Sólyom László csütörtökön délelőtt bemutatta a parlamenti frakciók képviselőinek Havasiné Orbán Máriát, akit jelöl a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Amennyiben jelöltjét megszavazza a parlament, úgy Havasiné lehet az első női elnök a testületnél.
Mint azt már korábban kiszivárgott információk alapján tudni lehetett: az államfő Havasiné Orbán Máriát javasolja a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
Ezt csütörtökön hivatalosan is bejelentette Sólyom László.
Havasiné Orbán Mária 1992-től 2002-ig a Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság elnöke volt, 2004-től a Győri Ítélőtábla elnöki posztját töltötte be.
Tavasszal Baka András nem kapta meg az Országgyűlés támogatását, így hiába jelölte őt a köztársasági elnök, nem tölthette be a posztot. Akkor olyan hangok is nyilvánosságot kaptak, hogy többen azért nem támogatták a jelöltet, mert Sólyom nem egyeztetett a parlamenti pártokkal. Megválasztását egyedül a Fidesz és a KDNP támogatta, az MSZP, az SZDSZ és az MDF is előre jelezte, hogy más, nagyobb hazai gyakorlattal és tapasztalattal bíró jelöltet látna szívesen a júniusban távozó Lomnici Zoltán székében.