A Futrinka utca végén, szinte már a mezőn, ócska, molyette kalap hevert. Ez alatt a kalap alatt tanyázott Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja.
Régebben a kalap is egy madárijesztő fején díszelgett, de amióta Manófalvi Manó megörökölte, és házszámtáblát szerelt rá, ház lett belőle.
Sajnos, október végén, egy este a szél elfújta a kalapot házszámtáblástól, és Manófalvi Manó födél nélkül maradt. Más lakás után kellett néznie.
Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét.
Ez megteszi! Vélekedett a manó. Korántsem lesz olyan meleg, mint a kalap, de legalább nem fújhatja el egykönnyen a szél.
Fakéregből ajtót, ablakot mesterkedett a tökre, ablaküveg is került egy törött palack cserepeiből. Tűzhelyet agyagból tapasztott, s egy rozsdás cső lett a kémény. Az agyagból tapasztott tűzhely ha jól megtömték kukoricacsutkával csak úgy ontotta a meleget.
Már nem is bánom, hogy a kalap elröpült a fejem fölül gondolta Manófalvi Manó a tűz mellett üldögélve. Ez a tökház jóval melegebb lakásnak ígérkezik.
Egy baj volt csupán, a tökházat mindenki meg akarta enni, aki csak arra járt vagy repült. Manófalvi Manónak unos, untalan fel kellett tápászkodnia a jó meleg kuckóból, hogy a varjakat, pockokat, nyulakat elriogassa.
Nem látjátok, hogy ebben a tökben laknak? Kiabálta mérgesen, lúdtollseprűjével hadonászva. Ez nem megenni való!
Lámpagyújtás után nemigen háborgatták, mert a tökházikó ablaka messzire világított, s még a legvaksibb vén varjúnak is feltűnt, hogy amiben lámpa ég, az nem ehető. Manófalvi Manó ilyenkor nyugodtan nekiülhetett újságot olvasni.
Egy este épp a híreknél tartott ("...leugrott a mozgó kerékpárosról, és megütötte magát Bolha Barnabás szalmafalvi lakos..."), amikor kintről csámcsogást hallott.
Ugyan ki csámcsoghat odakint? Manófalvi Manó el sem tudta képzelni. Mikor azonban a tökházikó falán lyuk keletkezett, s a csámcsogást már úgyszólván a szobában lehetett hallani, Manófalvi Manó rádöbbent, hogy valaki lámpavilág ide, lámpavilág oda megint belerágott a tökbe. Felkapta a seprűt, és kirohant.
Egy induri, pinduri malac rágta a házat. Manófalvi Manó még soha életében nem látott ilyen hitvány kis malacot. Nem is teketóriázott vele sokat: egyszerűen odébb söpörte.
A kismalac gurult, és torkaszakadtából visított.
Ui, ui, ui!
Majd adok én neked másnak a házát bekebelezni! Fenyegette Manófalvi Manó a seprűjével. A malacka bánatosan nyöszörgött:
Éhes vagyok! Már órák óta nem ettem!
Akkor sem kell fölfalni a házamat! Különben is adhatok neked kukoricalepényt. Tessék, kerülj beljebb!
Kukoricalapény! Édes, drága kukoricalepény.
Fél perc múlva csámcsogástól visszhangzott az egész tökház.
Ez aztán ízlik nekem! Mondta a kismalac két harapás között.
Ne beszélj teli szájjal! Figyelmeztette a manó. És főleg ne csámcsogj!
Evés közben szíveskedjél csukva tartani a szádat!
A kismalac szelíd mosollyal nézett rá.
Hiszen úgy nem lehet enni!
Dehogynem! Biztatta a manó. Próbáld csak meg!
Rövid kísérletezés után a kismalac megállapította, hogy csakugyan lehet csukott szájjal enni. Mire ezt jól begyakorolta, elfogyott az egész tál délről maradt kukoricalepény.
Úgy jóllaktam, mint a duda! Dőlt hátra a kismalac szuszogva.
Még el is álmosodtam.
Manófalvi Manó megsimogatta a feje búbját.
Aztán ha hazamégy, otthon is jusson eszedbe, hogy szépen kell enni!
Erre a kismalac váratlanul sírva fakadt.
Ui, ui, ui!
Szent Szilvamag! Kiáltott Manófalvi Manó. Most meg ki bántott?
Senki! Szipákolt a kismalac. Csak eszembe jutott, hogy nekem nincs is hova hazamennem.
Ejha! Hát nincs otthonod?
Ni... nincs. Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!
A derék manó szíve megesett a kismalacon. Azt mondta hát neki.
Tudod mit, te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgyis mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy, egy újságlapot, bizony sokat unatkozom magamban.
A kismalac hirtelen szólni sem tudott örömében. Orrocskáját beletörölte Manófalvi Manó nadrágszárába, és összevissza röfögött.
Manócska, kedves Manócska, de jó, hogy itt maradhatok! Hova is mentem volna, mivé is lettem volna?
A nagy örvendezés után közös erővel betapasztották a lyukat, amit Mazsola rágott a tökhéjon. Igaz, Mazsola inkább csak nézte, hogyan dolgozik Manócska. Nagyon álmos volt már.
El is aludt a kályhalyukban.