Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Fórum - Hívom a családokat - Bíró László püspök családlevelei 2005 - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Árpád, Árpádina napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

XVI. Benedek
Hegedülő angyal (A)
Fórum

Oldalak: [1]
14. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:31
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT ÉS KÜLDÖM

Karácsonyi üzenet 2005



Bíró László családreferens püspök karácsonyi levelében hirdeti meg új levélsorozatát. 2006-ban is minden hónapban szól családokhoz és házaspárokhoz, a családokat szerető szerzetes- és paptestestvérekhez, és mindenkihez, akik a család és az élet mellett állnak.
A családreferens püspök programja 2006-ra a családoknak, a plébániai és lelkiségi mozgalmak családcsoportjainak

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!

Örülök, hogy már harmadszor hirdethetem meg a Hívom a családokat éves programját. Öröm látnom, hogy egyre több ifjúsági, házas- és családcsoport csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, és megbeszélik - sokszor papjuk vezetésével - a havonkénti leveleket, új meg új impulzust adva egymásnak, erősítve az egységet családon belül és a különböző csoportok között. Örülök annak is, hogy közösen lehetünk a Lélek munkatársai egymás hitén épülve, erősítve a családok és az Egyház egységét.

Az eddigiek során - a hónapok hangulatát idézve - szóltunk általánosságban a családokhoz, a tavalyi évben a szülőket az őket követő generációval együtt szólítottuk meg. Az idei évben arra szeretnénk a figyelmet irányítani, hogy a család nem csupán meghívott, hanem küldött is. Továbbra is Hívom a családokat belső elmélyedésre, a generációk közös felelősségvállalására. Új jelleget ad idei leveleimnek, hogy kis hangsúlyeltolódással - az alaphangot megőrizve – nem csak hívom, hanem küldöm is a családokat a rokonsághoz, a barátokhoz, a szomszédokhoz, a munkatársakhoz, a velünk nem egyformán gondolkodókhoz, és mindenkihez, azokhoz, akik között él. Szeretném meghívni és küldeni a családokat, mert nem csak magunkért, hanem másokért is felelősek vagyunk.

II. János Pál pápa kedves gondolata volt, hogy a család az első evangelizációs csapat, egyszerre tárgya és alanya az evangelizációnak. Nem elég elfogadnunk és igényelnünk az Egyház szolgáltatásait, vállaljuk fel a házasság szentségéből fakadó missziós felelősségünket is! A házasság szentsége nem csak a két házasulandó ember számára személyes ajándék, amelybe apránként belevonódnak a születendő gyermekek is, a házasság szentsége az Egyház szentsége is. Nem csak meghív, hanem részesít az Egyház küldetéséből és felelősségéből is.

Missziós és evangelizációs egyház vagyunk. II. János Pál pápa Európa-körlevelében így ír: „A remény evangéliumának hirdetésével tehát segíteni kell a fejlődést az önmagukban értékes társadalmi szokások által támogatott hitből a személyesebb és felnőtt, világosan látó és meggyőződéses hitre. A keresztények arra hivatottak, hogy hitükkel képesek legyenek kritikusan megítélni a jelenlegi kultúrát és ellenállni a megtévesztésekkel szemben; tudjanak hatni kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai környezetükre; mutassák meg, hogy a katolikus Egyház tagjainak egymással és más keresztényekkel való kapcsolata erősebb minden etnikai köteléknél; örömmel tudják átadni a hitet a következő nemzedékeknek; olyan keresztény kultúrát alakítsanak ki, mely képes átadni az evangéliumot a környezet kultúrájának.” (EE 50)

Mindegyikünk körül, talán még a családunkban is, vannak keresők, érdeklődők. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a magát ateistának valló is érintett lehet a transzcendenstől, Istentől. II. János Pál pápa nem csak Európa reményvesztettségéről ír, de látja Európa remény utáni vágyakozását is. (Vö. EE 10.) Fiataljainknak nagy esélyük van arra, hogy egy hitetlenhez vagy keresőhöz, - akiben épp úgy, mint bennük, él a remény utáni vágyakozás, - vonzódjanak. Vajon képesek vagyunk-e segíteni fiainknak, lányainknak, hogy értékekre nyitott párjuk rátalálhasson Istenre, otthon érezhesse magát az Egyházban, hogy közös vágyuk beteljesedjék, hogy szerelmük szentségi házassággá, családegyházzá érlelődjék? Programunk itt találkozik a 2006-ban megrendezésre kerülő 5. Családok Világtalálkozójának témájával: A hit továbbadása a családban, és e ponton szeretnénk csatlakozni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006. évi kommunikációs programjához : Krisztust hirdetjük mindenkinek .

2006-ban hívom a családokat, mint eddig is, ugyanakkor küldöM a családokat evangelizálni. Sokak által megfogalmazott igazság: ha a legteljesebben élem is meg a krisztusi életet, de nem érzek felelősséget azokért, akikkel naponta találkozom, legfeljebb csak 50%-os keresztény vagyok. Mert Krisztus nem csak arra hív minket: Jöjj, és kövess engem, hanem azt is mondja: Menjetek, tegyetek tanúságot, ti vagytok a föld sója, a világ világossága, a hegyre épült város. Egyszerre hivatásunk feléje menni, egyre inkább elmélyíteni „ketten egyként” a Vele való egységet, ugyanakkor „ketten egyként” indulni mások felé, elfogadva az Ő küldő parancsát. Minden egyoldalúság veszélyes. Veszélyes a csak befelé fordulás valamiféle felsőbbrendűségi tudattal, de veszélyes a felszínes, a befelé fordulás igénye nélküli nyüzsgés is. II. János Pál pápa az új évezredet indító körlevelében arra hív minket: „inkább kell »lennünk«, mint »tennünk«” (NMI 15). Európa-körlevelében pedig így int bennünket: A holnap európai Egyházában alapvetően nem aktivitásra van szükség, hanem belső egységre a Feltámadottal, az Ő Evangéliumával, és az Ő Egyházával. (Vö. EE 27.)

Hívom a családokat, és küldöm evangelizálni, nem a maguk, hanem a házasság szentségének erejére hagyatkozva, szem előtt tartva Szt. Pál szavát: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot”, nem azért, mert ha nem teszem, a másik elkárhozik, hanem mert a gazdagságot, amit nem csupán a magam számára kaptam, kamatoztatnom kell testvéreim javára is. Hívom a családokat, és küldöm: osszák meg kincseiket, tapasztalataikat a körülöttük élőkkel, mutassák meg nekik reményük és boldogságuk forrását.

Hívom a családokat, és küldöm: tegyenek tanúságot belső egységükről a Feltámadottal és egységük gyümölcseiről minden jószándékú ember előtt. Szt. Pál apostol a Timóteushoz írt levélben Isten felkent szolgáját arra hívja: „Szítsd fel magadban a kegyelmet” (2 Tim 1,6). A házasság szentsége több, mint az esküvői szertartás, több, más, mint egy újabb papír. A házasság szentsége egy szüntelenül mélyülő és táguló valóság, egy szüntelenül mélyülő egység, szüntelen kegyelem áradás. A felszított kegyelem erejében legyen bátorságunk tanúságot tenni erről az egységről és egységünk gyümölcseiről azok előtt is, akik nem hisznek a házasság szentségében.

Hívom a családokat, és küldöm: járjanak elöl az emberi szolidaritásban, a minden ember testvériségére épülő társadalom építésében. Sokan leírták már a gondolatot: amely közösség csak önmagáért él, nem érdemli meg a holnapot. Az evangelizációban és a misszióban elmélyült család harmonikusan fejlődik, szépül belső élete, és társakat nyer küzdelmeihez.

Hívom a családokat, és küldöm : lépjenek párbeszédre a mellettük élőkkel, merjék bátran nem csupán megélni, hanem ki is mondani a szentségi házasság valóságát. Hívják meg barátaikat annak a házasságmodellnek megélésére, amelynek alapja Jézus szava: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért, (Jn 15, 13) … odaadom életemet … senki sem veszi el tőlem, én adom oda magamtól” (Jn 10, 18). Fogadják el szeretettel felebarátaikat olyannak, amilyenek, hallgassák meg őket megértésükre törekedve akkor is, ha úgy tűnik, a másik oldalon állnak.

Mindenkit abban az életállapotban kell megszólítanunk, amelyben van. Nehezen jutnak el hozzá szavaink, ha megérzi, nem fogadjuk el, ha azt várjuk, hogy előbb bizonyítson, legyen méltó kitüntető figyelmünkre. Lehet, hogy helytelenítjük életmódját, családi állapotát, politikai állásfoglalását, lehet, hogy idegenkedünk egészségi állapota, vagy külső megjelenése miatt, őt nem ítélhetjük el, szeretettel fogadjuk el olyannak, amilyen. Egy újságíró egyszer feltette a kérdést: Hogy van az, hogy az ifjúság annyira kedveli II. János Pál pápát, holott a fiatal azokkal az igazságokkal, melyeket ez az öreg pápa képvisel, ösztönösen szemben áll? Válaszolt is kérdésére: Ez a pápa egyértelmű és világos beszédű, amikor kimondja az igazságot, de amikor a fiatalok között van, elfogadja, szereti őket. Ezzel mutat nekünk példát, így kell nekünk is elfogadnunk és megszólítanunk másokat.

A világi hívőknek küldetése van, feladataikat nem oldhatják meg a papok, vagy szerzetesek. „Az egyházi életben nélkülözhetetlen a laikus hívők hozzájárulása, ami a remény evangéliuma hirdetésében és szolgálatában ugyanis nem pótolható, mert általuk Krisztus Egyháza a világ legkülönbözőbb részeiben megjelenik mint a remény és a szeretet jele és forrása. Teljes mértékben részesedve az Egyház küldetésében a világban, a laikus hívők arra hivatottak, hogy tanúsítsák, miként jelenti a keresztény hit az egyetlen kielégítő választ azokra a kérdésekre, melyeket az élet minden embernek és minden társadalomnak föltesz, és bele tudják oltani a világba Isten országának értékeit, a meg nem csaló remény ígéretét és biztosítékát. Alapvető fontosságú „ébreszteni és támogatni különleges hivatásokat a közjó szolgálatára: embereket, akik az »Európa atyái«-nak nevezett nagy személyiségek példájára a holnapi európai társadalom megalkotói lehetnek, a lélek szilárd alapjaira építve azt.” (EE 41)

Az idei levélsorozatban a családot evangelizációs csapatként szemlélve evangelizációs felelősségünket szeretném elmélyíteni.

Januárban küldöm a szülőket a gyerekekhez, a gyerekeket a szülőkhöz. Tudatosan törekedjünk egymást a szűkebb és tágabb családon belül is megérteni, teljesebben megismerni, elfogadni! Bontsuk le a belső egység előtti akadályokat szóval és tettekkel!

Februárban küldöm a család öregeit a fiatalokhoz, a fiatal generációt az idősebbekhez. Vállaljuk a felelősséget egymás iránt, törődjünk egymás testi-lelki jólétével. Ha a fiatalok kevés idejükből szánnak az öregeikre is, az idősebbek pedig szívesen hallgatják meg a nyomukba lépő generációt, szebbé, reménytelibbé válik mindannyiuk élete.

Márciusban küldöm a házaspárokat az egyházközséghez. A család nem csak a társadalom alapsejtje, az Egyház is a családok közösségéből építkezik. Az egyházközség olyan lesz, amilyenek családjai, házaspárjai. Azon múlik, hogy van-e bátorságunk kezdeményezni, beszélgetésre, párbeszédre hívni másokat, vagy meghalljuk-e mások hívását. Rajtunk múlik: találkozunk-e, vagy idegenek maradunk egymásnak, akik csak a vasárnapi misén kívánnak egymásnak békét.

Áprilisban küldöm a családokat a szomszédokhoz, a lakókörzetükben élőkhöz, akikkel naponta találkoznak, és közömbösen, esetleg barátságtalanul néznek egymásra. Pedig sok közös van sorsunkban, közös jövőnk formálásáért velük is együtt kell működnünk. Osszuk meg velük a titkot: hogy-hogy mi derűsek, vidámak, sőt boldogok tudunk lenni, pedig ugyanott élünk, mint ők.

Májusban küldöm a családokat azokhoz, akikkel munkahelyükön naponta érintkeznek. Munkatársainkat a legritkább esetben tudjuk megválogatni, világnézetük, a családról, házasságról, boldogságról való gondolkodásuk nem feltétlenül hasonló a mienkhez. Merjünk mindig hűek maradni, se tréfálkozva, se megalkuvásból ne adjuk fel elveinket. Tegyünk tanúságot arról, hogy a szentségi házasság kegyelmeiből merítve, házastársunkkal eggyé válva szép és örömteli életünk akkor is, ha küzdelmeink vannak.

Júniusban küldöm a családokat az elesett emberekhez, azokhoz, akik a társadalom peremére szorultak, a fogyatékosokhoz és a rokkantakhoz, a hajléktalanokhoz és nincstelenekhez. Hajoljunk oda hozzájuk testvéri szeretettel, adjuk vissza nekik a reményt, avassuk be őket a mi reményünk titkába. Fedezzük fel azokat az értékeket, melyekkel épp állapotuk miatt rendelkeznek, vegyük észre elesettségükön túl személyiségüket, tanuljuk meg tőlük, hogyan fogadják el nehéz sorsukat emelt fővel.

Júliusban küldöm a családokat a különböző felekezetek, vallások, szekták követőihez, a vallástalanokhoz, a kereszténységet elutasítókhoz és a közömbösökhöz. Ne hangos szóval, térítő prédikációval, hanem okos és higgadt párbeszéddel forduljunk hozzájuk. Próbáljuk megérteni és elfogadni őket. A hitet nem lehet átadni, a hitről nem lehet valakit meggyőzni, de beszélhetünk kegyelmi ajándékainkról, elmondhatjuk tapasztalatainkat. Minden előadásnál hatásosabb, ha meg tudjuk mutatni: Isten minden embert feltétel nélkül szeret és hazavár.

