Azt, hogy kevesebb pénz jut a jövő évi költségvetésből az egészségügyre, már számos szakértő és elemző is kifejtette. Székely Tamás egészségügyi miniszter ennek ellenére szombaton azt mondta: a gyógyító-megelőző kasszában 10-15 milliárd forinttal több lesz az ideinél. Az orvosok nem hisznek neki, és bérharcot hirdetnek.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) a hétvégén tartott nagygyűlést, ahol bérharcra hívták a doktorokat. Egész pontosan: a kamara azt szeretné megtudni, hogy az orvosok támogatnák-e azt, hogy a kötelező heti 40 munkaórán és az e fölött szintén kötelezően elrendelhető 8 pluszórán kívül ne vállaljanak többet.
Az "önként vállalt túlmunka" nem ismeretlen fogalom a hazai intézményekben, de azt a legtöbb helyen nem fizetik ki. Éger István lapunknak azt mondta, ezt elvileg nem szabadna kikényszeríteniük a munkáltatóknak, de az intézmények sincsenek olyan helyzetben, hogy erre elkülönített forrásuk lenne.
Ennyi a mozgástér?
Kubányi Jolán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke felszólalásában szintén az alacsony bérezést és a munkaerőhiányt említette. Szerinte a 13. havi bér elmaradása és a bérek befagyasztása csak felerősíti a már így is komoly problémát jelentő orvos-elvándorlást.
"Már most nyolc-kilencezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, a napirenden lévő költségvetési megszorítások további hétszázalékos bércsökkenést fognak eredményezni a szakdolgozóknál, noha tíz-tizenöt százalékos emelés volna reális" - mondta.
"Jövőre az alkalmazott orvosok komoly keresetvesztéssel számolhatnak, ha csak a 13. havi bér kiesését nézzük, az már önmagában nyolcszázalékos jövedelem-kiesést jelent" - állítja az elnök, aki szerint Székely Tamás "jópofa szólamokat fúj", mikor ennek az ellenkezőjeként azt állítja, jövőre több pénz lesz az egészségügyben.
Rabszolgák vs. lázadók
A miniszter is megjelent ugyanis a gyűlésen, ahol azt állította: a gyógyító-megelőző kasszában 10-15 milliárd forinttal, a gyógyszerkasszában húszmilliárddal lesz több jövőre az ideinél. "Ennyi a mozgástér, ezzel lehet valamit kezdeni" - mondta.
A miniszter a múlt héten a Világgazdaság által rendezett konferencián is azt mondta: "úgy tűnik, sikerült az egészségügynek pluszpénzt kialkudni, amely az Egészségbiztosítási Alap kasszáját növeli". A miniszter akkor még nem mondott összeget, de azt állította: a többletpénzt az orvosok és szakdolgozók bérének emelésére fordítanák.
Éger István nem hisz a bejelentésnek, szerinte ennek semmi realitása nincsen. Ezért a MOK és a MOSZ országos akciót szerveznek, hogy megtudják, "tudomásul veszik-e az orvosok, hogy újabb megszorítások lesznek, és az ágazat rabszolgái maradnak, vagy felismerik, hogy ez ellen tenni is lehet". Ez utóbbi alatt az elnök a munkasztrájkot vagy az önként vállalt túlóra megtagadását érti.
A kamara álláspontja szerint előbb végigfuttatják a felmérést az országon, majd az eredményektől teszik függővé, hogy melyik megoldást válasszák. Megkerestük az Egészségügyi Minisztériumot, hogy megtudjuk, ténylegesen mennyi pénzről van szó, és mire költik majd jövőre. A tárcától azonban azt a választ kaptuk: amíg nincs végleges költségvetés, nincs konkrétum sem.