Az „én” Jézusom a Krisztus, - aki fölment a hegyre, és így tanította tanítványait: „Boldogok a békességben élők, mert ők Isten fiainak hívatnak.” (Mt 5,9) Boldogok, akik a békét terjesztik, Isten, mint saját fiaira tekint majd rájuk. Maga az Úr a békesség. Akik békében akarnak élni, - azoknak Jézus békéjében kell élniük.

Abban a békében, - melyben Jézus önmagát kínálja fel nékünk.
Akik képesek rá, hogy segítségével ezt a benső békét hordozzák szívükben,
- s ezt sugározzák környezetükre, - azok bátran vallhatják magukról, hogy Isten békéjében élnek.

Hatalmas önfegyelmező munka eredménye ez.
A jézusi béke, - nem e világi béke.
Ez elsősorban a szerető szív békéje.
Az a béke, melyre csak belső harc árán lehet szert tenni.
A belső látás csodálatos eredménye az igazi lelki béke.
A lelki bátorságnak olyan szintű megnyilvánulása, mely a körülöttünk élő békétlenségre törekvőkben is, elismerést kelt.

Aki befogadja szívébe ezt a békességet, az bizonyosan békeszerző ember lesz.

Az nem hagy másokat békén, - kinek nincs lelki békéje.
Ám aki tudja, hogy hozzá milyen jó az Úr, - abból békesség árad.
Az képes embertársában is, - csak a jót látni.
Képes a másik álláspontjára helyezkedni, - engedni, bocsánatot kérni, megbocsátani.

A békétlenkedőnek ideje sincs a másokra való gondoláshoz.
A békeszerző viszont megérti a másikat, gyarlóságaikkal együtt elfogadja őket, mert tudja,- saját maga is gyarló ember.
A társadalomban, a világban is, - csak akkor lesz béke, ha az államférfiak, a világ vezetői is ilyenek lesznek.
Különben békétlenségükből csak háborúk és nyomorúságok születnek.

„Isteni béke, boldog öröm, szállj le szívembe isteni csönd.”
Jézus ígérete, hogy a békeszerzőket Isten, - saját fiainak fogja tekinteni.
Ha azok vagyunk, - nekünk is fogja mondani:
„Te vagy az én édes fiam.” (Mk 1.11)
Akkor mi is szólíthatjuk Őt: „Abba, - édesatyánk!” (Róm 8,15.)

Adja, hogy erre ráérezzünk, - ezen a vasárnapon!