Augusztusban küldöm a családokat az idegenekhez, a különféle kisebbségekhez. Építve a magyar történelmi hagyományokra, az idegeneket befogadva, sorsközösséget vállalva szűkebb és tágabb környezetünkkel, identitásunkat megőrizve bízunk a magyar jövőben. Ahhoz, hogy békében, jó létben élhessünk együtt, elengedhetetlen, hogy ismerjük, értsük egymást, tudomásul vegyük a mentalitásból, hagyományokból eredő különbségeket, és kölcsönösen elfogadjuk egymást.

Szeptemberben küldöm a szülőket gyermekeik pedagógusaihoz, barátaik és osztálytársaik szüleihez. Gyermekeink egyéniségére, szellemiségére a tanárok és a társak nagy hatással vannak, nem mindegy tehát, hogy milyen értékrendet képviselnek. Vállalva a gyermekeinkért való szülői felelősségünket meg kell ismernünk azokat, akik hatnak rájuk, és lehetőséget kell adnunk az iskolának, az osztálytársak szüleinek is, hogy megismerjék gyermekeink családi hátterét. Nem azért, mert mi mindent jobban tudunk, hanem mert felelősségünk közös.

Októberben küldöm a családokat a közéletbe, a politikai, társadalmi életbe. Mi, keresztények nem különülhetünk el a társadalomban, nem alkothatunk különálló szigetet. Keresztényként veszünk részt a társadalmi-politikai életben, a keresztény erkölcs alapján szilárdan állva mutatunk példát az állampolgári kötelességek teljesítéséről. A családpolitika alakításában aktív szerepet vállalunk, ha kell, felemeljük szavunkat a nyilvánosság előtt.

Novemberben küldöm a családokat a gazdasági életbe, a pénz és a kereskedelem világába, a környezetvédelmébe. Annak tudatában működjenek velük együtt, hogy az anyagi javak, melyekkel sáfárkodnak csak az élethez szükséges eszközök, de nem képezik az élet célját.

Decemberben küldöm a családokat a kultúrába, a tudomány és a művészet világába. Keressük együtt az értéket, az örömet, az ígéreteset. Európai kultúránk a kereszténységben gyökeredzik, hagyományait ápolva és továbbvíve, világos és egyértelmű értékrendet képviselve tudunk hatni kortársainkra. A keresztény alkotó nem elvonul, és csak keresztény témákkal foglalkozik, hanem keresztény módon alkot és így ér el (még) nem keresztény embereket is.

Leveleim megjelennek az Új Ember hasábjain minden hónap utolsó vasárnapján (januárban a január 8-i számban), és olvashatók lesznek a Magyar Katolikus Családegyesület honlapján ( www.katcsal.hu) is.

A Szent Család, Jézus, Mária és József oltalmába ajánlom a házaspárokat, családjainkat, jegyeseinket és szerelmeseinket.

2005. Karácsonyán

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
13. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:28
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 decemberében


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének decemberi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

December: Karácsony hava. Megszületett a Gyermek, megjelent közöttünk az Élet. Nagy titok az élet, gyönyörű, szent, Istentől származó. Az ember közvetítésével árad tovább. Az élet továbbadásánál magasabb rendű kreativitás nincs. Nagylelkű okossággal és bölcsességgel álmodjunk a családról. Csodálatos, hogy két ember szeretetéből születik az új élet, hogy a szülők közreműködésén múlik a jövő generációja. Hálára készteti ez a gyerekeket szüleik iránt, a szülőket pedig Isten iránt.

"Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről - mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk," (1 Jn 1,1-2) írja Szent János apostol. Az élet megjelent, Gyermekként érkezett közénk, hogy ne féljünk tőle. Vállalta a magzati létet, a születést, a csecsemő életét, ezzel is felhívva figyelmünket az élet értékére, hogy az élet a fogantatás pillanatától szent. Egyházunk az év folyamán többször is megünnepli az éppen megfogant életet, Gyümölcsoltó Boldogasszonykor Jézus megfoganását, Szeplőtelen Fogantatáskor a Szűzanya létének első pillanatait, Mária és Erzsébet találkozásakor két élet, két még meg nem született élet ujjong. Bár a szenteket égi születésnapjukon szoktuk ünnepelni, három nevezetes földi születésnap is az Egyház jeles ünnepe: Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk, Kisboldogasszonykor a Szűzanyát, június 24-én pedig Keresztelő Szent János közénk érkeztét ünnepeljük.

A magyar ember úgy tartja, amit ünneplünk, az van, ezért is ünnepeljük a magzati létet és a születést. Ünnepein keresztül is hív minket az Egyház az élet feletti örömre. Ünnepeljük az éppen megfogant, az épp most született létet, azt, aki "még semmit nem tett le az asztalra, csak van". Ezek az alkalmak a lét fölötti örömben arra hívják fel a figyelmünket, hogy értékeljük az emberi létből fakadó méltóságot. "Az emberi életet szent valóságnak kell tartani, mint olyat, ami kezdetétől fogva "föltételezi a Teremtő tevékenységét" és mindig különleges kapcsolatban van a Teremtővel, egyetlen céljával. Egyedül Isten az ura az életnek, kezdetétől a végéig: senki semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet közvetlen kioltásának jogát." (KEK 2258 )

Valaki egyszer így fogalmazott: az ember legmagasabb rendű kreativitása: továbbadni az életet, továbbszármaztatni a szeretetet. Ma sokat beszélnek a kreativitásról, a kreativitásra nevelésről. Jó lenne, ha megérintene bennünket az élet és a szeretet valósága, annak igazsága, hogy az élet és a szeretet továbbadásánál magasabbrendű kreativitás nincs. Vagy tud valaki ennél értékesebb tettről?

Kezdő pap koromban történt: egy friss diplomás tanárnő házasságot kötött és édesanya lett. Nehezen élte meg a változást. Fájt neki, hogy most nem taníthat, hiszen gyermekével otthon kell lennie. Ekkor szembesültem először a ténnyel: az iskolai, hittan órai tananyagokból hiányzik a családi életre való felkészítés, olyan "tananyag", mely az édesanyai-édesapai hivatás szépségéről szól, melyben a tanulók arról hallanak, milyen boldog pillanatai a házasságnak azok, melyben beköszönt az új élet. Legtöbbször csak ilyen bíztatások hangzanak el: "tanulj, hogy jó orvos, vagy mérnök legyél, nézd jól meg, hogy kit veszel el, kihez mész feleségül". Kevés szó esik az életről, melynek letéteményesei, és nem birtoklói vagyunk, és amely hosszú nemzedékek láncolatán át érkezik el hozzánk; arról, hogy mi csak elfogadhatjuk, és továbbadhatjuk, de nem rendelkezhetünk vele, sem a születés előtt, sem utána.

Nem beszélünk eleget az életről. Nem csodálkozunk és csodálkoztatunk rá az élet nagyszerűségére. Többek között ez is oka lehet annak, hogy vannak házasságok, melyekben tehernek élik meg a gyermekek érkezését, különösen, ha még más küzdelmek, nehézségek is társulnak hozzá. Sokszor hiányzik a házasságokból az örömteli várakozás, hogy akik ketten eggyé lettek a házasságban, ezt az egységet megcsodálhassák a nekik ajándékozott új életben is. Kevés szót ejtünk arról, hogy az új élet ajándék. Sokszor a házasság és a család harmóniája nehezen alakul ki, különösen a leendő apák szoktak félni: hogyan osztozkodnak majd gyermekükkel feleségük szeretetén. Az is gyakran fordul elő, hogy amikor a házasság családdá bontakozik, annyi időt és energiát szentelnek a családnak, hogy közben elhanyagolódik a házasság, pedig ez a család hordozója is.

Kedves fiatalok! Többféle statisztika is készült arról, hogy a mai ifjúság készülve a házasságra több gyermekről álmodik, mint amennyi végül is megszületik. A fiatal, amikor álmodja jövőjét, ösztönösen érzi: az életet azért kapta, hogy továbbajándékozza azt. A jó Isten őrizze meg bennetek az élet iránti tiszteletet és nyitottságot. "Az élet több az eledelnél, és a test a ruházatnál", mondja Jézus (Lk 12,23). Az élet magasabb rendű érték, mint az életmód. Az európai ember gyakran az életmódot fölébe helyezi az életnek, képes megsemmisíteni az életet az életmódért, a magasabb életszínvonal ábrándjáért. Soha ne helyezzétek az életmódot az élet fölé! Az élet iránti tiszteletről teszünk tanúságot akkor is, amikor egészségünkre vigyázunk, ha felelősséggel éljük meg szexualitásunkat, óvakodunk a drogtól, bármilyen függéstől.

Kedves szülők! Bizonyára nagy hála él szívetekben az Istentől ajándékba kapott és elfogadott élet fölött. Az is előfordulhat, hogy bűnbánattal gondolunk egy-egy döntésünkre, mikor nem volt bátorságunk örömmel tekinteni az érkező élet felé. Merjünk az élet apostolai lenni, bátorítóan szólni az élet csodájáról elsősorban a gyermekek előtt! Merjük megosztani gyermekeinkkel az élményt, amikor sikerült csodának meglátni a belőlünk fakadt új élet titkát!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: Hogyan kaptatok szüleitektől bátorító motivációt az élet elfogadására? Kik voltak bátorító példaképeitek? A váratlanul megjelent élet talán sokkolt titeket, először talán nem tudtatok örülni neki. Hogyan fordult át ez az érzés boldog várakozásba? Hogyan szoktatok a társalgásban érvelni az élet védelmében? Mi segíthet bennünket abban, hogy a teremtés régi rendje visszaállhasson, hogy áldásnak láthassuk a termékenység ajándékát?

Ha még a házasság előtt álltok: Ki és hogyan beszélt nektek az élet szent voltáról? Hogyan tudnál valakit te meggyőzni arról, hogy az élet szent és sérthetetlen? Hogyan látjátok kortársaitok viszonyát az élethez? Miként fejezhetitek ki már most az élet iránti tiszteleteteket? Hogyan tudjátok megmutatni: többre tartjátok az életet az életmódnál?

Beszélgessetek, gondolkozzatok és legyetek az élet szenvedélyes tiszteletének jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
12. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:26
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 novemberében


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének novemberi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

November : Az emlékezés hónapja. Tanuljunk elődeinktől. Ilyenkor sokat gondolunk az előttünk járókra, akik közül sokan már a temetőben nyugszanak. Fölelevenítjük házasságukat, jóból és rosszból is tanulhatunk. Törekedjünk megismerni egymás családját, a magunkkal hozott minták mélyen belénk vésődnek. Egymás múltjának megismerése könnyebbé teszi a kölcsönös elfogadást. Tárgyilagosan nézve a múltat építsük reálisan a közös jövőt, gyermekeink jövőjét.

Egy főiskolás lány váratlanul bejelentette szüleinek: hamarosan férjhez megyek. A szülők még nem is látták a jövendőbeli vőt. A feleségjelölt a szülők számonkérésére hűvös tárgyilagossággal közölte: barátja egyelőre nem tartotta fontosnak megismerni a szülőket. A lány védekezésül mentegette a helyzetet: őt sem érdekli, ki- és mifélék barátja szülei. "Mi a magunk életét akarjuk élni, különösen nem érdekelnek az ősök." Vajon annak idején milyen lehetett a szülők és nagy szülők viszonya? Vajon nem egy minta öröklődött tovább?

"Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy..." (Kiv 20, 12) olvassuk a Bibliában. Ha minden nemzedék tiszteli szüleit, folyamatos lesz az elődök tisztelete, a róluk való megemlékezés. Az ember társas lény, csak kapcsolataiban lehet boldog. Élete folyamán kapcsolatrendszere sokat változik. A szülők egymás közötti kapcsolata döntően befolyásolja a gyermek-szülő kapcsolatot. Ez pedig kihat a párválasztásra, majd később a párkapcsolatra is. Tulajdonságaink egy részét örököljük, más részét a környezetünkben látott minták alapján alakítjuk ki. Tévedés lenne azt állítani, hogy függetleníteni tudjuk magunkat őseinktől, hogy egyéniségünket pusztán mi magunk határozhatjuk meg. Önmagunk és társunk mélyebb megértéséhez szükséges sokrétű társadalmi, történelmi, nemzeti és családi örökségünk tudatosítása.



A nagy nemzetek, nevezetes családok, kiváló emberek sohasem a semmiből léptek elő, megjelenésüket generációk sora előzte meg. Fejlődésüket éppen az segítette elő, hogy az utódok építettek az elődök eredményeire, igyekeztek a jót még jobbá tenni, a hibát pedig kijavítani. A szülők öröme, ha gyermekeik folytatják, kiteljesítik, ami érték volt életükben. Ebben az értelemben írja Madách az Ember tragédiájában: "...minden újszülött fénylő csillag, mely feltűnt a családnak"; majd tapasztalatait összegezve keserűen hozzá teszi: "s csak később fejlik szokott pimasszá".

Kedves fiatalok! Amikor felébred bennetek a vonzalom egymás iránt, igyekezzetek egymásról mindent megtudni. Gyengeségre vall, ha valaki el akarja rejteni múltját, családját. A kialakult, kiforrott ember nem szabadulni akar gyökereitől, hanem erőforrásnak, léte biztos alapjának tekinti azokat. A felismert hibák és hiányosságok az elődök életében intő jelként állnak előttünk, a szép és jó pedig követésre ösztönöz. Az ősök tetteiért nem vagyunk felelősek, de hibázunk, ha nem tanulunk belőlük. Fontos tudnunk, hogy m it szeretne az egyik vagy a másik követni szülei, nagyszülei példájából, és beépíteni jövőbeli házasságába.

