Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
XII. fejezet,
amelyben Szigfrid inni kezd

Kíváncsi voltam, Jenő hogyan kezd a szervezéshez. De másnap egész nap aludt. Harmadnap reggeltől estig kártyázott Szigfriddel és dr. Kis Jánossal.

Mi lesz a felszabadítással, Jenő? Kérdezte tőle Arabella.

Á, reménytelen! Válaszolta. De nyakkendőt akkor sem kötök.

Sokáig nem történt semmi, míg aztán egy napon csengett a telefon a hivatalban. A kisfiú telefonált.

Viktor, azonnal gyertek Gabriellával!

De Peti! Még csak egy óra van, a munkaidő fél ötkor ér véget.

Nem számít, azonnal gyertek! Szigfrid a kocsmában van! Iszik.

Rohantunk végig az Orgona utcán. Mi baja lehet Szigfridnek? A pajtában rémületes állapot uralkodott. Mindenki kapkodott, Szilvia sírt, csak Láz Jenő, a lobogó sörényű titán aludt nyugodtan az egyik sarokban.

Már napok óta szomorú. Azt hajtogatja, hogy ő már semmire sem jó, senkinek sem kell. Tegnap még sírt is. Ma délelőtt eltűnt, mindenfelé kerestük, szóltunk az őrmesternek is, ő találta meg az Arany Kerékben.

Rohantunk az Arany Kerék nevezetű kocsmába. Szigfrid ott állt a pult előtt, előtte egy üres pálinkáspohár. Bárgyún bámult maga elé, a bajusza csupa pálinka volt.

Szigfrid, azonnal gyere haza! Mondtam neki.

Ha közel jöttök hozzám, széttéplek benneteket! Sziszegte Szigfrid. Hagyjatok békén.

Nagyokat csuklott.

Azonnal gyere haza! Mondta neki Gabriella is.

Csend! Kiabált Szigfrid. Most én parancsolok. Majd megtudjátok, ki vagyok én!

Sehogy sem boldogultunk vele. Gabriella javasolta, hogy keressük meg az őrmestert, talán ő tud segíteni.

Pár perc múlva megékeztünk az őrmesterrel.

Szigfrid, gyere velünk haza, kérlelte a rendőr.

Sehova! Értitek? Sehova! Kiabált Szigfrid, és hozzánk akarta vágni a poharát.

Na, jó, tudok én másképpen is beszélni! A törvény nevében letartóztatom!

Bilincset vett elő, és Szigfridhez lépett.

Micsoda? Engem még soha nem bilincseltek meg.

Most megbilincselem. Indulás!

Nagyon sajnáltam szegény Szigfridet. Lehajtott fejjel ballagott a rendőr előtt.

Nem lehetne róla levenni a bilincset? Kérdeztem.

Majd otthon.

A pajtában az őrmester leszedte Szigfrid mancsáról a bilincset. Befektettük a vén artistát Szilvia ágyába.

Mit gondolsz, nem kellene orvost hívni? Aggodalmaskodott Peti.

Á, nem kell. Rendbe jön magától is, mondta Szilvia, és szipogott. Sohasem szokott ilyent csinálni. Régebben is ivott, de ilyent még nem csinált.

Szigfrid hamarosan kialudta magát, de nagyon szomorúan ébredt. Egyre csak a mennyezetet bámulta, szavát sem lehetett venni.

Ez nem volt szép tőled, dorgálta Szilvia.

Ugyan, ne veszekedj vele! Suttogta Arabella. Nem látod, hogy bánata van?

Senkinek sem kellek, nyögdécselt néha Szigfrid, és morcosan a fal felé fordult.

Másnap estig meg sem mozdult az ágyban. Csak bámult maga elé, néha, néha sóhajtott.

Beteg vagy, Szigfrid? Kérdezte a kisfiú. Hívjak orvost?

Ugyan! Legyintett Szigfrid. Emlékszel még a cirkuszra? Csodálatos volt, ugye? Az a fény, az a pompa.
Most már csak magának beszélt. Elfeledkezett mindenről, a pajta lakói lassan odagyűltek köréje.

Hopplá! Most! Csodálatos volt! Szigfrid, a szavannák királya. Kedves közönségünk, rendkívüli attrakció következik. Fényt! Több fényt! Miért késik a zenekar? Na, végre! Halljátok a tapsot?

Szigfrid kiugrott az ágyból, és meghajolt a pajta négy fala felé. Mosolygott.

Szigfrid, beteg vagy! Szipogta Szilvia.

Fel akarok lépni, értitek? Azonnal fel akarok lépni! Kiabált Szigfrid.

Van egy cirkusz a városban, mondta Gabriella. Holnap beszélünk az igazgatóval, biztosan megengedi, hogy fellépj.

Komolyan? Igazán mondod? Nem csapsz be?

Persze, holnap Viktor, Peti meg én beszélünk az igazgatóval.