Nem túlélni, hanem élni kell megtanulni, s kincset keresni mindenben – mondogatja Lóri atya, aki már nyolc esztendeje szervez szokványosnak nem mondható nyári táborokat a Borzont-közeli Baric-kanyarban. A gyergyói születésű katolikus lelkipásztor Tűrben teljesít szolgálatot, hétvégenként odautazik, hét közben pedig a kis táborlakókat tanítja – s tanul tőlük.

Kéri a tűrieket, ne haljanak meg, visszautazni a temetésre pluszutat jelent... Másvalaki különben sem tudná olyan szépen elbúcsúztatni őket.

Lóri atya, aki viccet farag a legnagyobb nehézségekből is, híveiről azt mondja: összesen 300–350-en vannak, Balázsfalván vagy kétszázan, Karácsonyfalván négyen, de ketten abból is Spanyolországban. A többi hozzá tartozó településen a hívek száma változó: vannak, akik épp hazatérnek a külföldi munkáról, vannak, akik most indulnak. Az otthonmaradottaknak viszont sokat jelent a magyar mise, mert bizony a hétköznapi beszédükbe jócskán keverednek román kifejezések; előfordul, hogy a megértés érdekében a gondolatot románra kell fordítani, s abból vissza magyarra: adunk utat a tévének, csinálunk barátokat, vasárnap van, s még állunk az ágyban... Nem kevés tehát Lóri atya tennivalója, de azért ki nem hagyná a nyári táborokat. Hogy hozzá anyagi alap legyen, nyárelőn kemény fizikai munkát vállal külföldön. Amit nem tud ő előteremteni, azt a jólelkű adományozókra hagyja, na meg a tűri kert is segít az étkeztetésben, onnan hozza a zöldségek egy részét – a tűriek is jól tűrik a kunyerálást.

Idén június 15-től volt már árva gyerekek tábora, búvártábor, hétvégén nagy bemutatóval ért véget a tánctábor, s ki se hűltek a gyerekágyak, máris közel ötven, 8–12 éves csemete fészkelte be magát a vackokba. Ők a Millenniumi kincskereső tábor résztvevői.

– Főegyházmegyénk fennállásának 1000. évét ünnepli. Itt, nekünk ez a központ, ez a föld ezer éve katolikus és magyar, hát gyökeret kutatunk székely táncokkal, kincset keresünk mindenütt. A gyerekek még kimondják azt, amit gondolnak, éreznek. És ha én is kimondhatom… akkor itt lenni kincs – mondja Lóri atya, majd áttér a tábori szabályok sorolására.

– Bankunk is van, gyufásdobozokból. Mindenki beteheti bankszámlájára a jó pontokat, s aztán, mikor a bolt kinyílik, levásárolhatja. De nem magának! Amit vesz, azt meg kell ossza egy társával. A káromkodás pontot visz el, a jótett vagyont gyarapít. De vigyázat! Nem arról van szó, hogy itt buzgómócsingokat nevelünk, csak a normális életvitelre akarjuk felhívni a figyelmet.

Árva gyerekek váltják fel hamarosan a most táborozó ötven prücsköt, majd nagyobb diákoknak lesz kőkemény túlélőtábor, ahol „megtanulják a morzsát is megbecsülni". Két napra mennek ki az erdőbe, minimális élelemmel, arra hagyatkozva, amit a természetben sikerül még hozzá gyűjteni. – A nagy dolgok megtapasztalásáért ki kell menni az erdőbe, a pusztára. Ahol semmi sincs, ott tudod megtapasztalni, hogy a legnagyobb érték te vagy, s az, aki melletted van – vallja az atya.

Íjazni, ostorral csattintani is tanulnak ezekben a táborokban a résztvevők; a nagyobbak pedig kérik, igénylik, hogy tartsanak „szexórákat".

– Nem egyéb ez, mint nagy-nagy beszélgetések sora, ahol alapvető különbséget teszünk a férfi és a kan, a nő és a szuka között. Muszáj, mert a fogalmak alatt ma már mást értünk, mint egykor. Ha például férfiasságról beszélünk, a köldök és combközép között gondolkodunk… pedig ugye, nem ez a férfiasság. A gyerekek kérdeznek, s válaszolni kell, mindig nyíltan. Arra biztatom őket, bármit tesznek, előtte gondolkodjanak. Bevallom, lelkileg nekem is fel kell készülnöm minden csapatra, ez nekem is túlélőtábor, nemcsak a gyerekeknek.

Lóri atya felnőtteket is táboroztat, a kincskeresést ők is igénylik. A legtitokzatosabb talán az elváltak tábora – erről nem beszél, csak annyit mond: annyira mély és annyira bizalmas, hogy az nem piacra való; kemény program, hisz ők a kincs létében már alig hisznek. Lóri atyának arra is van ötlete, milyen programmal kellene felnőtteknek túlélőtábort szervezni.

– Az első két nap biztosan önismereti nap lenne. Mert addig hülyeség túlélésre beállni, amíg élni sem tudunk. Ma minden arra buzdít, hogy túlélésre rendezkedjünk be, hogy át kell vészelni ezt az időszakot… de én egyebet se hallok ama bizonyos fordulat óta. Senkit nem buzdítok arra, hogy egyvégbe túléljen, arra szeretném meghívni, hogy éljen, a nehézségeken hamar lépjen túl. Válság? Nincs válság! Ha a kicsi pityókát a naggyal – s örömmel! – meg tudod enni, képes vagy mindig kis kincseket keresni, akkor válság nincs.