Az udvarlási időnek nagyon fontos feladata, hogy megismerjétek egymás szüleit, egymás otthonát. A két szülői ház gyakorlata, szokásrendje segít abban, hogy megálmodjátok közös otthonotokat, ünnepeitek rituáléját, segít egymás elfogadásában. Megismerve azt a családi környezetet, ahonnan párod jön, könnyebb lesz majd megérteni, hogy miért ilyen harsány az örömben, vagy miért annyira visszahúzódó, miért viseli oly nehezen a kritikát, miért áll mindig a középpontban, vagy éppen miért annyira félénk? Ismerve egymás szüleit egymás családjának történetét kettőtök egysége, boldogsága lesz szilárdabb.



Ne feledjétek: a családunkból magunkkal hozott pszichológiai örökségeink lényegesen befolyásolják a házasság fejlődését. Ezek a kapcsolati ősminták lelkünk tudattalan rétegeiben működnek, és irányítják az itt és most megjelenő igényeinket, érzelmeinket, magatartásunkat.



Kedves szülők! Minél inkább távol kerül a felnőtt ember saját gyerekkorától, annál inkább felfedezi magában szülei gondolkodás módját, gesztusait. Gyermek- és ifjúkorunkban talán belső ellenkezés volt bennünk bizonyos magatartásformákkal szemben, aztán egyszercsak mi is ugyanazokat tesszük, kimondjuk ugyanazokat a frázisokat, amelyek annak idején, mikor tőlük hallottuk, idegesítettek bennünket. Érdemes végiggondolnunk, mennyi szokás került át családunk életrendjébe abból, ahogyan odahaza ünnepeltünk, vagy ahogy hétköznapjaink a szülői házban teltek. Figyeljük meg, hogy a minták, amelyeket magunkkal hoztunk segítői, vagy éppenséggel gátlói annak, ahogyan örömünket kifejezzük, vagy ahogy konfliktushelyzeteinket megoldjuk... Fontos, hogy ápoljuk családi hagyományainkat, hogy továbbadjuk nem csak az örökölt tárgyi értékeket, hanem a lelki, szellemi és erkölcsi értékeket is, ezzel is példát adva az elődök iránti tiszteletre. A felnőtt gyermeknek nagy segítség lehet, ha szülei hálásan felidézik, milyen gazdag hagyományt kaptak öregeiktől, vagy meg tudják fogalmazni a hiányosságokat is, azt, amit, nem kaphattak meg őseiktől. Jó, ha segítik a fiatalokat, hogy el tudják kerülni az elődök hibáit.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Milyen értékek irányították a szülők, nagyszülők életét? Milyen kiemelkedő események voltak életükben, amelyek döntően befolyásolták őket? Milyen volt beállítottságuk a munka iránt? Hogyan oldották meg a konfliktushelyzeteket? Milyen volt a rokonokkal való kapcsolatuk? Hogyan élték meg és fejezték ki Istenbe vetett hitüket? Hogyan ünnepeltek, szórakoztak?

Ha még a házasság előtt álltok : Mely családtagotokhoz érzitek magatokat legközelebb? Milyen férfi és női mintákat hordoztok magatokban? Milyen magatartásformákat láttatok odahaza, amikor szüleitek örültek, vagy súlyos terheket hordoztak? Mit szeretnétek másképp alakítani ti életetekben, mint ahogy szüleitek alakították életüket?

Beszélgessetek, gondolkozzatok és legyetek a gyökerekből táplálkozó ember jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
11. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:23
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 októberében


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének októberi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Október: A szüret, az újbor hónapja. Szentírási igazság: a bor megvidámítja az ember szívét, de a bor lehet menekülés is a valóságtól. Sokféle ürüggyel lehet a lényegestől távol tartanunk magunkat. Fontos, hogy merjünk szembenézni gyengeségeinkkel, amikor a könnyebbet választjuk, a mozit, a szórakozást, az érzékiséget, ahelyett, hogy az értékes időt egymás mélyebb megismerésére, a kapcsolat építésére fordítanánk. Tegyük helyükre életünkben a vidámság kellékeit.

Történelmünk során nem volt ritkaság, hogy szívesen megfeledkeztünk volna a közelmúltról és az annak nyomán kialakult jelenről. Az októberben esedékes évforduló kapcsán is elgondolkodhatunk erről. Vörösmarty 1843-ban így ír: "Ha szent gondok között / Fáradtál honodért, / Vagy vészterhes csatán / ontottál érte vért, / S az elcsábultan megveti / Hű buzgóságodat, / S lesz aljas-, gyáva- és buták / Kezében áldozat: / Gondold meg és igyál: / Örökké a világ sem áll..." (Keserű pohár). Aki hősi helytállásának kényszerű kudarcát akarja feledni, úgy érzi, joggal nyúl a pohárhoz. Más a helyzet azonban akkor, ha valaki gyengesége, tehetetlensége elől menekül, nem akarja tudomásul venni a tényeket, elfogadni a valóságot, és benne önmagát.

A valóság ismerete nélkül nehéz előrehaladni. Ha nem tudjuk, hogy milyen magas az előttünk álló hegy, és nem foglalkozunk azzal sem, hogy mire vagyunk képesek, kockázatos nekivágnunk a feladatnak. Kudarc esetén pedig vonjuk le bátran és őszintén a tanulságot: máskor jobban fel kell készülnünk, mindennel számot kell vetnünk. Sokan ilyenkor mindenféle másban keresik a sikertelenség okát, csak saját gyengeségeikre nem gondolnak. Indulatosan okolják a sikertelen hegymászásért a tűző napot, a hideg szelet, vagy a nem megfelelően elkészített elemózsiát, és miután mérgüket kiadták, igyekeznek elfelejteni az egész ügyet. Talán keresnek valami búfelejtőt is.

Figyeljük meg, hogy az Evangélium tanúsága szerint Jézus sohasem hivatkozott a rossz körülményekre, a fennálló igazságtalan gazdasági rendre, nem mutogatott a gyenge elöljárókra. Mindig arra bíztatott: ti változzatok meg, ti tegyetek jót, ismerjétek be saját hibáitokat, bűneiteket. Az érett keresztény ember ezen az úton jár, ismeri és elfogadja a valóságot, nem kesereg a neki nem tetsző tények miatt, hanem önmagán kezdi a jobbítást. "Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és majd látni fogsz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből!" (Lk 6,42)

Hányszor találkozunk olyan házasokkal, akik nem találták meg boldogságukat és megkeseredtek. Százféle okra hivatkoznak, okolják a körülményeket, a másikat, szüleiket, meg életkörülményeiket, csak a saját gyengeségeiket nem hajlandók elismerni, inkább azt keresik, hogyan tudnák emlékezetükből kitörülni a fájó tényeket. Nem is keresik a kiutat, a helyzet rendezését - miért nem a másik kezdi? - sodródnak és egyre többször próbálnak mindent elfelejteni. Ha pedig egyszer eljutnak a szakításig, elválnak, és hibáikat beleviszik egy újabb kapcsolatba, aztán folytatódik minden tovább.

Sok későbbi csalódásnak lehet elejét venni, ha már a kapcsolat kezdetén tudatosan törekszünk a másik megismerésére, valóságának elfogadására. Ehhez az is kell, hogy őszintén mutassuk meg magunkat, annak mutatkozzunk, akik valójában vagyunk. Ha azonban magunkat nem ismerjük, nem is tudjuk elfogadni, és meg se tudjuk igazán mutatni. Ilyen esetben a másiktól sem várhatjuk, hogy elfogadjon minket olyannak, amilyenek vagyunk, hiszen mi magunk sem fogadtuk el magunkat. Ahhoz, hogy egy kapcsolatból házasság legyen, elengedhetetlen, hogy a házasulandók egymást ne csak kölcsönösen elfogadják, hanem mindenestül kölcsönösen be is fogadják.

Kedves szülők! Amikor néha úgy érzitek, nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, kapcsolatotokban, gyerekeitek nevelésében, vagy életetek alakulásában hullámvölgybe kerültetek, ne gondoljatok a menekülésre. Törekedjetek a helyzet tárgyilagos megértésére, és a tényeket fogadjátok el, - ami megtörtént, azon már úgysem lehet változtatni, - és beszéljétek kettesben meg. Egy jó, őszinte és bensőséges beszélgetés legtöbbször feloldja a keserűséget, sokkal inkább, mint hallgatás, a magába zárkózott búfelejtés.

Kedves fiatalok! A kapcsolat építésének nagyon fontos része egymás megismerése és elfogadása. Manapság senkinek semmire nincs ideje, a rövid együttléteket pedig szívesen töltitek szórakozással, kikapcsolódással. Erre is szükség van, fontos azonban, hogy eközben találjatok módot a komoly beszélgetésre, egymás mélyebb megismerésére. Megbosszulja magát, ha ilyenkor annyira "kikapcsolódtok", hogy mindenről, magatokról is meg akartok feledkezni.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: Hogyan ismertétek meg egymást mélyebben? Milyen alkalmakat használtatok erre? Mi volt az, amit a másikban nehéz volt elfogadnotok? Idézzetek fel közös életetekből olyan epizódokat, amelyekben legszívesebben a "búfelejtéshez" folyamodtatok volna!

Ha még a házasság előtt álltok: Mi akadályoz abban, hogy önmagatokat mélyebben megismerjétek? Miért nehéz önmagatokat elfogadni? Milyen alkalmat tartotok jónak társaitok megismerésére? Hogyan tudjátok a megismerés-elfogadás folyamatában az önzést, a "csak az érdekel, ami nekem jó" szemléletét távol tartani?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a valóságból kiinduló, a jobbítást önmagán kezdő derűs ember jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
10. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:21
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 szeptemberében


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének szeptemberi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Szeptember : Az újrainduló munka és iskola hónapja. Az udvarlási idő sem csupán a gondtalan szórakozás, hétvégi találkozás ideje, a közös élet sem csak ünnepekre, hétvégékre korlátozódik. Fontos megismerni, értékelni egymás munkáját, egymás munkához való hozzáállását a munkahelyi-iskolai környezetben, de otthon is. A munkához szív kell és kitartás. Segítsük egymást, hogy ki-ki a maga képességei szerint gazdagítsa családját és a társadalmat.

Diákok és szüleik elborzadva veszik észre, már megint itt a szeptember, vége a vakációnak, újra be kell állni a taposómalomba, kinek-kinek a magáéba, és húzni az igát. A legközelebbi szabadság még sokat várat magára. Végtelen hosszú, unalmas és kimerítő hónapok után következik, szinte beláthatatlan távolságban.

Vajon törvényszerű-e, hogy a szeptemberi újrakezdésen szomorkodni, bánkódni kell? Nyugdíjas barátom éppenséggel kicsit irigykedve nézett családja fiatal tagjaira, amikor azok arról beszéltek, mi minden vár rájuk az új tanévben, vagy szeptemberben újra elfoglalandó munkahelyükön. "Jó nektek, mondta, nekem a szeptember már nem tartogat örömöket új ismeretekkel, lehetőségekkel az új megalkotására, a nyári gondtalan napokban kötött ismeretségek, barátságok elmélyítésére. De szívesen osztoznék veletek a szeptember nyújtotta örömökben!"

Pár évvel ezelőtt Egyiptomban volt szerencsém találkozni ortodox kopt szerzetesekkel. Egyiktől az új hivatások után érdeklődtem. Arról beszélt, hogy van bőven jelentkező. "Tudja, ezek a fiatalok, amikor bejönnek a kolostorba, mind imádkozni akar. Mi ezt nem engedjük meg nekik." Én értetlenül néztem rá. Tovább magyarázott: "A szerzetességhez szív kell, és hogy van-e szíve a fiatalnak, azt leginkább abból tudjuk meg, hogyan dolgozik. Fiataljaink ott vannak a kötelező imádságon, a fennmaradó időben azonban dolgozniuk kell. Nézzen csak oda! - és közben a két fehér ruhába öltözött fiatalra mutatott. Az egyik épp a konyhai szemetet cipelte a konténerhez, a másik pedig a folyosót mosta nagy szorgalommal."

A házassághoz is szív kell, épp úgy, mint a szerzetesi vagy papi hivatáshoz. S hogy van-e valakinek szíve, azt a munkájából láthatjuk meg. Sok-sok udvarlási kapcsolat erről mintha megfeledkezne. A találkák csupa ünnepi alkalmak: esti presszo, hétvégi kirándulás, szórakozás. Mintha hétköznapjai nem is lennének az életnek Az iskola, a munkahely, az otthon elvégzendő munka kívül marad a kapcsolaton, mintha valami szükséges rossz, vagy ellensége lenne bensőséges egységének. Pedig mindezek, építői lehetnének személyiségünknek, kapcsolatunknak. Napi feladatunk, munkánk, szolgálatunk segíthet bennünket, hogy ajándékká lehessünk egymás, egyházunk és nemzetünk számára. Ha csupán vizsgára tanulok, ha pusztán teljesítmény kényszer alatt cselekszem, én magam leszek akadálya annak, hogy mindezen tevékenységem által személyiségem kapcsolataim gazdagodjanak

A családoktól is sokszor elidegenedik az a tevékenység, amelyre tagjainak szinte egész napja, minden energiája rá megy. Sokak számára a munka csupán pénzszerzési lehetőség, robot, rutin rabszolgaság, amely miatt a család a második, vagy harmadik helyre kerül, amely miatt személyi kapcsolataink kiüresednek, az emberi értékek összezsugorodnak. Pedig Isten a munkát nem büntetésnek szánta, nem arra gondolva tett bennünket képessé a munkára, hogy a házasság, a család szétzilálódjon, hanem hogy mindennapi tevékenységünk által személyiségünk kibontakozzék, hogy munkánk a teremtés és azon a mű folytatása legyen, amelyet Jézus Krisztus végzett a történelemben. A munkát Isten ajándékul adta, hogy a közös erőfeszítés és annak eredménye feletti öröm közelebb hozzon bennünket egymáshoz, hogy ezen keresztül még inkább rátaláljunk egymásra.

