Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
VII. fejezet,
amelyben Szilvia megszökik

Induljunk sürgetett bennünket Szigfrid, elkésünk.

Már ötvenszer elmondtuk neki, hogy pontosan hét órakor kell elindulnunk, amikor az előadás elkezdődik.

De én látni akarom az előadás elejét is méltatlankodott Szigfrid.

Ördögöt! Hát azt hiszed, szórakozni megyünk? Egyáltalán be sem megyünk a cirkuszba.

Hogyhogy be sem megyünk?! És az előadásból nem látunk semmit?

Pontosan azt tesszük, amit Arabella mondott, és Arabella azt mondta, hogy a cirkusz kerítésénél álljunk meg.

Ki az az Arabella? Széttépem! Vicsorgott Szigfrid.

Nem értem, hogy egy okos, tapasztalt oroszlán hogy lehet ilyen gyerekes! szomorodott el a kisfiú.

Á, te még sok mindent nem értesz legyintett Szigfrid, de aztán csendben maradt.

Hét órakor végre elindultunk. Elöl loholt Szigfrid, utána a kisfiú, majd Gabriella, végül én.

Szigfrid főkönyvelőnek álcázta magát. Csokornyakkendőt kötött, egy aktatáska volt a hóna alatt, és a farkát a kabátja alatt spárgával a nyakába kötötte.

Szigfrid, a főkönyvelők nem szoktak így rohanni. Rögtön ujjal mutogatnak rád, hogy itt megy egy oroszlán, és akkor mi lesz?

Igaz, megfontoltan kell viselkedni mondta Szigfrid, és könnyedén átugrott négy egymás mellé rakott szemetesládát.

Szigfrid! Mondtuk valamennyien szemrehányóan.

Milyen voltam? Kérdezte Szigfrid, ügyet sem vetve ránk. Pompás ugrás volt, mi?!

Legszívesebben visszaküldenélek mondta haragosan Peti.

Á, ez volt az utolsó magyarázkodott Szigfrid, aztán hirtelen megállt, előrefigyelt. Széttépem! Mordult fel.

Szigfrid, mi az? Kit tépsz szét megint?

Egy tigris sziszegte átszellemült arccal.

Hol?

Ott mutatott Szigfrid a szemben levő kerítésre.

Mindannyian arra fordultunk. A kerítésen egy macska ült, és süttette magát az esti nappal.

De hiszen az egy macska!

Nem számít. A tigrisek családjába tartozik. Széttépem!

Fogjuk meg javasolta Gabriella.

Majd én! Kiáltott Szigfrid. Megmutatom nektek hogy kell elfogni az ellenséget.

Félreértettél, Szigfrid, téged kell megfogni!

Kétoldalt belekaroltunk. Le nem vette a szemét a macskáról, a végén már majdnem kicsavarodott a nyaka, s mikor pontosan a macska alá értünk, dühösen morgott egyet. A macska megijedt és eliramodott.

Haha, láttátok? A szavannák ura egyet mordul, s a tigrisek menekülnek.

Macska volt.

Nem számít, de menekült. Ez a lényeg mondta elégedetten Szigfrid.

Mikor a cirkuszhoz értünk, éppen tapsorkán zúgott odabent. Szigfrid a fülét hegyezte, és mi jó erősen megmarkoltuk a karját, nehogy elszaladjon.

Nézni akarom az előadást morogta Szigfrid. Nem volt időnk válaszolni, mert valaki föltűnt a bódék között. Lelapultunk a földre.

Széttépjem? Kérdezte Szigfrid, aztán fölállt, és harsányan nevetni kezdett. Dehogy tépem, hiszen ez Baltazár. Szervusz, Baltazár!

Baltazár és Szigfrid megölelték egymást.

Örültem, mikor meghallottam, hogy élsz. Jó színben vagy, Szigfrid.

Természetesen mondta Szigfrid.

Megváltozott a terv fordult hozzánk Baltazár. Arabella száma eggyel eltolódott. Addig várni kell. Elbújtatlak benneteket valahová.

Az előadást, nem lehetne nézni az előadást? Kérdezte reménykedve Szigfrid.

Baltazár gondolkozott.

De azt hiszem, igen. Gyertek!

A lakókocsik és az állatketrecek között osontunk. Baltazár kézen fogva vezette Szigfridet. Szigfrid mindent alaposan megnézett, és nagyokat sóhajtott. A tigrisek mellett is elmentünk, Szigfrid bevicsorgott a rácson, de a tigrisek ügyet sem vetettek rá. A művészbejáróhoz mentünk, a zenekari pódium állványzata alá.

Innen mindent jól láthattok, titeket pedig nem láthat senki. Arabellának megmondom, hogy itt vagytok.

Baltazár elment.

A porondon éppen a lovak dolgoztak.

