Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Gyermekeknek - Mesék
Keresztény Magyarország Portál - Gyermekeknek - Mesék - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Gyöngyi napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Boldog karácsony
Út  (A)
Gyermek mesék

A halhatatlan fej. Mark Twain (Indián mese)
Élt egyszer észak távoli vidékein egy indián a húgával. Sohasem láttak még magukon kívül más emberi lényt. A bátynak nem nagyon kellett hazulról eljárnia, hiszen ha ennivalót akart szerezni, csak elment néhány lépésre a kunyhójuktól, és ott, egy bizonyos helyen beleszúrta nyílvesszőit a földbe. Aztán megmondta másnap reggel a húgának, hova dugta a nyílvesszőket.
A lány kiment, megtalálta, és csodák csodája, mindegyik egy szarvas szívéből állt ki.
Szépen behúzkodta a szarvasokat a kunyhóba, és sütött, főzött belőlük bátyjának.
Egyik nap azután a bátyja, akit Iamónak hívtak, így szólt hozzá.
Húgocskám, nemsokára beteg leszel. Hallgass a tanácsomra, mert ha nem hallgatsz, te leszel halálom okozója. Vidd magaddal tűzgyújtó szerszámainkat, menj el kissé távolabb a kunyhónktól, és rakj magadnak külön tüzet. Ha majd ennivaló kell, megmondom, hol találsz.
Te is külön főzöl magadnak, én is külön főzök magamnak. Ha elért a betegség, ne közelíts a világért sem a kunyhóhoz, még az edényeidet se hozd ide. És ügyelj rá, hogy a tűzgyújtó szerszámaidat mindig jól beletűzd az övedbe, el ne hagyd őket.
A lány meg is ígérte, hogy mindenben követi szavát. Kis idő múlva a bátyjának el kellett mennie hazulról, s ő otthon, a kunyhóban fésülgette a haját. Az övét közben levetette, s letette a sarokba. Egyszerre érezte, hogy megszédül, forróság önti el a fejét, elgyengül a lába, és tudta, hogy itt a betegség, amit a bátyja jósolt. Kifutott a kunyhóból, de sietségében benn
felejtette az övét. Visszamenni nem mert, csak állt, állt és töprengett. Végül is oda lyukadt ki, hogy vissza kell mennie az övért. A bátyja nincs otthon, éppen csak felkapja az övet, és már ott sem volt. Az a kurta kis pillanat csak nem okozhatja bátyja halálát. Vissza is ment, felkapta az övet, és éppen kilépett, mikor meglátta a bátyját. Az mindjárt tudta, mi történt.
Ugye, megmondtam, hogy vigyázz! Látod, most megöltél. Nem is engedte, hogy húga elmenjen a kunyhóból. Most már csak maradj ott, ahol egész életedben voltál. Rajtam már úgysem segíthetsz. A lány bement a kunyhóba, ő pedig lerakta vadászruháját, íját, nyilait. Nemsokára sorvadni kezdett a lába, és nem tudott járni. Hívta a húgát.
Nézd, húgom, ott azt a helyet a nyírfa alatt, oda szúrd le a nyílvesszőket, ha vadat akarsz.
A sorvadás egyre terjedt, és már elérte az alsó bordáját. Akkor így szólt.
Húgom, érzem, hogy közeledik a végem. Tégy mindent úgy, ahogy mondom. Benn megtalálod a varázsszeres tarisznyámat és mellette a harci bárdomat. A tarisznyában vannak a varázsszereim, hadi tollaim és hadi festékeim. A bárdom jó éles. Amint a sorvadás elérte a mellemet, fogd a bárdot, és csapd le vele a fejemet. Azután tedd bele a tarisznyába, nyakkal lefelé, úgy, hogy a fejem kívül maradjon. Azután pedig akaszd fel az előbbi helyére. De még
mielőtt felakasztanád, ne feledkezz meg az íjamról és nyilaimról. Egy nyilat tarts meg vadászni, ahogy mondtam. A többit kösd bele a tarisznyába. És úgy akassz fel, hogy az ajtó felé nézzek. Néha fogok hozzád szólni, de ritkán.