Boldog az a párkapcsolat udvarlásban és házasságban egyaránt, amely érdeklődik a másik munkája után, amely sajátos módon képes részt venni párja napi gondjaiban. Boldog az a párkapcsolat, amely szabad idejében megtalálja nem csak a szórakozás, hanem a közös munka, közös alkotás alkalmait, örömét is.

Nem ismeri meg szíve választottját az, aki még nem dolgozott, verítékezett együtt vele, nem ismeri meg párja otthonát az, aki nem állt kedvese édesanyja mellé a konyhába, vagy kedvese édesapja mellé, amikor meg kell fogni a munkát.

Kedves szülők! Napi tevékenységünk egyrészt házasságunk építője lehet, másrészt eszköze annak, hogy gyermekeink egészséges hozzáállással tekintsenek a munkára. Ugyanakkor, ha engedjük, segítheti gyermekünk kedvesét is abban, hogy könnyebben integrálódjon családunk hétköznapjaiba. A házasságban hagyhatom, hogy a másik minden munkát elvégezzen helyettem, a végsőkig kihasználva őt, de közösen végezve azt, az egész család egységének forrásává válik.

Ha gyermekeinket megkíméljük minden erőfeszítéstől, szegényebbé tesszük személyiségüket, és megnehezítjük számukra, hogy férjként vagy feleségként boldog családot építhessenek fel.

Kedves fiatalok! Amikor odahaza segíteni kellene, annyi minden más feladat jut eszetekbe. Olyan könnyű szüleiteknek azt mondani, hogy most tanulnom kell. Jól tudod, szüleid ilyenkor visszavonulnak: tanulj csak. Gondold meg: majdani házasságodban, mekkora könnyebbséget jelentene, ha pici gyakorlatod lenne már a főzésben, vagy a ház körüli apró javításokban, tennivalókban. Légy becsületes önmagadhoz! Különböző ürügyekkel ne vond ki magadat a napi munkából, légy "otthon" odahaza. Ne fokozd le magadat előkelő idegenné, vendéggé. Ne légy a szülői házban csupán szolgáltatást igénylő fogyasztó.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Hogyan sikerült gyermekeiteket belevonni az otthoni munkába? Házastársatok sok minden, a munkával kapcsolatos értéket hozott magával otthonról; miért vagytok különösen is hálásak házastársatok szüleinek? Hogyan emlékeztek vissza az első közösen végzett munkátokra? Mint házaspárnak, hogyan sikerült megtalálni a közösen végzett munka alkalmait? Milyen örömteli családi munkára emlékeztek?

Ha még a házasság előtt álltok : Milyen emlékeket őrzöl a jól végzett munka öröméről? Miért van az, hogy egyszer robotként, máskor boldog alkotásként, személyes gazdagodásnak éled meg a munkát, vagy tanulást? Udvarlási kapcsolatban párodat elvonhatod a napi kötelességektől, de könnyűvé is teheted számára azok végzését; hogyan válsz pozitív szereplővé ebben a vonatkozásban?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a Teremtő szándéka szerint munkálkodó ember örömteli jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
9. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:19
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 augusztusában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének augusztusi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Augusztus : Nemzeti és egyházi ünnepek találkoznak. Egy párkapcsolat nem csak két ember ügye. Születésünkkel polgárai lettünk országunknak, tagjai nemzetünknek, keresztségünkkel pedig Egyházunknak. A szerelmesek hajlamosak a páros önzésre, arra, hogy saját testi-lelki javukon kívül senkivel és semmivel ne törődjenek. A szerelem nem csupán magánügy, mindegyikünk felelős mind a nemzet, mind az ország, mind az Egyház javáért. A felelősségteljesen épülő kapcsolat figyel állama és Egyháza törvényeire, törekszik megismerni nemzeti szentjeit, hőseit.

Az augusztusi ünnepek túlmutatnak önmagunkon, az ünneplésbe bekapcsolódva kilépünk a magunk szűkebb köréből. Augusztus ünnepeltje, Szent István emblematikus személyisége is erre irányítja figyelmünket: mintaszerűen él befelé, figyel feleségére, Gizellára, gondoskodik Imre fia neveléséről, de tud kifelé is tekinteni, nemzetet, Egyházat és országot strukturál. A közjót szolgálja családi életével, hiszen például szolgál mind a mai napig, de azzal is, hogy közszereplőként, királyként megalapozza a keresztény Magyarországot. Értékrendje Istenbe gyökerezett, ebbe az önzetlenség épp úgy belefér, mint a saját család szolgálata és az ország építése.

"Vajon meg tudja-e magát valósítani az ember, ha eltekint attól, hogy társas természete van; másokkal és másokért él? A közjó közvetlenül érinti az embert," írja II. János Pál pápa 2005. januári üzenetében, majd így folytatja: Sokan "a közjót pusztán szocioökonómikus jólétnek állítják be, amelyből hiányzik a transzcendentális irányultság, s ezzel a közjó egzisztenciális alapjait ássák alá. A közjónak ezzel szemben transzcendentális dimenziója is van, mert Isten a teremtmények végső célja." Individualista korunkban, amikor mindent az egyéni érdekek vezérelnek, nem is szívesen beszélnek a közjóról. A közjó fogalma csak ott lehet eleven, csak ott dolgozhatnak a közjaváért, ahol a társadalom azonos méltóságú személyekből áll. Ha ez a társadalom csupán egyedekből áll, nem pedig kisebb-nagyobb közösségek szövete, akkor nincs is értelme igazán a közjónak. Tévedés lenne azt hinni, hogy az egyes egyének önzéséből összetevődik az egész társadalom java, hogy a közjót lehet az egyének javán keresztül szolgálni.

Amikor ketten egymásra találnak, - egymásba beleszerelmesednek - hajlamosak arra, hogy mindent úgy értékeljenek, úgy lássanak, ahogy az a kettejük szempontjából fontos. Könnyen kialakul páros egoizmusuk, elhanyagolják a körülöttük lévő világot, elszakadnak környezetüktől, családjuktól. Van, akit ilyenkor eltölt az a büszke érzés, hogy a másikért, kettejükért él, feladta a saját önzését. Nagy azonban a veszélye, hogy a kettejükre korlátozott világban szerelmük is befullad, egy idő után értelmét, célját veszti.

Az ajtó és az ablak arra való, hogy a ház lakói kapcsolatba léphessenek másokkal, ugyanakkor őrizzék a család intimitását is. Sem a család, sem annak tagjai nem járnak jó úton, ha csak azzal törődnek, ami az ajtón-ablakon belül van. Azzal azonban az egész társadalmi és egyházi közösség javát szolgálják, ha őszintén élik keresztény családi életüket. Ezzel a jövőt is szolgálják, nem csak a saját és gyermekeik jövőjét, hanem az egész közösségét.

"Jók" csak akkor lehetünk, ha mások tartanak "jónak", a közjavát előmozdító, és nem csupán fogyasztó embernek. Tönkreteszi a társadalmat az egyéni önzés, a bezárkózás, tönkreteszi az Egyházat az individualista vallásosság.

Kedves szülők! Egy osztálytársam egyszer azt kérdezte tőlem: mire neveljem gyermekemet, becsületes embernek, vagy arra, hogy meg tudjon élni? A kérdés mélyén igazából meghúzódó alternatíva az, hogy gyermekemet individuumnak, vagy személynek; individualistává, vagy a közjóra figyelő emberré formáljam? A nevelést saját házasságunkon kezdjük, házastársunkat ne individuumnak, ne hasznos tárgynak, eszköznek tekintsük, hanem boldogságra született személynek. Családunkat sem kezelhetjük úgy, mintha csak mi lennénk fontosak a környéken. Figyelnünk kell annak az iskolának egész javára is, amelybe gyermekeink járnak, nem korlátozódhat gondoskodásunk a saját gyerekre. Munkánkban sem csak a saját hasznunkat keressük, mások javát is szolgálni akarjuk. Egy életünk van a földön, ezt kell arra kihasználnunk, hogy párunk, családunk, és sokak mások életét megszépítsük.

Kedves fiatalok! Amikor felkészítitek a szíveteket a párotokkal való találkozásra, ne csak a saját örömötöket keressétek, ne csak önmagatok körül forogjatok! Forduljatok érdeklődéssel párotok öröme-szomorúsága felé, figyeljetek rá, hallgassátok meg őt! Gyakran találkozom a jelenséggel: az ifjúsági katekézis fiatalja a csoportból megtalálta párját, "elérte célját," most már nem fontos neki a csoport, "elfelejt" tenni a csoportért. Következik a párkapcsolat "egoizmus (önzés) kettesben" szakasza, a csoport, az Egyház java már nem érdekes. Aki pedig nem találja meg a párját, szintén könnyen fordíthat hátat a közösségnek, úgy gondolhatja, nincs ott már keresnivalója. A családotok közösségi életében sem lehettek kívülállók. Amikor valamilyen családi összejövetel készülődik, vegyetek részt az előkészületekben, legyetek ti is vendégfogadók, ne akarjatok csupán vendég minőségében jelen lenni.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Gyakran megfeledkezünk az Egyház, a társadalom érdekéről. Milyen pozitív élményetek van ennek ellenkezőjéről? Osszátok meg tapasztalataitokat: hogyan sikerült gyermekeiteket kiemelni az önzésből, individuális gondolkozásból! Csoportotokban hogyan valósítjátok meg a "közteherviselést"? Mit jelent számotokra az egyházközségi, társadalmi, politikai választásoknál a közösségért érzett személyes felelősség?

Ha még a házasság előtt álltok : Ha már párodat megtaláltad, hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Hogyan sikerült kialakítani az egyensúlyt az intimitás és a valamikori barátokkal, barátnőkkel való kapcsolattartás között? Idézzetek fel a közjavára érzékeny pozitív példákat! Mind Egyházunk, mind társadalmunk arculata általatok is formálódik egyik sem szolgáltató ágazat, mindegyik felelősségteljes formálója lehetsz. Milyen módón vehetsz részt ebben? Mondjatok példákat arra, amikor a közjó transzcendens dimenziója is megjelent! Amikor közösségedért, a családodért teszel, megtoldod-e imádsággal tetteidet? Osztály, vagy évfolyam szintjén mennyire figyelsz a közösségre?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a közjavára figyelő ember jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
8. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:18
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 júliusában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének júliusi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Július: A vakáció hónapja. A nyári szünidő sok-sok ajándékot tartogat számunkra, alkalmat ad arra, hogy megszilárdítsuk egészségünket, mozogjunk, pihenjünk. Szükségünk van a jogos pihenőre, az erőgyűjtésre. Ugyanakkor a külső korlátnélküliség sok-sok baleset forrása lehet országúton, vízen, levegőben egyaránt. Amikor a külső törvények nem védenek bennünket, szükséges, hogy a belső törvényekre építsünk, kapcsolatunkat a rá leselkedő veszélyektől megóvjuk. Az igazán szabad ember a belülről irányított ember.

Egy kamasz-fiú egyszer kijelentette: rosszul van a világ berendezve, jobb lenne, ha egy évben két hónapig tartana az iskolaidő, és tíz hónapig a vakáció. Bőven elég lenne két hónapon át engedelmeskedni az iskolai szabályoknak, napról-napra rendszeresen felkészülni a másnapi órákra, csak akkor sportolni, vagy énekelni, amikor azt valaki más meghatározza. Mennyivel jobb lenne, ha a felnőttek szabadsága is legalább tíz hónapig tartana, és szabadságuk alatt ők is azt és úgy tehetnék, ahogyan éppen jól esik, nem kellene semmiféle szabályt, törvényt követniük. Amikor aztán a játszótéri foci-pályáról a nagyobbak csapata az erősebb jogán elkergette a fiút és barátait, rádöbbent, hogy mégiscsak jobb szabályozott keretek között élni, biztonságosabb, ha jogainkat és kötelességeinket törvények védik. Mennyivel szabadabban élhetünk, ha rend, szabályok vesznek körül, s ezekhez mindannyian, mindenkor alkalmazkodunk, akár szorgalmi idő van, akár vakáció!

Az igazságos, jó törvények felszabadítanak. Goethe odáig ment a törvényes rend dicséretében, hogy kimondta: az igazságos rendetlenségnél, akkor is többre tartja a rendet, ha az nem teljesen igazságos. A rend, a kiszámíthatóság olyan kereteket ad életünknek, amelyekhez alkalmazkodhatunk, beláthatóvá teszi jövőnket. Lehet, hogy a szabályokat betartva közlekedni nem mindig kellemes, de mi történne, ha senki nem venné komolyan a KRESZ-t, vagy akár csak szabadsága idejére függetlenítené magát tőle?

A világmindenség törvényeit Isten alkotta és ajándékozta teremtményeinek. Ha szembeszegülünk ezekkel a törvényekkel, akár úgy, hogy cselekedeteinkkel megszegjük azokat, akár úgy, hogy velük nem harmonizáló törvényeket hozunk, romlásba sodorjuk magunkat, embertársainkat, sőt a világot is. Igaza van a Zsoltárosnak: "Boldogok, akiknek útja szeplőtelen, akik az Úr törvénye szerint járnak! Boldogok, akik kutatják parancsolatait, s teljes szívvel keresik őt!" (Zsolt 119 1-2") Csak az érzi béklyónak, szabadsága korlátjának a törvényeket, aki kényszeredetten, meggyőződés nélkül, vagy csak a büntetéstől való félelmében alkalmazkodik hozzájuk. Ha belátjuk, hogy értéket hordoznak, belső meggyőződésből követjük, azaz a magunkénak tudjuk azokat, akkor válhatunk igazán szabaddá. Csak a belülről vezérelt törvénytisztelő ember lehet igazán szabad!

