|
Berkes Judit (Napsugár)
Hozzászólások: 2
|
Kedves Mindnyájan,
Mondhatnám, hogy véletlenül tévedtem erre a lapra, de hiszem, hogy nincsenek véletlenek, mert az Úr oda küld minket, ahol szükség van a segítségünkre.
Fél éve megismerhettem egy magyar professzort, Prof. Dr. Bertha Andrást, aki az egész életét a beteg emberek megsegítésére áldozta. Egy fantasztikus ember, aki maga is hívő lévén útmutatást kapott az Úrtól, hogy hogyan tehetné a legtöbbet az emberekért.
Kutatásai során, amik elsősorban a daganatterápiára irányultak, felfedezett olyan alkotóelemeit a természetnek, aminek a kinyerését világszerte szabadalommal védte.
Később egy teljesen új technológiával elkezdte gyártani a készítményeit, és mivel a technológia lehetővé teszi a közel maximális felszívódást, tapasztalta, hogy a rákon kívül még egy sor súlyos betegségre hatással vannak a készítményei.
Ennek 12 éve, de a szabadalmi eljárások miatt csak most hozhatja majd nyilvánosságra az eredményeket.
A daganatosok körében számtalan, utolsó stádiumban, az orvosok által lemondott beteg köszönheti neki az életét, aki azóta is tünet és daganatmentes.
Mivel több területre is kiterjesztette a technológiát, emiatt a betegségek köre, amikre hatással lehet, azok is nőttek. Fantasztikus eredmények kísérik munkásságát.
Néhány alkalmazási terület:
*daganat
*szív- érrendszeri problémák (magas vérnyomás is)
*2-es típusú cukorbetegség (szerzett, vagy időskori)
*májbetegségek (Hepatitis A,B,C is)
*Alzheimer kór
*Lyme kór
*Chrom betegség
Folytathatnám a sort... Ha valamilyen betegség gyötör, amire nem tudnak az orvosok megoldást kínálni, csak a tüneteket csökkentik, kérlek keress meg, és eljuttatlak a Professzor úrhoz.
Isten azért szabja ránk ezeket a betegségeket, mert képesek vagyunk ennek a megoldására, és a feladatunk, hogy legyőzzük ezeket. Ebből is tanulnunk kell, hogy IGEN képesek vagyunk rá!!! Ehhez járul hozzá egy kis "földi" segítséggel ez a terápia.
Még annyit, hogy teljes mértékben a természetet hívta segítségül, és nem szintetikus "gyógyszerekkel" érte el az eredményeket, amik esettanulmánnyal alátámasztva, a 12 év hallgatás alatt arra vártak, hogy végre könyv formájában kiadhassa, és minél több embernek adhassa vissza az ÉLET elfelejtett szépségeit.
További információ és jelentkezés: berkesjuditgmail.com |