A KSH adatai szerint június-augusztusban 7,5 százalékos volt a munkanélküliség aránya, a foglalkoztatottak száma 3,914 millió volt, míg az állást keresőké 317 ezer. Továbbra is az egyik legalacsonyabb foglalkozási rátával rendelkezünk az Európai Unióban, különösen a fiatalok körében magas az elhelyezkedni nem tudók aránya.
Tavaly június-augusztusban a foglalkoztatottak száma 3 millió 945 ezer, a munkanélkülieké 305 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt.
A munkanélküliségi ráta az idén május-júliusban 7,5 százalék, a foglalkoztatottak száma 3 millió 894 ezer, a munkanélkülieké pedig 316 ezer fő volt.
Az idén június-augusztusban a 15-74 éves népesség 54,9 százaléka, a 15-64 éveseknek 61,8 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,4 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A KSH kimutatása szerint 2008 június-augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 914 ezer volt, 31 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
Nagyon kevesen dolgoznak nálunk
A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 57,1 százaléknak felelt meg, ami fél százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. (A legtöbb uniós tagállamban ez hetven százalék körül, vagy afölött van, Nagy-Britannia most célozta meg a 80 százalék fölötti arányt - a szerk.)
A 15-74 éves korcsoportban a munkanélküliek száma a megfigyelt időszakban 317 ezer volt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett, 0,3 százalékponttal meghaladva az egy évvel korábbi szintet. A munkanélküliek 19,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez 0,6 százalékponttal magasabb érték, mint a megelőző évi.
Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,8 százaléknak felelt meg. A munkanélküliek 50,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap.
Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett, harmonizált munkanélküliségi ráta a vizsgált időszak középső hónapját jelentő júliusban az EU-15 tagországaiban 6,7 százalék, az EU-27 tagállamaiban 6,6 százalék, Magyarországon 7,5 százalék volt.
(Forrás: MTI)