s tett volt ennek záloga. Mindeneknek mindenévé vágyott lenni egymaga. Ami Isten dicsősége, nagy volt abban és serény,
de legnagyobb ékessége mégis egy volt: az erény.
(zsolozsma himnusz sorok)

Árnyékot von ünnepünk egére, a kétkedő gondolat: mikor lesz végre nemzetünknek, újra ily vezére? De félre a kishitűséggel! Aki erényekben gazdaggá tette Szent István királyt, Isten és ember előtt méltóvá tette a tiszteletre, ne tudna, ha kérjük, ily vezetőt küldeni, nékünk? Őseink régi buzgóságával forduljunk Hozzá,
egy szívvel, lélekkel:

Isten, áldd meg a magyart!

Segítsd a magyar családokat, hogy a szent élet útján járjanak!
Segítsd a szülőket és nevelőket, hogy az ifjúságnak az élet minden területén jó példát mutassanak!
Adj mindnyájunknak, elsősorban édes Hazánk választott vezetőinek, készséges lelkületet, az isten és emberszeretet megvalósítására!

ÜNNEPELJETEK! Reménykedve, s szép örömmel!
SZEBB JÖVŐRE VÁRVA!
2009.08.20

Ma vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki Édesanyját felvette a mennybe.
A közénk érkezett Fiú pedig, értünk való szeretetből, vállalta embersorsunk teljességét, összességét. Hogy „asszonytól születetett,” (Gal 4, 4) az természetszerűleg hozzá tartozott érkezéséhez.

Isten létére isteni, csodálatos kapcsolatban állt Anyjával. Olyan csodálatos kapcsolatban, amelyen a kereszténység már két évezrede csak ámuldozni tud. Ez az ámulat jelenik meg a költészetben, a zeneirodalomban, a szobrászatban, a festészetben és az építészetben is.

A maga teljes valóságában, csak odaát fogjuk ezt meglátni és megérteni.
S Mária, az Istenszülő anya, aki kezdetben talán csak épp sejtette szerepének teljes horderejét, alázatosan, teljes odaadással, hittel hagyta magát vezettetni Attól, Akit Ő vezetett be ebbe a földi létbe.

Mária hitét is talán, ugyanaz az áttetsző sötétség boríthatta be, mint a miénket, és mégis a teljes odaadás hősi áldozatával haladt Szent Fiának oldalán.
Feltételezhetjük, hogy Jézusa, akinek élete az emberek és az Atyjának szolgálat volt, a földi anyaság e hallatlan kiteljesedését ne hálálta volna meg azzal, hogy nem hagyja romlásba dőlni Édesanyjának, testét sem?
Jézusnak Édesanyjához való viszonya nem lehet kevesebb a földi anyaságnál.
Éppen az isteni anyaság teljes kiteljesedése. Ebből következik, hogy Mária „Felvétetett, magas mennyországba, angyali szép örvendetes házba” (népének)
Mert aki édesanyát mond, életet mond!
Étre hívó, életadó, nevelő és tápláló, kifogyhatatlan szeretet.
Mária áldott emberi és anyai szeretetén nevelkedett Jézus, és teljesedett ki az Istennek embersége. Ezt köszönte meg Anyjának, amikor felemelte az égbe.

Lehet valaki is, aki ne szeretné és tisztelné ezt a ma már égi, Édesanyát?
Akin keresztül Isten, Krisztus által, Krisztusban és Krisztussal,
árasztja felénk javait és áldását?
A mai vasárnapon, Mindnyájunkra!
2009.08.16

NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE VAN MA!

Föld vigadása, ég új ragyogása,
Nap hajnalfénye, Alkotód szülője,
ments meg a mélytől, védelmezz a vésztől,
Mária, kérünk!

Istennek égből Te lettél a lépcső,
melyen Fölsége alászáll a mélybe,
nyújtsd karod nékünk, hogy a csúcsra érjünk,
légy te vezérünk!

Szentháromságnak örökös imádat,
ő Néked, Szent Szűz, mennyben koronát ad,
és megtesz Téged a mi királynénkká,
s Édesanyánkká. Ámen.
(Zsolozsma himnusza)

SEGÍTSEN BENNÜNKET,
ELMÉLYEDNI AZ ÜNNEPBEN,
SZÉPSÉGES SORAIVAL,
SÍK SÁNDOR, - A PAP-KÖLTŐ

Ó Máriák,
Besnyőn és Somlyóban és Pócson és Cellben,
Lorettóban, Lourdesban, Fatimában, a Kármelen és Athoson,
Guadalupén és Nagasakiban,
akiknek arca elé ezerével özönlik az emberiség,

Ó Máriák,
míg ti a tömjén lengő magasában
a fogadalmi táblácskák aranyos koszorúja között,

megértőn mosolyogtok,
ti fakuló fekete Máriák,
tudjátok-e, mik vagytok az emberiségnek?

Ti vagytok a Dallam, a Szín, a Szabadság,
a ritmus eloldó lebegése,
elengedés, magafeledés,
az Ünnep.

