Augusztus 26-tól 29-ig tartott Budapesten az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a Teológiai Kutatásban Résztvevő Nők Európai Egyesületének regionális konferenciája. A magyar tagozat által szervezett összejövetel témája a következő volt: „Női méltóság – emberi méltóság. A teológia és az antropológia összefüggései sajátos kelet-közép-európai nézőpontból”.
A találkozó nemzetközi és ökumenikus jellegű volt. A kelet-közép-európai térség országaiból katolikus, evangélikus, református, ókatolikus, unitárius és ortodox teológusnők, szakértők vettek részt, valamint képviseltette magát a zsidó hittudomány is.
Az előadások új szemszögből kerestek választ korunk problémáira, mint például: ökofeminista megközelítés a Föld gyógyítására, vagy mikor torkollik az egyetemesség követelése gőgbe?
A teológusnők regionális konferenciáján két férfi előadó is felszólalt: Patsch Ferenc jezsuita atya, valamint Csepregi András evangélikus teológus, lelkész.
Megkértük P. Patsch Ferenc SJ jezsuita szerzetest, a budapesti Sapientia Hittudományi Főiskola filozófiatörténeti és hermeneutikai tanárát, rádiónk magyar műsorának volt felelős szerkesztőjét, hogy mondja el állásfoglalását a női teológiáról.