Úgy is lett. A lány nagyon félt, de bátyja addig biztatta, míg végül is mindent úgy tett, ahogy mondta. Belerakta a fejet a tarisznyába, és felakasztotta a kunyhó falára, s a fej mosolygott. Attól fogva már nem félt tőle annyira.
Így éltek tovább a kunyhóban, s a fej néha-néha megszólalt, tanácsot adott a lánynak, hol keresse vadásznyilával a szarvast, ha húst akar, a medvét, a sarki rókát, ha szőrmét kíván ruhának.
Egyszer aztán így szólt a fej.
Húgocskám, nincs messze az idő, amikor megszabadulok ebből a helyzetből, de más nagy megpróbáltatásokon kell keresztülmennem. Így akarja a nagy Manitu, és nekem békén tűrnöm kell mindent.
Élt akkoriban azon a vidéken egy harcias indián törzs. Volt köztük tíz fiútestvér is, valamennyi egy anyától és apától való. Azon a tavaszon a legfiatalabb feketére festette arcát, és böjtöt tartott. A böjt végeztével titokban bátyjaihoz ment éjnek idején, amikor senki sem látta, és elmesélte, milyen szerencsét ígérő álmai voltak.
Azért jöttem hozzátok, hogy megkérdezzem, elindultok-e velem hadi portyázásra?
A kilenc fivér mind azt mondta, hogy elmegy.
Elővették a dobot, és sorra megdöngették, és elénekelték éneküket. Ez nem keltett feltűnést, hiszen a többi kunyhóban is szokás volt néha lakomákon dobolni. Végezetül ők is lakomát tartottak, és a legifjabb szigorúan rájuk parancsolt, hogy el ne árulják szándékukat, még a feleségüknek sem. Mindnyájan megfogadták.
Hamarosan elérkezett az indulás napja.
Egész éjszaka mentek, hogy senki se érje utol őket. Reggel a vezetőjük, a legifjabb, hólabdát gyúrt, feldobta a levegőbe, és így szólt.
Így láttam álmomban. Most megindul a hóesés, és senki se talál a nyomunkra.
A hó csakugyan esni kezdett, nagy pelyhekben és olyan sűrűn, hogy alig látták egymást. Esett egész nap, egész éjszaka, és teljesen befödte a nyomukat.
Napokig mentek, mentek, míg el nem jutottak egy nagy síksághoz, amelynek a szélén emberi csontok fehéredtek. Akkor így szólt a legifjabb.
Azoknak a csontjai hevernek itt, akik előttünk jártak. Egy se tért vissza, hogy elmondja történetét.
A fivérek kissé megijedtek, de azért folytatták útjukat. Végül egy kis dombra értek, s onnan megpillantottak egy iszonyatosan nagy medvét, amely egy távoli hegyen aludt.
Ott van az mondta a legfiatalabb, aki ellen vezetlek benneteket, most kezdődik a baj és a veszedelem, mert ez a medve varázsló. Nála van a wampum, a varázsszer, azért áldozták fel életüket a harcosok, akiknek csontjait láttuk. De ne rémüljetek meg, legyetek bátrak. Most alszik.
Ezután továbbmentek, s amikor megközelítették a medvét, a legifjabb egészen közel ment hozzá, és megérintette a nyakára kötött övet.
Ezt kell megszereznünk mondta. Ebben van a wampum.

A medve mélyen aludt, meg se moccant, mikor először a legidősebb fiú próbálta lehúzni róla az övet. Utána a második fiú következett, de neki sem sikerült megszereznie az övet. Az öv meg sem mozdult, míg sor nem került az utolsó előtti fiúra. Neki csaknem sikerült áthúznia az övet a medve fején. Akkor a legifjabb, a vezérük próbálta meg, és neki sikerült. Rárakta az
övet a legidősebb hátára, és így szólt.
Most pedig fussunk.
