2012. Május 20. - Urunk mennybemenetele "B" év

Úr együtt munkálkodott velük

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16, 15-20



Az Úr együtt munkálkodott velük – meséli Márk, és hirtelen megértjük, miért terjedt el az új tanítás oly szélsebesen szerte az akkor ismert világban. Téves volna azt hinni, hogy ez abban merült ki, hogy a tanítványok mindenféle csodajeleket tettek. Ha így volna, ma, amikor ilyen csodajelek ugyancsak ritkák, nem terjedhetne az örömhír. A beszámoló „és”-sel köti össze a jeleket és az a tényt, hogy az „Úr együtt munkálkodott velük”. Az utóbbi ma is nélkülözhetetlen, és a Lélek az, aki végrehajtja.

Egy másik pont, amin kortársaink, de mér apáink is fennakadtak, az az exkluzivitás. Pluralizmusra esküdtünk fel, és kínos, hogy Jézus vagy-vagy döntés elé állít minket: vagy megkeresztelkedünk, vagy nem. Észre se vesszük, hogy Jézus nem arra mondja, hogy „elkárhozik”, aki nem keresztelkedik meg, hanem arra, aki nem hisz. Nem mintha a „maga módján hívőkre” gondolt volna, de mégis, világos, hogy a hit számít, nem a formális hovatartozás. Elgondolkodtató, hogy a szabadságszerető kortárs miért nem a felajánlott üdvösségnek örül, és miért azon méltatlankodik, hogy következménye van az ő elutasításnak? Nemde, bármely termék reklámozója azt állítja, hogy ha használjuk a csodaszert, minden jóra fordul: az ingünk patyolat tiszta lesz, a bőrünk sima és selymes, fogunkkal gránátba tudunk harapni, stb. Mindenki tudja, és némely hirdetés ki is mondja,hogy a vetélytársak terméke mindezt nem tudja. Amit nehéz elhinni. Nos, döntse el kik-ki lelkiismeret e és természetes megfizethetetlen értelem alapján, melyik „hirdetésnek” van több valóságalapja. S ami talán perdöntő: Jézus ajánlata ugyan megfizethetetlen, de ingyenes. Helyesbítek: ő fizetett.

Kiss Ulrich SJ

Vasárnapi gondolatok

2012. május 13. vasárnap (Jn 15,9-17)

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”

2012. Május 13. - Húsvét 6. vasárnapja „B” év

Barátaimnak mondalak benneteket

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok, maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Jn 15,9-17


Igazi barátság

Barátaimnak mondalak benneteket – ez valóban döbbenetes kijelentés! Akkor is, ha van egy feltétele! Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek – de az engedelmesség többnyire, nem csak Krisztus korában, de ma is, a beosztott, a szolga állapota, nem a baráté. Mégis, Jézus hangsúlyozza, hogy nem alávetettséget vár el barátaitól, hanem egyetlen dolgot, hogy szeressék egymást! Nem csak egyenként barátai Jézusnak, hanem együtt, közösségükben is, és ezen a közösségen belül egymásnak is barátai.

Ez a kapcsolat paradox módon marad asszimetrikus és mégis kölcsönös. Asszimetrikus, mert egyfelől Jézus választotta ki őket. míg hagyományosan a barátok talán nem is emlékeznek arra, ki volt a kezdetek kezdetén a kezdeményező, annyira egyek és egyenrangúak. Asszimetrikus, hisz Jézus szeretete akkora, hogy életét is adja barátaiért. Asszimetrikus, hisz ő adja a parancsot. És mégis, szeretete fölülír mindent. Maga a parancs is a szeretet. Ilyen parancsot örömmel teljesítünk. Jézus még azt is hozzáteszi, hogy azt akarja, legyen teljes az örömünk. Ugye, megéri?

Kiss Ulrich SJ

2012. Május 6. - Húsvét 5. vasárnapja „B” év

Aki nem marad bennem, azt kivetik, (…) és elszárad

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőít meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Halálos szárazság

Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad – mondja Jézus. Ma az ember kevésbé tapasztalja meg, hogy kivetik, hiszen tán észre se veszik, hogy, elszakadt Jézustól, főleg, ha közben ügyel a külsőségekre. A szárazság, a lelki szárazság azonban gyötörni fogja. A „szőlőműves” mégis lemetszi, reményeink és ígérete szerint, hogy a termékeny hajtás még bővebb termést hozzon.

A Mester azt is elárulja figyelmes hallgatóinak, hogyan történik e tisztogatás. Nem tűzzel-vassal, eretnekégetéssel, hanem tanítással. „Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” – ez világos beszéd. Oda kéne persze figyelni, és jól szívünkbe kell vésni ezt a tanítást: „és szavaim is bennetek maradnak” – hangsúlyozza Jézus. Akkor majd bő termést

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 29. - Húsvét 4. vasárnapja B év

A béres azért fut el, mert béres

Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó Pásztor életet adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas azonban elragadja s szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van á hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól. Jn 10,11-18


Jó pásztor

Mikor lesz végre egy nyáj és egy pásztor? Talán akkor, amikor a béreseket leváltjuk, és igaz pásztorokat fogadunk fel? De lehet egyáltalán felfogadni őket? Olyanokat, akik életüket adják a nyájért? Az Egyház története mutatja, hogy mindig akadtak igaz pásztorok. A mártírok hosszú sora vár az egységre, melyet személyükben már megvalósítottak.

