Már recesszióval számol a kormány 2009-re. A világgazdasági válság hatásainak enyhítésére nagy összegű hitelkeret lehívására kap lehetőséget az IMF-től Magyarország, ennek azonban ára van: a még kisebb hiány. A kormány - a szociális kiadásokat sokalló és az állam működését drágálló kritikáknak megfelelően - a közszférában dolgozók bérének befagyasztásában, 13. havi fizetésük elvonásában, valamint a 13. havi nyugdíj értéklimithez és korhatárhoz kötésében látja a megoldást.
A nyugdíjasok és a közszférában dolgozók lesznek a nagy vesztesei a világgazdasági válságnak. Gyurcsány Ferenc hétfőn este két nagy alapjavaslatot mutatott be az MSZP-frakciónak mint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás feltételét. Az IMF által nyújtandó, lapértesülések szerint 10-12 milliárd eurós hitelnek ugyanis ára van.
A közszférában jövőre ténylegesen befagyasztanák a béreket, vagyis az infláció mértékével sem növelnék a kereseteket. Emellett nem adnának 13. havi fizetést és nem osztanának jutalmakat sem. A 13. havi nyugdíjak esetében értéklimit és korhatár is lenne. Csak azok kapnának jövőre 13. havi nyugdíjat, akik az öregségi korhatár betöltésével vonultak vissza, vagyis a korkedvezményes és az özvegyi nyugdíjban részesülők nem.
A 13. havi nyugdíj maximumát az átlagnyugdíj értéke körül, 80 ezer forintban szabnák meg. Aki ennél kevesebbet kap, annál marad a megszokott összeg, aki viszont többet, az is be kell hogy érje 80 ezer forinttal.
Nem vették félvállról
A képviselőcsoportot lényegében sokkolta a két javaslat, és igen hosszú - a késő éjszakába nyúló -, igen szerteágazó, de korrekt hangvételű vitát folytatott le a témában. Végül a kormány megkapta a kért felhatalmazást a szocialista képviselők többségétől. A miniszterelnök az egyeztetett álláspontot képviseli majd a keddi ötpárti tárgyaláson.
Információink szerint a frakcióülésen nem volt vádaskodás, de többen is megjegyezték: amellett, hogy mindkét intézkedés emberi drámákkal jár, az MSZP szavazóbázisát csapja agyon. A szocialisták ugyanis hagyományosan az egyébként fegyelmezetten is szavazó nyugdíjasok körében erősek, de például a pedagógusok közül is sokan balra húznak. Ezzel összefüggésben csapongó vita alakult ki arról, honnan lehetne még elvenni. Egyesek szerint azért, mert igazából a gazdasági minisztériumok és a kormányfő záróbeszédéből derült csak ki, valójában mekkora a baj.
A képviselők 17 javaslatot fogalmaztak meg annak reményében, hogy a két alapjavaslaton így majd lehet valamennyit enyhíteni. A kormány ígéretet tett arra, hogy minden indítványt megvizsgálnak, érintse bár az egyház-finanszírozást, vagy a honvédelmi beruházásokat.
Megvan a többség?
Kormányközeli forrásunk szerint viszont lehet egyszeri megtakarításokban gondolkodni, de a válság elhúzódása és kiszámíthatatlansága miatt célszerűbb a tartós kiadáscsökkentést preferálni, mert ha nem javul a helyzet, ennek a megszorításnak maradnia kell 2010-ben is. Ráadásul Magyarország fiskális kritikusai mindig arra hivatkoznak, hogy hazánk erőn felül vállal szociális kiadásokat (a nyugdíj is ide tartozik), valamint túl drága az állam működése. Ez a két javaslat mindkét kritikára reagál, és mintegy 430 milliárd forintos megtakarítást hoz - magyarázta informátorunk.
Továbbá az sem mellékes szempont, hogy ezekre az indítványokra sem az MDF, sem az SZDSZ nem tud nemet mondani. A Magyar Demokrata Fórum a fentiekre nagyon is hasonlító kezdeményezésekkel állt elő a Nemzeti Csúcson, a szabad demokraták pedig mindig is az olcsóbb állam, illetve a költségvetési takarékosság fontosságát hangsúlyozták. A költségvetésnek tehát elvileg megvan a többsége a parlamentben.
Gyurcsány Ferenc a keddi ötpárti egyeztetésen ismerteti majd részletesen az elképzeléseket, de kiszivárgott hírek szerint a Fidesz opponálni fogja a javaslatokat. Lendvai Ildikó frakcióvezető tájékoztatása szerint a képviselőcsoport állást foglalt abban is, hogy olyan költségvetést fogadjon el a parlament, ami a legrosszabb lehetőségre is felkészülve, a mostaninál alacsonyabb gazdasági növekedéshez szabja meg a bevételeket és kiadásokat. Úgy tudjuk, a kormány már egy százalékos GDP-csökkenéssel számol 2009-re. Az IMF-fel szerdán délután írjuk alá a szerződést.