A XX. század egyik legnagyobb misztikusának tartott spanyol trappista szerzetes tehetős, mélyen hívő keresztény családba született.

Édesapja egy súlyos gyermekkori betegsége után felajánlotta Rafaelt a Pilari Szűzanyának, ami egész életét meghatározta. A jezsuitáknál tanult, majd a madridi építészeti főiskolán tűnt ki tehetségével. A vidám, barátságos, sportos és zenekedvelő fiatalember egyre növekedett a keresztény hitéletben is. Rendszeresen járt éjszakai szentségimádásra, majd meghallva az Úr hívását a szemlélődő életet választotta: 1934-ben belépett a Szent Izidor trappista kolostorba.

Nagy lelkesedéssel vállalta a szerzetesi élet szigorú szabályait, mígnem alig néhány hónap múlva Isten újabb próbatétel elé állította, a cukorbetegség egy igen erős formája lett úrrá rajta. A többször kiújuló kórt nem sikerült leküzdenie, bár családja mindent megtett gyógyításáért. Több ízben el kellett hagynia a kolostort emiatt, de mindannyiszor visszatért oda, örömmel és hősiesen hű maradt hivatásához. Szenvedélyesen kereste Isten Arcát, lenyűgözte az Abszolút szemlélése. Gyengéd szeretettel tisztelte Szűz Máriát. Alig 27 évesen érte a halál. Életszentségének híre hamar átlépte a kolostor falait. Spirituális írásai elterjedtek, olyannyira, hogy a XX. század egyik legnagyobb misztikusnak nevezték.

II. János Pál pápa 1989-ben a Santiago de Compostelában tartott Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával Rafaelt állította a fiatalok elé követendő példának, majd három évvel később boldoggá avatta. XVI. Benedek pápa a szentté avatással mint barátot és közbenjárót mutatja fel a hívek és főként az ifjúság számára.