Mostanában, igaz, mintha több lenne a béres, sőt, azt hirdetik, minden a fizetés. Fizess többet, és jó pásztor leszek. A management by Jesus vezetői szemináriumok arról szólnak, hogyan legyünk jó pásztorok, igazi vezetők. Egy világos, minden jelölt vallja, hogy ez nem fizetség, nem haszon kérdése. Magasabb motiváció kell, hogy valaki rátegye az életét egy ügyre. Odaadni életünket nem feltétlenül jelent vértanúságot, hanem inkább, sőt mindig odaadó együgyűséget: csak egy ügyem van, és ez nyugodtan nevezhetjük a nyájnak. Minden gondolatom a nyájé. A nyáj szeretete nem ismer munkaszünetet, és nem megy szabadságra, sőt nyugdíjba se nagyon. Béresek: tudtok-e, akartok-e pásztorrá válni?

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 22. - Húsvét 3. vasárnapja B év

Míg ezekről beszélgettek

Abban az időben az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel (Jézust) a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: Békesség nektek! Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: Miért ijedtettek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta, és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kellett tejesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Lk 24, 35-48

Míg ezekről beszélgettek – íme, egy körülmény, mely könnyen elsikkadhat a húsvéti, feltámadási elbeszélések sodrában. Ez kiemelten fontos, ha a történetekben nem csupán korabeli beszámolókat látunk, hanem modellt saját magatartásunkra. Vajon hány családban folyik e napokban, főleg vasárnaponként a beszéd a feltámadásról? Nemde, ha egyáltalán szóba kerül, hamar hétköznapi témákra terelődik a szó: Beszélünk háztartásunkról, a gyerekekről, politikáról, stb. Ha most Jézus „egyszerre” megjelenne közöttünk ugye, zavarba jönnénk?

Jézus azonban nem tereferélni óhajt velünk, hanem meg akar mutatkozni valóságában. Meg akarja mutatni, hogy ő egyszerre mindennapjaink társa, a történelem beteljesítője, a szenvedések és halál felszámolója és az ígéret hordozója. Találkozni akarsz vele? Csendesedj el, és beszélgess róla. Róla és vele.

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 15. - Húsvét 2. vasárnapja B év

Tamás is ott volt velük

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap), beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki. Láttuk az Urat. De ő így szólt: Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem! Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: Békesség nektek! Tamásnak pedig ezt mondta: Nyújtsd ki az ujjadat, és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezdet, és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás így válaszolt: Én Uram, én Istenem! Jézus ezt mondta neki: Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek! Jézus még sok csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Jn 20, 19-31



Tamás is ott volt velük. Minden jel arra mutat, hogy a találkozás a Feltámadottal a közösségben és csak a közösségben történhetett meg. E találkozásnak szerves része a sebek felmutatása, más szóval annak demonstrálása, hogy az Úr sebeivel együtt támadt fel. Lehet ezt persze úgyis értelmezni, hogy ezek a sebek azonosították őt, olyasmik voltak, mint valamilyen ujjlenyomat, mely nélkül nem ismerték fel, mint ahogy Mária kertésznek hitte őt. Végül azonban a gyöngéd hang, melyen szólította, is elég volt, hogy felismerje a Mestert. Akit látott, azonban már nem a Mester volt, hanem nála több: az Úr. Ennek felismerése azonban minden jel szerint két feltételhez kötött: az együttléthez a közösségben és a sebek érintése. Csak e kettő egyidejűsége vezet a hitre, és a hitt által az életre.

Jézusnak módjában állt volna mindezt másképp „megrendezni”, amint az emmauszi tanítványok emlékezetes története mutatja. De lám: ott sem marad el az utalás a közösségre, melynek jele az ő esetükben a kenyértörés, azaz az emlékezés utolsó közös együttlétükre! És persze azonnal siettek vissza a közösségbe, amelyet meggondolatlanul otthagytak csüggedésükben. A kereszténység nem individualista vallás, hanem lényegében közösségi hitvallás. A kereszténység nem is spiritiszta, pusztán szellemi, lelki megnyilvánulás, hanem a testben történő, a teljes emberről szóló megváltás megvallása.

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 8. - Húsvétvasárnap – ünnepi mise B év

Futottak mind a ketten

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom hova tették! Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20, 1-9



Futottak mind a ketten – lám, a tanítványok most nem megfutamodnak, nem a félelem, hanem a kíváncsiság és a vágy vezeti őket, hogy találkozzanak a Mesterrel. Mi is fellélegezhetünk a szent háromnap szorongásai és végtelennek tűnő várakozása után. A két apostol futását a sírhoz, amely immár nem a gyász helye, hanem az örömteli találkozásé, megelőzi azonban az asszony futása az ellenkező irányba. Már nem valami elől fut, nem a félelem űzi, mint a tizenkettőt a Getszemáni kertben, hanem előre siet, küldöttként, hogy meghozza az örömhírt. A dermedt napok után minden mozgásba jött, mindenki fut önfeledten. Ki-ki a maga ereje szerint: az öregebb lassabban, a fiatal sietősebben. Ellentétben azonban a mai világunkkal, itt nem az számít, hogy ki ér oda elsőnek, hanem az, hogy ki ismeri fel elsőnek az igazságot. Sőt, még az se igazán, hanem az, hogy higgyünk. S hitünk nincs a rohanó időhöz kötve. Fölülmúlja az időt.

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 6. Nagypéntek - B év

“Mi az igazság?”

A csapat kudarca

Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: “Kit kerestek?” “A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: “Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: “Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: “Kit kerestek?” “A názáreti Jézust” - felelték. Erre Jézus így folytatta: “Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” Így beteljesedett, amit mondott: “Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.”

Az erő kudarca

Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: “Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy: “Jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte: “Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” “Nem vagyok” - felelte. A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt felelte neki: “Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam.” E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: “Így felelsz-e a főpapnak?” Jézus csak ennyit mondott: “Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” Ekkor Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: “Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” De tagadta: “Nem vagyok.” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: “De hisz ott láttalak vele a kertben.” Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas.

