Szeptember 9-11. között papi öltözetek, ikonok, szobrok, liturgikus könyvek és tárgyak nemzetközi vásárát szervezik meg Nagyváradon, az Állami Egyetem új sportcsarnokában (Făgăraşului utca).
A katolikus nemzetközi vásár nem csupán a Partiumban vagy országos szinten számít premiernek, hanem az öreg kontinensen is első alkalommal szerveznek ehhez hasonló rendezvényt. A liturgikus tárgyak gyártói és importőrei hat országból jelezték részvételi szándékukat (Románia, Ausztria, Olaszország, Magyarország, Görögország és Ukrajna), a kiállítók közt pedig megtalálhatóak harang- és csillárgyártók, egyházi bútorokat, színes üvegablakokat és mozaikokat, papi viseleteket és az öltözethez szükséges anyagokat előállító műhelyek, római és görög katolikus könyvek és lapok kiadói, valamint vallási jellegű szobrok forgalmazói is. A hírek szerint jelen lesznek Európa legrégebbi harangöntödéjének, az 1599-ben alapított osztrák Grassmayr-nek a képviselői is, akik egy különleges eszközt, az általuk zongorának nevezett hangszert hozzák majd magukkal. A több mint 1 tonnás, tizenkét harangból álló zenei szerkezet orgonával vagy hegedűvel kísérhető, s két szólamú koncertet lehet adni a segítségével, például megszólaltatható a Für Elise és az Ave Maria is.
Misebor-kostoló
Az ingyenesen látogatható expón ugyanakkor lehetőség nyílik a híres Santorini misebor megkóstolására is, a nagybányai Bing Beng harangöntő cég pedig a világon egyedülálló találmányát, egy elektronikus fahangot (tokát) fogja bemutatni. A hivatalos megnyitóra szeptember 9-én délelőtt 11 órakor kerül sor, az ünnepélyes eseményre meghívták Exc. Böcskei László római katolikus, Exc. Virgil Bercea görög katolikus és Sofronie Drincec ortodox püspököket is. A vásár csütörtökön, pénteken és szombaton 10-18 óra között lesz látogatható.