A zselízi egyházközség Galgóczi Rudolf helybéli esperes-plébános vezetésével szervezi meg minden évben a felvidéki magyar katolikusokért végzett engesztelő imavirrasztást. Idén július 23-án, pénteken estétől július 24-éig, szombat hajnalig tart majd az engesztelés. Július 23-án 17 órától kerül sor a betegek és idősek gyóntatására a szentkenet felvétele előtt. Az ünnepi szentmisére 18:30-kor kerül sor, amelyet Ft. Dobai Sándor beneluxi magyar főlelkész mutat be oltártestvéreivel együtt.
A szentmisét a határon túlra szakadt magyar lelkipásztor tanúságtétele követi majd. 20:30-tól Szentségkitétel következik, majd Szentségimádást tartanak a felvidéki magyar egyházközségekért.
23 órától a családokért és a házastársakért folyik majd a Szentségimádás.
Éjfélkor Ft. Dobrovodsky Péter mutat be szentmisét a családokért, amelynek keretén belül megújítják majd a házassági fogadalmat a jelenlevők.
Éjfél után 1:30-tól a Mária Légió tagjai imádkoznak majd.
Három órától pedig Jézus Szíve családja imáit mondják el a jelenlevők.
Hajnali négy óra után következik az Olvasmányos imaóra és a reggeli dicséret a zsolozsmából, Árpád-házi Szent Kingáról.
Végül 5 órakor a virrasztást szentmise zárja, Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére bemutatva. A szentmisén megújítják a jelenlevők keresztségi fogadalmukat is.