A monarchia kudarca

Kaifástól a helytartóságra vitték Jézust. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanná váljanak, s elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte tőlük: “Mivel vádoljátok ezt az embert?” “Ha nem volna gonosztevő – felelték -, nem hoztuk volna eléd.” Pilátus szabadkozott: “Vigyétek vissza és ítélkezzetek fölötte saját törvényetek szerint!” De a zsidók nem tágítottak: “Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: “Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt felelte: “Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” “Hát zsidó vagyok én? – tört ki Pilátus. – Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?” Jézus így válaszolt: “Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: “Tehát király vagy?” “Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” Pilátus ezt mondta: “Mi az igazság?”

Az igazságszolgáltatás kudarca

E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: “Én nem találom semmiben bűnösnek. De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” Erre újra kiabálni kezdtek: “Ne őt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt. Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így gúnyolták: “Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: “Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki. Pilátus rámutatott: “Íme, az ember!” Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: “Keresztre vele, keresztre vele!” Pilátus ismét szabadkozott: “Vigyétek el és feszítsétek meg ti! Én nem találom bűnösnek.” De a zsidók nem tágítottak: “Nekünk törvényünk van, s e törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Ennek hallatára Pilátus még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézustól: “Honnan való vagy?” Jézus nem válaszolt neki. Pilátus kérdőre vonta: “Nekem nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek?” Jézus csak ennyit mondott: “Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki a kezedre adott, nagyobb a bűne.” Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: “Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak!”

A közvélemény kudarca

E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: “Nézzétek, a királyotok!” De újra elkezdtek ordítani: “Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: “Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: “Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ezzel átvették Jézust. Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: “A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: “Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: “Amit írtam, azt megírtam!” Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: “Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.

Az egyén kudarca

Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: “Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: “Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: “Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: “Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. Az előkészület napja volt. A zsidók arra kérték Pilátust, töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát és vetesse le őket a keresztről, nehogy szombaton is a kereszten maradjanak a holttestek, az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. El is mentek a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: “Csontját ne törjétek!” Vagy egy másik helyen: “Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”

A barátság diadala

Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. Nikodémus is elment, aki annak idején éjszaka kereste föl (Jézust), s vitt mintegy 100 font mirha- és aloékeveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. Jn 18,1-19.42





Néhány éve felvidéki magyar fiataloknak adtam Szent Ignác-i lelkigyakorlatot. A passiót bibliodráma formájában adtuk elő, mint ahogy előzőleg a Jézus életéből merített részleteket is, A fiatalok szemmel láthatólag élvezték az elmélkedés eme újszerű formáját, és ha nem is tudták úgy beleélni magukat, mint Oberammergau polgárai, akik 1634 óta minden tízedik évben, szemmel láthatólag jobban azonosultak Jézussal, eljátszva a bibliai szerepeket, mint bármiféle prédikáció vagy lelki olvasmány után. Annál jobban megdöbbentem, amikor Pilátus színe előtt a „tömeg” osztatlan lelkesedéssel kiabált. sőt ordított: „Keresztre vele!” Egy fiú azonban hallgatott és a könnyeivel küszködött.

Esténként kiértékeltük a napot, és a délutáni „tömeg” szereplői bevallották, hogy nagyon nem érezték jól magukat bőrükben, amiatt, hogy kénytelenek voltak Jézus ellen beszélni. „Kénytelenek? – kérdeztem, és az egy szál hallgatóhoz fordultam. „És te miért nem kiabáltál velük?” – kérdeztem. „Nem tudtam! – válaszolta. Arra gondoltam, hogy ha velük követelem halálát, akkor én leszek felelős Jézus kínhaláláért!” Mire a többiek: „Mi nem tudtuk, hogy lehetünk más véleményen is. Azt hittük, ezt kell eljátszani”. „A jeruzsálemiek is ezt hitték” – válaszoltam csendesen.

Azt javaslom tehát, hogy János beszámolóját elmélkedjük át mint aktív szereplők, és nem mint passzív nézők. Ezért 7 szakaszra osztottam fel a nagypénteki evangéliumot. Mindegyik egy-egy látványos kudarcról szól? És én hogyan „vitézkedtem”? A végén Arimateai József szerepében vezekelhetünk, barátként, a tömegért. A barát soha nem hagy cserben!

Kiss Ulrich SJ

2012. Április 1. Virágvasárnap - B év

"Csak nem én vagyok az, Uram?"

Két nappal ezután volt a húsvéti vacsora és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók azon tanakodtak, miképpen fogják el őt csellel, és hogyan öljék meg. Azt mondták ugyanis: Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között. Amikor Betániában volt a leprás Simon házában és asztalnál ült, odament hozzá egy asszony, alabástromedényben valódi, drága nárduszolajat hozva. Eltörte az alabástromot, és a fejére öntötte. Voltak, akik méltatlankodtak ezen, és így beszéltek maguk között: ,,Mire volt jó így elpazarolni ezt a kenetet? Ezt az olajat el lehetett volna adni több, mint háromszáz dénárért, és odaadni a szegényeknek!’ És nehezteltek az asszonyra. Jézus azonban így szólt: ,,Hagyjatok békét neki! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. Bizony, mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, elbeszélik majd azt is, amit ő tett, az ő emlékezetére.’ Az iskarióti Júdás pedig, a tizenkettő közül az egyik, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa őt nekik. Mikor azok meghallották ezt, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste az alkalmat, hogy kiszolgáltassa őt. A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?’ Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszhatom?” Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.’ Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odaérkezett a tizenkettővel. Amikor letelepedtek és ettek, Jézus így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem’ [Zsolt 41,10]. Erre azok elszomorodtak, és egyenként kérdezgetni kezdték tőle: ,,Csak nem én vagyok az, Uram?’ Ő azt felelte nekik: ,,A tizenkettő közül az egyik, az, aki velem egyszerre merít a tálból. Az Emberfia ugyan elmegy, ahogy meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!’

Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.’ Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.’ Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Jézus azt mondta nekik: ,,Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ,,Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok” [Zak 13,7]. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.‘ Péter erre azt mondta neki: ,,Ha mindenki megbotránkozik is benned, én nem fogok!’ Jézus azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked, te még ma éjszaka, mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor is megtagadsz engem.’ Ő még erősebben fogadkozott: ,,Még ha meg is kell halnom veled együtt, akkor sem tagadlak meg téged!’ Ugyanígy beszéltek a többiek is valamennyien. Odaértek a majorba, amelyet Getszemáninak hívnak. Akkor azt mondta tanítványainak: ,,Üljetek le itt, amíg imádkozom.’ Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. Azt mondta nekik: ,,Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok.’ Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. Ezt mondta: ,,Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.’ Ezután visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez: ,,Simon, alszol? Nem tudtál virrasztani egy órát? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.’ Aztán újra elment és imádkozott, ugyanazokkal a szavakkal. Megint visszatért, és alva találta őket, mert a szemük elnehezedett; nem is tudták, mit feleljenek neki. Majd harmadszor is odajött, és azt mondta nekik: ,,Aludjatok már és nyugodjatok! Elég, eljött az óra! Íme, az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.’ Még beszélt, amikor megérkezett az iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele nagy tömeg kardokkal és botokkal a főpapoktól, írástudóktól és a vénektől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: ,,Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg, és jól vigyázva vigyétek el.’ Amint odaért, mindjárt odalépett hozzá, és így szólt: ,,Rabbi!’ És megcsókolta őt. Azok pedig kezet emeltek rá, és megragadták őt. Az ott lévők közül az egyik kardot rántott, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: ,,Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap veletek voltam, tanítottam a templomban, mégsem fogtatok el. Az írásoknak azonban be kell teljesedniük.’ A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindnyájan elfutottak. Egy ifjú azonban követte, mezítelen testén egy szál gyolcsingben. Elkapták, de az, ingét otthagyva, mezítelenül elfutott tőlük. Jézust a főpaphoz vitték. Összegyűlt nála minden főpap, írástudó és vén. Péter pedig messziről követte őt, be egészen a főpap palotájáig, és a szolgákkal a tűznél leülve melegedett. A főpapok pedig, és az egész főtanács, tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak. Sokan tettek ugyanis hamis tanúvallomást ellene, de vallomásaik nem egyeztek egymással. Végül néhányan felálltak, és hamis tanúvallomást tettek ellene ezekkel a szavakkal: ,,Hallottuk, hogy ez azt mondta: ,,Lebontom ezt a kéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem kéz alkotott”.’ De a vallomásuk így sem volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust: ,,Semmit sem felelsz mindarra, amit ezek tanúsítanak ellened?’ Ő csak hallgatott, és semmit sem felelt. A főpap újra megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?’ Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőiben’ [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit, és így szólt: ,,Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?‘ Erre azok mindnyájan halálra méltónak ítélték őt. Ezután egyesek elkezdték őt leköpdösni, bekötötték a szemét, ököllel verték, és azt mondták neki: ,,Prófétálj!’ Még a szolgák is arcul verték őt. Eközben Péter lent volt az udvarban. Odajött a főpap egyik szolgálója, látta Pétert melegedni, szemügyre vette őt, és azt mondta: ,,Te is a Názáreti Jézussal voltál!’ Ő azonban letagadta: ,,Nem ismerem őt, és azt sem értem, mit mondasz.’ Aztán kiment az előcsarnokba; ekkor megszólalt a kakas. A szolgáló megint meglátta őt, újra mondogatni kezdte a körülállóknak, hogy ez is azok közül való. Ő megint csak letagadta. Kis idő múltán az ott állók ismét így szóltak Péterhez: ,,Biztosan közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.’ Ő pedig átkozódni kezdett és esküdözni: ,,Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!’ Erre mindjárt megszólalt a kakas, másodszor. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, amit mondott neki: ,,Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.’ És sírni kezdett. A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?‘ Ő azt felelte neki: ,,Te mondod.’ A főpapok sok mindennel vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: ,,Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!’ De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: ,,Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?‘ Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?’ Azok újra csak azt kiáltozták: ,,Feszítsd meg őt!’ Pilátus megkérdezte őket: ,,De hát mi rosszat tett?’ Azok erre még hangosabban kiáltoztak: ,,Feszítsd meg őt!’ Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ekkor a katonák bevitték őt a csarnokba, vagyis a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután elkezdték őt így köszöntgetni: ,,Üdvözlégy, Zsidók Királya!‘ Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Elvitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy ,,Koponyahely”. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Azután keresztre feszítették, a ruháit pedig elosztották, sorsot vetve rájuk [Zsolt 22,19], hogy ki mit kapjon. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Fel volt írva az ítélet oka: ,,A zsidók királya.’ Megfeszítettek vele két rablót is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt [Zsolt 22,8], s ezt mondták: ,,Hé! Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!’ Ugyanígy a főpapok is az írástudókkal együtt csúfolódva ezt mondogatták egymásnak: ,,Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni! A Krisztus, Izrael királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!’ Gyalázták őt azok is, akik vele együtt voltak felfeszítve. A hatodik órában sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus felkiáltott, és hangosan így szólt: ,,Éloí, Éloí, lemá szabaktáni?‘ Ez azt jelenti: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?‘ [Zsolt 22,2] Az ott állók közül egyesek, amikor ezt hallották, azt mondták: ,,Íme, Illést hívja.’ Az egyikük odafutott, egy szivacsot ecetbe mártott, és nádszálra tűzve inni adott neki [Zsolt 69,22], és így szólt: ,,Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!’ Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig. Mikor a százados, aki ott állt előtte, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: ,,Ez az ember valóban Isten Fia volt.’ Asszonyok is voltak, akik messziről figyelték. Köztük volt Mária Magdolna és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme, akik, amikor még Galileában járt, követték őt és szolgáltak neki; és még sok más asszony, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Mikor beesteledett — mivel a készület napja, azaz szombat előtti nap volt –, odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet. József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sírba helyezte, amely kősziklába volt vágva, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték. Mk 14,1-15,47