Mert bennetek,
elfátyolozva, elemberesítve
otthonosan, nekünk valón lakozik közöttünk Örömünknek Oka:
az igazi Mária,
akit a művész Isten festett a teremtés vásznára öröktől,
emberek örömének,
áhítatul az angyaloknak,
önnön magának gyönyörűségül,
akin az Örök Atya szeme elmosolyodjék,

az igazi, igazi Mária,
akinek Krisztus-simogató tenyerére letette az Isten
mind, ami jót szánt a világnak,
hogy hintse, öntse, ontsa ránk,
a vízözönnél özönebb özönnel
édesanyai szíve szerint,
az igazi, igazi, igazi Mária,
akinek az élő Krisztus,
ülvén az Atyának jobbja felől,
szentsebeinek bíborában,
amikor nagyon elnehezedik a szíve
teméntelen bűneink láttán,
ölébe hajtsa szent fejét
s megengesztelődve ülhessen vissza a mennyei trónra
és irgalommal nézzen újra ránk,
most és halálunk óráján. Ámen.

LEGYEN, SZÉP ÖRÖMÖKBEN GAZDAG,
E MAI ÜNNEPETEK!
2009.08.15

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki megmutatta nekem, az egy, igaz, Istent.

A néven nem nevezhető, de szívem legmélyén is jelenlevőt.
Aki oly közel van, hogy jelen van önmagam legtitkosabb mélyén is.
Jézusban van közelségben hozzánk a végtelenül szent Isten.

Jézus egész életével, tanításával, Atyjának megismerésére vezet minket.
Kéri tőlünk, hogy Atyja országáért imádkozzunk. Szentségét ismerjük el, megvalósítva akaratát.
Azt a kenyeret kérjük, amit Ő, oly szívesen nyújt gyermekeinek.

Sajnos ezt a kenyeret veszi el a Gonosz, amikor az emberiség 2% -át arra bírja, hogy ragadja el azokat a javakat, melyeket pedig Isten mindnyájunknak akar juttatni.

Jézusunk biztatására kérjük Istent, szabadítson meg minket a Gonosztól.

Jézus bemutatta nekünk, megragadó módon rávezetett bennünket, milyen az az ember, aki Istenért él, aki Istennek él. Szemléljük Jézust, és megláthatjuk Benne, Isten szeretetének földi arcát. Isten anélkül szeret bennünket, hogy lealacsonyodnék.

Döbbenetes vonása ez a végtelenül szent Arcnak!
Szemléljük csak! Az Utolsó vacsorán, „fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.” (Jn 13.4 – 5.)

S azóta, ha bárki is tudni akarja, ki is az a felhőkben rejtőző, végtelenül szent és hatalmas Isten, nézze a tanítványai lábát mosó Krisztust!
Az Isten van ott, egész nagyságában! A szabadulást hozó Igazság, egyedüli Útja.
Ez minden dolgok igazi arca, ez az Isten igazi Arca! Az Igazság mélységes Lényege: szolgává lenni szeretetből, s ettől fog megszűnni minden szolgaság!
Ez az a szeretet, mely képes a végsőkig menni. A Kereszt titkáig!
Mindnyájan ezt tegyük, s akkor eljön az ő országa. Akkor lesz mindennapi Kenyér, mindenki asztalán.

A keresztény embernek éreznie kell a sürgetést, hogy „elveszítse önmagát” a szeretetben!
Ennek az akár mindennapi, akár olykor-olykor rendkívüli szeretet mozdulatnak a forrása, a Krisztusra vetett tekintet, aki azt mondta: „aki engem látott, látta az Atyát.”

Ez a Rá tekintés képes szebbé tenni vasárnapotokat!
2009.08.09

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki Társam és Szabadulásom!

A mi szabadulásunk!

Aki azért jött a világba, hogy eltörölje a szolgaságot.
Minden reánk törő rossznak rabságát. Testvériséget hirdetett, békét és igazságot.

Minden idők minden emberének megadta a szabadság lehetőségét. A szabadságnak ilyen értelemben pedig tetőfoka az életszentség. Melyre mindnyájan meghivatottak vagyunk. S mely egyedül igazán emberhez méltó állapot, hiszen ez teszi az embert Isten hasonmásává. Ennek fényében könnyen rádöbbenhetünk, mily sok minden van gondolatainkban, szavainkban és tetteinkben, ami pusztán csak hiábavalóság.

Amikor nélküle éljük napjainkat.
Amikor nélküle akarjuk intézni dolgainkat.
Amikor életünkből, hetente, legfeljebb csak egy órát, vagy még annyit sem, engedélyezünk számára.

S csodálkozunk magunkon, hogy egyedül nem vagyunk képesek elviselni rosszkedvünket, bajainkat, szenvedéseinket, betegségeinket.
Indulataink kitöréseit.

Jó annak, aki találkozott már vele, s aki Társának mondhatja Jézust.
Aki életének sok-sok, sőt, talán minden pillanatában képes találkozni vele,
s életének állandó, hű Társa.
Az mindeközben rádöbbenhet. Ő ad értelmet az élet minden eseményének.
Legyen az szerencsés, vagy legyen bár szerencsétlen történés.
Mert e közben Jézus felfedi nekünk Atyját, ki mindnyájunkra, külön-külön is, ránk figyel, és végtelenül szeret. Még hibáink, gyarlóságaink és hálátlanságaink ellenére is.

Így lesz Krisztus a szabadítónk, vezetőnk, mindennap.
Minden reggel az Ő kezébe tehetjük a mi kezünket.
Mindenkor bizton meghallgatásra lelünk, amikor kérjük, hogy soha el ne eresszen, még ha nekünk olykor elkószálni lenne kedvünk is.

Szabadító örök Társunkká válik, s tudhatjuk. Ő nem fog elhagyni soha.
Ő mindet megért, és erejével segít elviselni mindent, hisz Ő, értünk, mindet elviselt.

Ha ezen a vasárnapon szorosabban szegődünk Melléje, biztosan szebb lesz, a jövő hetünk is! Kívánom, szeretettel!
2009.08.02

Vasárnap van!