A szabadság alatt könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy az idegen környezetben uralkodó szokások nem vágnak egybe a mi értékrendünkkel. Ilyenkor mindenképpen maradjunk hitünkhöz, keresztény életvitelünkhöz következetesek, ne befolyásoljon minket a mások gondolkodásmódja. "Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok?" (1 Kor 10, 29-30)

Kedves szülők! A szabadság a pihenés, az erőgyűjtés, a testi-lelki feltöltődés ideje. Az emberi természet megköveteli a regenerálódást, a kikapcsolódást. Ez nem csupán az egyéni, házaspári érdeket szolgálja, javára van a családnak, a társadalom egészének, az egyházi közösségnek is. Jó azonban figyelni a mértékre, nehogy a magatokért érzett felelősség házaspári önzéssé váljon. Nem mindegy, hogy a szabadság alatti viselkedésünk, életvitelünk milyen mintát szolgáltat gyermekeinknek. Sokszor a munkás esztendő során kevés idő jut egymásra, a gyermekekre, a szabadság jó lehetőség az intenzív együttlétre. Gondoljátok meg, melyek azok a terhek, amelyeket egymásért ilyenkor lerakhattok, vagy éppen a szabadság idejére magatokra vállalhattok azért, hogy egymáshoz közelebb kerüljetek. A számotokra belső értéket jelentő szabályok követését sem a vakációban, sem a munkaidő alatt nem hagyhatjátok abba!

Kedves fiatalok! Bizonyára örültök a vakációnak, amikor kevesebb a kötöttségetek, szabadabban oszthatjátok be időtöket, teendőiteket. Nem lenne azonban jó, ha nyári teendőitek megválasztásában helytelen kényszereknek engednétek, és függőségek alakulnának ki, mert olyan elvárásoknak próbáltok megfelelni, amelyek nem a ti értékrendetek szerint élnek valók. Belső rendetek, értékekhez való következetes ragaszkodástok legyen motivációtok alapja. A nyár, a szabadság ideje lehetőség arra is, hogy egymást új helyzetekben, új körülmények között ismerjétek meg, e tekintetben se legyen azonban mércétek "nyári". Az emberi értékek terén nem lehet kompromisszumot kötni!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Milyen emlékezetes, életetekben fordulópontot jelentő vakációra gondoltok szívesen vissza? Mennyiben volt szükség az évközi szabályok alól magatokat felmenteni, vagy milyen szabályok begyakorlását láttátok szükségesnek? Hogyan tudtok a szabadság ideje alatt egymásnak több időt adni, egymásra még jobban figyelni? Milyen módón tudjátok gyermekeitek vakációját tartalmassá tenni?

Ha még a házasság előtt álltok : Milyen szempontok vezéreltek a vakáció megtervezésében? Hogyan tudjátok megélni belső szabadságotokat a nyári időszakban? Milyen tapasztalatokat adtok át a nálatok fiatalabbaknak a vakációval kapcsolatban? Hogyan tudtok szüleiteknek segíteni abban, hogy ők is kellemesen töltsék szabadságukat?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek a szabad, belülről irányított ember jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
7. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:16
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 júniusában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének júniusi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Június: A zöldár veszélyezteti vetéseinket. Óvakodjunk az "utánam az özönvíz!" szemlélettől, nehogy elvakítson a kollektív önzés! A szerelem vakságba sodorhat bennünket, de látóvá is tehet. A kapcsolatépítés lényeges eleme egymás kölcsönös megismerése. Ha két ember közös jövőt akar, meg kell bizonyosodniuk, mennyire közös az értékrendjük, hitük és világnézetük, mennyire harmonikusak a holnapról alkotott elképzeléseik.

Gyakori eset: megismerkedtek, egymásba szerettek, gyorsan egybekeltek, nem törődve senkivel és semmivel, sem múltjukkal, sem jövőjükkel. "Most akarok boldog lenni, most akarok magamnak mindent, a másikat is. Nem érdekel, kinek mi a véleménye." Elvakultan rohannak, nincs türelmük kivárni, amíg szerelmük megérik, s igazán látóvá lesz, hogy egymást olyannak ismerjék meg, amilyenek, nem pedig olyannak, amilyennek a másikat képzelik, vagy vakságukban látni szeretnék.

A régi időkben a fiatalok általában a saját kultúrájukon belül mozogtak, olyanokkal találkoztak, akiknek értékrendje, világnézete, gondolkodásmódja az övékhez hasonló volt. Napjainkban viszont egyre nagyobb annak a matematikai valószínűsége, hogy különböző emberek találkozzanak. A világ sokszínűvé vált, a közgondolkodás korántsem igazodik egységes elvekhez, megingott az értékekbe vetett bizalom. Tanúi vagyunk egy modern népvándorlásnak, idegen népek, tőlünk különböző kultúrákból érkeznek hozzánk, nem csak látogatóként, turistaként, hanem bekapcsolódva társadalmi életünkbe. Korunknak az is jellemzője, hogy mindnyájan sokfelé járunk, sokféle emberrel találkozunk, sok lehetőségünk adódik, hogy velük kapcsolatba lépjünk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy éberek legyünk, hogy ne pillanatnyi érzelmek, hangulatok uralkodjanak rajtunk, hanem őszinte érdeklődéssel és elfogadással törekedjünk megismerni egymást. Igaza van annak az osztályfőnöknek, aki újra, meg újra így búcsúztatja érettségiző diákjait: amikor jövendőbelitekkel találkoztok, első legyen a jellem, aztán szellem, majd a kellem, s csak negyedikként a küllem.

Manapság egyre gyakoribbak a vallási, világnézeti, vagy akár kulturális különbségek. Találkozhattok vallástalanokkal - ateistákkal és közömbösökkel, - másvallásúakkal, langyos keresztényekkel, akik inkább társadalmi konvenciónak tekintik valamely felekezethez való tartozásukat, mint értékrendjük meghatározójának. Összefuthattok különböző ideológiák, idegen szokások hatása alatt állókkal. Ez a másság olykor még vonzó is lehet számotokra. De hogy egy életen át is az maradjon, nagyon mélyen kell megismernetek és elfogadnotok egymást.

"A hitvallásbeli különbség a házastársak között nem jelent leküzdhetetlen házassági akadályt, ha ... képesek kölcsönösen megtanulni egymástól, hogy miként élnek Krisztus iránti hűségben. ... A hitbeli különbségek és magáról a házasságról vallott különböző fölfogások, sőt a különböző vallási lelkületek is, feszültségek forrásává válhatnak a házasságban, főként a gyermekek nevelésében. És így megjelenhet a kísértés: a vallási közömbösség." (KEK 1634) Nem lehet valaki a másik kedvéért kevésbé vallásos, cserébe azért, hogy ő meg egy kissé vallásossá váljon. A hívő fél egyre következetesebben, egyre elmélyültebben élje meg hitét, abban a reményben, hogy sikerül azt továbbadnia leendő házastársának és majdan gyermekeinek is. Ha egy házasság hitvallásbeli közösség nélkül kerül megkötésre, még ha meg is állapodtak abban, hogy a hívő fél gyakorolhatja hitét és a gyermekeket hitben neveli, sok-sok figyelmet és energiát követel, nehogy a társa kirekesztettnek érezze magát.

Az értékrend, a gondolkodásmód, a mentalitás különbözősége is sok veszéllyel jár. Bármennyire igyekeztek megérteni egymást, ha a lét legmélyebb kérdéseiben nem tudtok egyetérteni, nehéz lesz eggyé válnotok. Szabó Lőrinc keserűen írja: "Nem illettem az európai rendbe / (a vallhatóba): ösztöneimet / törték hitek, szokások, kényszerek, / melyek másoknak szentek: kételyekbe / temetett - rég nem lelkiismeret, de gyöngeség s únt alku, az, hogy egyre / alkalmazkodtam, beteggé gyötörve / magamat és aki csak szeretett." (A huszonhatodik év, 30.)

Nagy veszélye lehet a szerelemnek az, ha nagy empátiával megérzed, a másik mit vár tőled, és - szinte észre se veszed - belemész egy szerepjátékba. Egy életen át nem lehet színészkedni, álarcot hordani. Különbözhet műveltségetek, érdeklődési körötök, szórakozási igényetek is. Fontos kérdés, vajon olyannak mutatjátok-e egymás előtt magatokat, amilyenek tényleg vagytok? Óvakodjatok attól, hogy álarc mögé rejtsétek igazi éneteket!

Tartós kapcsolatok kialakulhatnak sok tekintetben nagyon különböző emberek között is. Ha nem is értenek egyet mindenben, bizonyos célok, vagy feladatok elegendő alapul szolgálhatnak. Például egy zenekar tagjai évtizedeken át együtt muzsikálnak. Amíg zenélnek, a közös cél összetartja őket, a közös produkcióban segítik, támogatják egymást. Egymás nélkül nem is tudnának érvényesülni. A zenekaron kívül azonban nincs sok közük egymáshoz. A házasság másfajta közösség, a felek nem szorítkozhatnak néhány közös területen való együttműködésre, eggyé kell válniuk. A házasságért "elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek" (Ter 2, 24). Ezt az eggyé válást veszélyezteti, ha a házasulandók értékrendje eltérő.

Kedves fiatalok! Az igazi szerelem látóvá tesz. Tudjátok megvárni, míg igazán megismeritek egymást, míg igazán egyet akartok!

Kedves szülők! Nagy izgalmat jelent nektek, amikor gyermeketek bemutatja szíve választottját. Ha világnézetében, hitében közösségben van veletek, felszabadultan fogadjátok őt családtaggá. Ha tőletek idegen kultúrát, vagy világnézetet képvisel, tele vagytok szorongással: más menyről, vagy vőről álmodtatok. Társadalmunk sokszínűségének "hozománya" ez. Legyetek segítségére gyermeketeknek azzal is, hogy megújultok keresztény elköteleződésetekben. Megélt kereszténységetek, a családi élet ünnepei és hétköznapjai legyenek vonzóak, meghívóak. Őszintén legyetek azok, akik vagytok, hogy a jelentkező új családtag megfogalmazhassa az örömöt: "Nézzétek, mennyire szeretik egymást!"

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Hogyan ismertétek meg egymás hitét, világnézetét, értékrendjét? Mi volt az, amit csak az esküvő után értettetek meg egymásból? Mit fogadtatok el fenntartás nélkül és mi volt az, ami megváltozott a találkozásaitok, beszélgetéseitek során? Milyen örömök fakadtak a közös hitből, és értékrendből családotokban? Miből éreztétek azt, hogy házastársatok családja befogadott titeket?

Ha még a házasság előtt álltok : Milyen szempontok fontosak számodra a párválasztás kapcsán? Elképzelésed szerint hogyan ismerhetnéd meg párod hitét, családi hátterét, értékrendjét? Mihez ragaszkodtok, mit tartatok feláldozhatónak, amikor a közös értékrendről gondolkoztok? Mit tehettek azért, ha más gondolkozásúval találkoztok, hogy még közelebb kerüljetek egymáshoz? Kiktől kérhettek majd segítséget? Milyen gyümölcsök fakadnak abból, ha párod a hitben is támaszod?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek kölcsönösen az egyként megélt hit örömének jelévé!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
6. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:14
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 májusában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének májusi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Május : Nyílnak a virágok - túláradnak az érzelmek. Az embernek nem csak értelme és szabad akarata van, érzelmei is vannak . Két ember között a kapcsolat egyik pillére a mélységeket is érintő párbeszéd, az érzelmek kifejezése és a másik érzelmeinek megértése. Fontos, hogy találjunk időt és alkalmat arra, hogy érzéseinkben is eggyé váljunk. Érzelemvilágunkat a tudatos szeretet kontrollja alá helyezzük.

Nehéz olyan embert találni, aki ne szeretné a májust, a természet újjáéledését, akit zavarna az ezernyi ígéretet hordozó virágzás. Legtöbbünket eltölti az öröm, tele vagyunk reménységgel, bizakodással, pozitív érzésekkel, terveket szövünk, mosolygósak vagyunk. Érzéseink válaszok a környező világ jelenségeire, akaratlanul ébrednek fel bennünk. Érzéseinket csak mi éljük meg, bennünk keletkeznek. Amikor róluk beszélünk, nem az érzést kiváltó jelenséget értelmezzük, hanem magunkról beszélünk, arról, ami bennünk történik. Az általunk adott szubjektív válasszal nem jellemezhető maga a jelenség. Egy esemény, egy műalkotás, vagy valakinek a megnyilvánulása az emberekben különböző, akár ellentétes érzéseket válthat ki. Tapasztalataink, neveltetésünk, akaratunk és szándékaink nagymértékben befolyásolnak minket abban, hogy hogyan kezeljük érzéseinket. Bonyolult lelki jelenségről van szó, melyet leegyszerűsítve az akaratunktól független szubjektív érzések és a tudatos gondolkodás, az értelem kölcsönhatásán keresztül tárgyalhatunk.

Sokszor vagyunk úgy, hogy sietős mindennapjainkban érzéseinkkel nem sokat törődünk. Lekicsinyeljük, nem vesszük komolyan őket. Úgy véljük, elegendő eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy mindent a tények alapján, tárgyilagosan mérlegeljünk, cselekedeteinket tudatosan alakítsuk. Mások érzéseire sem vagyunk kíváncsiak, legyenek ők is tárgyilagosak, magyarázzák meg, mit miért tesznek. Néha aztán meglepetések érnek minket, az érzelmek spontán a felszínre törnek és "érthetetlen" tettekre, reakciókra késztetnek.