Újabb kutatások szerint Márk evangéliumát az Ősegyházban teljes hosszában felolvasták, a passió elmesélése volt a valódi célja. Mások ezt úgy foglalják össze tömören, hogy Márk evangéliuma egyetlen előszó, prológus a szenvedéstörténethez. A mai, a virágvasárnap, ezt idézi fel. Mai szemmel az egész történet a maga drámai sűrűségével olyan, mint egy film forgatókönyve. Ha azonban ennek a filmnek címet kellene adnom, azt mondanám: „Az árulás”. Jézust mindenki elárulta. Elsőnek tanítványai. Mind. A hagyomány szerint az ifjú, aki kénytelen volt elfogatása elől meztelenül menekülni, Márk maga. Ha azonban nem nézőként, hanem résztvevőként éljük a történetet, akkor Márk én vagyok. Vagy te. Mi. Lelepleződünk, mint védetlen, kiszolgáltatott, életükért futásnak induló, gyáva nézők, akik már nem résztvevők. Kiszállnak az egészből!

De valóban ki lehet szállni az „egészből”? Nemde, életünkről van szó, nem csak a galileai férfiúéról. És ha az apostolok nem egymásra gyanakodtak, hanem önmagukra, akkor mi is kizárólag magunkban keressük a hibát.

"Csak nem én vagyok az, Uram?" – Ez a kérdés ilyen értelemben e hosszú, és drámai fordulatokban oly gazdag történetnek a kulcsa. Jézus az árulókért halt meg. A sors iróniája, de végül is logikus, hogy a megváltó szavakat egy ellenség, a százados, mondja ki, és nem mi: Ez az ember valóban Isten Fia volt.’

2012. Március 25. Nagyböjt 5. vasárnapja - B év

Nem miattam hallatszott ez a hang

Abban az időben azok közül, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, akik a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust”. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak fejedelmét t. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak engem a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. Jn 12,20-33



Nem miattam hallatszott ez a hang – íme, a harmadik égi üzenet! Az első pályára állította Jézust a keresztelő napján, a második erőt öntött a küldetésre a tanítványok meghitt körébe, a harmadik már a tömegeknek szólt! „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok” – mondja nekik Jézus maga. Nem természeti jelenséget éltek meg, nem a menny dörög, nem is egyfajta channelling részesei vagytok, azaz nem angyalok szólnak hozzátok, nem is médiumokhoz szült a hang, hanem mindenkihez, hogy megtudjátok: bennem teljesedik be mindaz, amit sóvárogva vártok. Szabadságotok órája ez. Magasztos pillanat ez, még Jézus is megrendül. És ami a legcsodálatosabb: Nem egyszeri pillanat ez, hanem ígéretet kaptunk, hogy „ismét megdicsőítem”.

Döbbenetes, de igaz: mi eközben, akár csak Fülöp görög barátai, egy kis vallási turizmusra vágyunk. Csak látni akarjuk őt. Ő azonban megment minket az örök életre. És ezért vállalja a magányt és a halált is.

Kiss Ulrich SJ

2012. Március 18. Nagyböjt 4. vasárnapja - B év

Jobban szerették a sötétséget

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet von magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.



Jobban szerették a sötétséget. Gyerekkorunkban mindnyájan féltünk a sötétségtől. Kértük szüleinket, hadd maradjon égve egy éjjeli lámpa, a folyóson, vagy a szomszéd szobában. Kis fény is bátorságot adott. S ha nem derengett semmi fény, félelmünkben a takaró alá bújtunk, holott ott is sötét volt. Miért szeretik hát a kamaszok a sötétet? És velük együtt annyi felnőtt? Hogy lehet a sötétséget szeretni? Misztérium. Fekete örvény, alig merünk – akár messziről is – bele nézni. Nagy a kísértés, hogy a másikban gyűlöljük a sötétséget, őt tekintsük sötétségnek, miközben magunkat fénynek hisszük.

De a fényt elsőként magunkba kell befogadni. Ha átjár minket, sugározhatjuk mások felé. A Nagyböjt alkalom arra, hogy megszabaduljunk a bennünk lévő sötétségtől, és kilépjünk a Fényre. Csak arra ügyeljünk, hogy a sok lámpa meg ne vakítson, és a sötétbe ne űzze a valódi fényt!

Kiss Ulrich SJ

2012. Március 11. Nagyböjt 3. vasárnapja - B év

A templomban árusokat talált

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halából, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben. Jn 2, 13-25



A templomban árusokat talált, – miért hozta ez ki Jézust sodrából? Mi tette ingerültté? A tanítványok így okoskodtak: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsoltárokon felnőtt, azokat ismételten az élet minden fordulatánál idéző zsidóktól et nem meglepő, sőt elvárható. Ha átelmélkedjük a 68. zsoltárt, melyből a tanítványok idéztek, úgy hamar világossá válik, hogy itt nem valami felforgató, forradalmi tettről van szó, hanem a passióra készülő, és tanítványait a maguk passióára felkészítő Jézus jelképes gesztusáról, mely a létében fenyegetett ember siráma: „Ments meg, Istenem” a víz már torkomig ér”… A gyűlölt és jogtalan bántalmazott ember – ismét a Passió! – azonban azt kéri, „De ne miattam valljanak szégyent azok, akik benned remélnek, Seregek Ura!” A remény régóta szertefoszlott, rítussá merevedett, sőt áruvá. A kufároknak szól a zsoltáros átka: „Töröljék ki őket az élők könyvéből!” Az üzenet azonban a szegényeknek szól: „Mert az Úr meghallgatja a szegényeket” és ez az Úr „újra felépíti Juda városait” (36). nem csak a templomot, nem csak Jeruzsálemet . Ilyen értelemben a méltatlankodó kérdése jogos, de a válasz is több mint frappáns: Ígéret és kinyilatkoztatás.

Kiss Ulrich SJ

2012. Március 4. Nagyböjt 2. vasárnapja - B év

“Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! “

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is gondolt rá, mit mond, annyira meg volt ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! ” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet: „A halálból feltámad”. Mk 9,2-10

Kommentárom:

Színeváltozás

A színeváltozás néven ismert jelenet kétségtelen csúcspontja az Úr szózata, melyben kinyilvánítja szeretetét Fia iránt, és egyúttal felszólítja a tanúkat, hogy őt, – és nem mást – hallgassák. El tudunk képzelni ennél egyértelműbb és hatalmasabb felhatalmazást? Márk evangéliumában az Atya kétszer szólítja meg Jézust, mint szeretett Fiút: a keresztelésnél, a Jordán partján, Jézus küldetésének elején, majd itt, a passió küszöbén.
Az alkalom is más, a szózat szövege és főleg címzettje sem ugyanaz. „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” – ez a biztató szó a küldetésre. Az Atya fiához szól, nem az apostolokhoz.

Akkor neki adott erőt a küldetésre, most a három kiemelt tanítványnak. Ezzel is nyilvánvalóvá válik, hogy mostantól ét kell venniük a közösség vezetését, az Atya megbízásából. A küldetés kulcsa, motívuma a szeretet, az isteni szeretet, mely a Szentháromság két személyét bensőséges egységbe kapcsolja. Míg azonban a keresztelésnél a Lélek megjelenése előzi meg a megerősítő szózatot, azaz mintegy a Szentháromság intimitásában történik, most nyilvános és ehhez kellenek a tanúk, az izraeli hagyomány szerint: a tanúk pedig Mózes és Illés, azaz a törvény és a próféták, más szóval Izrael egész történelme és hagyománya. Nincs jövő múlt nélkül, de még kevésbé létezik Megváltás szeretet nélkül.

Kiss Ulrich SJ

2012. Február 26. Nagyböjt 1. vasárnapja – B év

Negyven napig

Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,12-15


Negyven napig – Az özönvíz a legenda szerint negyven napig tartott. Mi lehetett nehezebb? A bárkában várni, hogy végre ne kopogjon szüntelen az eső annak falán, egy valóságos állatkert és egy nagycsalád társaságában, vagy a pusztában, a szárazságban, vadállatokkal együtt? Mivel senki nem próbálta ki mind a kettőt, soha nem fogjuk megtudni.

Mindkét próbának nagy volt a tétje: az Emberiség szabad jövője. Mindkét esetben meg fog változni a Világ, amikor véget ér a negyven nap. Elsőként azt tanulhatjuk meg ebből, hogy nagy dolgok gondos előkészületet igényelnek, Sem Noé, sem Jézus nem szabadkoztak: erre nincs időm. Mi annál inkább!

Kérdem: Akinek „nincs ideje”, az vajon mikor fogja átélni, megérezni és megérteni, hogy „betelt az idő”?

Kiss Ulrich SJ

2012. Február 22. Hamvazószerda B év

Zárt ajtó mögött

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dícsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek ezzel meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lét téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni. Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már is kapták a jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be a hajadat és mosd meg az arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtöklésedet, csak Atyád, ajki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mk 6, 1-16.16-18


Zárt ajtó mögött – ez ugye, a köznyelven titkolódzást, gyanús ügyeket, netán panamákat, sejtet, de legalábbis a nyilvánosság kizárása nyitott társadalmunkban nehezen tolerált. Egykor párizsi munkahelyemen egy vezető csak akkor zárta be az ajtót, ha látgatója volt, vagy hosszabban telefonált. Egyébként azt mondták volna róla, hogy újságot olvas, vagy magánügyeket intéz. Az intimitás mégis emberi igény. A kamaszok igénylik, a párok, és, Jézus intelmét követve, az imádkozók. Ma persze senki se tüntet böjtöléssel, vagy imával, mindez magánüggyé vált. Ezért Jézus intelmét nem is igazén értjük. Ne valljuk meg hitünket?

A hangsúly azon a mondaton van, hogy az ún. képmutatók arra törekszenek, hogy az emberek meglássák, hogy „szenvednek”, áldozatot hoznak, mintaszerűen viselkednek. Teszik ezt nem Istenért, talán még magukért sem,,hanem kizárólag a közvéleményért,S így már mindenkinek bőven jutnak eszébe példák. Pr (péer, vagy piár) néven egész iparág született a képmutatásra. Kevesen mernek jót tenni, és nem beszélni róla. Úgy érzik, veszítenek valamit. Valójában a rejtett jótevőnek, aki jót tesz, mert jó, nem csak a mennyei Atya fizet meg, de hosszú távon csak ez a kifizetődő.

