A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, a Magyarországi Református Egyház püspökei és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei megbeszélést tartottak Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, református zsinati elnök és Ittzés János evangélikus elnök-püspök vezetésével november 4-én Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház Kerületi Székházában.
A találkozón az egyházak közoktatásban betöltött szerepéről, közoktatási intézményeik helyzetéről és egyházfinanszírozási kérdésekről egyeztettek.
A megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy együttesen lépnek fel a Polgári Törvénykönyv azon módosítási javaslata ellen, amely sérti a család és a házasság intézményét. A javaslatban foglaltak számos pontja roncsolja a társadalom szövetét, ellentétben áll a társadalom értékhordozó erkölcsi normáival, a család és házasság tiszteletével. A három keresztény egyház képviselői ismételten hangsúlyozták: a társadalom egészének érdeke azt kívánja, hogy a családok jogi és gazdasági biztonságának erősítését szolgáló intézkedések történjenek.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a teremtett világért érzett felelősség alapján a jövőben az egyházi élet megannyi területén kiemelt figyelmet kell szentelni a környezet megóvásának. Ennek érdekében a jövőben is keresik a közös fellépés lehetőségeit, megosztva egymással oktatási és tudományos tapasztalataikat.
Ehhez kapcsolódóan az egyházi vezetők egyhangúan elítélték az ivóvízkészleteket veszélyeztető privatizációs terveket, és aggódva figyelik Magyarország vízműveinek esetleges magánosításával kapcsolatos folyamatokat. A felek megállapodtak abban, hogy szükség esetén közösen lépnek fel a döntésben illetékes önkormányzati és állami szerveknél.
A találkozó végén az egyházi vezetők megemlékeztek 1956 áldozatairól, könyörögtek a világ békéjéért, a rászorulókért és mindazokért a felelős pozíciókban lévőkért - országon belül és kívül -, akik hatással lehetnek a gazdasági és társadalmi folyamatokra.