Háránban élt egy Szem nemzetségéből való ember, akit Ábrámnak hívtak. Terach, Ábrám atyja, családjával együtt a kaldeai Urból vándorolt Kánaánba, ahol Hárán vidékén letelepedett.

Az Úr így szólt Ábrámhoz.
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám 75 éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek.

Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Ábrám végig vonult az országon Szichem városáig, Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak.

Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá.
„Ezt a földet utódaidnak adom.”

Erre ő oltárt épített az Úrnak, aki megjelent neki. Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta a nevét. Majd tovább vonult a Negeb felé.
forrás:képes biblia