Veszedelmes, ha nem igyekszünk tudatosítani, megérteni érzéseinket, ha nem kutatjuk az érzéseinket kiváltó okokat. Még a legszebb és legjobb érzelmeink is elragadhatnak, tévútra vezethetnek. Szokták mondani, hogy "a harag rossz tanácsadó", amit haragosan teszünk, később legtöbbször meg kell bánnunk. Ha a gyerek a büntetéstől való félelmében nem vallja be szüleinek iskolai kudarcait, év végén, mikor bizonyítványát megkapja, még nagyobb bajba keveredik. A szerelmes "rózsaszínű szemüvege" mindent jónak és szépnek láttat, tárgyilagos szemlélettel pedig csalódásokat lehetne megelőzni.

Tudatosítsuk, hogy "az ember lelke s szellemi képességei, értelme és akarata következtében szabadsággal fölruházott lény, ami az istenképiség kiemelkedő jele". (KEK 1705) Istentől kapott szabad akaratunkkal törekszünk az igazságot, a környező világot és magunkat és embertársainkat, magát a létet megismerni és megérteni. Az érett ember érzelmei, gondolatai és cselekedetei összhangban vannak. "Az ember méltósága megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjék, tudniillik személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső vak ösztön vagy merő külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan válogatja meg." (GS 17)

Nagyszerű a szeretetet érezni, de aki a másikat csak érzelmeivel szereti, akarata, tudatos hozzáfordulása nem vesz részt szeretetében, azt könnyen érheti meglepetés : egyszer csak észreveszi, hogy érzelmei - ki tudja miért - megváltoztak, esetleg ellenkező előjelűvé váltak. Az érzelem és az értelem diszharmóniája sok bajt okozhat a házasságra készülő fiatalok esetében is. Ha egy kapcsolat csak az érzelmek által vezérelve jut előre, s netán csak az esküvő előtt ébred rá az egyik fél, hogy "nem ő az igazi", akkor már a botrány elkerülése, a kudarctól való félelem miatt sem lesz bátorsága visszalépni. Eleve kudarcra ítélt házasságba viszi bele társát, mindkettejük boldogságát teszi kockára.

Vannak olyanok is, akik értelmüket és érzelmeiket nem tudják összhangba hozni hivatásuk, állapotbeli kötelességeik teljesítésekor. Eljátsszák a "legjobb apa", a "tökéletes háziasszony", vagy a "fáradhatatlan munkatárs" szerepét, lelkük mélyén azonban egyre mélyebb űr tátong. Szerepet játszanak, álarcot hordanak, nem válnak igazán apává, háziasszonnyá, munkatárssá, mert azt, amit tesznek, nem teljes emberként - agyukkal, szívükkel, lelkükkel - teszik. Az ilyen emberek estében gyakoriak a túlzások, állandó bizonyítási kényszer hajtja őket, bizonyítani akarják, hogy szerepüket jól alakítják, s közben sok más fontosat elhanyagolnak.

Két ember között a kapcsolat sohasem mentes az érzésektől. Akár barátok, tanulótársak, akár munkatársak, vagy egymás alá-fölérendeltjei, akár még csak készülnek a közös életre, akár már összekötötték sorsukat, kapcsolatukat az határozza meg, mit éreznek a másik iránt. Megszépíti, őszintévé teszi a kapcsolatunkat, ha ismerjük egymás érzéseit.

"Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt", mondják nagy szerelmekre. Ilyenkor valami felszít egy tüzes érzést, amely talán megmagyarázhatatlan . Az ébredő szerelem érzésével együtt jár, hogy vágyunk a közlésére, nem akar megmaradni bennünk, és éget a vágy, hogy a másik érzéseit megismerhessük. Shakespeare Júliája mondja: "arra vágyom, ami az enyém már: / Szerelmem oly nagy, mint az óceán / S oly mély, adok neked belőle, lelkem / S több lesz nekem: mindkettő véghetetlen." Rómeó pedig boldog örömében alig hiszi el, hogy az, amit hallani vágyott, valóban elhangzott: "Mivel hogy éj van, / Félek, hogy az egészet álmodom csak, / Oly bűvös-bájos, túlédes valónak." (Kosztolányi Dezső fordítása)

Az egymással jó kapcsolatban lévő emberek szívesen osztják meg egymással érzéseiket. Az érzések eltitkolása, elfojtása nem erősíti a kapcsolatot. Mennyire nem értette meg ezt az a férj, akinek felesége egyszer így fordult hitveséhez: " Már sosem mondod, hogy szeretsz!" A férj megdöbbenten válaszolja: "Már húsz évvel ezelőtt mondtam, hogy szeretlek, miért akarod ismételten hallani? Megmondanám, ha már nem így lenne!"

Figyeljünk azokra a jelekre, amelyek velünk kapcsolatos érzésekről árulkodnak , a magunk érzéseit pedig tudatosan tárjuk fel, osszuk meg. Elsődlegesen ne az vezérelje cselekedeteinket, hogy mások érzéseit irántunk jobbá tegyük, hogy minket megszeressenek, netán megdicsérjenek, az a fontos, hogy mi engedjük minél jobban megismerni magunkat.

Minél szorosabb egy kapcsolat, annál többet kell törődni egymás érzéseivel, annál fontosabb a másik érzéseinek nem csak a megismerése, hanem elfogadása is. Attól válik a kapcsolat egyre szorosabbá, ha beszélgetéseink egyre inkább érintik a másik bensejében lezajló folyamatokat, ha megbeszéljük érzéseinket. Ha az ilyen beszélgetések sűrűsödnek, akkor egyre mélyebbre hatolnak, egyre fokozódik az igény a saját bensőnk őszinte feltárására, a másik mélységeinek befogadására. Két ember között egy életre szóló kapcsolat akkor alakíthatunk ki, ha egymásnak mindenünket, szívünket-lelkünket átadjuk, ha mindenünket összekötjük: ha egy test, egy lélek leszünk.

Merjük egymásnak feltárni a bensőnket! Ne féljünk "kiadni magunkat"! Az üres fecsegés helyett törekedjünk minél őszintébb párbeszédre. Nem a vidámság, a jókedv, a tréfálkozás ellen beszélek. Törekedjünk arra, hogy tisztelni tudjuk egymás érzéseit!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Hogyan ismertétek meg egymás érzéseit? Milyen volt a kommunikációtok ismeretségetek kezdetén, s hogyan alakult házas éveitek alatt? Mennyire ismertétek egymás érzéseit az udvarlási időszakban? Hogyan találtok időt a mindennapokban a mélységeket is érintő házastársi beszélgetésre? Miképp tudjátok gyermekeiteket érzéseik helyes kifejezésére tanítani?

Ha még a házasság előtt álltok : Baráti, v. udvarlási kapcsolataitokban hogyan sikerül érzelmeiteket kifejeznetek? Hogyan oldódott fel egy-egy hamis előítélet, amikor megismertétek valakinek az érzéseit? Kivel tudjátok megosztani érzéseiteket, vágyaitokat, gondolataitokat? Miből látjátok meg, ha valakinek az érzelmei irányotokban megváltoztak?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek kapcsolataitokban a tudatosság és érzelemgazdagság jelévé.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
5. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:12
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 áprilisában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének áprilisi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Április: Szeszélyes hónap. A szerelmes is lassan felfedezi a másik hullámzásait, szeszélyeit. A szeretet nem akad el a felszíni tulajdonságoknál, léte mélyén ragadja meg a másikat. Önmagáért szereti. Ugyanakkor felismeri a maga végességét, szeszélyességét is. Ez növeli az alázatot, látást eredményez. Segíti őket, hogy elfogadják egymást testestül-lelkestül, meg tudjanak bocsátani egymásnak, akarjanak minden nap jobbá válni.

Április. Még nem állt be egészen a tavasz, küszködik a téllel. A tavasz jelei egyre erőteljesebben vannak jelen. Néha már a nyár melege is arcunkba csap, de még meg-megdideregtet bennünket a tél hideg szele. Sokszor nem tudjuk, hogyan öltözködjünk. Olykor elővesszük a téli kabátot, olykor meg nélküle is melegünk van. Zavar bennünket az időjárás kiszámíthatatlansága. Emberi kapcsolataink is - barátság, szerelem, házasság - hasonlóak. Sokszor szenvedünk egymás, vagy önmagunk érzelmi hullámzása, szeszélyei miatt. Bolondos áprilist, és bolond szerelmet is szoktunk emlegetni. Mit kezdjünk hullámzásainkkal, kiszámíthatatlanságainkkal, szeszélyeinkkel? Szeszélyről akkor beszélünk, amikor látszólag értelmes ok nélküli, szélsőséges érzelmi reakciókkal találkozunk. Ilyenkor szoktuk mondani: Fölkapta a vizet, hallatlanba vette a szavunkat.

Miért szeretem a másikat? Mert mindig kedves, mert mindig türelmes, mert mindig derűs, kiegyensúlyozott? Mert könnyedén veszi a dolgokat, van humora az élethez? Mert kellemes a hangja? A szeretet áttör a felszíni tulajdonságokon, és lehatol a személyiség mélyébe. A szeretet azt mondja a másiknak: jó, hogy te "te" vagy. Más megfogalmazásban: Jó hogy te vagy, akarom, hogy legyél. Sokszor felületesen használjuk a szeretet szót. "Szeretem a fagylaltot, pedig csak ízlik. Szeretem a szomszédasszonyt, pedig csak szimpatikus. Szeretem a macskánkat, kutyánkat, pedig csak kedvelem őket.... Szeretni valakit azt jelenti: Elfogadom őt léte legmélyén, igent mondok egész lényére.

Isten is személyre szabottan, szeszélyeinktől függetlenül, állhatatosan szeret bennünket : "Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek." (Jer 1,5) "Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene. Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké." (Mt 22,23) Hibáink, bűneink, gyarlóságunk ellenére is szeret bennünket. Elhagyhatja az édesanya gyermekét, de ha ő elhagyja, Isten akkor sem hagy el. A tékozló fiú hirtelen ötlettel szétszórja örökségét, sőt elveszíti fiúi méltóságát, arra sem méltó, hogy apja fiának nevezze, csak a cselédek közé vágyódhat. Ugyanakkor az apa megmarad édesapának, de még jobban szeret.

Az igaz és őszinte szeretet, amely lehatol a személyiség mélyébe, amely szereti a másikat, mert ő "ő", nincs kiszolgáltatva szeszélyeknek, ragaszkodása állandó. Egy feleség mesélte: összevesztünk a férjemmel. Kint voltunk az udvaron. A férjem kiabált is. Rászóltam: ne kiabálj annyira, nem mindenki tudja, hogy mi szeretjük egymást. Hányszor ismétlődő jelenet: A szülők összevesznek, a kisgyerek megijed. A felnőttek el is felejtették már az esetet, hisz a felszíni vihar nem érte el a létük mélyét. A kisgyerek riadt kérdése szembesíti őket a történtekkel: "Anya, el is fogtok válni?" Ő még nem érti, az egész csak áprilisi bolondság volt, szülei már rég túl vannak rajta, egymás közelségének örömében élnek.

Szeretünk nyugodt, kiegyensúlyozott, érzelmi hullámzásaikon uralkodni tudó emberekkel együtt élni, együtt dolgozni. Segít elfogadni a másik szeszélyét, ha merünk szembesülni önmagunkkal és felismerjük, mennyire nehezen uralkodunk a magunk szeszélyességén. Gyakran elvárjuk, hogy mások alkalmazkodjanak hozzánk. Néha talán az is előfordul, hogy valamilyen hátsó szándékunkat rejtjük egy szeszélynek látszó megnyilvánulás mögé, tudatosan "szeszélyeskedünk", hogy másoktól valamit kikényszerítsünk. Ez már túl is nő a szeszély fogalmán, inkább hisztériáról van szó.

Amikor párunk szeszélyességével találkozunk, ne ítéljünk elhamarkodottan. Ismerjük meg társunk ezen arcát is. Próbáljuk ezzel együtt megérteni és elfogadni őt. Az ilyen viselkedés sok-sok összetevő eredménye lehet. Sokszor nem is sikerül ezt megfogalmaznunk, miről is van szó. Talán társunk váratlan reakciója mögött álmatlanság rejlik, talán munkahelyi problémák zavarják, gondjai vannak az egészségével. Valóban csak ő az oka? Vagy az áprilisi "bolondságnak" én is oka vagyok? Talán már régóta nem került sor elmélyült én-te beszélgetésre, talán egy konkrét problémát újra meg újra a szőnyeg alá söpörtünk, vagy talán az én szeszélyességem váltotta ki az ő szeszélyességét? Mégis, szeszélyes kirohanásaink néha közelebb visznek egymáshoz, tisztább látást eredményezhetnek. Néha idősebb házaspárok művészien tudják hordozni egymás szeszélyeit, sőt merik a másik szeszélyeit még "kiszolgálni" is.

Miközben törekszünk arra, hogy egymást szeszélyeink ellenére is szeressük, fáradhatatlanul küzdenünk kell azért, hogy érzelmi hullámzásainkkal minél kevésbé terheljük meg mindennapjainkat. Petőfi szavai mindnyájunk számára Ars Poétika lehet: Szépen mondja Petőfi hitvesének: "Szeretem erényid / Tiszta sugárzását, / Szeretem hibáid / Napfogyatkozását, ..."

Kedves szülők! Fontos, hogy az utánatok jövő generáció jó mintát kapjon tőletek. Vészhelyzetben tanuljatok meg lehiggadni. Ne felejtsétek, hogy a szeszély átmeneti állapot. Amennyiben sértést okoztatok, tudjatok bocsánatot kérni.

