Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
IV. fejezet,
amelyben Baltazár elmosolyodik

Mindennap találkoztunk Szigfriddel a pajtában. Csodálatos dolgokat mesélt a szavannákról és a cirkuszról, de mindig kicsit sietve és felületesen; látszott rajta, hogy egyre csak azt a napot várja, amikor az Altamero megérkezik.

Végre aztán eljött az a nap is. Mindenki az utcán tolongott, mert a cirkusz látványosan vonult be a városba. Elöl egy hatalmas elefánt jött, díszesen felszerszámozva, a hátán egy törpével. A törpe erős, mély hangon kiabált:

Itt az Altamero, a világ nyolcadik csodája! A legpompásabb állatsereglet, amelyet valaha is láttak! Az Altamero a Csodák Csodája! A műsoron csak világattrakciók.

Az elefánt meg a törpe után hatalmas kocsi következett. A kocsin aranyozott ruhás légtornászok és erőművészek nyaktörő mutatványokat végeztek.

Aztán nagy ketrecekben különféle állatokat hoztak. Zsiráfok, fókák, orrszarvúak és tigrisek. A tömeg ujjongva nézte a színes fölvonulást, és időnként hangos éljenzésben tört ki.

A hosszú sor végén, a lakókocsik és a felszereléseket cipelő autók után egy rozzant kis teherautó baktatott. Zöldre festett acélketrec billegett rajta. A rács mögött egy szomorú oroszlán ült piros pulóverben.

A cirkuszt a vásártéren állították fel. Hatalmas sátor, égnek meredő csúccsal, körülötte kocsik sokasága. Az állatokat még külön kerítéssel is körülvették, s ha valaki meg akarta nézni őket, jegyet kellett váltania.

Csak Szilviát lehetett megnézni ingyen, mert Szilvia zöld ketrece ott állt a bejárat előtt, alatta egy felirat:

SZILVIA
CSODÁLATOS ATTRAKCIÓK!
NÉZZE MEG AZ ALTAMERO MŰSORÁT!
ILYENT MÉG NEM LÁTOTT!!!

Szilvia nem törődött a nézelődőkkel, fáradtan legyezte magát a farkával, és valamerre a ketrec belseje felé pislogott. Néha elaludt, ilyenkor a nézelődők benyúltak egy hosszú bottal, és megpiszkálták. Szilvia vicsorogni próbált, de ez egy cseppet sem volt félelmetes, mert hiányoztak a fogai.

Peti, Gabriella és én még az első nap meglátogattuk Szilviát.

Mondjátok neki, hogy Szigfridtől jöttök tanácsolta Szigfrid, és egészen a kapuig kísért bennünket.

Szervusz, Szilvia! Mondta Peti izgatottan. Szigfridtől jövünk.

Szilvia ránk nézett fátyolos, öreg szemével, aztán újra elfordult.

Nem érted? Kiabált a kisfiú. Szigfridtől jövünk!

Ne hazudj, menjetek innen mondta Szilvia.

De értsd meg, Szilvia, ki akarunk szabadítani mondtam.

Igazán Szigfridtől jövünk mondta Gabriella is, nagyon hiányzol neki.

Lehetetlen mondta Szilvia gyanakodva, be akartok csapni. Szigfrid meghalt.

Dehogy! Él, és jól van.

Még a fekete keretes szemüvege is megvan.

A szavannákról szokott mesélni.

Az öt tigrist is elmesélte? Kérdezte Szilvia, és izgatottan felállt.

El. Így csinált a fejével, és az öt tigris hatfelé szaladt.

Drága, hazug Szigfridem! Mondta elérzékenyülve Szilvia. Hol van?

Nálam lakik a pajtában. Gyere el hozzá! Nagyon szeretne már látni, és a pajta elég tágas, elfértek benne ketten is.

De hogyan? Láthatjátok, hogy be vagyok zárva. Soha ki sem nyitják a ketrec ajtaját. Lehet, hogy már a kulcs is elveszett.

Nincs olyan ketrec, amit ne lehetne kinyitni mondta Gabriella.

Ezt nem lehet. Ez nagyon erős ketrec szomorkodott az oroszlán. De beszéljetek az igazgatóval. Talán elenged.

Az igazgató egy nagy, vajszínű kocsiban lakott, az asztalán mindenféle írás hevert.

Légy szíves, add nekünk Szilviát mondta a kisfiú.

Hogyisne! Mondta az igazgató. Ki lesz akkor a reklám?!

Az igazgató magas, barna ember volt, az állán kunkori szakáll ágaskodott.

Gonosz vagy mondta neki Gabriella. Nem tudom, ha megöregszel, és így bánnak veled, mit szólsz majd!

Az igazgató fölényesen nevetett, és a szakállát simogatta.

Ti sem bánnátok jobban vele.

Dehogynem, mi a barátai lennénk!

Valaki kopogtatott az ajtón. Egy csupa izom, atlétatrikós óriás lépett be.

Dirikém, Szilvia nem akar enni. Sétálni akar.

Mi az, hogy sétálni?! Ordított az igazgató. Nincs séta!

De dirikém.

Semmi dirikém! Azonnal eltakarodsz. Ti is takarodjatok! Nem érek rá veletek foglalkozni, fontosabb dolgaim vannak.

Az óriás előreengedett bennünket. Szomorúak voltunk, lógott az orrunk, Gabriella legszívesebben sírt volna.

Rossz kedvében van mondta vigasztalóan az óriás, nem kell azért elkeseredni.

Nagyon kegyetlen a gazdád mondta Peti.

Persze, hiszen ez a foglalkozása. Cirkuszigazgató. Ha szeretné az állatokat, etető lenne, mint én. Mert én etető vagyok. Baltazárnak hívnak.

Sorban kezet fogott velünk, és ránk mosolygott.

Hadd hallom, mit kértetek. Hátha segíthetek. Csak etető vagyok, de azért sok mindenben segíthetek.

Mindent elmeséltünk neki. Figyelmesen és megértően hallgatott.

Én is ismertem Szigfridet mondta végül. Rendes oroszlán volt. De nagyon nagy fába vágtátok a fejszéteket. Gondolkozni kell.

Összeráncolta a homlokát, és gondolkozott, aztán egyszerre csak mosoly terült az ábrázatára.

Megvan! Arabellával kell beszélnünk.