Felváltva vitték az övet, úgy futottak. Már elhagyták a csontokat, mikor a medve felébredt.
Nem vette észre mindjárt, hogy hiányzik az öve, de amikor észrevette, akkorát bömbölt, mint a mennydörgés, és így szólt.
Ki merte ellopni a wampumomat? Akármilyen nagy is a föld, megtalálom.
El is indult a testvérek után. Minden ugrásától megremegett a föld. Hamarosan megközelítette őket, de ők nem dobták el az övet, hol az egyik, hol a másik vitte, s közben bátorították egymást, de a medve egyre jobban közeledett.
Testvéreim kérdezte a legifjabb, nem álmodott soha egyikőtök sem böjtölés közben valami jóindulatú szellemről, aki őrzője lenne?
Senki sem felelt.
Én álmodtam böjtölés közben folytatta a legifjabb. Azt álmodtam, hogy halálos veszedelemben vagyok, s akkor megpillantottam egy kunyhót. Egy öregember lakott benne, ő segített nekem.
Tovább futottak, s egy domb tetejéről egyszerre kis kunyhót pillantottak meg. Ettől mindnyájan új erőre kaptak, odaszaladtak a kunyhóhoz, és beléptek.
A legifjabb megszólította az öregembert, aki a tűz mellett ült.
Öregapám, segíts rajtunk. Védelmedet kérjük, mert megöl a nagy medve.
Üljetek le, és egyetek, gyerekeim mondta az öreg. Ki volna nálam nagyobb varázsló? De nézzük csak meg azt a medvét.
Kinézett az ajtón, és nem messze a kunyhótól megpillantotta a lassú, de erőteljes ugrásokkal közeledő állatot. Becsukta az ajtót.
Igen mondta, ő nagyobb varázsló, mint én. Gyerekeim, miattatok vesztem el az életemet.
Védelmemet kértétek, és én megvédelek, történjék akármi. Mikor a medve az ajtóhoz ér, fussatok ki a másik ajtón a kunyhóból.
Aztán a kunyhó fala mellől elővett egy zsákot, és kinyitotta. Kivett belőle két kicsi kutyát, és maga elé tette.
Ezek segítenek nekem harcolni mondta.
Simogatni kezdte az egyik kutya oldalát, s a kutya nőni kezdett. Addig nőtt, hogy végül már betöltötte az egész kunyhót, és vicsorgatta hatalmas fogait. Amint megnőtt, felmordult, kiugrott az ajtón, s rátámadt a medvére, amely már csaknem elérte a kunyhót. Szörnyű harc következett, az ég is zengett az üvöltéstől. Hamarosan a másik kutya is csatlakozott az elsőhöz. A tíz testvér közben, az öreg tanácsa szerint, kimenekült a kunyhó másik ajtaján.
Nem jártak még messze, mikor előbb az egyik, majd a másik kutya utolsó vonítását hallották.
Fussunk mondta a legifjabb, mert a medve nemsokára megöli az öregembert is, és megint üldözőbe vesz.

Teljes erőből futottak, de a medve egyre közelebb ért hozzájuk. A legifjabb megint megkérdezte.
Testvéreim, nem álmodott soha egyikőtök sem valamilyen őrző szellemről? Azok nem feleltek, s ő folytatta. Én azt álmodtam, hogy nagy bajban segített rajtam egy öreg varázsló.
Hamarosan megpillantjuk a kunyhóját.
Úgy is lett. Nemsokára megpillantották a kunyhót. Azonnal beléptek, és kérték az öreg varázsló védelmét, mert egy varázsló üldözi őket.
Az öregember ennivalót tett elébük, és így szólt.
Egyetek. Ki volna nagyobb varázsló nálam? Nincs, akitől félnék.
Kinézett az ajtón, aztán becsukta.
Gyerekeim, bajt hoztatok rám mondta csendesen.