Á, szolgalelkű népség legyintett Szigfrid. Még rácsot sem kell használni. Akkor inkább már a tigriseket nézem és elfordult.

Egész idő alatt az előadást akartad nézni. Most itt vagy, és elfordulsz.

Ugyan, ez nem előadás morogta. Csak lovak.

A produkció szép volt. Nem törődtünk Szigfriddel. Mondjon, amit akar. A lovak mutatványa a közönségnek is tetszett, mert a szám végén óriási taps zúgott fel.

Légtornászok következtek. Libegtek, röppentek fent a szédítő magasban, a közönség lélegzetvisszafojtva figyelt, s egy, egy sikeres szaltó után megkönnyebbülten felsóhajtott. Gabriella rajongva nézte őket, lélekben ő is ott volt velük, és feszülő trikóban szállt a levegőben.

Ez igen! Mondta Szigfrid. Ezt nevezem. Nézzétek, háló nélkül csinálják. Ezt hajlandó vagyok nézni.

Olyan büszkén beszélt, mintha ő maga csinálta volna a dupla szaltókat.

Ezt a számot is nagy ünneplésben részesítette a közönség. Háromszor is kitapsolták az artistákat. A kikiáltó most igen ünnepélyes ábrázattal állt a közönség elé, és beszéde előtt sokat sejtető szünetet tartott.

Igen tisztelt, nagyérdemű közönség! Most következő számunk egyedülálló a világon. Kérjük, tartózkodjanak a tetszésnyilvánítástól és egyáltalán minden hangoskodástól, mert a legkisebb pisszenés is a művésznő életébe kerülhet. Következik Arabella, a repülő tündér és Cecil, az oroszlán.

A személyzet rácsokkal vette körül a porondot, a közönség izgatottan morajlott.

Aztán felharsogott a zenekar, és csillogó ruhában belibegett Arabella. Öt labdát dobtak be neki gyors egymásutánban különböző helyekről. Valamennyit elkapta, de mert csak kettő fért a kezébe, labdázott velük, három mindig a levegőben repült.

Ez semmi mondta Szigfrid, a Jefferson-féle cirkuszban, ahol fiatalkoromban dolgoztam, volt egy nő, aki ugyanezt tizenhárom labdával csinálta.

Csönd! Sziszegte valaki a zenekari pódiumról.

De elhallgatott volna különben is, mert Arabella az öt repülő labdával megindult a kupola felé egy kötélen. Csodálatosan ügyesen csinálta. Mindig feljebb kapaszkodott, s közben a labdák egyre szálltak. Aztán ráült a trapézra, és hintázni kezdett a repülő labdákkal. Izgatottan figyeltük.

Jaj, ha leesne suttogta Gabriella.

Csönd! Sziszegte Szigfrid.

Ebben a pillanatban egy oroszlán jelent meg a bejáratnál, idegesen körülnézett, és mély torokhangon morgott.

Szilvia suttogta meghatottan Szigfrid. Szilvia besompolygott a porondra, szemmel láthatóan zavarban volt, nem értette, miért kell neki fellépnie. Arabella csettintett, és lehajított Szilvia felé egy labdát. Ez volt az első számuk; Szilviának az lett volna a feladata, hogy míg az ötödik labdát is le nem dobja a lány, addig egyetlenegyet sem enged a földre esni. Cecil ezt nagyszerűen és imponáló könnyedséggel csinálta, de Cecilnek könnyű volt, hiszen nem lehetett több négyévesnél. De Szilvia már elszokott a mozgástól, bár valamikor ő is tudta ezt a számot, most csak bambán bámult maga elé, hagyta, hogy az első labda a földre essék. Szigfrid felszisszent, és beleüvöltött a síri csendbe.

Szilvia, ne hagyd magad!

Arabella egy pillanatra megingott a kiáltástól, a nézőtéren valaki felsikoltott.

Őrült! Morogtam Szigfrid fülébe.

De ő nem törődött velem. Szilviát nézte. Mikor Szilvia meghallotta Szigfrid hangját, mintha megtáltosodott volna, ugrálni kezdett a labdákért, és az öt labda mint egy színes tűzijáték keringett a levegőben, anélkül, hogy egy is a földre esett volna.

A feleségem mondta büszkén Szigfrid.

Ebben a pillanatban nagy reccsenés hallatszott, és elaludt a villany. A koromsötétben a nézők vadul kiabáltak. Baltazár hangját hallottam:

Erre!

Valaki megfogta a kezemet.

Hol vagy, Szigfrid? Kérdezte Peti.

Futás! Vezényelt Baltazár.

A kocsik és ketrecek között is sötétség terpeszkedett, időnként meg-megbotlottunk.

Néptelen utcákon szaladtunk. Elöl Peti és Gabriella, utánuk Szigfrid és Szilvia Arabellával, végül én.

Pár perc múlva valamennyien a pajtában voltunk.