Az ötödik bolygó igen furcsa volt. Valamennyi közül ez volt a legkisebb. Éppen annyi hely volt rajta, amennyin egy utcai lámpa és egy lámpagyújtogató elfér. A kis herceg semmiképpen sem tudta magának megmagyarázni, mi célja lehet egy utcai lámpának és egy
lámpagyújtogatónak egy olyan bolygócskán, amely házak és lakók nélkül kering valahol az égen. De azért így okoskodott magában.

Lehet, hogy ez az ember a képtelenségig ostoba. Mégis kevésbé ostoba, mint a király, mint a hiú, mint az üzletember vagy az iszákos. Munkájának legalább van valami értelme. Amikor meggyújtja a lámpáját, munkájából mintha még egy csillag vagy egy virág születnék. Amikor kioltja lámpáját, elalszik a virág, kihuny a csillag. Ez igen szép foglalkozás. Valóban hasznos,
mert szép.
Amikor a bolygócskára ért, tiszteletteljesen köszöntötte a lámpagyújtogatót.
Jó reggelt. Miért oltottad el a lámpákat?
Ez a szabály, felelte a lámpagyújtogató. Jó reggelt.
Mi a szabály?
Hogy eloltsam a lámpámat. Jó estét.
És újból meggyújtotta.
De miért gyújtod meg?
Ez a szabály, felelte a lámpagyújtogató.
Nem értem, mondotta a kis herceg.
Nincs mit érteni, mondta a lámpagyújtogató. A szabály az szabály.
Jó reggelt.
És eloltotta lámpáját.
Azután megtörölte homlokát egy piros kockás zsebkendővel.
Borzalmas mesterség az enyém. Valamikor volt értelme. Reggel eloltottam a lámpát, este meggyújtottam. És a nap többi része az enyém volt, hogy pihenjek, és az éjszaka többi része is, hogy aludjam.
És közben a szabály megváltozott?
A szabály nem változott, mondotta a lámpagyújtogató. Éppen ez a tragédia! A bolygó évről évre egyre gyorsabban forog, és a szabály nem változott!
Tehát? Mondotta a kis herceg.
Tehát most percenként tesz egy fordulatot, nekem nincs egy pillanatnyi pihenésem.
Percenként egyszer gyújtok és oltok.
Ez mulatságos! Nálad egy percig tartanak a napok?!
Ez egyáltalán nem mulatságos - válaszolta a lámpagyújtogató. Már egy hónapja, hogy itt beszélgetünk.
Egy hónapja?
Igen. Harminc perce. Harminc napja! Jó estét.
És újra meggyújtotta a lámpáját.
És a kis herceg nézte és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki annyira hűségesen ragaszkodott a szabályhoz. Eszébe jutottak a naplementék, amelyeket ő maga keresett meg, odább húzva a székét. Segíteni akart barátján.
Figyelj csak, én tudok egy módot, hogy akkor pihenhess, amikor akarsz.
Mindig akarok, felelte a lámpagyújtogató.
Mert az ember nem lehet egyszerre hűséges is meg lusta is.

A kis herceg folytatta.
A te bolygód oly kicsi, hogy három lépéssel megkerülöd. Csak olyan lassan kell járnod, hogy mindig a napon maradj. Amikor pihenni akarsz, sétálsz és addig tart a nappal, ameddig akarod.
Ezzel nem sokra megyek, felelte a lámpagyújtogató. Egyet szeretek az életben, aludni!
Nincs szerencséd, mondotta a kis herceg.
Nincs szerencsém, mondotta a lámpagyújtogató. Jó reggelt.
És eloltotta lámpáját.
Ezt, mondotta magában a kis herceg, miközben tovább folytatta útját, ezt lenéznék a többiek mind, a király, a hiú, az iszákos, az üzletember. És mégis, ez az egyetlen, akit nem tartok nevetségesnek. Talán azért, mert másvalamivel foglalkozik, nemcsak önmagával.
Bánatosan sóhajtott, és még hozzátette magában.
Ez az egyetlen, akit barátommá fogadhattam volna. De bolygója valóban túlságosan kicsiny.
Nincs hely rajta két ember számára.
A kis herceg még önmagának sem merte bevallani, hogy főként a napi ezernégyszáznegyven naplementéért sajnálja, hogy nem maradhat ezen az áldott bolygón!