Elővette a varázsszeres tarisznyáját, kihúzta belőle két, fekete kőből készült harci bunkóját, és azt mondta a testvéreknek, hogy fussanak ki a kunyhó másik ajtaján. Kezében a bunkók egyszerre óriási nagyra nőttek. Az öregember kilépett az ajtó elé, éppen akkor, mikor a medve odaért. Fejbe vágta az egyik bunkóval. A bunkó eltört, de a medve megszédült. Most fejbe
vágta a másik bunkóval. Az is eltört, de a medve összeesett. Minden bunkócsapás akkorát csattant, mint a mennydörgés, a medve üvöltése pedig eget-földet megrázott.
A testvérek már jó ideje futottak, mire vissza mertek nézni. A medve akkor kezdett magához térni.
Fussunk mondta a legifjabb. Az öregembernek mindjárt vége, és a medve megint üldözni fog.
Úgy is lett. A medve egyre közelebb ért hozzájuk.
Testvéreim mondta a legifjabb. Ezenkívül már csak egy álmom volt. Ha ez sem segít, akkor végünk. Egyszer azt álmodtam, hogy egy tóhoz értem, s a partjára félig kihúzva egy tízevezős kenu állt. Ne féljetek, hamarosan elérjük.
Oda is értek, és csakugyan ott állt, félig partra húzva a tízevezős kenu. Gyorsan beszálltak és elindultak. Alig jutottak a tó közepére, amikor odaért a medve is. Felállt a két hátsó lábára, és körülnézett, azután belegázolt a vízbe de amikor kiment lába alól a talaj, visszafordult, és megkerülte a tavat. Amint visszatért az első helyre, lehasalt, és inni kezdte a vizet. A csónakot
elragadta a nagy sodrás a medve szája felé. A testvérek sem hagyták azonban magukat, teljes erejükből eveztek a túlsó part felé. Már nem jártak messze tőle, amikor olyan erős lett a sodrás, hogy hiába eveztek, elragadta őket, és vitte egyenest a medve szája felé.
A legifjabb akkor a kenu orrába állt, s amikor a medve közelébe értek, irtózatosan fejbe vágta
a harci bunkójával. A medve tüstént összeesett, de mielőtt még rátámadhattak volna, dőlni kezdett belőle a sok víz, és sebesen átsodorta a kenut a túlsó partra. Kiugráltak, és futóra fogták. Futottak, futottak, de egyre fáradtabban, s a föld megint rengett a hátuk mögött a közeledő szörnyeteg ugrásaitól.
A legifjabb megint megkérdezte őket, nem álmodtak-e valami védőszellemről. A többiek nem szóltak.
Akkor hát ez az utolsó álmom. Ha most sem menekülünk meg, akkor biztosan végünk.
Hamarosan odaérünk, ahol az utolsó védőszellemem lakik. Ő talán meg tud menteni. Ne féljetek, mert remegni fog a lábatok. Fussatok.

Ez alatt a fej ott függött a kunyhó falán, és néha megszólalt, tanácsot adott a húgának. Egyik nap felcsillant a szeme, mintha örülne valaminek. Nagy sokára meg is szólalt.
Ó, húgocskám, milyen keserves helyzetbe kerültem miattad. Hamarosan ideér tíz ifjú ember, és segítséget kér tőlem. Hogyan adhatom meg így nekik? Azért te csak tégy ki két nyilat a szokott helyére, és ha megvan a vad, készíts nekik ételt, mire ideérnek. Ha meghallod, hogy jönnek, és engem hívnak, menj ki, és mondd ezt nekik. Ó, jaj, nagy baj ért már régen. Én
voltam az oka. Ha tovább jönnek, hívd be őket, és tégy ennivalót elébük. És most jól figyelj!
