Végig, - egy esztendő során, s életünkben újból és újból, (kinek mennyi adatik,) - megünnepeljük a Szentháromság egy Isten nagy-nagy tetteit. Mindazt, amit értünk végbevitt. A megtestesülést, a megváltást, a Lélek kiáradását.

Illő és üdvös, hogy ráfigyeljünk Arra,
aki mindezen műveinél többet is akar adni nekünk: Önmagát.
Ez a Titok, - a Szentháromság titka, - értelmünkkel soha fel nem fogható.
Elfogadni azonban mégis oly könnyű. Hiszen képét magunkban hordozzuk.
Bennünk is, - szívünk-lelkünk mélyén, - ugyanaz a vágy húzódik meg.
Szeretni akarunk és szeretve lenni.

Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából tudjuk,
hogy Isten benső élete, - a Szentháromság személyei közötti szeretet.
Ez a kinyilatkoztatás teljessége.
Isten belső életének feltárulkozása. Miért volt erre szükség?
Hogy mi is részesüljünk belőle. Ez a szeretet teljessége.
A mi szeretetünk lehet jót cselekvő, jót akaró, - akár a hősies fokot is elérő.
Ki terjedhet még az ellenségre is.
De az ilyen szeretet legfeljebb csak tökéletes, de nem teljes.

Teljes, - a Szentháromság személyei közötti szeretet.
Az Atya és a Fiú kapcsolata, - a Lélekben, -
aki az Atya és a Fiú lehelete, közös élete, szeretete.
Ő járja át legbensőbben egész világunkat, -
és Ő kapcsol bele bennünket az Atya és Fiú életébe, szeretetébe.
S nem csak ebbe a legbensőbb közösségbe von bele minket,
hanem egymás között is ezt a bensőséges,
mélységes szeretet kapcsolatunkat építi.
A szőlőtő ebben Krisztus, melynek gyökerei az Atyába kapcsolódnak.
Mi a szőlővesszők vagyunk, akikben ugyanaz az éltető nedv kering,
- ugyanaz a Lélek. Ez az Egyház!
A Krisztusban élők szeretet közössége. Isten barátságának legmélye.

Hatalmas, már-már vakmerőségig menő kaland ebbe belemerülni.
A hívő embernek ugyanakkor kötelessége is leszállni,
a Kapcsolatnak ebbe az isteni mélységébe.

Kívánom, hogy minél többünknek legyen része ebben,
ezen a szép vasárnapon!