Az „én Jézusom”, a Krisztus, aki nekem Testvérem! Mert egy Atyánk van, a Gondviselő, aki áthatja egész életünket.

Isten nem marad csak a szavaknál, hanem amit mond meg is teszi, láthatjuk az Írásban. Gondoskodott választott népéről. Mannával táplálta őket. Éhínség idején táplálta az embereket, Elizeus idejében. Szép szavak és szép tettek.
Kár, hogy a mai emberek többsége ha egyáltalán ismerik ezeket a szentírási részeket nem tartják többnek, mint szép irodalmi alkotásnak, vagy pedig mesének.

A mai emberekből kiveszett az Isteni gondviselésbe vetett hit.
Mert maga által alkotta, mesterséges világban él.

A csillagok fénye elhalványul a lámpák fényétől, a fák kiszáradnak a betontengerben, még az erdők is, tele vannak az ember keze nyomának szomorú alkotásával. Nem tud rácsodálkozni a természet szépségére. Hogy mindez nem lehet csak úgy magától, ezt valaki értelmes Rendezőnek alkotnia kellett és fenn tartania, éppen az ember javára, az ember érdekében.

Meggyöngült az emberek gondviselésbe vetett hite. Sőt a bennünket,
mint mennyei Atyánk, végtelenül szerető Isten, egyenesen visszautasítással találkozik.
Sokan azt mondják. Isten az én életembe ne avatkozzon bele!
Az ilyeneknek azt mondhatnánk, Isten az Ő gondviselését, az ember szabad akaratának maximális tiszteletben tartásával végzi. Ez azt jelenti, hogy szükséges egyfajta emberi közreműködés ahhoz, hogy Isten gondoskodni tudjon rólunk.

Higgyünk a gondviselésben! Higgyünk abban, hogy az Isten mindig csak jót akar nekünk. Még akkor is, ha olyasvalami történik életünkben, amiről nem tehetünk, és úgy ítéljük meg esetleg, első pillanatban, hogy ez rossz, hogy ez tragédia.

De később, az idő múlásával, nagyobb rálátással, megláthatjuk azt, hogy annak mi volt a helye életünkben, hogy azzal Isten nekünk valójában, jót tett.

Mindennek végiggondolása, szebbé teheti vasárnapotokat! Kívánom, szeretettel!
2009.07.26

Vasárnap van!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki életünkben újra és újra megismétli kérését,
legyünk az Ő keresztet hordozó segítői, legyünk cireneisimonok.
Mindegyikünknek ajánlja, szelíden, de határozottan, annak lehetőségét, hogy saját keresztjeink viselésével, segítsünk Neki, vinni, Keresztjét.

A mindennapi küzdelmeinkben, szenvedéseinkben. Napról napra, életünk folyamán.
Sőt várja is, hogy kérjük ezt, kérjük, mint a mindennapi kenyeret.
Ő pedig megadja hozzá, a mindennapi erőt. A szükséges erőt, kegyelmének segítségét.

Ahhoz, hogy képesek legyünk Neki, segíteni. Mozgósít bennünket és biztat, napi harcainkban. Biztat, hogy legyünk apostolai. Először saját magunkban, mert bizony be kell vallanunk, bűneink és gyarlóságaink, sokszor vétkes gyengeségeink, oly könnyen homályosítják el előttünk, értünk Szenvedő szent Arcát.

Eltakarják!
S akkor már csak saját kínlódásaink nyűg terhét vagyunk képesek látni.

Ezt éljük meg a világban tapasztalt igazságtalanságok közepette, s a rengeteg szenvedés láttán. S nem csak a világban, de közvetlen környezetünkben is.
A magunk betegségeiben, testi-lelki szenvedéseinkben, erőinket ellankasztó szomorúságainkban.

Jézus elém élte, hogy az életet csak az adás és viszonzás alapján lehet és érdemes élni.
Osztozással és barátságban. A Tőle idézett szavak szerint, „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. (ApCsel 20, 35)

Ennek az elvnek fénye nélkül, csak sötétség vesz körül bennünket.

Az Ő világossága viszont képes eloszlatni bennünk minden sötétséget.
Hogy amennyire tudjuk, megközelítsük a Jézust kereszthordozásában segítő Cirenei, segítséget nyújtó képességét.

Ünnepeljük vasárnapunkat, ebben az életünket megvilágító Fényben!
2009.07.19

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki nem csak egy emlék, hanem egy személy, élő, éltető és eleven jelenléte.
Ezt a nevet bár sokan elárulták, lejáratták a történelem keresztútján, mégis szüntelenül ismétlik, mint kimeríthetetlen Titkot.
Jézus, minden ellenkező látszat ellenére, ma is aktuális.
Ma is, és az idők végezetéig, összegyűlnek emberek, hogy megünnepeljék, átéljék, életének és halálának, valamint feltámadásának emlékezetét.
Tetteit és szavait emlékezetben tartják a különböző közösségekben. Testvéri és egymást segítő, szerető érintkezésekben megtapasztalják a mindenhol jelenlevő Feltámadt Krisztust.
„Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)
Így dobog az Isten Szíve az emberek szívén. Amikor egyaránt ünneplik távollétét és jelenlétét, testben közöttünk élt tetteinek emlékezetét, második eljövetelét, visszatérésének eleven várakozását.
Jézusról hiába szólna a Könyvek Könyve, ha nem lettek volna minden korban emberek, akik kölcsönösen nem adták volna tudtul egymásnak az Örömhírt.
Nem élne elevenen az emberek szívében, ha nem lennének emberek, kik nem elevenítenék fel újra és újra, állandó jelenlétét.
Az az ajándékozó részesedés, melyet Isten kegyelme ad az embernek, az fejleszti teljes létté Jézusnak nem szűnő emberi életét.
Az Eucharisztikus lakoma ezt a részesedést ünnepli. Melyben az emberek Isten lakomáján, vendégségén vannak jelen.
A kenyér és bor, melyből Jézus Teste és Vére lesz, ennek a szédületesen isteni egyszerűségnek áldott pillanatai.
Úgy tűnik ugyan, hogy ez „fátyol” Jézus arcán, de ugyanakkor gyönyörűséges, teljes kinyilatkoztatás is.
Legyen benne részetek, s meglátjátok, mennyivel szebb lesz a vasárnapotok.
2009.07.11