Ha a medve már közel van, menj ki eléje. Vidd magaddal a varázsszeres tarisznyát, az íjat, a nyilakat és a fejemet. Nyisd ki a tarisznyát, és rakd ki a festékeimet, harci sastollaimat, és mindazt, ami a tarisznyában van. Mikor a medve a közeledbe ér, egyenként kezedbe veszed a holmikat, és így szólsz. Ez az én meghalt bátyám festéke, Ez az én meghalt bátyám harci sastolla, és olyan messzire dobod őket, amilyen messzire csak tudod. A medvét megtántorítja a varázsszerek ereje, és hogy végképp elpusztuljon, kezedbe veszed a fejemet, elhajítod olyan messzire, amilyen messzire csak tudod, és így kiáltasz. Nézd, ez az én meghalt bátyám feje!
A medve akkor összeesik. Addigra az ifjú emberek már jóllaktak, és te segítségül hívod őket.
Akkor vágjátok fel a medvét apró darabokra igen apró darabokra, és szórjátok szét a négy égtáj felé, mert ha nem így tesztek, megint feltámad.
A lány megígérte, hogy mindenben szót fogad. Alig lett kész az étel, már hallotta, hogy a,legifjabb testvér segítségül hívja Iamót. Elébük ment, és azt mondta, amit a bátyja parancsolt neki. A testvérek tovább jöttek. Behívta őket, és elébük rakta az ételt. Mialatt ettek, meghallották a közeledő medve dübörgését. A lány kibontotta a varázsszeres tarisznyát, és mindent előkészített. Mikor a medve odaért, úgy tett, ahogy a bátyja parancsolta. Eldobta a festéket, a tollakat, amilyen messze csak tudta, s a medve megtántorodott. Aztán fogta a fejet, és azt is elhajította. A medve szörnyű puffanással összeesett. A lány most segítségért kiáltott, s a testvérek kirohantak. Amilyen gyorsan csak tudták, apró darabokra vágták a medvét, és szétszórták a négy égtáj felé. Amint hátranéztek, uramfia, mit láttak, kis fekete medvék támadtak a darabokból, és szétszaladtak mindenfelé. Azóta is ilyen medvék élnek az erdőkben mindenfelé.Dolguk végeztével visszatértek a kunyhóba, de a lány előbb a tarisznyába rakta a varázsszereket és a fejet. A testvérek azután elhatározták, hogy nem térnek vissza a falujukba, ha már ilyen messze kerültek tőle. Húgukká fogadták a lányt, vadásztak, halásztak.
Így éldegéltek szépen. Egyik nap azt mondja a legifjabb.
Kérdezzük meg a húgunkat, ne hozzuk-e vadászatainkra magunkkal a fejet. Hátha örülne neki, hiszen él.
Attól fogva magukkal vitték a fejet vadászataikra. Egyszer azonban váratlanul ismeretlen indiánok támadták meg őket. A harc soká tartott, és elkeseredett volt, sok ellenség odaveszett, de a túlerő végül is győzött, a testvérek elestek. A támadók aztán összeszedték halottaikat, s közben az egyik fiatal harcos megtalálta a fejet. Egy darabig félelemmel nézte, mert látta, hogy a fej él, de végül levette a tarisznyát, és kinyitotta. Nagyon megörült a szép tollaknak, és egyet tüstént a hajába tűzött. A tarisznyát pedig odavitte a csapatához a fejjel együtt, és ledobta a földre. A többiek csúfot űztek a fejből, a fiatal harcosok kifestették magukat a festékekkel, s az egyik hajánál fogva felemelte a fejet.
Nézd, te ocsmány jószág, festékeidet a harcosok arcán.

A gyönyörű tollakat is feltűzdelték, és megint gúnyolódtak a fejjel, de egyszerre mindazok, akik a tollakat elvették, holtan estek össze. Akkor a főnök megparancsolta, hogy mindent dobáljanak el, a fej kivételével.
Ezt hazavisszük mondta, és meglátjuk, sikerül-e lehunyatnunk a szemét.
Otthon aztán felakasztották a tanácskunyhóban a tűz mellé.
