Erdő szélén kis folyó,
folyó partján házikó.
A ház mellett fűzfa állt,
folyó fürdette ágát.

Egyedül volt, hallgatott,
széltől könnyet hullatott.
Lehajtotta bús fejét,
erről kapta a nevét.

Egyszer egy kis halacska
úszott épp el alatta.
Lehajolt a fűzfaág,
várta már a halacskát.

Most már ketten éltek ott,
a kishal táncot ropott.
A fűzfa meg nevetett,
könnyet többé nem ejtett.

Így esett a nagy eset,
mesémnek is vége lett.
Fűzfa ágán napsugár
reggel, délben táncot jár.