Holnap vasárnap!

Az én Jézusom a Krisztus, aki számomra az Élet, az Út, az Igazság.

Ő az, aki az evangéliumok tanúsága szerint,
és Anyám az Egyház századokon keresztül,
Isten kegyelméből hozzám eljutott szava szerint,
Isten létére megosztotta velünk az emberségünket.
Oly mélységben, amire nem volt példa az emberiség történelmében.
Hisz Jézus velünk volt a getszemáni kert haláltusájában.
Velünk az akkori kor szégyenfájának,
a Keresztnek, még saját Atyjától való iszonyatos és végső elhagyatottságában is.
Az a szörnyű kiáltás a Keresztről.

Éli, Éli, lamma sabaktani!

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Keresztül hatol a századokon, benne van minden emberi fájdalomban,
s ma is, sokszor bár nagyon szerényen, de visszhangzik a szenvedő ember lelkében, sőt talán még meg is remegteti azt.
Csakhogy hozzánk már eljutott a meglepő Örömhír is!

Az értem emberré vált és önmagát a végsőkig kiüresítő Istenember, Feltámadt!
Ő lett a győzelem! Az élet győzelme a halálon. A világosság győzelme a sötétségen.

Ma is csak vele lehet győzelmet aratni még a kétségbeesett élethelyzetekben is.
Bár sokszor észre sem veszem, de Ő harcol bennem a bennem levő ellentmondások,
bizonytalanságok, kilátástalanságok ellen.
Ezért azután a világ, s az egyén szédületeinek, kétkedéseinek a lelki sötétségeiben, testi szenvedéseiben, Reá gondolok, és Hozzá igyekszem.
Sarlatánok különféle ezotériáiban, a világot örökké izgalomba döntő ideológiák zajongásaiban és zavaraiban, semmi más biztosat nem láthatok, csak azt, hogy Nála vannak az Igazság igéi. Egyedül Ő képes nekem Életet adni.
Csak Vele tudom, a nehézségek közepette is, boldogan élni Életutamat.
Adja Nektek is mindezt, s a vasárnap boldogságát!
2009.06.28

Vasárnap van!

Az én Jézusom a Krisztus, aki egykor magához hívta a Tizenkettőt...
és kettesével szétküldte őket (Mk 6, 7)
Úgy küldte őket, hogy az útra ne vigyenek, csak a legszükségesebb dolgokat.

Életünk talán legjelentősebb része, az eszközök a tárgyak, valójában felesleges, bűvöletében telik el.
Mossák agyunkat reklámhadjáratok özönével, ezt vedd meg, azt kívánd, küzdj megszerzésükért, erőd teljes bevetésével.
Mintha legalább is ezek a dolgok adnák meg boldogulásunkat.
Pedig midőn megszerezzük, azonnal újabbak megkívánása szökken helyükbe.
S akkor máris háttérbe taszítjuk a lényeget.
Ám van egy kegyetlen Vámos, a halál!
Semmit át nem enged csak azt a kincset mit életünk folyamán a szívünkbe tudtunk gyűjteni.

Tárgyi sikerekben mérjük életünket. Pedig amikor Jézus, az apostolainak,
tehát nekünk is küldetést ad a modernkor menedzsereinek praktikáit
megszégyenítő precizitással teszi könnyebbé, és hatékonyabbá tevékenységünket.
Csak a legszükségesebbeket vigyétek, és csak a legfontosabbakkal törődjetek.

Ami szükséges az legyen meg. Ami felesleges, azt ne cipeljük magunkkal.

Így válnak emberközelivé az igazán Jézust követők.
Könnyedekké és hatékonnyá. Minimálisan szükséges dolgaikkal hatékonyságuk saját optimumát képesek teljesíteni.

Sok minden aggaszt bennünket sok mindennel törődünk, pedig csak egy az igazán fontos. Az EMBER, aki az Isten képmása, akinek lelke halhatatlan, akit haza vár Teremtője, és akiért a mi Urunk Jézus Krisztus életét is adta.
Ő tegye széppé vasárnapotokat!
2009.06.21

Holnap vasárnap!

Jézus Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe.

Az én Jézusom, a Krisztus, aki a kenyér és a bor külső színe alatt,
valóban, igazán és lényegileg jelen van, istenségével és emberségével.
Valljuk ezt mindenkor, habozás nélkül.
Meghajtva térdünket a legfölségesebb Oltáriszentség előtt, hitvalló módon és ünnepi lélekkel résztvéve az utcákon is végigvonuló szent Fölség ünnepi körmenetében.
Kérve a kegyelmet, hogy hitünknek e nagy titkát szívünkben Isten mindig jobban elmélyítse,ez által hódolatunkat elevenné tegye, s szeretetünket egyre lobogóbb lángra gyújtsa.

