A kis herceg bolygócskája a 325-ös, a 326-os, a 327-es, a 328-as, a 329-es és a 330-as apró bolygók közelében keringett. Először is hát ezeket látogatta meg a kis herceg, hogy valami elfoglaltságot keressen magának. Művelődni is akart.
Az első bolygón egy király lakott. Bíborba és hermelinbe öltözve egy igen egyszerű, de mégis fenséges trónuson ült.
- Ó! Ni csak, egy alattvaló kiáltotta a király, amint megpillantotta a kis herceget.
És a kis herceg azt kérdezte magában.
- Hogyan tudhatja rólam, hogy ki vagyok, ha még soha nem látott?
Nem tudta, hogy a királyok számára a világ igen leegyszerűsödött. Minden ember alattvaló.
- Lépj közelebb, hogy jobban lássalak mondta neki a király, és nagyon büszke volt, mert végre valakinek a királya lett.
A kis herceg körülnézett, hova ülhetne le, de a kis bolygót teljesen elborította a gyönyörűséges hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt volt, ásított.
- A király jelenlétében ásítani ellenkezik az udvari illemszabályokkal szólt rá az uralkodó.
Megtiltom!
- Nem tudom visszatartani, felelte roppant zavarban a kis herceg.
Hosszú útról jövök, és nem aludtam...
- Akkor - mondotta a király parancsolom, hogy ásíts. Évek óta nem láttam senkit ásítani. Az ásítás különös érdeklődésemre tart számot. Rajta!
Ásíts még! Ez parancs.
- Felséged bátortalanná tesz... nem tudok már... mondta a kis herceg pironkodva.
- Hm, hm! válaszolt a király.
Akkor hát parancsolom, hogy olykor ásíts, olykor pedig...
Kissé belezavarodott, s ingerültnek látszott.
Mert a király a legteljesebb mértékben ragaszkodott ahhoz, hogy elismerjék tekintélyét. Nem tűrte az engedetlenséget. Teljhatalmú uralkodó volt.
De minthogy igen jóságos volt, értelmes parancsokat osztogatott.
„Ha azt parancsolnám mondogatta, ha azt parancsolnám egy tábornoknak, hogy változzék pingvinné, és a tábornok nem engedelmeskednék, az nem a tábornok hibája lenne. Ez az én hibám lenne.”
- Leülhetek? kérdezte a kis herceg félénken.

- Parancsolom, hogy ülj le felelte a király, és felesleges mozdulattal közelebb húzta magához hermelin palástjának egyik szárnyát.
A kis herceg meglepődött. A bolygó egészen aprócska volt.
Mi fölött uralkodott hát a király?
- Felség szólította meg, bocsánatát kérem, hogy megkérdezem...
- Parancsolom, hogy kérdezz meg sietett kijelenteni a király.
- Felség... min uralkodik ön?
- Mindenen felelte nagy egyszerűséggel a király.
- Mindenen?
A király szerény mozdulattal rámutatott bolygójára, a többi bolygóra és a csillagokra.
- Ezen mind? kérdezte a kis herceg.
- Ezen mind... felelte a király.
Mert nemcsak teljhatalmú uralkodó volt, hanem egyetemes uralkodó is.
- És a csillagok engedelmeskednek önnek?
- Természetesen mondotta a király. Azonnal engedelmeskednek.
Nem tűröm a fegyelmezetlenséget.
Ekkora hatalom elkápráztatta a kis herceget.
Ha neki ilyen hatalma volna, végignézhetne nemcsak negyvennégy, de hetvenkét, sőt, száz, akár kétszáz naplementét is, anélkül, hogy
egyszer is odébb húzná a székét!
És mivel egy kicsit elszomorodott, mert eszébe jutott
elhagyott kis bolygója, felbátorodott, hogy egy kegyet kérjen a királytól.
- Szeretnék egy naplementét látni... Szerezze meg nekem ezt az örömet... Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le...
- Ha azt parancsolnám egy tábornoknak, hogy egyik virágról a másikra szálljon pillangó módjára, vagy hogy tragédiát írjon, vagy hogy pingvinné változzék, és a tábornok nem hajtaná végre a kapott parancsot, ki volna hibás, ő vagy én?
- Ön - felelte határozottan a kis herceg.
- Helyes. Mindenkitől azt kell megkövetelni, amire képes folytatta a király.
A tekintély elsősorban az értelmen nyugszik. Ha azt parancsolod népednek, hogy menjen, és vesse magát a tengerbe, fel fog lázadni. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert parancsaim ésszerűek.
- De az én naplementém? Említette meg újra a kis hercegem, aki nem feledkezett meg kérdéséről, ha egyszer kimondta.
- Meglesz a naplementéd. El fogom rendelni. De kivárom uralkodói bölcsességemben, míg a körülmények kedvezőek lesznek.
- S az mikor lesz? érdeklődött a kis herceg.
- Hm, hm! válaszolta a király, és egy vastag kalendáriumot lapozott fel.
Hm, hm! Nézzük csak... az ma este hét óra negyven perc körül lesz!
És meg fogod látni, milyen pontosan teljesedik a parancsom.
A kis herceg ásított. Sajnálta elmaradt naplementéjét. És aztán egy kicsit már unatkozott is.
- Itt már nincs semmi dolgom mondotta a királynak. Folytatom utamat.
- Ne menj el felelte a király, aki büszke volt, hogy van egy alattvalója. Ne menj el, kinevezlek miniszterré.
- Milyen miniszterré?
- Hát... igazságügy-miniszterré.
- De nincs senki, akin ítélkezni lehetne.
- Azt nem lehet tudni, mondotta a király. Még nem jártam be birodalmamat. Igen öreg vagyok már, hintó számára nincs helyem, a gyaloglás pedig fáraszt.
- Ó, de hiszen én már mindent láttam mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy még egy pillantást vessen a bolygócska másik felére. Ott sincs egy lélek sem...
- Akkor hát önmagad felett fogsz ítélkezni felelte a király. Ez a legnehezebb. Sokkal nehezebb az embernek önmaga felett ítélkezni, mint mást megítélni. Ha sikerül helyesen megítélned magadat, az azt jelenti, hogy valódi bölcs vagy.
- Magamat bárhol megítélhetem mondotta a kis herceg.
Ahhoz nem szükséges itt laknom.
- Hm, hm! - mondta a király.
Ha jól tudom, van az én bolygómon valahol egy vén patkány.
Éjszakánként hallom, ítélkezhetsz a vén patkány felett.
Időnként halálra ítéled, így élete a te igazságszolgáltatásodtól fog függni.
De minden alkalommal megkegyelmezel neki takarékossági okokból.
Csak egy van belőle.
- Én nem szeretek halálos ítéleteket hozni. És azt hiszem, elmegyek.
- Ne menj - mondta a király.
A kis herceg mégis nekikészülődött. Az öreg uralkodónak azonban nem akart szomorúságot okozni.
- Ha Felséged azt óhajtja, hogy kívánsága pontosan teljesüljön, kegyeskedhetnék egy ésszerű parancsot adni nekem. Elrendelhetné például, hogy egy percen belül induljak.
Megítélésem szerint a körülmények kedvezőek...
Minthogy a király semmit sem válaszolt, a kis herceg egy pillanatig habozott, azután egyet sóhajtva nekiindult.
- Kinevezlek nagykövetemmé kiáltott ekkor sietve a király.
Roppant tekintélyesnek látszott.
„A felnőttek igazán nagyon különösek” gondolta magában a kis herceg utazása közben.