Mindennap megtudtam valamit a bolygóról, a kis herceg indulásáról és utazásáról. Mindezt szinte észrevétlenül az elejtett megjegyzésekből. Így tudtam meg a harmadik napon a majomkenyérfák drámáját.
Ezt is a báránykának köszönhetem, mert a kis herceg, mintha hirtelen súlyos kétség szállta volna meg, hozzám fordult.
- Mondd, csakugyan igaz, hogy a báránykák lelegelik a bokrokat?
- Igaz. Ez igaz.
- Ó, ennek örülök.
Nem értettem, miért olyan fontos, hogy a báránykák lelegeljék a bokrokat. De a kis herceg hozzátette.
- Szóval megeszik a majomkenyérfákat is?
A majomkenyérfák nem bokrok, magyarázgattam a kis hercegnek, hanem templomnyi magas faóriások, és ha egy egész elefántcsordát vinne is magával, még ez sem tudna elbánni egyetlen majomkenyérfával sem.
Az elefántcsorda ötlete megnevettette a kis herceget.
- Egyik elefántot a másik hátára kellene rakni...

De aztán okosan hozzátette.
- A majomkenyérfák először kicsinyek, csak azután nőnek nagyra.
- Pontosan így van! De miért akarod, hogy báránykáid megegyék a kis majomkenyérfákat?
- Igen, igen! Természetesen! - felelte, mintha valami teljesen magától értetődő dologról lett volna szó. Nagy szellemi erőfeszítésembe került, míg magamtól rájöttem a talány nyitjára.
Szóval a kis herceg bolygóján, mint minden bolygón, voltak hasznos növények, és voltak haszontalan növények. Következésképpen a hasznos növényeknek voltak hasznos magvaik, és a haszontalan növényeknek haszontalan magvaik. Ám a magok láthatatlanok. A föld titokzatos
méhében alusznak, míg egyszer csak egyiknek az az ötlete támad, hogy felébredjen.
Akkor nyújtózkodik egyet, és először egy kis bájos, ártatlan hajtást küld félénken a nap felé.
Ha retek vagy rózsafahajtásról van szó, az ember legyinthet, hadd nőjön, ahogy akar. De ha haszontalan növény haszontalan magjáról van szó, ki kell tépni, mihelyt az ember felismeri.
Igen ám, de a kis herceg bolygóján rettenetes magok voltak... a majomkenyérfák magjai.
A bolygó földje meg volt fertőzve velük. Mert a majomkenyérfától, ha az ember későn kap
észbe, soha többé nem tud megszabadulni. Elborítja az egész bolygót. Keresztüllyuggatja gyökereivel. És ha a bolygó kicsi, a majomkenyérfa meg rengeteg, szétrepeszti a bolygót.
„Fegyelem kérdése mondotta nekem később a kis herceg. Amikor az ember reggel felöltözött, és kicsinosította magát, szépen hozzá kell látni a bolygó kicsinosításához is.
Vállalni kell, hogy rendszeresen kigyomlálja az ember a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja őket különböztetni a rózsahajtásoktól, mert ezekhez egészen fiatal palánta korukban roppantul hasonlítanak. Unalmas egy munka, de nagyon könnyű.”
Egy napon a kis herceg azt tanácsolta, próbáljam meg mindezt egy szép képen lerajzolni, hadd értsék meg belőle a gyerekek az én hazámban, miképpen is áll a dolog a majomkenyérfákkal.
„Ha egyszer utazni indulnak mondotta nekem, jó hasznát vehetik.
Néha semmi bajt nem okoz, ha az ember későbbre halasztja a munkáját.
De ha a majomkenyérfákról van szó, akkor a halogatás végzetes csapás. Ismertem egy bolygót, lakója lusta volt. Elhanyagolt három bokrot...”
És a kis herceg útmutatásai szerint lerajzoltam ezt a bolygót.
Nem szeretek erkölcsprédikáló hangján beszélni. De a majomkenyérfák veszedelmessége oly kevéssé ismert, és oly jelentős a kockázat, amelyet vállalnia kell annak, aki egy bolygóra téved, hogy ez egyszer kivételesen feladom tartózkodásomat. Azt mondom. „Gyermekek!
Vigyázzatok a majomkenyérfákra!” Azért bajlódtam oly soká ezzel a rajzzal, hogy figyelmeztessem barátaimat. Hiszen rájuk is, mint jómagamra, már hosszú ideje ott leselkedett a veszedelem, és mi nem tudtunk róla.
A tanulság, amelyet elétek tártam, megérte a fáradságot.
De most talán azt kérdezitek, miért nincs ebben a könyvben több olyan pompás rajz, mint ez a kép itt a majomkenyérfákról? A felelet igen egyszerű, megpróbáltam, de nem sikerült.
Amikor a majomkenyérfákat rajzoltam, a közvetlen veszély érzése ösztökélt.