A katolikus Egyház igyekszik ezt az ünnepet ragyogó pompával megülni.
Az ünnep nem régi. IV. Orbán pápa 1264 - ben rendelte el.
A nagy tudós teológus, Aquinói szent Tamás írta meg az ünnep liturgikus szövegeit, és csodálatosan szép szekvenciáját, a Lauda Sion-t, ami számos jeles zeneszerzőt ihletett alkotásra.

Nem sokkal az ünnep bevezetése után, általánossá vált ezen a napon, ünnepi körmenetet tartani. Ennek elsősorban az imádás az értelme, ezért igyekeznek bensőséges buzgalommal áthatni. Kérő jellege is van, hogy Krisztus jelenléte szentelje meg a világi, mondhatnánk, profán életünket is. Hitvallás is egyben. Láttára a világnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a Szentségben jelen levő Krisztus, a világ számára talán érthetetlen módon, de minden korban magához vonzza övéit.

Szentségi Jézus, ragadj mindnyájunkat magadhoz! Vonj bennünket Szent Szívedre!
Öntsd belénk a Te életedet, s vond magadhoz azok szívét is, akik még nem ismernek, kételyekkel küzdenek, de keresnek Téged. Akiknek nehéz az élet terhe és keresztje.
Légy a mi éltető táplálékunk és erőnk.
Tedd széppé vasárnapunkat!
2009.06.14

Vasárnap van!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki tanítványainak, így ma nekünk is, azt mondja, búcsúbeszédében. Még sok mondanivalóm lenne, de nem vagytok elég erősek.
(Jn 16, 12)

Ma a liturgia szerint Szentháromság vasárnapja van!

Valóban, elég erősek vagyunk, a jézusi Igazság befogadására?
Van hozzá bátorságunk úgy élni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen,
mi megvalljuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, a Szentháromság egy Istent?
El tudjuk fogadni azt, hogy az Atya teremtette a világot, csak az ember önzése, gőgje, a bűn, teszi olykor kegyetlenül rosszá?

Meg tudjuk mindenki előtt vallani, hogy a Fiú, Jézus Krisztus keresztje, nem a kudarc jele? Meggyőződésünk, hogy a Szentlélek mindenkit aki csak kéri, képes elvezetni a teljes igazságra? Az sem szabadna elkerülje figyelmünket, hogy a Fiú az Atya akaratát cselekszi.
A Szentlélek pedig tanítását a Fiútól veszi.

Ezzel szemben többször is tetten érhetjük magunkban, valamiféle hamis tapintat gyávaságát. Hagyjuk torz ideológiákba gyömöszölni gyáva megalkuvásainkat.
Pl. világnézeti semlegesség címén Isten nélküli világot hirdetünk.
Gazdasági program címén az embert termelési, fogyasztási eszközzé silányítjuk.

Hagyjuk, hogy a Lélek elvezessen bennünket a teljes igazságra.
Mert Ő képes gyógyítani sebeinket, testi-lelki elesettségünket.
Képes oldani a közösségeinkben levő emberi ellentéteket.
Segít felfedezni az Atyában mindannyiunk Édesatyját,
aki a teljesen lehetetlen helyzeteket is képes javunkra fordítani.
Csak azt kívánja, bátran hagyatkozzunk Reá.

A Lélek láttatja meg velünk Jézusban
a Mestert, a Tanítót, a Barátot,
mindannyiunk örök, emberi Eszményét.
Láttassa meg mindezt velünk épp ezen a vasárnapon.
S akkor szép és ünnep lesz e nap!
S szebb lesz, Szebbnek ígérkező Jövőnk!
Kívánom Nektek, szeretettel!
2009.06.07

Húsvét 6. vasárnapja van!

Az én Jézusom, a Krisztus, akinek Anyja, az én égi Édesanyám is.
Ő, aki hitt, örült és énekelt!
Közbenjárására mi is higgyünk, a tegnapinál erősebb hittel,
s e hit nyomán legyen öröm a szívünkben!
Ha azután ezért hálával telt szívünkből dal fakad bennünk,
azt köszönjük elsősorban a Léleknek, s a Lélek Mátkájának,
a Szentlélek Hárfájának, a Boldogságos Szent Szűznek!

Mária hitéből és bizalmából fakadó rejtett igenje, az Ő őszintén kimondott, mindent vállaló legyenje, nem ünnepélyes és látványos cselekedetekben mutatkozott meg.
Hanem a mindennapok rejtett és csendes áldozatában.
A názáreti évek munkájában és aggódó szeretetében.
Hitte, hogy beteljesül mindaz, amit az Úr ígért neki.

Ezt kellene életünkben, nekünk is megvalósítanunk.
Hinni, s hitünk nyomán, az életünket megnyomorítani akaró nehézségek ellenére,
örülni és, énekelni. Mária örömének egyetlen forrása Isten Fia, az ő Megváltója.
Jelenléte ismerős, mindnyájunk számára. Ott volt Ő, Jézus életének legdrámaibb, legnehezebb pillanataiban, állt, szenvedésének és haláltusájának idején.
Krisztus arcának szemlélésében mi sem állhatunk meg a Megfeszítettnél.
Ő a Föltámadott! Feltámadása, a mi feltámadásunk záloga is!
Ez a hitigazság, bennünket is késztessen arra, hogy lépjünk túl a passió sötétségén.
Az életünket beárnyékoló szomorúságokon. Tekintetünket a föltámadásban és a mennybemenetelben, szegezzük Krisztus dicsőségére. S miközben a Föltámadottat szemléljük, éljük át nem csak az apostolok, Magdolna és az emmauszi tanítványok
örömét, akiknek Jézus megjelent, hanem Mária örömét is,
akinek az előbbieknél nem kisebb tapasztalattal kellett bírnia,
megdicsőült Fiának új létformájáról.
Mindennek végig gondolása nyomán, legyen Mária öröme a mi örömünk is!
S tegye örvendezővé vasárnapunkat!
2009.05.17

Holnap húsvét 5. vasárnapja lesz!

