Több mint három órás vita után döntött a közgyűlés a Főgáz-részvények privatizációjáról; az előterjesztést a koalíció mellett az MDF is támogatta. Demszky Gábor szerint semmilyen érv nem szól a részvények megtartása mellett, Tarlós István azonban úgy látja, a padlás lesöprése zajlik. A részvénycsomag értékesítéséből befolyó összeget a főváros uniós projektek önrészére szánja.
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF szavazataival megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a Főgáz még önkormányzati tulajdonban lévő részvényeinek eladását. A döntés értelmében közbeszerzési eljárással kiválasztanak egy privatizációs céget, amely meghatározza a minimálárat, felméri a piacot, és adott esetben javaslatot tesz a városvezetésnek a pakett értékesítésére.
A befolyó összegből a főváros az Európai Unió által támogatott projektek önrészét tervezi biztosítani. A részvények eladására 2009 végén kerülhet sor, a város körülbelül 2010 elején láthat pénzt belőle.
Budapest 1997 óta a Főgáz-részvények 50 százalékával plusz egy szavazattal rendelkezik, a főváros akkor adta el a részvények csaknem felét. A cég kisebbségi tulajdonosa a német RWE, amelynek egyébként elővásárlási joga van a részvénycsomag megvételére. A Főgáz évente körülbelül 3 milliárd forint osztalékot termel a főváros számára.
Nincs alternatívája
A közgyűlés rendkívüli ülésén Demszky Gábor gyakorlatilag szó szerint megismételte az általa két héttel ezelőtt elmondottakat. A főpolgármester szerint a közgyűlés dönthet a részvények eladásáról, dönthet úgy, hogy az uniós pályázatok önrészére hitelt vesz fel, vagy dönthet a beruházások lefújásáról. "Negyedik lehetőség nincs."
Demszky elmondta, semmilyen érv nem szól a Főgáz-részvények megtartása mellett, mert az árképzésbe a fővárosnak nincs beleszólása, ez az utolsó még önkormányzati többségi tulajdonban lévő gázszolgáltató Magyarországon, és 100 év alatt sem tudna annyi osztalékot kitermelni, amennyi az eladásból és az uniós támogatásokból összejön.
A főpolgármester azzal érvelt, hogy a beruházások jelenlegi 70-80 százalékos támogatási intenzitására a következő uniós pénzügyi ciklusban - 2013 és 2020 között - már nem lesz lehetőség, utána a főváros GDP-je eléri azt a szintet, hogy ilyen mértékű támogatásra már nem lesz jogosult.
A beruházások önrészének biztosításához 180 milliárd forintra van szükség, csak a 2009-es és 2010-es fejlesztési tervekből 57 milliárd forint hiányzik. A projektek közt említette többek közt a főpolgármester az 1-es és a 3-as villamosok meghosszabbítását, a Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját, valamint a budai fonódó villamoshálózat létrehozását.
A padlás lesöprése
Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: a befolyó pénzből egy tartalékkeretet is létre kell hozni, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben számítani kell a projektek drágulására. Ikvai-Szabó szerint nincs alternatívája a Főgáz-részvények értékesítésének.
Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes olyan európai nagyvárosokat említett, ahol a gázszolgáltatóban sem önkormányzati, sem állami tulajdon nincs; ilyen városok például Berlin, Stuttgart, Róma vagy Madrid.
Tarlós István azt kifogásolta, hogy a főváros vezetése nem egyeztetett az ellenzékkel, az előterjesztésben nem szerepelnek számok, adatok. A Fidesz frakcióvezetője szerint nem világos az sem, hogy a városvezetés mire akarja költeni a pénzt, költenek-e belőle például a 4-es metróra. Tarlós szerint a padlás lesöpréséről van szó, minek következtében 2013-ra tönkremehet a város.
A Fidesz frakcióvezetője elismerte, hogy a fogyasztói ár képzésébe a tulajdonosnak nincs beleszólása, a szabályozás azonban változhat, s ha Budapest most megválik a Főgáz-részvényeitől, akkor a főváros kiszolgáltatottá válhat.
Megvalósíthatatlan víziók
Az MDF bort ivott és vizet prédikált: Hock Zoltán frakcióvezető hosszan ecsetelte, hogy az eladást indokoló pénzügyi kényszerrel a főpolgármester beismerte, hogy hibázott ("nem kicsit, nagyon"), és az előterjesztéssel együtt akár a lemondását is benyújthatta volna. Hozzátette: a privatizáció ugyan nem istentől elrugaszkodott dolog, de a városvezetés "megvalósíthatatlan víziói miatt" a főváros finanszírozhatatlanná válhat.
Ezt követően az MDF mindhárom képviselője igent mondott a részvénypakett eladására.
Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője hosszan beszélt, irodalmi idézetekkel operált, mondandója lényege annyi volt, hogy a részvények eladása a városlakók érdekeit szolgálja. Szocialista oldalról érdemlegesen Tüttő Kata, a pénzügyi bizottság elnöke szólt hozzá a vitához, tételesen cáfolva az ellenzék érveit.
Több mint három órás vita után a közgyűlés 37 igen, 27 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül szavazta meg a Főgáz-részvények eladását. Demszky Gábor - egyedül - megtapsolta a döntést.