Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
XI. fejezet,
amelyben egy újabb oroszlán érkezik

Pár nappal ezután újabb vendég érkezett a pajtába. Már kora délelőtt megjött, s mi Gabriellával bent az Építészeti Hivatalban nemsokára megtudtuk, mert a kisfiú betelefonált.

Szervusz, Viktor mondta izgatottan. Ma este Gabriellával okvetlenül gyertek el. Megjött Szigfrid unokaöccse. Egy nagyon jópofa oroszlán, de azt hiszem, valami nincs vele rendben. Olyan oroszlán, úgy látszik, nincs is, akivel minden rendben van.

Elmegyünk, mondtam, és délután aztán csakugyan becsengettünk a Levendula utcai kapun.

Egy rongyos lobogó sörényű oroszlán ült Szilvia ágyán, a többiek körülülték, és áhítatosan nézték. A lobogó sörényű lelkesen magyarázott valamit, mancsaival nagyokat csapott a levegőbe.

Amikor beléptünk, elhallgatott.

Itt vannak a barátaim, Gabriella és Viktor, mutatott ránk a kisfiú.

Örülök, hogy megismerhettelek benneteket, mosolygott ránk a lobogó sörényű. Láz Jenő vagyok.

Jenőkém, igazán köthettél volna nyakkendőt a barátaim tiszteletére! Mondta a kisfiú.

A nyakkendő fölösleges. Sohasem kötök nyakkendőt. Sőt a cipőmet sem tisztítom, csak hetente egyszer. Ezek felesleges dolgok. Külsőségek. A szív az első. Értitek? A szív!

Mindezt kissé színésziesen mondta. Dr. Kis János elégedetlenül morgott.

Szavak, szavak.

Te csak ne szólj közbe! Torkolta le Jenő, a te segítségedre volna leginkább szükség. A te vagyonoddal nagyon sok mindent meg lehetne oldani. Persze, ilyenkor a szádat húzod. Ismerlek benneteket!

Szép terveid vannak, de ahhoz nem kell okvetlen nyakkendő nélkül járni és mindenkit sértegetni, mondta Arabella.

Jenőben az én vérem folyik. Jó vér, vette védelmébe a lobogó sörényűt Szigfrid.

Holnap hozzákezdek! Kiáltott Jenő. Nem törődöm a kicsinyes akadékoskodókkal. Holnap megfogalmazom a kiáltványt.

Milyen kiáltványt? Kérdezte kíváncsian Gabriella. Ne haragudjatok, mi csak most jöttünk, nem tudunk semmit.

Jenő fölszabadítja az oroszlánokat, lelkesedett Szigfrid.

Hogyan?

Minden oroszlánnak a szavannán a helye. Milyen jogon csukják őket ketrecbe, mutogatják az állatkertben, cirkuszban? Mondd meg nekem, mi jogon! Afrika, az a mi hazánk. Felhők, pálmafák, hatalmas fűtenger. Szabadon kószálni. Igaz, Szigfrid?

Igaz! Kiáltotta Szigfrid.

Újra az ököljogot akarod érvényre juttatni! Csóválta a fejét Kis János.
Ez nem igazság.

Hosszasan vitatkoztak.

Jenő lobogó sörénnyel érvelt, magyarázott, kiabált. Szigfrid helyeselt.

Visszamegyünk Afrikába.

Aztán hirtelen elhallgatott. Zavartan nézett Jenőre.

De tudod, mielőtt Afrikába mennék, még egyszer szeretnék fellépni.

Holnap hozzálátok, mondta Jenő, ügyet sem vetve Szigfridre.

Aznap este elmenőben megint találkoztam a kisfiú édesapjával.

Na, hogy halad a munka? Kérdezte. Mikor kezdhetünk a bontáshoz?

Egyelőre várhatunk még vele, mondtam könnyedén, de a szívem összeszorult. A terveket pedig majd bemutatom.

Persze, még egy vonalat sem rajzoltam.

Mit gondolsz, mi lesz? Kérdezte aggódva Peti.

Ugyan, ne félj! Vigasztaltam. Az ilyen pajtákat nem lehet csak úgy egykettőre lebontani.