Készüljünk rá együtt.

Kedves Testvérem!

Szent Koronánk régi fényének és erejének ragyogásában!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki feltámadt a halálból,
s aki majd engem is feltámaszt halálomból!

Ahhoz, hogy feltámadjunk, szükséges meghalnunk.
Meghalnunk a bűnnek s meg, ennek a pusztulásra ítélt világnak.
Sajnos ezt a halált, ezt a radikális szakítást, legtöbben nem tesszük meg.
Ezért a Krisztussal való életünk valamiféle lefojtott, pislákoló láng,
melyet folyton az a veszély fenyeget, hogy kialszik.

A Krisztusban élő és Krisztusért élő, bűnnek és világnak meghalt ember, képes megtapasztalni Krisztus feltámadásának erejét.
Ő már most úgy él, mint aki már feltámadt egy új világ számára.
Ő már nem keresi az Élőt a holtak között!
Sírjában és leplei között. A feltámadt és megdicsőült Üdvözítőt,
ennek a bűnös világnak, ürességeiben.
Hanem éppen az üresség kiáltó üzenetét megértve, már az odafent valókat keresi,
még az „idelent valókban”, de már az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságában és húsvéti örömével.

Krisztus feltámadásának eseményével, s az ember majdani,
romolhatatlan testben való feltámadásában való hitével,
nem olyan a kapcsolatunk, mint eggyel a régmúlt események közül,
s egyel a bekövetkezők közül.
Az ebben való hitnek bele kell hasítania legszemélyesebb életünkbe.
Sőt életünk lényegét kell képeznie. S ennek tudata boldoggá kell tegye életünket, még a nyilvánvaló boldogtalanságok közepette is.
Annyira, hogy nélküle értelmét veszti létezésünk is.

Ennek tudatából fakad számunkra a Húsvét, soha nem múló ragyogása, öröme, és áldott békessége. Mellyel a Feltámadott köszönt bennünket, hitet és reményt nyújtó, ajándékozó szeretetével, ezen a vasárnapon is!
Ezt kívánom, Neked és Tieidnek, szeretettel.
2009.05.09

Holnap húsvét 4. vasárnapja lesz!

Május hónap első vasárnapja, Anyák napja!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki nekem égi Édesanyát adott.
Amikor a keresztről szólt, Jánosnak mondta, de áldott mondata nekem is szólt:
„Nézd, ő a te Anyád!” (Jn 19, 27)

A mondattal, mit Máriának mondott. „Nézd, ő a te fiad!”
engem is Anyja gyermekének ajánlott.

Legnagyobb földi értékünket, az életünket, Édesanyánknak köszönhetjük.
Annak, hogy minket, anyánk, mint Isten ajándékát, elfogadott.

Anyák napján megköszönjük a meleg otthont, az önmagát felejtő teljes odaadást.
Mert nincs önzetlenebb egy anyánál. Kinek mindenben és mindig, gyermeke a legfontosabb. Hisz minden édesanya élete egyetlen nagy kiüresedés, önátadás, áldozat.

Ma minden gyermek köszönetet mond Édesanyjának!

Boldog, aki teheti. Sokan vannak, akik akkor szeretnék meghálálni az anyai áldozatos szeretetet, amikor már késő!

Nekünk keresztényeknek, földi édesanyánk mellett van még egy édesanyánk, a Boldogságos Szent Szűz. Őt, mint legdrágább kincsét ajándékozta Jézus János apostolnak édesanyául.
E drága végrendeletnek vagyunk mi mindannyian, örökösei.
E végső testamentum szavainak szentnek kellene lenni, mindnyájunk előtt.
Mert valóság, hogy akik a kegyelem rendjében testvérei Krisztusnak,
azok egyben gyermekei az ő Anyjának is.

Különösen akkor, ha számunkra az áldott fénylő csillag, Édesanyánk, óvó és őrködő szeme kihunyt, s ha áldó keze már nem nyúl felénk, amikor Édesanyánk nélkül elhagyottnak érezzük magunk, akkor kell vigasztaljon annak tudata, és ezt mélységes hittel kell is higgyük, hogy égi Anyánk szeme világít ránk, mint legragyogóbb csillag.

Ebből következik az, hogy úgy kellene éljünk, hogy égi Édesanyánk mindig örömmel, megelégedéssel és mosolyogva tekinthessen reánk. Ennek nyomán napjainkban is feltörne az igény az igazi anyaság, a nemes nőiesség, és a szüzesség törhetetlen ideálja iránt.

Boldog az az ember, aki a napi gondok adta nehézségek mellett is, képes édesanyja szeretetén és égi anyja, Mária szeretetén át megtalálni saját útját Isten és az embertárs szeretetéhez. S az ez által kapott boldogsághoz.
Annak boldogabb lesz május hónap, a Szent Szűz hónapja, első vasárnapja,
az Anyák-napja!
2009.05.03

Holnap húsvét 3. vasárnapja lesz!