A lány közben várta, várta, hogy a testvérek hazaérjenek, végül aggodalmában maga indult utánuk. Meg is találta őket holtan. Tüstént a fej keresésére indult. Sokáig kereste sírva, sehol sem találta, míg végül rábukkant a varázserejű íjra és nyilakra. Az ellenséges indiánok nem
tudták, milyen hatalom van benne, és otthagyták. Tovább keresgélt, és megtalált néhány tollat és valamennyi festéket is. Összeszedte, és gondosan elrejtette egy fa ágtövébe, azután útnak indult.
Alkonyatkor egy nagy indián faluhoz ért. Ott varázsigéket mondott, hogy szívesen fogadják, és belépett az első kunyhóba. Egy öregember és egy öregasszony lakott ott. Barátságosan fogadták, és ő elmondta nekik, mi járatban van. Az öregember megígérte, hogy segítségére lesz, de a fejet nem lehet elhozni a tanácskunyhóból, mert a főnök és a harcosok állandóan
őrzik.
Nem baj mondta a lány, nekem elég az is, hogy az ajtóból láthatom.
Tudta, hogy erőnek erejével nem viheti el.
Az öreg indián elvezette a kunyhóhoz, és ott megálltak az ajtóban. A kunyhó tele volt harcosokkal, akik azzal szórakoztak, hogy a fejet füstölték. Mikor a lány az ajtóhoz ért, a fej megmozdult.
No lám mondta az egyik harcos, már érzi a füstöt.
A lány felnézett, szeme találkozott a bátyjáéval, s a fej könnyezni kezdett.
Gondoltam én mondta a főnök, hogy végül csak csinálni fog valamit. Nézzétek, sír!
Nevettek, és tovább csúfolták a fejet. A lány pedig elindult hazafelé. Mikor arra a helyre ért, ahol fogadott testvérei feküdtek, egymás mellé rakta őket, kelet felé fordítva lábukat. Azután fogta a fejszét, a levegőbe hajította, és így kiáltott. Testvéreim, ugorjatok félre, mert rátok esik.
Ezt háromszor megismételte, és harmadszorra a testvérek felugrottak. A legifjabb megdörzsölte a szemét, és nyújtózkodott.
Ej, de soká aludtam mondta.
Alhattál volna felelte a lány, míg a világ, ha fel nem támasztalak.
Azután rájuk parancsolt, hogy menjenek és építsenek tíz kunyhót a régi kunyhó mellé. Ő maga pedig elment, és mire a tíz kunyhó állt, tíz lánnyal tért vissza. Azokat feleségül adta a tíz testvéréhez, és a lakodalom után így szólt.
Most elmennek az asszonyok, és megpróbálják a tűz mellől leoldozni a bátyám fejét.
Első éjjel elindult a legidősebb. Reggelre ért vissza, de nem hozta a fejet, mert csak egy csomót sikerült leoldania, így járt a többi is, mindegyik csak egy csomót tudott kioldani. A legifjabbnak azután sikerült kioldania az utolsó csomót is, és magával hozta a fejet.

A lány már messziről hallotta, hogy jön a legfiatalabb asszony, és így szólt.
Készítsétek elő a bátyám testét.
Kimentek abba a kis kunyhóba, ahol az összezsugorodott test feküdt. A lány megkente varázsfüvekkel, ráillesztette a fejet, és Iamo feltámadt, és éppoly erős és hatalmas lett, mint azelőtt volt. Mikor kiörvendezték magukat, Iamo elővette a medve övét, és kiosztotta a wampumot.
Aztán így szólt.
Mindnyájan meghaltunk és feltámadtunk. Most már szellemek vagyunk, és munkánk lesz a világban.
És szétküldötte őket a világ minden részébe. A legifjabb fivérére a nyugati szelet bízta, a többiekre a többi szelet, a vizeket, az esőket. És megparancsolta nekik, hogy jót tegyenek a föld lakóival, a wampum pedig legyen szent előttük mindig. A halvány színű wampumdarabkák jelentsék a békét, a sötét színűek a bajt és a háborút.
A szellemek aztán hangos kiáltozással elszálltak kijelölt helyükre, Iamo pedig, húgával, Iamaguával aláereszkedett a föld mélyébe.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép