A nagyböjti szent idő, - a húsvétra való készülődés mellett, készület a saját, boldog feltámadásunkra. A több ima, az önmegtagadások és engesztelések sorozata révén lényünk bizonyos értelemben „megérik” a testi-lelki megdicsőülésre.

„Urunk, Jézus Krisztus átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi saját, megdicsőült testéhez” (Fil 3.21) Ezt teszi velünk majd, - feltámadásunk során is. Az önmagát kereszténynek valló ember hite azon áll, vagy bukik, -
hogy elfogadja - e, értelmével, szívével, egész lényével, - ezt az örömhírt.

Lelkünk van, - s az nem pusztul el, mint az anyagi valónk. Az is nyilvánvaló, hogy e földi létben test nélkül még öntudatra sem képes az ember. S ha ennyire testhez rendelt a lélek, - akkor logikus, hogy az Alkotó, - testtel való örök élettel ajándékoz meg bennünket.

Az „én” Jézusom, - aki a Krisztus, - ezt ígérte!
Ez Evangéliumának egyik leglényegesebb örömhíre!
Ő, aki értünk szenvedett és meghalt, - jövőnkről szólt. Ő képes beváltani ígéretét.
Talán attól félünk, - mennyire nem illünk Hozzá, - mi gyarló, sőt bűnös emberek?
Ettől valóban félhetünk! Mert aki nem odavaló, az a feltámadásban nem ragyogni fog, - hanem véget nem érő sötétség vár rá.

A nagyböjt célja éppen az, hogy e szent időben istengyermekségünk ragyogjon fel bennünk.
Oszlasson el lényünkben minden sötétséget. Az eszközök is adva vannak:
az ima és az önmegtagadás. Más, - igazabb lesz az, aki szeret együtt lenni Istennel.
Ez az ima lényege. Nem akaratunkat, kéréseinket ráerőszakolni az Úrra, hanem magunkat alakítani Őhozzá. Az ádámi ember, a mulandó dolgokban látja életének célját. Azzal dicsekszik, amit szégyellnie kellene. (v.ö. Fil 3, 19)
Ez a gondolkodás, csak vezekléssel és áldozatos önfegyelmezéssel távozik el belőlünk.
Akiben ég ez a láng, az képes átélni az Atya szeretetét, - aki Fiával együtt minket is feltámaszt, - nem hagy örökre elpusztulni.

Mindennek örömhíre, - tegye széppé vasárnapunkat!