Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
V. fejezet,
amelyben Arabella szövetkezik velünk

Arabellát a porondon találtuk meg, éppen gyakorolt.

Arabella! Légy szíves egy pillanatra! Kiáltott neki Baltazár.

Ne zavarjatok! Nem látjátok, hogy gyakorolok?

Éppen elindult fölfelé egy hosszú kötélen, amely a kupolában levő trapézokhoz vezetett.

Nagyon fontos kérlelte Baltazár.

Arabella lenézett a kötélről, és meglátta Petit.

A kisfiú is hozzám jött? Kérdezte.

Igen feleltük mindannyian.

Jó, akkor lejövök.

Baltazár ránk kacsintott.

Segíteni fog.

Arabella nagyon szép volt. Ez, hogy szép, nem is jó kifejezés. Tündöklő lány volt Arabella.

Te légtornász vagy? Kérdezte tőle ámulva Gabriella.

Igen. Légtornász és táncosnő mondta ő szomorúan.

Csodálatos sóhajtott Gabriella.

Egyáltalán nem csodálatos mondta a másik lány, aztán felénk fordult. Mit akartok?

Baltazár előadta kérésünket. Arabella figyelt, és az arca kipirult örömében.

Rendesek vagytok. Segítek. Az igazgatóval kell beszélnem folytatta, addig gyertek a kocsimba.

Egy tűzpiros, aprócska kocsiban lakott a légtornászlány. Minden kicsi és nagyon kedves volt ebben a kocsiban. A sarokban ágy állt, a kocsi közepén asztal és két szék. Az egyik sarokban még mosdó is volt. Peti megcsavarta a csapot, és felkiáltott:

Nézd, folyik!

Persze mondta mosolyogva Baltazár, itt minden kocsiban van folyóvíz. Ez nagyon előkelő cirkusz.

Bezzeg Szilviát még sétálni sem engedik!

Nem azt mondtam, hogy jószívű, azt mondtam, előkelő emelte fel az ujját Baltazár.

A kis kocsiban sok szekrény volt. Gabriella kinyitotta az ajtókat, és fölkiáltott gyönyörűségében. A szekrényekben szebbnél szebb ruhák lógtak. Aranyozott selymek, bíborok, zöldek, sárgák, tarkák, fehérek, uszályosak, fátylasak.

Csodálatos mondta Gabriella. Mit gondolsz, Baltazár, Arabella haragudna, ha fölpróbálnék egyet?

Csak tessék, Arabella úgysem szereti ezeket a ruhákat.

Arabella ezalatt az igazgatónál ült.

Kérni szeretnék valamit mondta.

Csak tessék, Arabella, tudod, hogy minden kérésed parancs számomra felelte az igazgató.
Félek Ceciltől mondta Arabella. Nem merek vele fellépni.

Ceciltől? Csodálkozott az igazgató. Hiszen Cecil a legszelídebb oroszlánunk. Nem értem.

Az utóbbi időben mogorva lett hozzám. Nem tudom, miért. Mindig félek, amikor ránézek.

Cecil imád téged, Arabella. Ebben a cirkuszban mindenki imád téged. Érted? Mindenki! – mondta különös hangsúllyal az igazgató.

Nem akarok Cecillel fellépni ismételte Arabella, és a szeme sarkából az igazgatóra nézett.

Nem bánom, de a szám nem maradhat el. Válassz magadnak más oroszlánt. Én nem bánom. de a többi mind vadabb.

Ó, nem, nagyon köszönöm mondta boldogan Arabella, majd találok egyet.

Felkelt, és elindult az ajtó felé. Már a kilincset fogta, mikor az igazgató utána szólt:

Mégis melyikkel akarod csinálni?

Hát.

Mert Szilviával nem csinálhatod! Érted? Nem! Mondta gonosz arccal az igazgató. Az előbb láttam, mikor azokkal az idegenekkel tárgyaltál.

Miféle idegenekkel? Kérdezte zavartan Arabella.

Ugyan, mintha nem tudnád gúnyolódott az igazgató. Gondolhattam volna, hogy nem a magad jószántából jössz!

Ez valami félreértés hazudott Arabella. Az idegenek autogramot kértek tőlem. Nem értem, mi köze ennek Szilviához.

Az igazgató mereven nézte a lányt. Látszott rajta, tétovázik, vajon higgyen vagy sem. Aztán bal kezével az asztalra csapott.

Nem bánom mondta, a számnak menni kell! Csinálhatod Szilviával is.

Köszönöm mondta örömmel Arabella.

Még ne köszönj semmit, még nem fejeztem be folytatta az igazgató. Van egy feltételem is.

Feltételed? Miféle feltétel? Kérdezte Arabella elszorult hangon.

A régi feltétel. Ha hozzám jössz feleségül, felléphetsz Szilviával. Ha nem, Cecillel lépsz fel. Megértetted?

Arabella lehajtotta a fejét. Még mindig fogta a kilincset, a cipője orrával a szőnyeg sarkát piszkálta.

Nos? Sürgette a férfi.

Tudod, hogy Robertót szeretem mondta a lány, az ő felesége akarok lenni.

Roberto, Roberto! Dühösködött az igazgató. Mit akarsz azzal a csavargóval? Talán már nem is él. Soha többet feléd sem néz!

Roberto szeret engem mondta nyugodtan a lány, és az igazgató szemébe nézett.

Jó, akkor készítsétek elő Cecilt a fellépésre.

De érzem, hogy megöl!

Nem érdekel! Szilviáról szó sem lehet. Befejeztem.

Arabella széles, dühös mozdulattal kitárta az ajtót, és kilépett. A lépcsőn mégis megállt. Visszafordult. Bedugta fejét az ajtón.

Tudod mit? Meggondoltam! Neked van igazad. Hozzád megyek.

Az igazgató felugrott az asztal mellől, még kunkori szakálla is mosolygott az álla hegyén, és a lány felé szaladt, de Arabella becsapta az ajtót az orra előtt.