Amikor hatéves voltam, pompás képet láttam egy könyvben. A könyv az őserdőről szólt, és
címe ez volt: „Igaz történetek”. A pompás kép óriáskígyót ábrázolt, amint éppen elnyel egy
vadállatot. Lemásoltam a képet, tessék, itt van.
A könyvben ezt írták: „Az óriáskígyó rágás nélkül, egészben nyeli le zsákmányát. Utána meg sem tud moccanni, fél esztendeig emészt, és
ezt az időt átalussza.”
Én akkor sokat gondolkoztam a dzsungelbeli kalandokon, és hosszú fejtörés után sikerült
színes ceruza segítségével megalkotnom első rajzomat. Ez volt az 1. sz. rajzom.
Remekművemet megmutattam a felnőtteknek, és megkérdeztem, megijedtek-e a rajztól?
Azt felelték: „Miért ijednénk meg egy kalaptól?”
De hiszen az én rajzom nem kalapot ábrázolt, hanem óriáskígyót, amint éppen elefántot
emészt. Ekkor lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hadd értsék meg azok a felnőttek.
A felnőtteknek mindig mindent meg kell magyarázni. Ez volt a 2. számú rajzom.
A felnőttek erre azt ajánlották, hogy ne rajzoljak többé se nyitott, se csukott óriáskígyót,
hanem érdeklődjem inkább a földrajz, a történelem, a számtan és a nyelvtan iránt, így történt,
hogy hatéves koromban búcsút mondottam fényes festői pályafutásomnak. Elbátortalanított 1. számú és 2. számú rajzom sikertelensége. A felnőttek maguktól soha semmit nem értenek meg, a gyermekeknek pedig fárasztó mindent újra meg újra megmagyarázni nekik.
Más mesterséget kellett tehát választanom. Megtanultam repülőgépet vezetni. Végigrepültem nagyjából az egész világot. Ami igaz, az igaz, a földrajznak csakugyan nagy hasznát vettem.
Egyetlen szempillantással meg tudtam különböztetni Kínát Arizonától. Ez roppant hasznos, kiváltképpen, ha az ember éjjel eltéved.
Így aztán életem folyamán rengetegszer kerültem ismeretségbe rengeteg komoly emberrel.
Hosszú ideig éltem a felnőttek között. Nagyon közelről szemügyre vettem őket. Mi tagadás, véleményem nemigen javult meg.
Ha olyan felnőttel találkoztam, akit többé-kevésbé világos fejűnek véltem, kipróbáltam rajta 1. számú rajzomat. Ezt mindvégig megőriztem. Azt akartam megtudni, vajon valóban értelmese.
De mindegyik felnőtt az felelte: „Ez egy kalap.” Erre nem beszéltem neki sem óriáskígyókról, sem őserdőkről, sem csillagokról. Értelmi képességeihez igazodtam. Beszéltem neki bridzsről, golfról, politikáról és nyakkendőkről. És a felnőtt nagyon meg volt elégedve, hogy ilyen értelmes emberrel ismerkedett meg.