Az „én Jézusom” a Krisztus, aki feltámadott!

A keresztény igehirdetésnek ez legközpontibb témája.
Bár az evangéliumok roppant diszkréten mondják el az üres Sír megtapasztalását,
s a tanuk találkozását a Feltámadottal. Mégis ez a tény kitörölhetetlenül beleíródott az emberiség történelmébe. Ugyanakkor túl is mutat rajta: misztérium!
A tanuk, az apostolok, biztos meggyőződéssel hirdették, a Lélek erejében.
Életükkel is tanúságot tettek róla, hogy Jézus él. Ők találkoztak vele!
Mint ahogyan találkozhatunk Vele mi is a hitben, hisz Feltámadott Jézusom jelen van Egyházamban, az Írásokban, és az eucharisztikus kenyértörésben, a szentmisében, s a rám szoruló embertársamban.

Keresztény egzisztenciám elképzelhetetlen a húsvéti megtapasztalásaim nélkül.
Az „én Jézusom” a Krisztus, aki feltámadott, akivel együtt én is fel fogok támadni!

A hívő ember a Feltámadott hatására, segítségével, képes megélni az igazságosság és a szeretet tetteit. (Rom 6, 4.12; Gal 5,6) Ez által képes szenvedést is vállalni, s állandóan legyőznie önmagát. Krisztusom követése nem merülhet ki azonban csak a kereszthordozásban. A Megfeszített feltámadásába vetett hitem,
Isten szeretetének győzelme, a szeretet tetteit kell kiváltsa belőlem.

Ez a hatalom szeretete helyett, melynek jelenlétét oly szomorúan tapasztaljuk manapság a világunkban, a szeretet hatalmát jelenti.

Az én Jézusom, szeretetét mutatta meg, amikor meghalt a bűnösökért, a hitetlenekért, Isten ellenségeiért, és értem. Mert szeretete mindennél erősebb,
s ez fog győzedelmeskedni a világon.
A kereszt így válik a keresztény valóság szimbólumává.
S a Keresztbe vetett bizalom, és a belőle merített lendület, a Megfeszített feltámasztásából fakad.
Ezt csak Isten tehette, teheti meg!
Aki Fiát, az én Krisztusomat, feltámasztotta a halálból!
S aki széppé teheti vasárnapotokat!
2009.04.25

Holnap Húsvét 2. vasárnapja!

A katolikus Egyházban az Isteni Irgalmasság ünnepe.

Bár katolikus ünnep, szeretettel ajánlom protestáns testvéreim figyelmében is.

Ezt az ünnepet Isten szolgája, boldog emlékű II. János Pál pápa rendelte el 2000-ben.
Kérve ezzel azt, hogy legyen a 3. évezred az irgalom útja.

A lényege, hogy bármilyen legyen is az ember múltja, Isten, szeretetének találékonysága által mindig nagyszerű esélyt ad az újrakezdéshez.
Kötelességünk, jogunk is, könyörögve kérni Istenünk irgalmasságát a rossznak annyira sokféle megnyilvánulása ellen, melyek szorongatják és fenyegetik az emberiséget. Buzdítani egymást, hogy mindenki bízzon az Isteni Irgalmasságban, és hogy éljük meg az irgalmas szeretetet embertársainkkal.
Számomra izgalmas tény, hogy ez a nap éppen a 9. nap, az irgalmas Szeretett csúcspontjától, a Nagypéntektől.
Ezen a napon adjunk hálát Isten irgalmas szeretetéért, megváltásunk nagy művéért.
Ő védve, tenyerén hordoz minket. Még akkor is, ha bennünk elgyengül a Hozzá való ragaszkodás. Irgalma különböző megpróbáltatásokkal, figyelmeztetésekkel gondoskodik arról, hogy végleg sohse szakadjunk el Tőle. Sokan rádöbbentek már a tényre, hogy édes Hazánk elpusztul, ha nem lesznek engesztelő imádkozók, akik állandóan irgalomért könyörögnek magyar népünkért.
A diktatúrák és az ateizmus rengeteg bűnt, bajt és nyomort okoztak. Mindent meg kellene tennünk Isten irgalmának kiimádkozásáért. Az irgalmasság, Istenünk tulajdonságai közül nem csak egy, Ő csupa irgalmas szeretet. Aki szívesen visszafogadja, akár mindenét eltékozolt gyermekét is, mert minden fiát nagyon szereti.

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz.” (Szt. Fausztina)

Mondjuk teljes bizalommal a fohászt: „Jézusom, bízom Benned!”

Árassza Jézus szeretetének tengerét azokra, akik Hozzá, mint az Irgalom forrásához közelítenek. S ez tegye széppé vasárnapunkat!
2009.04.18

Megérkezett a Hajnal, nagyszombat gyászának vége szakadt… Újra zengnek a némaságból érkező harangok…

HÚSVÉT VASÁRNAPJA VAN!

Urunk feltámadásának ünnepe!

A diakónus ajkán, énekében, érthetővé válik a húsvéti Öröm.

„Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei, fölséges királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta, érezze meg az egész nagyvilág, már tovatűnt a bűnnek árnya! És vígság töltse el szentanyánkat, az egyházat, hogy ilyen fényesség ragyog benne, Visszhangozzék a nép szent éneke, bátran töltse be az Isten házát.”

Megérkezett az üdvöt hozó Ünnep!