Kiss Ulrich SJ

2012. Február 19. évközi 7. vasárnap B év

Ült ott néhány írástudó is

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyst elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatit nyertek.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül Isten?” Jézus a lelke mélyén jól tudta, hogy magukban ilyeneket gondolnak. Így szólt tehát hozzájuk: Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette a hordágyat, és mindannyiuk szeme láttára kiment. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet soha!” Mk 2, 1-12



Ült ott néhány írástudó is – csak ültek, nem törődve az emberek gondjaival, és maguk között vitatkoztak. Érzéktelenek voltak a szenvedéssel szemben, mondhatnám, könyörtelenek. Tudósok. A bénát négyen vitték. Nekik mi volta foglalkozásuk? Barátai voltak a bénának? Nem tudjuk, egy filmrendező ebből remek történetet hozhat össze. Mi meg megkérdezhetjük magunkat: van négy barátom, aki törődik velem, ha bajba jutok? Vannak még szamaritánusok?

Amúgy kerestem illusztrációként egy képet a keresőmön. Címszóként azt adtam meg: hordágy, Sok üres hordágyra bukkantam a képtárban. Nyilván a gyártó cégek reklámjai, Még meglepőbb volt, hogy a néhány kép, melyen sebesültet vittek a hordágyon, mind sportbaleset képe volt. Megmagyarázható, hisz ilyenkor mindig van egy tucat fotóriporter a közelben. S most azon tűnődöm, mit szólna a sérült élsportoló ma, ha odalépnénk hozzá,és az mondanánk: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.”

Kiss Ulrich SJ

2012. február 12. évközi 6. vasárnap – B év

Ha akarod

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borul előtte, és így kérlelte: Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem! Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg! Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45



Ha akarod- mondja Jézusnak a leprás, meggyógyíthatsz. Pontosabban, “te meg tudsz tisztítani engem.” Szükséges mind a képesség, mind az akarat. A magunkfajta halandóknál ez nem jön össze. A képesség elég ritka, a szándék még megvolna. Pontosabban, az akaratot Nietzsche óta bálványozzuk. A kor embere isteníti saját akaratát, és ezzel megalapozza nyomorát. Persze, már a kisgyermek is ezt hajtogatja: „Akajom…” Régen – de ne eszményítsük a múltat – a nevelés helyre tette a túl akaratos nebulót, rászoktatták, hogy nem minden óhaja teljesül. „Reklámiában”, a fogyasztói meseországban, és az önmegvalósulás révületében nincsenek korlátok. Vagy ha vannak, jön a drog, és felszabadul az egyén korlátai alól, a virtuális világban minden csodaszép.

Másfelől: tudja a mai leprás, hogy beteg? A mai lepra sokszor láthatatlan, lelki lepra. Mielőtt Jézus akarná, hogy meggyógyítson, neked kell akarnod meggyógyulnod! Mert ő változatlanul meg tud tisztítani. Sőt, akarja is, ha kéred!

Kiss Ulrich SJ

2012. február 5. évközi 5. vasárnap – B év

Félreeső hely

Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39



Mindjárt szóltak is Jézusnak – a tanítványok számára magától értetődőnek tűnt, hogy késedelem nélkül a Mesterhez fordulnak, amikor egy hozzátartozójuk, a közösség egy tagja szenvedett. És Jézus magától értetődően segített. És a meggyógyított magától értetődően nekilátott újra a szolgálatnak. Egy tökéletes közösség – mondhatnánk.

Ez a közösség azonban nem befelé fordul, hanem kétszeresen is kifelé: szolgálatát az ajtó előtt végzi, ott ahol ínség van, míg erejét a csendes, összeszedett imából meríti. Ehhez viszont félre vonul egy elhagyatott helyre, oda, ahol nincsenek tömegek. Három tere van tehát a közösségnek: az apostoli munkáé, az imádságé és az otthoné, a belsőéleté. Jézus itt arra tanítja követőit, és így minket is, hogy a hármat elválassza. A „Téged keres mindenki” kezdetű párbeszéd arra int, hogy a tanítvány ne a könnyű helyi sikert keresse, ebben lubickolva, hanem vigye el az örömhírt, így teljesítve küldetését. Megpihennie csak az ima idejére szabad.

Kiss Ulrich SJ

2012. január 29. évközi 4. vasárnap – B év

Új tanítás, és milyen hatalmas!

Kafarneum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: Mi közünk egymáshoz Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom ki vagy, az Isten Szentje! Jézus ráparancsolt: Hallgass el és menj ki belőle! A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán egy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki! El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Új tanítás, és milyen hatalmas! – Jézus, a vezető, új oldaláról mutatkozik be. Épp Rajeev Peshawaria, a maláj menedzser guru könyvecskéjét olvasom. Címe: Too many bosses, too few leaders. (Igaz, én épp olaszul olvasgatom) Úgy fordítanám le: Túl sok a főnök, túl kevés a vezető. Milyen igaz! A gazdaságban és a politikában egyaránt.

Rajeev így írja le a jó vezetőt: „Egy nagy vezető (leader) olyan főnök, aki arra ihlet téged, hogy minden reggel úgy állj munkába, hogy a legjavát add magadból; aki tesz arról, hogy te higgy magadban; aki őszintén törődik a te sikereddel; és akit önként követsz.” Hányan ismerünk rá ebben a leírásban a saját főnökünkre, illetve, ha mi magunk vagyunk a főnök, önmagunkra? És hányan ismerünk rá Jézusra? Hisz olyan Peshawaria eszményi vezetői profilja, akár Jézus személyleírása is lehetne! Jézus minden szava energiát kölcsönöz, a saját energiáját. Jó ezt tudni krízis idején! És lám, még az ellenzék, a „tisztátalan lelkek” is engedelmeskednek neki. Ők persze nem egészen önként, inkább önkéntelenül…

Kiss Ulrich SJ

2012. január 22. Évközi 3.vasárnap – B év

Őket is mindjárt meghívta.