Kedves fiatalok! A szeszély nem vészhelyzet. Ha a felnőttek világában szeszélyes viselkedéssel találkozol, tudj visszavonulni. Maradj szeretetkapcsolatban, légy irgalmas!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok : Hogyan adtok jelzést egymásnak, ha érzelmi mélyponton vagytok, és félő, hogy szeszélyes megnyilvánulásotokkal megbántjátok társatokat? Milyen kialakult módszeretek van a szeszélyesség okozta helyzetek kezelésére? Idézzetek fel eseteket, amikor sikerült uralkodnotok saját szeszélyességeteken, vagy elébe tudtatok menni a másik szeszélyének! Hogyan hatott ez kapcsolatotokra? Milyen értékeket mentettetek meg így?

Ha még a házasság előtt álltok : Hogyan sikerült megismernetek saját érzelmi hullámzásaitokat? És hogyan sikerült ezt tudatosítani barátotokban, társatokban? Milyen nehézségekbe ütköztetek a másik szeszélyének elfogadásakor? Hogyan tudtátok a szeszélyes pillanatokat értékesíteni? Hozzatok példákat arra, amikor a szeszélyesség leküzdését sikerült a szeretet elmélyítésének szolgálatába állítani?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, ismerjétek fel szeszélyekben is a szeretet alkalmait!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
4. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:11
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 márciusban


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének márciusi levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Március: Rügyeznek a fák. Bízhatunk a természetben, beváltja ígéreteit. A fiatal egyre többször álmodik szerelemről, gondol a házasságra, készül, hogy ajándék legyen valaki számára. Sokuk szívében félelem él, annyi sok tönkrement házasságot látván. Látják az ettől szenvedő kortársaikat. Akik meg vannak arról győződve, hogy egymásnak vannak teremtve, azok bízhatnak egymásban, van jövőjük.

Várjuk a tavaszt, sőt már a nyarat is, hiszen biztosra vehetjük, hogy a tavaszra nyár következik. Figyelni szeretnénk a természet adta jelekre. "Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van már a nyár." (Lk 21, 29-30) Amikor szívetekben a másik láttán megmozdul valami, ez egy tavaszi jel. Vajon bontakozó szerelmetek milyen távlat előtt áll? Arra készültök, hogy magatokat egy életre elajándékozzátok, vagy csupán ideig-óráig akarjátok birtokolni egymást?

Nem minden rügyből lesz szép, érett gyümölcs. A rügyező ágakkal óvatosan kell bánni. Ha nem gondosan kezeljük őket, megsérülhet a bimbó, s ha beavatkozunk fejlődésükbe, visszavonhatatlan károsodás állhat elő. A bontakozó szerelemmel gyengéden bánj. Talán ismeritek a képet: a kisgyerek ott áll a rózsabimbó előtt és ujjacskáival feszegeti azt. Édesanyja rászól: Kisfiam, mit csinálsz? Segítek, hogy mielőbb kinyíljon. Ne feszegesd idejekorán a bimbót, és vigyázz, le ne szakítsd mielőtt virággá nyílna, vagy terméssé bontakozna.

Minden fiatal a szíve mélyén vágyik a házasságon alapuló, boldog, békés családra. Napjaink lármás házasság-, család- és életellenes propagandája, a számtalan kudarccal végződő házasság hatására sokan már nem mernek a szívükre hallgatni, félnek házasságot kötni, miért pont az övék sikerülne? A média és a hamis ideológiák azt harsogják, hogy a "modern" embernek már nem felel meg a házasság, hogy a házasság intézménye elavult, hogy számtalan "modern" alternativa áll előtted. Valójában a "modern" ember kudarcáról van szó, aki nem tudja megvalósítani azt az eszményt, amelyre maga is vágyik. Ezért magát az eszményt kezdi ki. Kortársaink közül sokan nem mernek, nem akarnak elköteleződni, mert gyengék hozzá.

Kedves fiatalok, elköteleződés nélkül nincs boldogság, csak hányódás a különböző élethelyzetek között. Merjetek elköteleződni a házasság eszménye mellett, álmodjatok életre szóló szerelemről, hűségről! Ez látszólag a nehezebb, szűkebb út. Ezért is bátorít minket Jézus: "A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!" (Mt 7, 13-14)

Manapság tényleg sok az elromlott, felbomló házasság, ezekről sokat beszélnek. A média bőséggel tárgyalja a filmsztárok, hírességek ugrándozását házasságból párkapcsolatba és újabb házasságba, és azt sugallja, hogy ők így boldogok. Arról, hogy milyen szenvedést, keserűséget okoz minden kudarcba fulladó kapcsolat már ritkán esik szó. A boldog házasságokról pedig nem sokat beszélnek, Az életre szóló kapcsolatnak nincs hírértéke. Nézzetek körül, és fedezzétek fel a környezetekben lévő hiteles, jó és boldog házasságokat! Van sok ilyen. Ők létükkel bizonyítják, hogy a mai körülmények között is lehetséges, érdemes és boldogító egy életen át házasságban élni. Ne féljetek a házasság mellett dönteni!

A házasság intézménye nem emberi találmány, ősidők óta ismert, még ha mindig akadtak is, akik megkérdőjelezték. Nekik mondta Jézus: "Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta Őket? Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz." (Mt 194-5). Higgyünk Jézus szavában. Nekünk nem kitalálni kell a házasságot, hanem visszatalálni hozzá. Nem lehetetlen ún. alternatívák után kell indulnunk, Jézus nyomában kell járnunk. Amennyiben a szentségi házasságban ismered fel élethivatásodat, ne érd be kevesebbel, ne alkudj meg a puszta együttéléssel, élettársi viszonnyal. Merd az igényesebb utat választani. Idő kell ahhoz, míg a rügyből, virág, a virágból pedig jóízű gyümölcs lesz. Ha meggyőződtetek arról, hogy egymásnak vagytok teremtve, bízzatok, elegendő idő áll rendelkezésetekre, boldog jövő vár rátok.

Kedves szülők! Amikor felnövő gyermekeitek beszélni kezdenek szerelmükről, vagy csak észreveszitek szerelmüket, egyszerre öröm és aggódás tölt el benneteket. Ilyenkor önkénytelenül feltolulnak bennetek az emlékek, hogy is kezdtétek. Mire emlékeztek szívesen, mire gondoltok bánkódva, szüleitek hogy viszonyultak hozzátok, melyik szavukra emlékeztek szívesen, mi volt, ami elszomorított, és mi, ami bátorított titeket? Félelem is költözhet szívetekbe, mi lesz, ha gyermekeitek kiröppennek. A félelem rossz tanácsadó lehet, ilyenkor a hűtlenség szelleme is megkísérthet benneteket. Még inkább figyeljetek házasságotokra! Jól kommunikáló párkapcsolatotok, egymás iránti gyengédségetek segítse gyermeketek bontakozó szerelmét a házasság felé. A szerelmes gyereknek nehéz tanácsot adni. Ilyenkor mindent a szeretett másikkal akar megbeszélni, de arról szívesen hall arról, amit ti megértetek. Vajon hány, fiatal - látva szülei házasságát - riad meg a házasság gondolatától, és mond le arról, amire pedig szíve szerint vágyna? Példátok a leghatékonyabb tanúságtétel. Legyen olyan otthonotok légköre, amelyből a fiatal nem menekül elhamarkodott együttélésbe, hanem türelmetlenül, mégis boldogan várja meg, míg a tavaszi rügy termőre fordul.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: Ha gyermekeitek már kiröpültek, milyen változást hozott ez a ti életekben, kapcsolatotokban? Hogy sikerült segíteni nekik a helyes döntésben? Egyáltalán sikerült-e beszélgetni velük ébredező szerelmükről? Milyen körülmények segítettek ebben? Gyűjtsetek érveket arra vonatkozóan, hogy a házasság mitől több, értékesebb mint az együttélés, vagy az élettársi viszony! Miért vagytok boldogok, hogy szentségi házasságban éltek?

Ha még a házasság előtt álltok: Elevenítsetek fel példákat, amikor a médiában építő vagy hamis ideákkal találkoztatok, amikor a média elbátortalanított, vagy lelkesített? Hogy próbálnátok elmondani egy kortársatoknak, hogy miért házasságban és nem alternatív kapcsolatban gondolkoztok? Gyűjtsetek össze néhány ismérvet arra, hogy két ember egymásnak van teremtve? Milyen példaképeket láttok magatok előtt? Mi bátorít, és mi okoz félelmet, ha arra gondolsz, hogy egy életre szeretnél párod mellet elköteleződni?

Beszélgessetek, gondolkozzatok, hiszen öröm, ajándék számunkra az Istentől akart házasság!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
3. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:07
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 februárjában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének februári levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Február: A hó olvadása még nem jelenti a nyár beköszöntét. Két ember csírázó vonzalma még nem ok a szerelem beteljesítésére. A házasság szilárd alapja nem a próbaházasság, a mindent előre kipróbálás naivitása. Mindennek megvan a maga ideje. A család, a személy, a nemzet, az Egyház jövőjéről van szó.

Ha körülnéztek az utcán, kezetekbe vesztek egy képes újságot, bekapcsoljátok a televíziót, mást sem láttok, mint, hogy az élet mennyire a szex körül forog. Mintha minden, ami szép, ami jó, ami kívánatos és örömet hoz, mind attól és azért lenne érétkes, mert kapcsolódik a szexualitáshoz. Régen volt az, amikor Jókait azért támadták, mert olyan "erotikus", amikor a hosszú szoknya alól kivillanó bokáról áradozik! "Pánszexuális" világban élünk, egy autót, vagy mosógépet sem lehet eladni, ha reklámjából hiányzik egy kívánatos, lehetőleg lengén öltözött női alak. Érzitek úgy-e, hogy ez hamis életszemlélet.

Isten teremtette a világmindenséget. Ő alkotta meg az emberi szexualitást is. Jó az, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. "Éva olyan volt, mint Ádám, mégis más. Egyenlők voltak személyes méltóságukban, de nem ugyanazok" (vö. FC 22). Egységük nem az egyformaságban gyökerezett, hanem egymást kiegészítő összefonódásukban. Az Istentől való szexualitás jó, rosszá akkor válik, ha az ember nem a Teremtő szándéka szerint használja. Tévedés lenne azt gondolni, hogy Isten valami jótól akar eltiltani, épp ellenkezőleg, biztonságot kínál. Óvni akar attól, hogy a jót, a szépet rövidlátásunkkal elrontsuk. Tiltásait nem lehet súlyos következmények nélkül áthágni. "Vehet-e az ember tüzet az ölébe úgy, hogy ruhái meg ne égjenek? Járhat-e valaki izzó parázson úgy, hogy talpát meg ne perzselje?" (Péld. 6, 27-28)

Az ember nem csupán biológiai lény, hanem test, szellem és lélek egysége. Épp ezért különbözik az állatoktól abban is, hogy szerelmi élete nem csupán a testét, hanem egész személyiségét érinti. Nem csak a testével, hanem a szellemével és lelkével is szerelmes. Tudatosítsuk, hogy Az ember az egyetlen élőlény a földön, aki gesztusaihoz (kézfogás, ölelés) képes hozzáadni önmagát. De ha testi egyesülése a teljes és visszavonhatatlan önátadás szándéka nélkül, (az életadás felelősségéről még nem is beszélve) történik, akkor szexualitását nem Isten terve szerint, vagyis nem emberi módon éli meg. Sajnos gyakori ez házasságban, házasság előtt és azon kívül is. Az ilyen egyesülés élvezetet adhat, de boldogsághoz nem vezet, sajátmagát és társát is megfosztja az igazi szerelem gyümölcseitől.

"Az ember méltósága megkívánja, hogy tudatosan és szabad választás alapján cselekedjék, személy módjára, azaz meggyőződése indítsa és irányítsa, ne pedig vak ösztön és merő külső kényszer" (KEK 2339). A tudatos döntés azonban nem jelenheti azt, hogy minden tekintélyt felül kellene bírálnunk, vagy el kellene utasítanunk. A hiteles, tiszteletre méltó tanítókra érdemes hallgatnunk, s ha valamit nem értünk tanításukból, akkor a hibát először magunkban keressük! Minden embernek, akár házas, akár még csak készül a házasságra, döntenie kell: a tisztaságot választja, vagy ösztöneire hagyatkozik, bedől a szexualitás mindenhatóságát hirdetők propagandájának.

"A tisztaság egyáltalán nem jelenti az emberi nemiség megvetését vagy elutasítását: sokkal inkább lelkierőt jelent, amely képes arra, hogy megvédje a szerelmet a féktelen önzés és gyönyörkeresés veszedelmeitől, és előrelendítse a maga beteljesedése felé" (FC 33). A tisztán megélt szerelemnek gyümölcsei vannak. Csak néhányat említsünk meg ezek közül: önfegyelemhez segít, megtanít várni, bízni a másikban, az egymás iránti szerelem képes megjeleníteni Istennek az emberek iránti szeretetét, elvezet lelki-szellemi síkon a kommunikációhoz.

Ki tagadhatná, hogy a szerelem szép, hogy jó szerelemesen összeölelkezni, az egymásba-feledkezésben feloldódni. Csak rövidlátó, a pillanatnak élő ember nem gondol szerelme gyümölcseire. Az idő előtt beteljesített szerelemben sokszor felszínessé válik a kapcsolat, társ helyett pusztán szerelmi partnerré degradálódik a másik. "A ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni testét a szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében" (1 Tessz 4, 3-4).