Győzött az Oroszlán, Júda törzséből, a Dávid házából.
Elvette már a halál fullánkját, a Gonoszt földre terítette.
Ha kínt szenvedtünk Vele a kereszten, ma Vele együtt megdicsőülünk.
Mennyire másképpen gondolta el Isten a Messiást, mint ahogyan az ember képzelte.
Oly vonások vannak alakjában, melyeket mi szívesen felednénk életünkből.
Önmagunk megtagadása, a szenvedések elviselése.
Pedig az Örömhír nem csak vigaszt kínál és helyez kilátásba, hanem sok-sok áldozatot is kíván. Ha Jézusunk a szenvedés útján érkezett dicsőségébe, nem szükségese-e, hogy mi, Őt követők is, ezen az úton járjunk?
A halálon Győzedelmeskedő, nekünk is juttat erejéből!
Krisztus feltámadott!
Valóban feltámadott!
Ünnepeljük boldog örömmel az Úr feltámadásának emlékezetét!
2009.04.12

Holnap Virágvasárnap!

„Királyi zászló jár elöl,
keresztfa titka tündököl,
hol megfeszítve haldokolt
ki minden testet alkotott.

Rajtad tündöklik, drága fa,
királyi vérnek bíbora,
ó, választott jeles faág,
ki szent testét karoltad át!”

Az én Jézusom, az Isten értem szenvedő Fia, aki az ég és föld Királya!

Mi, akik ismerjük Jézus passiójának minden mozzanatát,
mi ennek ellenére, sőt talán éppen ezért királynak tarjuk őt!
Lehetséges ez egyáltalán?
A szenvedő, a megostorozott, a megalázott és a halálra adott Krisztus
lenne az életünk királya, akitől irányítást, eligazító szót várunk?
Igen! Mert erősen hisszük, hogy Ő győzött halálon!
Tehát méltó és igazságos, hogy királynak tartsuk!
Jézus Király! Nem vonakodik ugyan Pilátus előtt elismerni a tényt,
"az én országom nem ebből a világból való!"
Az való igaz, ha oda állunk keresztje alá, feltekintve a szenvedő Krisztusra,
nehéz őt királynak tartani.
Nincs rajta semmi épség, nincs rajta semmi királyi.
Legalábbis akkor, ha csak kívülről nézzük az eseményeket.
Ha fürkésző tekintetünk nem hatol a mélyre.
Ám ha a kereszt alá állunk nem csak mi nézünk fel rá.
Ő is lenéz ránk. Az Ő tekintete sokkal mélyebbre hatol.

A keresztről ránk néző tekintete üzenetet hordoz!
Azt az üzenetet, hogy Krisztusban az Isten vette magára fájdalmainkat.
Sebeinket, életünk sebzettségét.
A velünk együtt érző és velünk együtt szenvedő Isten, királyi tekintete néz ránk a keresztről.
Végtelen szeretetének parancs szava tesz érzékennyé minket, önmagunk és mások törékenységére, fájdalmára, szomorúságára, elesettségére.

Ezért tarjuk tehát Krisztust királynak, ott a kereszten is!

Mert értünk szenvedett sebei gyönggyé váltak.
Szeretetének fényes drágaköveivé.
Benne, a mi gyöngeségeink is gyönggyé válhatnak.
Bátran dicsőíthetjük tehát.
Áldunk Téged, Krisztus, örök dicsőség királya!
2009.04.04

A Szenvedés 1. vasárnapja van, régi nevén, fekete vasárnap.

Az „én” Jézusom, az Isten értem szenvedő Fia!

Drámájának utolsó felvonása, halálra ítélésével vette kezdetét.
Teljesen elgyengülve a megostorázástól, homloka a töviskoronától véresre sebezve,
mindenkitől megcsúfolva, megalázva indul, keresztjét hordozva, a Golgotára.

Életem folyamán, hányszor és hányszor igyekeztem végigelmélkedni a Fájdalomnak ez Útját.
Ez az imádkozó lélekben, minden életkorban, más és más gondolatokat képes ébreszteni.
Másként szemléli az idős ember, másként a fiatal, s másként az egészséges, másként a beteg.

Az értünk szenvedő Üdvözítőt leginkább a szenvedőember érzi magához közel.
Amikor ő maga is nehéz keresztet cipel. Amikor ő maga is megalázottnak érzi magát.
Amikor összecsapnak feje felett az élet hullámai, s úgy tűnik, számára már nincs kiút.
Ilyenkor egyedül a kereszthordozó Krisztus szenvedésében találhat igazi vigasztalást és erőt.
Amikor a Golgota éjszakája száll a lélekre.
Az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” érzése.

Jézus Krisztus golgotai éjszakájából él a világ, s kap fényt minden szenvedés.
Ő, az Istenember, holtan, tehetetlenül függ a kereszten, átszögezve.
Nagyon nagy Titok! Ő, aki mindenre képes, értünk erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz bennünket is tehetetlenségünk, erőtlenségünk, mely leszögezi akaratunkat.
Amikor a lélek ugyan kész lenne, de a test erőtlen.
Az én Jézusom, erőtlenségében lett a legerősebb.
Ha egyesíteni tudjuk Vele gyöngeségünket,
akkor részt veszünk Vele a magunk, sőt világunk megváltásában.
Atyánk, aki ölelésre vár, letöröl szemünkről minden könnyet, elsimít homlokunkról minden barázdát.
„Jöjjetek, Atyám áldottai! Mert, amikor keresztemmel egyesítve hordoztátok szenvedéstek keresztjeit, talán rá sem gondolva, de az én passiómat folytattátok!
Ilyeneké a mennyek országa!”
S a lélek emelkedettségében megélt vasárnap!
2009.03.29