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Betelt az idő, közel van az Isten országa! Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket. Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt. Mk 1,14-20


Őket is mindjárt meghívta. – mondhatnánk, Jézusnak aznap jó napja volt. Micsoda remek fogás!

A négy legfontosabb apostolt, egy csapásra nyerte meg az ügynek! A vezetői szemináriumokon, melyeket Management by Jesus néven tartok vállalkozóknak és vállalati vezetőknek, az eseményt paradigmaként szoktam bemutatni. Jézus a dolgozó embert hívja meg, miután megfigyeli őt munka közben. Valami volt munkastílusukban, ami a Mestert meggyőzte alkalmasságukról. Mert dolgozni hívta őket, és ezt a leendő küldetés eléggé szokatlan megjelölésével is jelezte: én emberek halászává teszlek titeket. Az új munkakör ilyen értelemben egyszerre megszokott és teljesen új. A halász ott veti ki hálóját, ahol legsűrűbben nyüzsögnek a halak, nem látja őket egyenként, a válogatás utána történik. A merítés csupán az első fázis, még nem dől ki, mi kerül majd az asztalra!

Hasonlóképpen az örömhír hirdetője is ott hirdesse az igét, ahol a legtöbb esélye van, hogy meghallgattassák. Így a négy kulcsapostol meghívásának története bámulatos tömörséggel nem csak a hirdetők kiválasztásának módját mutatja be, hanem egyetlen mondatban, egyetlen gesztusban a munkakörleírást is megadja. Aki ilyen hívást kap, józanul nem tehet mást, mint hogy kövesse ezt a hívást.

Kiss Ulrich SJ

2012. január 15. évközi 2. vasárnap – „B” év

Mit kívántok?

Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: Mit kívántok? Azok azt felelték: Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz? Jöjjetek, nézzétek meg! – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust) az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először Simonnal találkozott, és szólt neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni. Jn 1,35-42

Mit kívántok? - S te mit válaszolnál neki? Olyan ez, mint a tündér ajánlata, három kívánságod lehet… Itt csak egy, bár válaszolhatunk úgy is, mint a kisgyerek, aki megírja a Jézuskának/Mikulásnak/Télapónak mit szeretne. A modern demokráciákban a választási ígéretek is hasonlók. Sokat kérünk, bízva abban, hogy valami csak megvalósul. Itt azonban érezzük, csak egy válasz lehetséges, csak egy válasz értelmes: Hagy legyünk tanítványaid, követőid. A megboldogult Ödön Atya mély és erős vágyakról beszélt. Szerinte ezeket Isten adja, a Lélek sugallja.A modern ember első kérdése nem az lenne: Hol laksz? A válasz mégis: Jöjjetek, nézzétek meg! Félünk a valós közelségtől, miközben második énünk a hálón, kitárulkozik, igaz, sokszor egy virtuális én maszkja mögé bújva. Jézus követői azonban nem maguk választják új énjüket, hanem ajándékba kapják: “Péternek fognak hívni”. Ez program, feladat és küldetés. Önmegvalósításra törekvő kortársaink ettől berzenkednek: Nekem ne mondja meg senki… Ha tudatában lennének eddigi, “öröklött” és kialakult énjük mennyire kölcsönzött, és a “szabadon” választott, virtuális maszk még inkább, talán feladnák ellenkezésüket. A hivatásként kapott azonossághoz azonban fel kell nőnünk. Növekednünk kell. Mindez szinte rejtve, csendben történik. Annick de Souzenelle, francia pszichoterapeuta fenséges szépségű mondata kívánkozik ide: Egy fa, amely kidől, nagyobb zajt csap, mint egy egész erdő, mely növekszik.

Kiss Ulrich SJ

2012. JANUÁR 01. SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA (ÚJÉV) – „B” ÉV Lk 2,16-21

A pásztorok ezután hazatértek

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszéltek mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint az angyalok előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2, 16-21

A pásztorok ezután hazatértek. Mi is, a mai hívek, hazatérünk az ünnepi miséről, és többnyire az ünnepi ebéd maradványainak elfogyasztása foglalja el szívünket és beszédünket. Nehéz a templomi emelkedett hangulatit hazavinnünk, „importálnunk.” Sejtjük persze hogy sok mindent másképp, nagyon másképp, kéne csinálni, de hát meddig tart az újévi fogadkozások varázsa? Mária azonban elmélkedett ezekben a napokban, és minden jel szerint gyakran az elgondolkodott a történteken, míg mi elsüppedünk gondjainkban, melyeket csak pár órára függesztettünk fel.

Azóta eltelt nyolc nap, és a gyermeket rituálisan a közösség tagjává avatták. Rendünk, mely Jézus nevét viseli, vele ünnepel, hisz mintegy nekünk is ez a „névnapunk”. A világ pedig mámorosan ünnepli az újesztendőt. Hányan gondolnak ma már arra, hogy az „időszámítás kezdete” a Megváltó eljövetelének emlékére lett a Kezdet? Az emberiség többsége számára ez egy civil ünnep. Megfelel az emberek igényének, hogy az időt, mely uralja őket, s melyet nem tudnak uralni, jelképesen birtokba vegyék. „A mi időnk „– gondolja a modern ember az időszámítás kezdete után 2012. évvel. Pedig nekünk angyalok üzenték meg, hogy mindennek mi az értelme. Hogy van értelme. Immár 2012. éve. Nem kerülhetjük azonban el, hogy Máriával ne elmélkedünk mindennek a jelentésén. Különben az egész csak újabb alkalom, hogy bulizzunk egyet.

Kiss Ulrich SJ