A Justitia et Pax Bizottságok Európai Konferenciája 2007 tavaszán eldöntötte, hogy közös akciót indít avégből, hogy felhívja a figyelmet a világméretű szegénység növekedésére. A programhoz 26 ország csatlakozott, köztük Magyarország és a Vatikán.

A helyi programok mellett, közös összefogás eredményeként született meg egy közös képzőművészeti album, melynek címe: „Nyissátok meg nekem az igazság kapuit”, valamint egy nyolcoldalas közös nyilatkozat, még a pénzügyi válság kirobbanása előtt, melyet a művészeti album is tartalmaz.

Az alábbiakban ennek rövid ismertetését olvashatják. A nyilatkozat címe: „Alamizsna helyett igazságosságot – avagy hogyan kell megváltoztatnunk a világkereskedelmet.

Az ENSZ közgyűlése az ezredfordulón nagyszabású célokat hirdetett meg a szegénység visszaszorítására és a harmadik világ fejlődésének elősegítésére. A 2001 őszi ENSZ közgyűlésen a tagállamok elhatározták, hogy a szegények és éhezők arányszámát, kiindulva az 1990-es adatokból, 2015-ig felére csökkentik. A Millenniumi Fejlesztési Célok dokumentuma ezenkívül előirányozza az oktatás, és az egészségügyi ellátás elérhetőségének javítását, és a fejlődést elősegítő globális partnerség kialakítását is. Az eredmények sajnos nagyon kiábrándítóak. Ma is több mint egymilliárd ember él kevesebb mint napi 1 dollárból, a társadalmi kirekesztettség állapotában. Mára már világos, hogy nem várható a kitűzött célok teljesülése.

Az ENSZ programja összecseng az Egyház társadalmi tanításainak törekvéseivel, különösen az 1967-es Populorum Progressio (Népek fejlődése) pápai enciklika üzenetével. Az Egyház szerint a fejlődés kiindulópontja, hordozója és célja az ember, azaz az egész ember, testi, szellemi, lelki mivoltát is beleértve, kivétel nélkül. A fejlődés tehát az Egyház szemében nemcsak gazdasági, hanem kulturális, erkölcsi és spirituális felemelkedés is. A szegénység visszaszorításának alapja az ország belső fejlődése. Ezt kell elősegítenie a nemzetközi közösségnek. A Nyilatkozat szerint a nemzetközi fejlesztési stratégiáknak az ember valóságos szükségleteiből kellene kiindulnia, és a szegények önsegítő képességének kibontakoztatását mozgósítania. A szegény országokat támogató programok fejlődésbarát szerkezeti reformok nélkül csak alamizsnának tekinthetők.

A világkereskedelem jelenlegi struktúrája nem felel meg az igazságosság követelményének. A csereigazságosság elvének érvényesülését gátolja a szubvenciós verseny, valamint a szegény országokra gyakorolt nyomás, hogy nyissák meg piacaikat. Az eljárási igazságosság elve sérül a gyenge alkuerejű szegény országok és a döntésalakító nagyhatalmak közötti nemzetközi tárgyalásokban, szabályozási folyamatokban. Különösen az adhat okot aggodalomra, hogy a korábban főként állami kézben lévő közszolgáltatások, pl. a víz, az energia, az oktatási, és az egészségügyi ágazatok piacának megnyitása és magánosítása a szegénység miatti kedvezőtlen nyereségkilátások nyomán növelheti az ellátási nehézségeket.

Nyilvánvaló, hogy a szegényebb országok rászorulnak egy sokoldalú nemzetközi szabályozási rendszerre, amely az igazságosság elvének megfelelően lehetővé teszi a kivételes bánásmód alkalmazását a szegényebb országokkal szemben, s azok bevonását a világkereskedelmi szervezet döntéshozatali folyamataiba, továbbá elősegíti a fejlődő országok adósságproblémájának rendezését.