Lóversenypálya helyett Aréna pláza. Állítólag ez kell a magyarnak. Legalábbis egyes döntéshozók szerint. Ernst József hiánypótló kötete azonban egészen más dimenzióból közelíti meg a kérdést. A magyar lovassport 1872 és 1914 közötti történetét felölő munka egy kivételes világba vezeti az olvasót.
Az ember már a Kr. e. 3-4 ezer évvel megszelídítette a lovat, mégpedig Ázsia két, egymástól meglehetősen távoli pontján: Kínában és Mezopotámiában. Európában a magyarok bejövetele előtt az ókori görögök álltak legközelebb a modern értelemben vett lovasművészethez. Nekik köszönhető az első lovaskézikönyv, melynek szerzője Szókratész tanítványa, Xenophón görög történetíró és a hadsereg ezredese, aki kedvenc Omegájának hátán 5000 kilométert vágtázott a perzsa háború során. Kötetében a lovaglás művészetének ma is érvényben lévő alaptételeit fektette le: nemcsak azt, hogyan kell lovagolni, hanem azt is, hogyan kell lovas és ló között bajtársi viszonyt kialakítani.
Ernst József könyvében a lovassport történetére, ezen belül a magyar eseményekre helyezte a hangsúlyt. Első verseny a modern lovassport történetében 1864. április 15-én került sor, a programban díjlovaglás és terepverseny szerepelt. Magyarország hamar csatlakozott az úri mulatságnak tűnő kezdeményezéshez, és 1873-ban Pozsonyban már a lovaknak és lovasaiknak tapsolhatott a publikum. Ezt követően pedig évi rendszerességgel rendeztek versenyeket a Monarchiában.
A könyv 1872-es pozsonyi megalakulástól az 1972-es müncheni olimpiáig kutatja a témát, három kötetben taglalva a sportág történetét. A most megjelent kiadás az úgynevezett campange lovaglás-, illetve a lovaskiképzés és versenyzés intézményeinek kialakulását öleli fel. Ernst József az olvasmányos szövegek mellett komoly kutatói munkát végezve a korszak lovas szaklapjainak adattárát is feldolgozta. Külön említést érdekel a könyv illusztrációs része is.
Budapesten az utóbbi időben is hatalmas lobbi folyt a Kincsem Park "hasznosításáért". Akik időt szánnak a könyv olvasására, talán másképp gondolkoznak e nemes hagyomány jelenéről.