A zsidóság körében bizonyos számú reakciót váltott ki az a tény, hogy a pápa aláírta a XII. Piusz „hősies erényeit” elismerő dekrétumot. Olyan aláírásról van szó, amelynek jelentősége valószínűleg világos a katolikus egyházban, valamint a szakértők számára, és magyarázatot érdemel egy szélesebb közönség számára, különös tekintettel a zsidóságra, akik érthetően nagyon érzékenyek mindarra, ami a II. világháború és a Holokauszt történelmi időszakát illeti – olvassuk P. Federico Lombardi SJ szentszéki szóvivő december 23-án délelőtt közzétett jegyzékében.

Amikor a pápa aláír egy dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgájának, vagyis egy olyan személynek a „hősies erényeit”, akinek megkezdődött boldoggá avatási eljárása, akkor megerősíti azt a pozitív ítéletet, amelyet a Szentté avatási Kongregáció már megszavazott. A szavazásra azután kerül sor, hogy alaposan áttanulmányozták a kérdéses személy írásait és a róla szóló tanúságtételeket. A kongregáció tagjai arról szavaznak, hogy a jelölt kiváló módon megélte a keresztény erényeket. Hitét, reményét és szeretetét magasabb fokon kinyilvánította, mint amit általában elvárnak a hívektől.

Ezért lehet a keresztény élet példájaként javasolnia Isten népe számára. Természetesen ebben az értékelésben figyelembe veszik azokat a körülményeket, amelyek között a személy élt. Szükség van tehát történelmi szempontok szerinti vizsgálatra is. Az értékelés azonban alapvetően a kérdéses személy által tett keresztény tanúságra vonatkozik. (Ahogyan a pápa szombaton mondta a Szentté avatási Kongregáció tagjaihoz intézett beszédében a személy Istennel való buzgó kapcsolatát, az evangéliumi tökéletességre való szüntelen törekvését érinti.) Nem jelenti tehát minden választása történelmi vonatkozású értékelését.

Egy esetleges később bekövetkező boldoggá avatás szintén ebbe a vonalba illeszkedik be – folytatja jegyzékében Lombardi atya. Azt jelenti, hogy Isten népének egy kiváló keresztény életpéldát mutatnak fel, amelyet alátámaszt Isten rendkívüli kegyelmének jele, amely Isten szolgája közbenjárására nyilvánult meg. 2000. szeptember 3-án, XXIII. János és IX. Pius pápák boldoggá avatásakor II. János Pál megállapította: „Az életszentség a történelemben él. Egyetlen szent sem mentesül emberi mivoltunk korlátaitól és feltételeitől. Az egyház, amikor egy gyermekét a boldogok sorába iktatja, nem az illető egyes történelmi választásait ünnepli, hanem felmutat rá, mint követendő példára erényeiért, dicsőítve az isteni kegyelmet, amely azokban felragyog”.

Mindez tehát a legkisebb mértékben sem kívánja korlátozni azt a vitát, amely XII. Piusz konkrét választásai körül alakult ki. Az egyház azt állítja, hogy abban a helyzetben döntéseit pusztán az a szándék irányította, hogy mint pápa a legjobban eleget tegyen magasrendű és drámai felelősségének. Mindazonáltal XII. Piusz figyelemmel és aggodalommal kísérte a zsidóság sorsát és ez minden bizonnyal jelentős volt erényei megítélésénél. Ezt számos tanúságtétel bizonyítja és sok zsidó is elismeri.

Nyitva marad tehát a jövőben is a történészek kutatása és értékítélete saját szakterületükön. Ebben a konkrét esetben érthető a kérés, hogy minden lehetőség nyitva álljon a dokumentumok kutatását illetően. Már VI. Pál kedvezni kívánt az erre vonatkozó mielőbbi kutatásoknak azáltal, hogy közzé tette az „Actes et Documents” köteteit. A vatikáni levéltár teljes megnyitásához – mint ahogy ez már többször elhangzott – szükség van a hatalmas mennyiségű dokumentumhalmaz rendezésére és katalogizálására, amely a gyakorlatban néhány évet igényel még.

Az a tény, hogy a II. János Pál és XII. Piusz pápák „hősies erényeit” elismerő dekrétumokat ugyanazon a napon hirdették ki, nem jelenti a két eljárás összekapcsolását. A két boldoggá avatási ügy egymástól teljesen független és mindkettő saját útját követi. Nincs tehát semmiféle ok arra, hogy feltételezzük a két boldoggá avatás egyidejűségét.

XVI. Benedek pápa számos alkalommal már tanúságot tett nagy baráti és tiszteletteljes készségéről a zsidó nép iránt. Ezt teológiai munkája is vitathatatlanul tanúsítja. Világos, hogy a dekrétum aláírását egyáltalán nem lehet úgy értelmezni, mint egy ellenséges tettet a zsidó nép ellen. Reméljük, hogy nem tekintik továbbá akadálynak a zsidóság és a katolikus egyház közötti párbeszéd számára. Azt kívánjuk, hogy a pápa közelgő, a római zsinagógának szóló látogatása legyen alkalom arra, hogy nagy szívélyességgel ismételten megerősítsék és megszilárdítsák a barátság és a nagyrabecsülés kötelékeit – írja P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerdán közzétett jegyzékében.