Vigyázzátok a tisztaság jó gyümölcseit! A tisztaságban megélt párkapcsolat alapozza meg a házastársi hűséget. Tévedés azt hinni, hogy a házasságot ki lehet próbálni. A teljes önátadást nem lehet egy-két hónapra "kipróbálni". Az éhes ember sem próbálhatja ki, milyen jóllakottnak lenni. Akik "csak úgy" összeköltöznek, egészen más kapcsolatban állnak egymással, mint akik a házasság szentségi igenjében egy életre teljeséggel és visszavonhatatlanul odaajándékozták egymásnak magukat. Az élettársi viszonyban elhamvadhat a szerelem; sok esetben mire esetleg házasságkötésre szánnák magukat, már okafogyottá válik az esküvő.

Kedves szülök! Segítsétek gyermekeiteket tudatos döntésekhez! Adjatok alkalmas irodalmat kezükbe, de a tisztaságra nevelés leghatékonyabb eszköze a személyes példa és tanúságtétel. Vegyétek észre a pillanatot, amikor szólni lehet, és szólni kell! A leghitelesebb üzenet gyermeketek számára a ti derűvel, hitelesen megélt, szerelemmel párosult szeretetetek.

Kedves fiatalok! Merjetek álmodni a tiszta szerelemről! Ha már jártok valakivel, merjetek közös döntést hozni, hogy Isten tervei szerint igyekeztek megélni szerelmeteket! Ha fiaskót vallottatok, legyen bátorságotok újra kezdeni! Kérjétek imáitokban kitartóan a tisztaság ajándékát! Éljetek rendszeresen a szentségekkel! Találkáitokra készüljetek, tudjátok, mit akartok megbeszélni, mit akartok tenni.

A szexualitás lesz boldogságtok forrása, ha Istenre és egymásra figyelve élitek azt meg. Ne feledjétek, a főparancsolat mindenkinek, a szerelmesnek, a jegyesnek, a házasnak egyaránt szól: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat". (Lk 10, 27)

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: Hogyan, milyen alkalommal sikerült beszélgetni gyermekeitekkel a szemérmességről, házasságról, tisztaságról, önmegtartóztatásról? Van-e, akire hálával emlékeztek, mert szólt hozzátok ezekről a témákról? Milyen megbízható irodalmat ismertek, ajánltok gyermekeiteknek az említett témában? Hogyan segítetek gyermekeiteknek abban, hogy helyesen használják a televíziót, a média egyéb eszközeit?

Ha még a házasság előtt álltok: Agyon-szexualizált világunkban hogyan erősíthetitek meg önmagatokat és egymást, hogy tisztán élhessétek meg szerelmeteket? Elevenítsetek fel olyan példákat, olyam párokat, akik lelkesítőleg hatottak rátok! Idézzetek fel emlékeket, amikor hiteles előadásokat hallottatok, jó írásokat olvastatok!

Beszélgessetek, gondolkozzatok és valósítsátok meg Istennek a ti szerelmetekkel kapcsolatos tervét!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
2. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 17:04
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
HÍVOM A CSALÁDOKAT

2005 januárjában


Bíró Lászlónak, az MKPK családreferens püspökének januári levele

Kedves házas- és jegyespárok, plébániai és mozgalmi családcsoportok, és mindazok, akik családban élnek, vagy családot szeretnének alapítani!

Január: Tombol a tél. A hidegben még jobban megértjük: "Nem jó, hogy az ember egyedül van" (Ter 2,18). Csodálatos az, ahogy két ember egymásra talál és egymásé lesz. Az igazi társ több, mint haver, több, mint partner, több, mint cimbora a szórakozáshoz, senki és semmi nem helyettesítheti. Mit is jelent egy életre társul szegődni?

Amikor Isten megteremtette az élettelen és élő világot, örömét lelete a világmindenség tökéletes, felülmúlhatatlan harmóniájában. Még ennél is szebbet akart alkotni. Nem elégedett meg azzal, hogy a földön és az égen minden szépség és nagyság az Ő dicsőségét hirdeti, az Ő mindentudásáról beszél. Vágyott arra, hogy magából a legjobbat adja, hogy legyen a földön olyan lény, aki úgy tud szeretni, ahogy Ő szeret, aki Őt viszont tudja szeretni, és aki szabad akaratából önmagát képes elajándékozni. "Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." (Ter 1, 27) Ebből is fakad, hogy nem jó, hogy az ember egyedül van.

Egy barátom mesélte. Negyvenéves érettségi találkozójukon az egyik osztálytárs lenézően nyugtázta: "Szóval, még mindig az első feleségnél tartasz? Nem vitted túl sokra!" Így jelent meg egy osztálytalálkozón a korunkra annyira jellemző mennyiségi szemlélet. Az osztálytárs úgy vélte, a siker jele, ha az embernek sok kapcsolata van, ha feleségből is többet mutat fel. Vajon a lekicsinylő vélemény mögött sajnálkozás, vagy inkább irigység rejlett? Isten férfinak és nőnek alkotta az embert, kettő együtt alkotja Isten képmását. Az ember akkor érzi magát biztonságban, ha társával egy életen át kölcsönösen számíthatnak egymásra. Ha valaki a legszorosabb emberi kapcsolatot, a házasságot újra, meg újra feladja, soha nem tapasztalja meg szíve mélyén azt a biztonságot, amiért Isten férfinak és nőnek alkotta az embert.

A kisgyermek születése pillanatától kezdve szüleire utalt lény. Az ő szerető gondoskodásuk nélkül képtelen az életre. Szeretetükön keresztül tanul meg kötődni valakihez, szeretni másokat. Ezáltal jelenik meg benne az az ősbizalom, amely majd képessé teszik őt egészséges kapcsolatokra. Később felcseperedve egyre inkább önálló szeretne lenni, küzd mindenfajta függés ellen. Ugyanakkor vágyik a másik elismerésére, egyre erősebben kíván valakihez tartozni. Otthonosan mozog azok társaságában, akik szeretik, elfogadják őt, és akiket képes ő is elfogadni. Lassan feltámad benne a valakihez tartozás kizárólagos igénye. Továbbra is ragaszkodik szüleihez, barátaihoz, korábbi kapcsolataihoz, de egyre többet álmodik a nagy Ő-ről. Mígnem eljön az idő, amikor valaki betölti álmát: valaki neki ajándékozza önmagát, akinek ő is ajándék lehet. Végre feloldódhat fájdalmas magánya. Az emberiség évezredes története azt bizonyítja, hogy csak az lehet igazán boldog, aki mer életre szóló kapcsolatban, házasságban gondolkodni. Akik ennek ellenkezőjét hirdetik, azok a legtöbb esetben a sok-sok kudarcos kapcsolatukhoz keresnek felmentő ideológiát, s a korszellemhez igazodva ellenkeznek a Teremtő szándékával: "Az ember elhagyja apját és anyját, és ketten egy testté lesznek." (Ter 2,24)

Kedves házaspárok! A házasság nem a véletlen műve, nem tudatlan természeti erők fejlődésének következménye, hanem a gondviselő Isten alkotása. Ez a ti házasságotokról is elmondható. Hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre? Hogy él emlékezetetekben életeteknek az a szakasza, amikor még nem találkoztatok egymással, amikor még fájt a magányotok? Hogy találtatok egymásra? Mi az, amit szívesen felidéztek gyermekeiteknek, hogy tudatosan segítségükre legyetek a házasságra és családi életükre történő fölkészülésben? Vagy mi az, amitől óvnátok gyermekeiteket? A ti kapcsolatotok megújítója, megerősítője is lehet, ha szántok időt a kezdetek felidézésére!

Kedves fiatal barátom, aki még a házasság előtt állsz! Talán szenvedsz a magánytól, egyre többet álmodsz jövődről, párkapcsolatodról, jövendő házasságodról! Nagyon érzed a Biblia igazát: Nem jó, hogy az ember egyedül van. Láthatsz magad körül felszínes megoldásokat, diszkó-kapcsolatokat, felületes barátkozásokat. Az igazi, egyetlen társat szeretnéd megtalálni. Ez nem könnyű feladat. Annál is inkább, mert nincs rá recept. Annyi bizonyos, hogy egyedülálló élmény azok találkozása, akiket Isten egymásnak teremtett. "Megigézted a szívem, húgocskám, jegyesem, megigézted a szívem, szemednek egyetlen pillantásával".(ÉÉ 4,9) Az, hogy ez a találkozás mikor és hogyan jön létre, nem jósolható meg. Türelem, kitartás, ön- és emberismeret kell hozzá, meg nagy bizalom és hit. Hit, hogy, aki szeretetből megteremtett, azt akarja, hogy az Ő szeretetével szeressünk és legyünk viszontszeretve. Azt akarja, "hogy életünk legyen, és bőségben legyen". (Jn. 10, 10)

Az ember élete folyamán sokakkal találkozik, némelyeket barátságába is fogad. Van, aki jó partner a munkában, az alkotó tevékenységben, van, akivel jó együtt sportolni, szórakozni. Értékes kapcsolat alakulhat ki osztály- és évfolyamtársak között. Minőségileg másnak, többnek kell azonban lennie annak a kapcsolatnak, amely egész életre szóló szeretne lenni. Az élet nem egysíkú, nem csak sportból, vagy szórakozásból áll. Te azt a társadat keresed, akivel az életet teljességében, együtt akarod megélni, akivel az élet minél több síkján kiegészítitek egymást, egymás boldogsága tudtok lenni. Ő az, akinek véglegesen és visszavonhatatlanul szeretnéd odaadni magadat, akit mindenestül be és el akarsz fogadni. Fontos, hogy tárgyilagosan fel tudd mérni a másik tulajdonságait, felfedezd erényeit és gyengeségeit, megismerd környezetét, családját, hitét és világnézetét. A kérdés az, hogy mindezt összevetve tudsz-e dönteni mellette? Te boldog házasságról álmodsz, "az okos ember sziklára építi házát". (l. Mt 7, 24 ) Te életre szóló házasságra készülsz. Nem akarsz egyszer majd így érvelni válásod mellett: "Amikor összeházasodtunk, nem sejthettem, hogy ilyen vagy, nem gondoltam, hogy ilyen nézeteid vannak. Sajnálom, hogy felelőtlenül, meggondolatlanul, kellő alap nélkül téged választottalak".

Beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha elhamarkodottan, a körülmények kényszerítő hatása alatt, vagy mások unszolására, felszínes kapcsolatra alapozva kötsz házasságot. Ilyenkor nehezen valósul meg az emberpárról szóló isteni vízió: és a kettő egy lesz; könnyen lehetsz a páros magány áldozata. Nem jó az embernek egyedül lenni, nem jó, ha az embernek nincs senkije, akivel kölcsönösen meg tudja osztani gondját-baját-örömét, aki tud vele együtt örülni és sírni. Nagyon sok páros magányt és kudarcos házasságot látsz magad körül. Te merj álmodni boldog párkapcsolatról, jegyességről, házasságról és családról. Ne a sikertelenek kudarcától féljetek, bátorsággal lépjetek a sikeresek nyomába!

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha házasok vagytok: a legnagyobb ajándék házasságra készülő gyerekeitek számára egymás iránti szeretetetek. Szoktatok-e beszélgetni kapcsolatotokról és annak kezdeteiről gyerekeiteknek, és mit tapasztaltok ilyenkor? Milyen fontos szempontokra hívtátok/hívjátok fel a következő nemzedék figyelmét? A ti kezdeteitekhez képest milyen újabb kihívások előtt állnak gyerekeitek?

Ha még a házasság előtt álltok: Vegyétek számba és elemezzétek a körülöttetek lévők párválasztását! Milyen káros következményei lesznek annak, ha valaki eleve ideiglenes, felszínes kapcsolatra pazarol értékes időt? Gondosan figyeljétek meg a környezetetekben lévő házaspárokat, családokat! Ne csak a kevésbé sikerült házasságokat vegyétek észre, számos szép, példás, Isten tervét megélő párt is találhattok. Értékeljétek és idézzétek fel őket, mit tanulhattok tőlük? Figyelj, kérdezz, okulj az előtted járók példájából!

Beszélgessetek, gondolkozzatok és valósítsátok meg Isten veletek kapcsolatos tervét!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

1. hozzászólás
Létrehozva: 2010-02-01 16:56
Hívom a családokat
Hozzászólások: 127
Bíró László 1950. október 31-én született Szekszárdon a Pécsi Egyházmegyében. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán folytatott filozófiai és teológiai tanulmányokat.

1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon a Pécsi Egyházmegye szolgálatára.

1974–1977: segédlelkész Mágocson
1977: káplán Szigetváron
1977–1978: káplán a pécsi Székesegyházban,
eközben: 1978: szentszéki jegyző
1980–1989: püspöki szertartó és titkár,
eközben: 1983: az Egyházmegyei Hivatásgondozó Bizottság moderátora
1989–1994: a pécsi Székesegyház plébánosa, eközben:
1990: püspöki bírósági helynök,
1991: mesterkanonok és
1994: teológiai tanár

1994. április 18-án Őszentsége II. János Pál pápa Castra Galbae-i címzetes püspökké és kalocsa–kecskeméti segédpüspökké nevezte ki. 1994. május 21-én szentelték püspökké a kecskeméti Társszékesegyházban, majd 1994. június 1-től 1995. augusztus 1-ig kalocsa–kecskeméti érseki helynök volt.
Emellett a Főegyházmegyei Szinódus (1995–2000) koordinátori feladatait is ellátta.

2008. Bíró László Magyarország új katonai ordináriusa
A Szentatya, XVI. Benedek pápa Excellenciás és Főtisztelendő Bíró László püspök urat Magyarország katonai ordináriusává nevezte ki, áthelyezve őt a kalocsa–kecskeméti segédpüspöki hivatalból és a Castra Galbae-i címzetes püspöki székből.

Jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke, és egyidejűleg a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora és az Egyetemi templom igazgatója (1995. augusztus 15-től).

Bíró László több, a családdal foglalkozó publikáció szerzője.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép