Egy este Mazsola már az ágyban feküdt, tisztára mosdatva, fényesre kefélt körmökkel, Manócska pedig zsákot foltozott a tűzhely mellett. Csend volt, csak a víz zümmögött a fazékban.
Úgy látszik, elaludt gondolta Manócska, és ettől a gondolattól kellemes, nyugodt érzése támadt. Most hát háborítatlanul varrogathat, nem kell minduntalan abbahagynia a munkát, hogy Mazsolának vizet vigyen, zsebkendőt adjon, odategye mellé a csutkababát, azután két perc múlva elvigye a csutkababát, mert belezizeg Mazsola fülébe.
Egyszer csak Mazsola megszólalt, és sárgarépát kért.
Manócska emlékezett rá, hogy Mazsola nyolc káposztás lángost kebelezett be vacsorára, úgy vélte hát, hogy nem lehet éhes, és a sárgarépa biztosan csak unalmában jutott eszébe. Éppen ezért azt mondta?
Mára eleget ettél, Mazsola, aludj csak el szépen!
De igazán, Manócska! Ült fel Mazsola az ágyban. Hát nem te mondod mindig, hogy télen sok sárgarépát kell enni, mert a vitaminok megvédenek bennünket a fertőző betegségektől? És nem te mondogattad azt is, hogy a nyers répa rágcsálása jót tesz a fogaknak?
Ez való igaz! Ismerte el Manócska. Úgy emlékszem azonban, hogy ma már elrágcsáltál annyi sárgarépát, amennyire egy növésben levő kismalacnak szüksége van.
Minél többet rágcsálok, annál egészségesebb leszek! Jelentette ki Mazsola.
Manócska elismeréssel nézett rá. Ez valóban megingathatatlan érv. Éppen ezért nem bánom, ha fölkelsz és keresel magadnak a ládában egy jó dundi sárgarépát. Csak tisztítsd meg, mielőtt hozzálátnál! Mazsola tágra nyitotta a szemét. Még hogy ő kiszálljon a jó meleg ágyból? És saját kezűleg tisztítsa meg a répát? Azt már nem! Akkor inkább elalszik. El is aludt. Álmában turkált, és talált egy nagy cukorrépát. A kellemes álom hatására másnap elkéredzkedett egy kicsit turkálni. Édes répát találni a földben ez igazi malacboldogság! Akkortájt már fagyott, és a föld kemény volt, akár a kő. Nem ment a turkálás, sehogyan sem ment. Mazsola elkedvetlenedett, és haza akart menni. Ám akkor, mintha csak a földből nőtt volna ki, ott termett Egérke, Mezeiék legkisebb lánya.
Mit csinálsz, Mazsola? Kérdezte cérnavékony hangon.
Turkálok! Válaszolt Mazsola, és orrával odébb lökött egy fagyos göröngyöt.
Ó, bizony, tud is egy ilyen kismalac a fagyos földben turkálni! Cincogott Egérke. A nagy disznók, azok igen! Egyszer láttam egy vén vaddisznót, akkora gödröket túrt, hogy belefért volna a házatok.
Az is valami? Röffent rá Mazsola fitymálóan. Én még nagyobb gödröket túrok, tudd meg! És akkora cukorrépákat túrok ki a földből, hogy tavaszig sem bírnád megenni! Egérke roppant izgatott lett.
Túrjál ki egy olyan nagy cukorrépát! Most, itt, rögtön! Kell nekem egy olyan nagy cukorrépa! Mazsola zavarban volt. Röstellte megvallani, hogy a fagyos földdel nem bír; nekiállt hát turkálni, de bizony a kemény rögök nem engedtek. Turkált, turkált, egyszer csak Egérke azt mondta.
Nini, vérzik az orrod! Mazsola ijedtében tüstént abbahagyta a turkálást. Egérke gúnyosan cincogta.
Látod, nem is tudsz fagyos földben turkálni, hihi!
Azzal elszaladt, de még messziről is lehetett a nevetését hallani. Mazsola sírva ment haza.
Vérzik az orrom, Manócska, ui, ui! Visította torkaszakadtából. Kötözd be Mazsola orrát, kötözd be hamar, ui, ui!
Manócska lemosta Mazsola orráról a földet, és megállapította, hogy már nem is vérzik. Igen ám, de Mazsola ragaszkodott hozzá, hogy kössék be az orrát. A békesség kedvéért Manócska be is kötötte. Akkor meg kiderült Mazsola így nem tud vacsorázni. Levették hát a kötést, Mazsola azonban annyira sajnálta az orrát, hogy mindenáron ápolni akarta.
Fektess le, Manócska! Nyöszörögte elhaló hangon.
De hiszen még nem is vacsoráztál!
Hadd vacsorázzam ma az ágyban!
Még mit nem, ekkora felfordulást egy malacorr miatt! Zsémbelt Manócska.
Ülj csak az asztalhoz, és egyél!
Az asztalon hagymás zsírral leöntött köleskása gőzölgött. Mazsola máskor meg akarta volna az egész tálat enni. Most azonban szótlanul ült a helyén, és türelmesen várt, míg Manócska tálalt neki.
Csak nem beteg ez a Mazsola? Nézett rá Manócska fürkészően. Semmi sérülés nem látszik az orrocskáján. De hát akkor mi érhette?
Vacsora után Mazsola azonnal ágyba kívánkozott. Manócska ettől már komolyan megijedt.
Talán lázas? Tapogatta Mazsola homlokát. Mazsola azonban nem volt lázas, csak szomorú.
Bántott valaki? - kérdezte Manócska.
Nem, senki - válaszolt Mazsola, de úgy szeretném, ha mesélnél!
Miről?
A zöld disznóról! Csillant fel Mazsola szeme. Nagyon szerette, ha a zöld disznóról mesélnek neki. Így hát Manócska letelepedett a szalmaágy szélére, és mesélni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg, öreg anyóka, aki már nem bírta a kapát, s ezért a kertjében mindent fölvert a gaz. Ha a töpörödött kis anyóka a kertbe ment, ki sem látszott a magasra nőtt paréj, madársóska, bürök, csalán, vadrepce meg ökörfarkkóró közül.
Ó, bárcsak volna egy kismalacom! Sóhajtozott szegény anyóka. Az, tudom, kitúrná a kertből a gazt, és még ásnom sem kellene, mindjárt elvethetném a babot, a sóskát meg... meg...
Meg? Kérdezte Mazsola hirtelen támadt érdeklődéssel. Még mit vethetne el?
Manócska eredetileg sárgarépát akart mondani, eszébe jutott azonban, hogy akkor Mazsola rögtön sárgarépát fog kérni. Ezért inkább azt mondta.
Meg cseresznyepaprikát.
Mazsola ugyanis nem szerette a csípős cseresznyepaprikát. Manócska zavartalanul mesélhetett tovább. Egyszer a sok gyom között, hogyan, hogyan nem, tök is termett a kertben. Mikor anyóka meglátta, összecsapta örömében a kezét.
Micsoda szép, dundi tök! Akár egy kis zöld malac! Lám, még kunkori farkincája is van. Hogy miért nincs nekem egy kismalacom, azt sem bánnám, ha ilyen zöld volna, mint ez a tök! Hát uramfia, másnap reggel, ahogy kinéz az ablakon, mit lát valóságos zöld malac turkál a kertben, kunkori farkú kis zöld disznó. Ez volt ám aztán a nagy öröm! A zöld disznócska mind kitúrta a kertből a haszontalan gyomokat, és a jó, porhanyós földbe az anyóka ültethetett babot, sóskát... ejnye, meg még mit is?
Cseresznyepaprikát! Motyogta Mazsola, aki máskor mindig el szokott aludni a mese végére. Manócska meg is kérdezte tőle.
Mi az, Mazsola? Nem vagy még álmos?
Álmos vagyok, csak gondolkozom, válaszolt Mazsola.
A meglepő válasz hallatára Manócska nagyot nézett.
Gondolkozol?
Igen. Azon gondolkozom, hogy Egérke kiállhatatlan, szemtelen, nagyszájú, és soha többé nem fogok játszani vele.
Ejha! Aztán miért?
Mert azt kiabálta, hogy nem tudok fagyos földben turkálni.
Hát tudsz?
Hát nem. De azt mondtam, hogy tudok.
Ahá! Szóval hencegtél!
Mazsola erre nem szólt semmit. Rövid gondolkozás után eltűnt a takaró alatt. Manócska eligazgatta a takarót, és már tudta, hogy nem az orra miatt volt Mazsola egész teste olyan kifordított, hanem azért, mert szégyenében maradt a hencegésével.