Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Auguszta napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

Erdélyi feszület
100 pengő 1938
„Kő kövön” – a történeti Jézust igazoló archeológiai leletek üzenete
2012-08-25 Forrás: Vatikáni Rádió
Kránitz Mihály atya, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Alapvető Hittan Tanszékének tanszékvezető professzora ezzel a címmel tartott előadást a szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián, amely augusztus 21-től 23-ig zajlott számos neves magyarországi és külföldi előadó részvételével „Jézustól Krisztusig” címmel.
Műsorunknak adott interjújában Kránitz Mihály atya elmondja: „A történeti Jézust szerettem volna igazolni az archeológia friss, legutóbbi leleteinek bemutatásával. Jézus maga mondta, hogy ha tanítványai elhallgatnak, „a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40)".

Kránitz professzor utal Vörös Győző egyiptológus 2009-ben a jordániai Machaerus-ban megkezdődött régészeti missziójára. A magyar archeológus a Holt-tenger keleti partjánál végzi kutatásait azon a helyen, ahol Keresztelő Szent János vértanúhalált halt. Ennek 2000. évfordulójára emlékezünk majd 2029-ben, ahogyan erre már XVI. Benedek pápa is utalt 2009-ben Jordániában tett apostoli látogatása alkalmával.

Talán éppen a XXI. század feladata, hogy a modern technika eszközeivel közelebb vigyen bennünket a Szentírás megértéséhez – állapítja meg Kránitz Mihály atya, a budapesti PPKE Alapvető Hittan Tanszékének tanszékvezető professzora.

Itt jegyezzük meg, hogy az amerikai bibliai régészeti folyóirat – (Biblical Archaeology Review) idei szeptember/októberi száma közli Vörös Győző lenyűgöző fényképekkel illusztrált cikkét, amelynek címe: Machaerus, ahol Salomé táncolt és ahol Keresztelő Szent Jánost lefejezték.

(vm)

Kránitz atya szíves engedélyével, az alábbiakban közzétesszük szegedi előadásának teljes szövegét:

Előszó

A régészektől gyakran azt kívánjuk, hogy igazolják a történelmet, viszont az is előfordul, hogy többet akarunk hallani a kövekből, mint amennyire azok képesek. A pozitivizmusnak ez régi módszere, mégpedig ott, ahol a tudomány meghátrálásra vagy paradigmaváltásra kényszerül. A tudomány a legtöbbször hipotéziseket állít fel, melyeket aztán tudósok ellenőriznek, javítanak, vagy végül elvetnek.
XVI. Benedek pápa ebben a légkörben jelentette meg 2007-ben A Názáreti Jézus című könyvének első kötetét, majd 2010-ben a másodikat, melyet már pápasága előtt, 2003-ban elkezdett írni. Többen felelősségre vonták a szerzőt, hogy miért nem számol a legutóbbi régészeti felfedezésekkel. Az archeológiai kutatások fontosságát azonban jól megvilágítják XVI. Benedek pápa meglátásai, aki a hit és a történelem hermeneutikáinak harmóniáját ajánlja célravezető útnak. A leletek önmagukban lehetnek tárgyi bizonyítékok, de csak az anyag világához tartoznak. Az üdvtörténelemben viszont a történeti szempontok is beszédes, megkerülhetetlen útjelzők egy nagyobb megértés, s ha lehet mondani a megtérés felé és egy találkozás irányában, azzal, akiről a feltárt emlékek szólnak. A mi esetünkben pedig ez a Názáreti Jézus, az Isten Fia, aki a történelemben megtestesült, s itt hagyta köztünk szavát, tanítását, de mindazokat a tárgyi vonatkozásokat (helyiségek, épületek, terültek, s a mindennapi élet nélkülözhetetlen eszközei stb.), amelyekkel kapcsolatba került. Számunkra nem annyira a régisége, vagy különlegessége számít egy-egy a történeti Jézussal összefüggésbe hozható felfedezésnek, hanem az, hogy ezeket hozzákapcsolhatjuk a feltámadt Üdvözítő személyéhez.
Az elmúlt évek és évtizedek biblikus leletei semmivel sem ingatták meg az egyház hitét, és elmondhatjuk – Pinchas Lapide kétkötetes oknyomozó könyvcímére (Ist die Bibel richtig übersetzt?) is utalva és azt átalakítva, de immár kijelentő módban –, hogy igen, a Biblia hitelesen szól, és a Bibliának valójában mindig igaza van.
Szent Lukács evangéliumának elején, a bevezetőben olvassuk: „az elejétől kezdve mindennek szorgalmasan/alaposan utánajártam”. Valójában ez jellemző az Újszövetség egészére „Jézus történetének” leírásakor. Adatokkal, személynevekkel és eseményekkel találkozunk, melyeket feljegyeztek az evangéliumok írói, hogy elhelyezzék mondanivalójukat egy adott történelmi keretben. Ezt igazolják a maguk módján az archeológiai leletek, melyek mára, nagy számukkal, az evangélium megértésének kiegészítő részeivé váltak.
Az elmúlt idők régészeti feltárásai megérdemlik, hogy kitekintsünk rájuk, s egyenként megvizsgálva akár az eredeti, akár leleplezve a sokszor hamisított leletet, eljussunk egy mélyebb szentírásismeretre. Bár nem a felfedezések eredményezik a hívő elkötelezettséget, ám még ezeknek az anyagi leleteknek a segítségével, vagyis a kövek üzenetével, a hitünk is elmélyülhet. A legújabb felfedezésekre is alkalmazható Jézus mondása: „Amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lk 12,3) Az elmúlt másfél évtizedben a régészek hosszas munkáját követően napvilágra kerültek eddig ismeretlen emlékek, és a kőben rejtőző szó éppen a megtalálás által felhangzik, és igazolja magát a Szentírást is.
A modern technika segítségével ma már könnyebb felfedezni a földbe rejtett vagy odakerült ókori emlékeket, s összeállításunk célja éppen az, hogy az újonnan napvilágra került, a Szentírással és a kereszténységgel összefüggő tárgyi emlékeket röviden bemutassuk, és a téves elképzelésekre vagy tudatos megtévesztésekre rávilágítsunk.
Talán éppen a XX. és a XXI. századra várt a feladat, hogy az archeológia segítségével vigyen közelebb a Biblia, az Ó- és az Újszövetség világához, és ahhoz az üzenethez, melyet ezek tartalmaznak, s amelyet meg kell fejtenünk éppen a régészeti leletek segítségével. Úgy tűnik, hogy számos esetben, amikor az egyházat, a vallást vagy akár csak a hitet háttérbe szorítják, a Bibliáról szóló új felfedezések lesznek beszédesek és megvalósul, amit Jézus mondott apostolai tanúságtételére utalva: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” (Lk 19,40)

1. Machaerus vára, Keresztelő János vértanúságának a helyszíne
Magyar régész tárja fel a legújabb evangéliumi helyszínt a Holt-tenger keleti partján

Machaerus várát és annak környékét a Holt-tengerhez érkező kutatócsoport kezdte el feltárni először 1807-ben, majd 1909-ben német és francia irányítással.
A Martyrologium Romanum és a Breviarum Romanum is megemlékezik arról, hogy Keresztelő Jánost Machaerus várában Heródes Antipász király fejeztette le. 2009–2011 között a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Vörös Győző vette át a korábban részben már feltárt helyszínt, és jutott el munkatársaival a vár részbeni rekonstruálásának olyan lehetőségéhez, mellyel szinte megelevenednek előttünk Keresztelő Szent János fogva tartásának napjai. A helyszín feltárásának koncesszióját Michele Piccirillo (1944–2008) ferences kapta meg, és végezte egészen haláláig, vagyis 2008. október 26-ig, s ekkor vehette át a Vörös Győző vezette kutatócsoport Heródes palotájának vizsgálatát, és folytathatták a korábbi feltárást.
Keresztelő János Vermes Géza szerint zsidó aszketikus prédikátor volt, aki megelőzte Jézus nyilvános működését. A magyar származású zsidó történész beszámol arról, hogy hol és miképp ölték meg Keresztelő Jánost. Ennek teljes történeti igazolását Josephus Flavius beszámolójában látja (A zsidók története, 20:200). E könyvben Jánost „jó emberként” írják le, aki kortársait a keresztség vagy más szóval az alámerítkezés szertartására és ezáltal az igazság szerinti életre buzdította. A nép körében kialakult sikere miatt a kor forradalmi szárnyához tartozónak vélték. A nyugtalan HeródesAntipász egy felkelés veszélyét látta a kialakult mozgalomban, ezért letartóztatta, és a Jordánon túli Machaerus várába záratta. Josephus Flavius megjegyzi, hogy a zsidó népet megdöbbentette a gyilkosság, és Antipásznak a nabateusokkal szembeni kudarcát néhány évvel később a Keresztelő ellen elkövetett bűn isteni büntetéseként értelmezték. Vermes Géza szerint az evangélium és Josephus Flavius beszámolója is külön-külön elfogadható, de egymást is kiegészíthetik. Vermes Josephus Flaviust hitelesebb forrásnak tartja. Keresztelő János hatása nem szűnt meg halálával, és Pál még Kis-Ázsiában is találkozik olyanokkal, akik csak János keresztségében részesültek.

XVI. Benedek pápa a názáreti Jézusról írt művének első részében elképzelhetőnek tartja, hogy Keresztelő János egy ideig a qumráni közösséghez tartozott, és közben ott formálódott vallásos élete. Amit Heródes veszélyként értelmezett, azt a pápa ténylegesen elképzelhetőnek tartja, mert a Keresztelő alakja és üzenete rendkívüli hatást idézett elő abban a történelmi órában a forrongó Jeruzsálemben. Egyáltalán nem kell túlzásnak tekintenünk Szent Márk közlését: „Kivonult hozzá egész Júdea és Jeruzsálem minden lakója (Mk 1,5). Machaerus várának feltárása azért is jelentős, mert egészen rávilágít a történeti Jézus életének egy időszakára, melyben együtt szerepel a Názáreti Jézus és János Zakariás fia.
Vörös Győző, a feltárást vezető fiatal magyar kutató Keresztelő János Golgotájaként említi a heródesi várat, és párhuzamba állítja János és Jézus életállomásait. Hét pontban összegzi a hasonlóságokat, melyek jellemzőek a vértanúk magatartására és üldöztetésükre:
1) Heródes Antipász mindkettőjükben (Jézusban és Jánosban) ellenséget látott, a nép azonban prófétának tartotta őket.
2) Mindkettőt elfogták és bebörtönözték (Machaerusban és Jeruzsálemben).
3) Bebörtönzésük idején Heródes mindkettőjükkel szeretett volna beszélni.
4) Heródes Antipász szemében Jézus azonos volt Keresztelő Jánossal és
5) felelős volt mindkettő haláláért, mivel Jánost kivégeztette, Jézust pedig átadta a rómaiaknak.
6) Halálos ítéletük végrehajtására egy dombon került sor: Jézusnak a Golgotán Jeruzsálemben, Jánosnak pedig Machaerus várában.
7) Holttestüket tanítványaik vitték végső nyughelyükre.

2. Keresztelő Szent János-ereklye Bulgáriában

A National Geographic tévécsatorna 2012. június 17-én mutatta be azt a régésztudósok segítségével készített dokumentumfilmet, amelyben oxfordi tudósok vizsgálták a Bulgáriában a Burgoshoz közeli Szent János-szigeten felfedezett Keresztelő János-csontdarabkákat. Egy ősi templom oltára mellett fedezték fel azt a kisméretű márványszarkofágot, amely hat csontdarabkát tartalmazott. A szigetet – talán nem véletlenül – Keresztelő Szent Jánosról nevezték el (Sveti Ivan–Szent Iván). Az eredetileg már 2010-ben napvilágra került kőszarkofágban három emberi és három állati csont van. Az emberi csontok között van egy ujjperc, egy fog és a cranium, vagyis az arccsont egy része. Két oxfordi professzor, Thomas Higham és Christopher Ramsey szénizotópos, vagyis radiokarbon-vizsgálata (Oxford Radiocarbon Accelerator Unit) után kijelentették, hogy a csontok eredetiek, vagyis a Kr. u. I. századból származnak. A Koppenhágai Egyetemen végzett DNS-elemzés megerősítette, hogy a csontok egyetlen embertől származnak, és azt, hogy ez az ember férfi volt, valamint a Közel-Keletről származik. A szarkofág mellett egy tufadobozon görög felirat a Keresztelő nevét említi egy rövid imádsággal: „Isten, segítsd meg szolgádat, Tamást!” Az ereklye valószínűleg ettől a bizonyos Tamástól került ide, mégpedig Antiochiából, Kappadókia tartományából, ahol a X. századig Szent János jobb karját őrizték.


3. Fülöp apostol sírja

2012 februárjában megtalálták és azonosították Fülöp apostol sírját Törökország délnyugati részén Hierapoliszban (jelenleg Pamukkale). A Kr. u. 80-ban vértanúhalált halt tizenkét apostol egyik sírja az Égei-tengertől 250 km-re található. A salentói egyetem régészeinek köszönhetően a több mint kétezer éves legendaszerű hagyomány immár bizonyított tény lett. A klasszikus archeológia docense, Francesco D’Andria által vezetett csoport valójában már egy éve megerősítette, hogy egy V. századi bizánci szentély maradványai mögött geofizikai eszközökkel azonosítani tudták azt a második templomot, mely az I. századi római sír köré épült, mely voltaképp Szent Fülöp jelenlétét igazolta. Ez az előtemplom háromhajós felépítésű volt, és ez őrizte a sírt. Fülöpöt valószínűleg lefejezték, majd fejjel lefelé keresztre feszítették, s vértanúsága helyén nyolcszögletű síremléket (martyrium) emeltek.

4. Heródes sírja

A Herodium, Heródes király vára a Júdeai-sivatagban, Jeruzsálemtől délre 15 km-re található azon a különleges alakú 760 m magas mesterséges dombon, mely Heródes számára biztos erődítménynek számított, – bár más várakat is épített, pl. Masszadában –, ahol családjával együtt élt, s Kr. u. 4-ben fia, Archelausz Jerikóból vitte holttestét az apja által épített várba, hogy ott eltemesse. Heródes a Herodiumot egy gazdagon felszerelt, adminisztratív és lakóhellyé, valamint temetkezési központtá építette ki. Nagyszabású építkezései között szerepelt teljes Caesarea is, ahol a Földközi-tenger egyik legnagyobb mélyvízi kikötőjét építette meg, illetve a jeruzsálemi második templom is. Ez utóbbi Heródes egyik legnagyobb vállalkozása volt. A templom általa emelt nyugati fala ma a zsidóság legszentebb helye. Az erődítmények, templomok és városok olyan újszerűek és merészek, hogy korunk építészei is csodálkoznak rajta. Az uralkodó nevéhez fűződő számos alkotás mellett azonban továbbra is megmaradt a kérdés, hol van Heródes király sírja. A római szenátus Marcus Antonius és Augustus parancsára a „zsidók királya” címet adományozta Heródesnek, aki 67 éves korában halt meg betegen, elborult elmével.
A kutatásokat már az 1950-es évek végén megkezdték, főleg katolikus szerzetesek. Tőlük vette át az ásatásokat 1972-ban egy izraeli csoport, melynek során a Kr. u. I. században élt jeruzsálemi történész, Josephus Flavius leírását is figyelembe vették, akitől Heródes alakját részletesen megrajzolta. Josephus Flavius nemcsak Heródes életét és halálát, hanem temetési szertartását is leírta, bár a sír pontos helyét nem említette meg.
Végül 2007. április 27-én, 35 év kutatás után fedezte fel Heródes sírját Ehud Netzer, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze az erődítmény csúcsán, a keleti torony közelében, az északkeleti lejtőn, és ezt május 8-án jelentette be. A darabjaira tört szarkofágot eredetileg vöröses mészkőből faragták, és gazdagon díszítették. Netzer egyébként 2006-ban jutott el kollégáival (Ya’akov Kalman, Ro’i Porath és Rachel Chachy-Laureys), valamint a helyi beduinokkal a domb csúcsára. A feltárásokkal egy időben, 2008 novemberében találták meg a kétszintes, 25 m magas mauzóleum falán a gazdag kivitelezésű, római stílusú freskókat, melyek Heródes király kulturális érdeklődésére mutatnak. Mivel a freskók dél-itáliai (campaniai) jegyeket hordoznak, melyek csak Kr. e. 15–10 között voltak jellemzőek, valószínű, hogy a készítőik is római művészek lehettek. A falfestmények nyitott, kertre néző ablakokat ábrázolnak, a rajtuk látható tájkép a korabeli dél-itáliai villa kertjére emlékeztet.
Maga a sírhely is hasonlít Augustus és Hadrianus császárok mauzóleumaihoz, s a legújabb két, jó állapotú szarkofágmaradvány is arra utal, hogy a temetkezési hely családi sírbolt lehetett, ugyanis ezek valószínűleg Heródes fiaié voltak. Heródest egyébként azzal vádolták, hogy megölte gyermekeit. Heródes szarkofágját az első, a rómaiak elleni zsidó lázadás idején (Kr. u. 66–72 között) megrongálták. Ez feltehetően a Heródes iránti gyűlölet és bosszú tudatos kifejezése volt. A területen viszonylag kevés emberi csontot találtak, így ezek alapján nem tudtak végső döntést hozni. Kr. u. 70 után a lázadók visszaszolgáltatták a rómaiaknak a területet. Ötven évvel később, a Bar Kochba-lázadás idején zsidó harcosok újra felhasználták az erődítményt, és ott földalatti alagutakat építettek a rómaiak elleni gerillaharc biztosítására.
A zsidó vallást felvett Heródes az edomitáktól származott, s nagy gondja volt rá, hogy családfáját a babiloni fogságból visszatérő zsidókig vezesse vissza. Josephus Flavius jegyezte fel róla: „Mindenkivel kegyetlenkedett, túltette magát törvényen és igazságon. Nyolc felesége közül Mariamnét, annak anyját, három fiát és több sógorát kivégeztette. Kivégzett felesége és annak két fia ugyanis a Hazmóneus-dinasztia leszármazottai voltak, és Heródes betegesen félt a trónkövetelőktől. Fennmaradt a mondás Augustus római princepstől, hogy inkább lenne Heródes disznaja, mint a fia.”

5. A Messiás-kőtábla, avagy az új kőtekercs

2008 júliusában a Jordán-folyóban, közel a Holt-tengerhez egy 90 cm-es kőtáblát találtak, melyen 87 sorban héber nyelven olvashatunk egy bizonyos Messiásról, aki halála után három nappal majd feltámad. Sajnos a kő állapota töredezett, és nehéz a feliratot is elolvasni, ezért az értelmezése meglehetősen kétséges.
Az egyfajta „kőre írt holt-tengeri tekercs” szövege Gábriel főangyal üzenetét tartalmazza, mely így szól: „Három nap múlva élned kell, én, Gábriel parancsolom ezt neked!” A feljegyzés stílusa közel áll Dániel, Aggeus és Zakariás próféta írásaihoz. Két kutató, Ada Jardeni és Binjamin Elicur is megállapította, hogy az valószínűleg a Kr. e. I. század végére helyezhető. Juval Goren, a Tel Aviv-i Egyetem kutató régésze kémiai elemzés során győződött meg a tábla eredetiségéről. Israel Knohl professzor a jeruzsálemi Héber Egyetemen a leletet összehasonlította a holt-tengeri tekercsekkel, és arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg Jézus előtt is létezhetett egy szenvedő messiás. A szövegből nem derül ki, hogy Gábriel főangyal kihez beszél, s Knohl szerint egy olyan zsidó vezetőről van szó, aki a halálát követően három nap múlva feltámad. Véleménye szerint a feltámadás gondolata már korábban megvolt, s ezeket maga Jézus, illetve a követői is ismerték és elfogadták. Moshe Bar-Asher, a Héber Nyelv Akadémiájának elnöke éppen a szöveg romlása miatt óvatosságra figyelmeztet.
Ha a lelet hiteles (bár ezt sokan kétségbe vonják), a harmadnapra való feltámadás részét alkothatta a közgondolkodásnak. Ebben az esetben azonban Jézus megváltó áldozata csak Izraelre korlátozódna.

6. Jeruzsálem és a templom

Jeruzsálem, a szent város majdnem négyezer éves története folyamatosan foglalkoztatja a történészeket és a kutatókat, mivel mindig előkerül egy új lelet, mellyel korábban nem találkoztak. A városnak az ősidőkre visszavezethető története ezt igazolja és lehetővé is teszi. A mai technikai eszközökkel azonban felgyorsultak a leletmegtalálások, és szinte minden évre jut egy-egy érdekesség, mely nemcsak a zsidó történelmet és a Közel-Kelet világát, hanem a kereszténység kezdeteit, és nevezetesen Jézus működésének az idejét is megvilágítja. Ez az a hely, ahol végbement a megváltás, ezért a keresztények számára is szent város. Maga Jézus jövendölte meg, hogy „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül”. És épp ennek elhangzásakor mondja ki Jézus Jeruzsálem nevét: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek. Hányszor volt, hogy egybe akartad gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de nem akartad. Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok.”

– A templom ábrázolása

Jeruzsálemben volt a zsidók egyetlen temploma, ahol Jézus is többször megfordult. Lukács evangéliumából arról értesülünk, hogy tizenkét évesen szüleivel Názáretből felment Jeruzsálembe, és amikor nem találták, végül a templomban akadtak rá. Valószínű, hogy a család korábban is felkereshette a templomot, csak akkor nem történt rendkívüli esemény. Ezt erősíti meg a történet bevezető mondata: „Minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.” Lehetséges, hogy csak Mária és József keresték fel a templomot, de elképzelhető, hogy a gyermek Jézust is magukkal vitték és nem hagyták hátra a rokonoknak, míg ők a zarándokúton voltak. Egészen biztos, hogy Jézus 12 éves kora után mint minden vallásos zsidó minden évben továbbra is felzarándokolt a jeruzsálemi templomba. Nyilvános működése elején is arról olvassunk, hogy „a zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.” Jézus a végnapjait tudatosan Jeruzsálem felé irányította, s ezért szólt így tanítványaihoz: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek.”
Természetesen nem hagyhatjuk ki a templomudvar megtisztítását, ami szintén összefügg Jeruzsálemmel, amikor Jézus kiűzte a pénzváltókat a templomból. Itt azt olvassuk, hogy amint megérkeztek Jeruzsálembe, Jézus „bement a templomba”, tehát bensőséges kapcsolata volt a kultikus szentéllyel. A kereskedők kiűzésénél a görög hieron kifejezést használja, amely egy képzett főnév, és a megszentelt helyet, a szentélyt jelenti. Ez a templom épületéből és az azt körülvevő helyekből állt, ahova a nép és a papok beléphettek. A gyermekségtörténetben a naosz görög szóval találkozunk, amelynek jelentése templom. A görög naió ’lakozik’ igéből levezetett főnév.
Jeruzsálem pusztulásáról is Jézustól hallunk: „Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása. Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni.” Jézus számára feltámadása után is fontos volt Jeruzsálem, mely a keresztény misszió kiindulópontja volt: „Ne hagyjátok el Jeruzsálemet. Én kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban (ti. Jeruzsálemben), míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” Hasonló hangzik el az Apostolok Cselekedetei elején, amikor Jézus megparancsolja tanítványainak, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére. Mindezt azért kéri Jézus az apostoloktól, mert a szent város lesz a kiindulópontja a missziónak: „Tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”
Egy ezüstsékel, egy tetradrachma a Bar Kochba-lázadás idejéből (Kr. u. 132) a templom homlokzatát mutatja, vagyis ötven évvel a római pusztítás után. Amikor Heródes újraépítette a templomot, a nép attól félt, hogy elbontja a régit, és egy pogány templomot épít fel helyette. Elképzelhető az is, hogy Heródes kifogyott a pénzből, és félretette az eredeti tervét. Az ellenvetésekkel szemben Heródes nem bontotta el a régi templomot, amíg nem volt minden kész az új építésére. Heródes által nyomtatott pénzeken csillag látható, mellyel valószínűleg a Dávid házából származó messiásra utalt, és önmagát tartotta ennek a messiásnak. A 2009 szeptemberében a júdeai dombokon megtalált ritka érem a második jeruzsálemi templom külsejét ábrázolja. Négy oszlop látható, középen a főbejáratot is ábrázoló alapon, felül a felkelő csillaggal, az érem szélén pedig körben a Shimon név olvasható. Az érme másik oldalán lévő felirat: Jeruzsálem felszabadításáért, a lulav, vagyis egy pálmaág körül, melyet Szukkot vagyis a sátoros ünnepen a reggeli imádságnál használtak. Ez világos utalás arra, hogy a rómaiak ellen fellázadt zsidók újra akarják építeni a templomukat, amint szabadságukat visszanyerik.
Izraeli régészek 2011. november 23-án egy régi érmét találtak, mely átgondolásra késztette a kutatókat jeruzsálemi nyugati fallal kapcsolatban. Századokon át azt hitték, hogy a falat Heródes király építtette, ám a fal alapjai alatt a Kr. u. 4-ben elhunyt Heródes után húsz évvel keletkezett érmére találtak, ami arra utal, hogy a falat utóda fejezte be. Ez pedig Heródes unokája lehetett. Jelenleg még nem vetik el Josephus Flavius változatát, mely szerint Heródes volt az építő, együtt a templommal, melyet Josephus Flavius a világ valaha is végbevitt legnagyobb vállalkozásának nevezett. A templomdombon jelenleg az Al-Axa mecset található, melyet a muszlimok szent helyként tisztelnek.
2009 szeptemberében Jeruzsálemben az ősi kánaáni erődváros 3700 éves falát fedezték fel a Dávid városának nevezett részben, s ilyen hatalmas kiterjedésű leletet eddig még nem tártak fel. A Nagy Heródes által is érintetlenül hagyott nyolc méter magas falra épülhetett az izraelita város 2000 évvel ezelőtt, még a Szentföld meghódítása előtt.

–Menekülő alagút Jeruzsálemben

2007 szeptemberében a Második Templom helyszínén a régészek földalatti alagutat találtak, amelyen a római katonák elől menekültek el a zsidók a Templom-hegyről Kr. u. 70-ben. A város főutcája alatt húzódik a másfél méter széles és néhol három méter magas, eredetileg vízelvezetőnek szánt csatorna, melyet menekülési célra a Jézus feltámadását követő évtizedekben használtak. Voltaképpen Jézus is járhatott fölötte.

–Városfal Jeruzsálemben

7. Jézus arca és Pál arca

Jézus és Pál apostol is szól a történeti látás fontosságáról:
„Boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti szemet, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” Mt 13,17.
„Boldogok, aki nem látnak, mégis hisznek.” Jn 20,29.
„Vajon nem láttam Urunkat, Jézust?”1Kor 9,2.
„Szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust” Gal 3,1.

– Jézus arca
2001-ben a húsvét előtti napokban vetítette a BBC Az Isten Fia című sorozatot, amelyben Krisztust nem egy kék szemű és világos bőrű férfiként mutatja be, hanem egy számítógépes animáció segítségével egy olajos bőrű, sötét szemű és hajú férfiként. A sorozat készítői a legújabb technika felhasználásával egy Jeruzsálemben talált Jézus-korabeli koponya alapján újraalkották a Megváltó arcát, mivel ő nem egy jóképű európai karakter volt, hanem egy közel-keleti zsidó. A kétezer éves koponyára fokozatosan aggattak virtuális arcizmokat és szöveteket. Az olajos bőr megegyezik az Izrael területén akkor élt zsidók bőrszínével, míg a sötét göndör haj mintájául II. századi freskók szolgáltak. Mindeddig az úgynevezett turini lepel képezte a Jézus-arc kutatások legfontosabb alapját. Mint ismeretes, a lepel rajzolatai egy 180 cm magas, kaukázusi (fehér) férfira engednek következtetni, akinek sebei döbbenetesen hasonlítanak a megfeszített Jézuséihoz. A BBC dokumentumsorozata tehát a turini lepeltől eltérő Jézus-arcot alkotott, melyet egy I. századbeli zsidó férfi koponyája és későbbi századokból származó ősi szíriai barlang-, illetve zsinagógafreskók alapján rekonstruáltak. A sötét bőrű, némileg bumfordinak tetsző férfi drótszerű hajat és rövidre vágott szakállat kapott. A hosszú hajjal azért szakítottak, mert szerintük Pál apostol elgondolásában „ha a férfi nagy hajat visel, csúfság az neki”.
– Pál arca Milyen volt Pál külseje?
A Szent Pálról szóló apokrif cselekedetek elején olvashatunk egy bizonyos Onéziforoszról, aki, miután hallott arról, hogy Pál a kis-ázsiai Ikónium városába fog megérkezni, egész családjával kiment arra az útra, ahol az apostolnak el kellett haladnia. Mivel az apostolt személyesen nem ismerte, külsejéről Pál tanítványától, Titusztól egy leírás alapján tájékozódott. Ez az egyetlen részletes beszámoló Pál apostol egyéniségéről, külső emberi adottságairól. A művészettörténetben nagyon sok ábrázolás erre a beszámolóra vezethető vissza. Amikor Onéziforosz a járókelők között tekintetével a megadott szempontok alapján kereste az apostolt, könnyen felismerte a Titusz által közöltek alapján.

Pál apostol cselekedetei

1. Nemrég menekült el Antiochiából Pál apostol, és éppen Ikonion felé tartott, midőn az úton melléje szegődött Démas és Hermogenés, a kovács, ez a két képmutató, s mintha a javát akarnák, rimánkodva próbálták letéríteni őt a helyes útról. Pál azonban egyedül Krisztus jóságát tartotta szem előtt, és ahelyett, hogy rájuk támadt volna, nagy szeretettel fordult feléjük. Végül az Úr tanításai, meg amit a szeretett Mester születéséről és feltámadásáról mondott, megédesítette még az ő lelküket is, különösen, amikor a csodás kinyilatkoztatásról beszélt, amit Krisztustól kapott.
2. Egy Onéziforosz nevű polgár pedig alighogy tudomást szerzett arról, hogy az apostol Ikonionba érkezik, elébe sietett gyermekei, Simmias és Zénón, meg a felesége, Lektra társaságában, hogy házába hívja őt. Titusz korábban részletesen lefestette neki Pál külsejét, Onéziforosz ugyanis még nem találkozott vele személyesen, csupán lélekben.
3. A Lisztrába vezető királyi úton indult el Onéziforosz, aztán megállt, hogy fogadja Pált, s Titusz leírására gondolva vizsgálgatta a szembejövőket. Végül megpillantotta őt, amint feléje közeledett: alacsony termetű, gyér hajú, görbe lábú, jó erőben levő, összeérő szemöldökű, enyhén sasorrú, kegyelemtől sugárzó férfiú volt, akinek arca hol embert, hol angyalt sejtetett. (Apokrif iratok, az apostolok csodálatos cselekedetei, Telosz Kiadó, Budapest 1996. 79–101.old.)
Az ókorban az ember külső leírásánál minden adottság fontos volt, de elsősorban az arc tükrözte az ember lelkivilágát:
Szünofrüsz (összenőtt szemöldökű): általánosságban egy szigorú, mogorva, vagy kifejezetten ostoba benyomást keltő tulajdonság.
Epirrinosz: a kampószerű orr görbületben végződik, mely a fontoskodó, alattomos, viszálykedvelő, ravasz, esetleg bátortalan, gyáva magatartást sejteti.
Euektikosz (jó erőben lévő): utalhat az érzéketlen, bárgyú vagy mélabús emberre.
Angkülosz taisz knémaisz (görbe lábú): a leírás a félig puhány, rossz erkölcsű vagy bűnös vágyak rabjában élő személyi tulajdonságai.
Pszilosz té kefalé: „gyér hajú vagy kopasz”. A kopaszságot az okosság vagy a bujaság jelének tartották.
Mikrosz tó megethei (kistermetű, alacsony): A kicsiség együtt járhatott a gyengeséggel, illetve a gyávasággal.
Ha a fiziognómia elvei szerint vizsgáljuk Pál apostol alakját a leírtak szerint, akkor összetett képet kapunk, amely nem mindig fedi a valóságot, azt, amit róla saját írásaiból és életéről, leveleiből, illetőleg az Apostolok Cselekedeteiből ismerünk. Mielőtt azonban teljesen elvetnénk a II. századi és egyben egyetlen létező leírást Pál apostol külső leírásáról, ezeket össze kell vetnünk azokkal a történelmi ismereteinkkel, melyekről tőle magától, vagy mástól tudunk az újszövetségi iratokban. Itt gondolhatunk elsősorban Lukácsra, aki Pál életét részletesen megörökítette az Apostolok Cselekedeteiben, és Péterre is, aki egyik levelében utal Pál írásaira, illetve azok tartalmára.
A Szent Pálról szóló apokrif cselekedetek elején olvashatunk egy bizonyos Onéziforoszról, aki miután hallott arról, hogy Pál a kis-ázsiai Ikon városába fog megérkezni, egész családjával kiment arra az útra, ahol az apostolnak el kellett haladnia. Mivel az apostolt személyesen nem ismerte, külsejéről Pál tanítványától, Titusztól egy leírás alapján tájékozódott. Ez az egyetlen részletes beszámoló Pál apostol egyéniségéről, külső emberi adottságairól. A művészettörténetben nagyon sok ábrázolás erre a beszámolóra vezethető vissza. Amikor Onéziforosz a járókelők között tekintetével a megadott szempontok alapján kereste az apostolt, könnyen felismerte a Titusz által közöltek alapján.
Az Acta Pauli nyolc külső adottságot jegyez fel Pállal kapcsolatban, és valójában páratlannak lehet mondani ezt a nagyon részletes és ugyanakkor rövid, lényegre törő leírást, mely valójában egyedülálló, hiszen Jézus Krisztusról és a többi apostolról sem az evangéliumokban, sem az Apostolok Cselekedeteiben vagy más újszövetségi iratban, illetőleg azon kívüli szövegekben nem találkozunk személyleírással. (Bollók János, Pál apostol alakja az Acta Pauliban in Tanítványok, csodatevők, mártírok. Tanulmányok az apokrif apostol aktákról. Újszövetségi-patrisztikai kutatások IV. kötet, Budapest, 1997, 101–114. old.)
Mivel a zsidók elkerülik, hogy valakinek a külső megjelenését leírják, ezért Pál apostollal kapcsolatban az egyetlen hitelesnek tekinthető leírás a Pál Cselekedeteiben maradt fenn számunkra. Az Apostolok Cselekedetei 14. fejezetében arról hallunk, hogy Pál meggyógyít egy születésétől fogva béna embert Lisztrában, s mikor a tömeg ezt látta, így kiáltottak fel: „Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban.” Barnabást ekkor elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. (8–12)
Az Acta Pauli szerint Pál alacsony, görbe lábú ember volt, viszont „erős testű férfi”. Ezeket a természetes adottságokat azért is fogadhatjuk el, mivel Pál missziós útjai során mintegy több ezer kilométert tett meg, és maga számol be útjainak viszontagságairól, melyek egy kiváló fizikumú embert igényeltek. Ha Törökország hegyeire, Izrael dombos vidékére gondolunk, akkor elképzelhetjük, hogy az evangélium hirdetése kezdetben nem volt könnyű vállalkozás. (Risto Santala, Pál Apostol – Saul rabbi. Az ember és a tanító a zsidó források fényében, Budapest 2002.)

8. Szent Pál sírja

Nagyon nagy élményem volt, hogy 2009. március 14-én felkereshettem a népek apostolának a pápai oltár alatt lévő sírját, éppen a Szent Pál-évben. A Gondviselésnek köszönhettem a lehetőséget és a kegyelmet, mert egy zarándokcsoport éppen a ráccsal elválasztott sírnál imádkozott, amikor előttem valaki kinyitotta a rácsajtót és a nyomában én is lementem. A templomőr háttal állt. Néhány percig ott térdelhettem a sírhely előtt egy méterrel az Apostol nyughelyénél. Amikor feljöttem már nem volt senki a sírnál és a rácsajtót is bezárták. Más már nem mehetett le.
A római Szent Pál-székesegyház oltára alatt már több mint két éve megtalálták Pál apostol sírját. A szarkofág felnyitására a Vatikán engedélyére volt szükség, ami még hátra van, de ennek birtokában, felnyitják majd a koporsó fedelét. Az biztos, hogy Szent Pál sírjáról van szó, mivel ezt közel kétezer éves „közmegegyezés” biztosítja. Ám ha a sír csupán egy ünnepélyes emlék, és üres lenne a szarkofág, az sem csökkentené a hívek szeretetét. A Paulo Apostolo Mart (a mártír Pál apostol) feliratú márványtábla mindenesetre annak a jele, hogy a keresztények itt tisztelték Szent Pál ereklyéit.
Mivel a székesegyház 1823-ban leégett, feledésbe merült a sírhely létezése. Több réteg föld fedte Szent Pál szarkofágját, amelytől a feltárás idején tisztították meg. A 64-ben vagy 67-ben Rómában lefejezett, és így vértanúhalált halt Pál apostolt az Ostiába vezető út mentén a „falakon kívül” épített templomban helyezték el. A bazilikát Nagy Konstantin császár emelte, majd ezt később, Theodosius császár idején (390 körül) átépítették. Az apostol szarkofágja (2,55 × 1,20 m) nyers, díszítetlen márványból készült, és ugyanazon a helyen található, ahol Nagy Konstantin császár az első oltárt elkészítette. A 2006-os archeológiai ásatások az oltár alatt másfél méterrel találták meg, mely későbbi elfalazások következtében rejtve maradt, s így feltárták a konstantini szentély (Kr. u. 324) egy részét is, melyet a theodosiusi építkezések (Kr. u. 395) elfedtek. Egy három részből összeállított márványlap (2,12 × 1,27 m) már a IV. századtól kezdve létezett, és a szarkofág fölött mintegy 40 cm-re helyezték el a következő felirattal: „PAVLO APOSTOLO MART(YRI)” – Pál apostolnak, a vértanúnak. Ezen a márványlapon három nyílás volt, melyeken keresztül ősi szokás szerint illatszereket lehetett a sírba dobni, vagy az apostol sírjának az érintését tette lehetővé.

9. Jézus csónakja

1986 telén a Galileai-tó valaha is mért legalacsonyabb vízszintje következtében Genesszár és Magdala kikötői közelében helyi lakosok fedezték fel annak a csónaknak a részeit, amelyet Jézus csónakjának neveztek. Márk evangéliumában valójában arról olvasunk, hogy Jézus maga javasolja tanítványainak: „Keljünk át a túlsó oldalra.” Ám közben nagy szélvihar támadt, míg Jézus a bárka végében egy vánkoson aludt. Valószínűleg Jézus nem pontosan ehhez a csónakhoz köthető, de ez megkönnyítheti számunkra, hogy elképzeljük a Jézus által is megtapasztalt mindennapi galileai életet, melynek ez a lelet fontos bizonyítéka. Josephus Flavius utal arra, hogy hasonló csónak akár tizenöt embert is szállíthatott, és valóban ez lehetett ez a hajótípus, melyet Jézus és a Tizenkettő használhatott.
Jézus azonban nemcsak alvásra használta a csónakot, hanem előfordult, hogy onnan hirdette az evangéliumot is: „Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak és a hálót mosták. Beszállt az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: Evezz a mélyre…” A Jézus korabeli halászcsónak megtekinthető Nof Ginosarban, a Yigal Allon Múzeumban.


10. Jézus háza Kafarnaumban

2011 márciusában a nyolcszögletű bizánci kafarnaumi templom közelében érdekes felfedezést tettek a történészek, amely valószínűleg Jézus kafarnaumi otthonát jelentette Péter házának közelében. Jézus felnőtt életének nagy részét a kis galileai halászfaluban, Kafarnaumban töltötte. Az Újszövetségből tudjuk, hogy Jézus valóban járt Kafarnaumban, sőt hirdette is az evangéliumot: az első meghívott apostolaival „betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába, és tanított.” Jézus valójában kafarnaumi lakosokból gyűjtötte össze első tanítványait is. Ezen a helyen ördögöket űzött, gyógyította meg Péter anyósát, valamint más betegeket, egy leprást és egy bénát is, akit a tetőn keresztül engedtek le a lába elé. Később arról is hallunk, hogy újból betért a zsinagógába, ahol egy béna kezű embert gyógyított meg szombati napon. Tudunk arról is, hogy „Jézus betért Péter házába, amikor meggyógyította annak anyósát. Ezekből a helyekből is arra következtethetünk, hogy Jézus otthona egy egyszerű helység lehetett. A most megtalált I. századi helyszín magában foglal két nyitott udvart is. Így elmondhatjuk, hogy Péter háza Jézus otthona volt Kafarnaumban. A helyiség funkciója később átalakult, és valószínűleg az első keresztény összejöveteleknek adott lehetőséget. A feltárás azt mutatja, hogy az eredeti ház egy későbbi templom főhajója lett. Több száz feliratot, úgynevezett graffitit találtak a templom falán. A legtöbb ilyen fohászokat tartalmazott: „Jézus Krisztus, segítsd a te szolgádat!” vagy „Krisztus, kegyelmezz!”. Ezek görög, szír vagy héber feliratok, melyeket egy kis kereszt vagy csónak karcolata egészít ki. A feltárást végzők Péter nevére is utalást tesznek, bár ezt az olvasatot több tudós kétségbe vonja. Az egyszerű templomépület mintegy háromszáz évig állt a keresztények rendelkezésére, majd az V. században egy nyolcszögletű martyrium emléktemplom épült ezen a fontos helyszínen, mely Péter házát jelezte. A feltárt helyszínről még nem mondták ki a biblikus archeológusok egyöntetűen, hogy az valóban Péter ősi háza, de feltételezik, hogy a helyszín valamiképpen kapcsolatban állt Jézus kafarnaumi tartózkodásával és Péter személyével is.

11. Krisztus köntöse

Talán kevesen tudják, hogy a trieri Szent Péter-székesegyházban őrzik Krisztus köntösét, melyet Szent Ilona ajándékozott a trieri dómnak. A köntösről János evangéliumából értesülünk, amelyet Jézus elfogása után nem szakítottak szét a katonák, hanem sorsot vetettek rá: „A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Először XI. századi források említik Jézus köntösét, melyet 1512 óta nyilvános tiszteletadásokra is kihelyeznek. 1890-ben vizsgáltatta meg a trieri püspökség, és hitelesnek találták az elöl 148, hátul 152 cm hosszú, felül 70, alul 109 cm széles lenvászonból vagy gyapotból szőtt inget. Első részét bíbor selyemmel, a hátát bisszussal fedték be. Legutóbb 2012. április 13–május 13. között rendeztek nemzetközi zarándoklatot Krisztus köntösének tiszteletére.

12. Jézus Rejtélyek–Jézus elveszett sírja

Világszenzációnak beállított felvetések uralták a sajtót és a mozivásznakat, amikor a Szent vér, Szent Grál (Baigent, Michael–Leigh, Richard; Lincoln, Henry 1983. Holy Blood, Holy Grail. New York), a Da Vinci-kód Dan Brown regénye 2003-ból, melyet Ron Howard vitt filmre 2006-ban, a Jesus Papers 2006-ban (Baigent, Michael, Jézus Rejtélyek, Jokerex kiadó, 2006) és a Jézus elveszett sírja dokumentumfilm, melyet és készítettek 2007-ben, melyben azt igyekeztek kimutatni, hogy a Talpiot-barlngban talált kőládában lévő leletek Jézus és családtagjainak csontjai. Ezekkel a fantázia alkotta felvetésekkel szemben kell a bibliai régészetnek is felvennie a küzdelmet és a tényekre, valamint a Szentírás szavahihetőségére építeni, nem pedig „vatikáni” összeesküvésekre.

13. Megiddó keresztény temploma

2005-ben Yotam Tepper izraeli régész valószínűleg a legősibb keresztény templom együttest fedezte fel a megiddói börtön területén feltárt III. századi ház alapjaiban. Ekkor még folyt a keresztényüldözés, amikor a keresztények egy jelentős méretű, görög feliratokkal ellátott mozaikpadlót készítettek, amelyen az olvasható, hogy az istenszerető Akeptusz ajánlotta fel emlékként az oltárt Jézus Krisztusnak, az Istennek. A geometrikus figurákat és halképeket ábrázoló mozaik nagyon jó állapotban maradt fenn. Arra is gondoltak, hogy a börtönt fogják távolabb helyezni a teljes feltárás érdekében. A megiddói templomban egy felirat olvasható arról, hogy egy tiszt, Gaianus a saját pénzével járult hozzá a mozaik elkészítéséhez. Az izraeli régészeti hatóság egy korábbi vezetőjének, Joe Zias antropológusnak a véleménye szerint egy római épületet alakítottak át később templommá. Figyelembe kell venni azt is, hogy a III. században a keresztényüldözés nem volt kiterjedve a birodalom egészére.

14. Júdás evangéliuma
A Júdás evangélium mindig is ismert volt a keresztény ókorban. és Júdás közötti „fiktív” beszélgetést rögzíti. Nem egyezik a hagyomány tanításával, ezért nem fogadta el az egyház. Valószínűleg gnósztikus hatásnak köszönhetően keletkezett kopt nyelven a III-IV. században, tehát jóval a kanonikus evangéliumok után. -ban a közölte meglétét, húsvét előtt…. Már -es évek elejétől szinte kereskedtek a szöveggel, míg végül az iratok restaurálásra kerültek. Eredetiségét igazolták.

15. A Jakab-osszárium

2002-ben egy névtelenségbe burkolózó gyűjtő bejelentette, hogy a birtokában van egy I. századi osszárium, amelynek oldalába a következő arám nyelvű szöveget vésték: Jakab, József fia, Jézus testvére. Ebből következtettek arra, hogy a kővederben valaha Jézus testvérének maradványai pihentek. Ezek a nevek közkedveltek voltak az I. századi Jeruzsálemben. De a hármas egybeesés valószínűleg ritka lehetett. Minden tíz férfi közül egyet Józsefnek hívtak, és ugyanilyen arányban fordult elő a Jézus név is. A Jakab nevűek valamennyivel kevesebben voltak. Így André Lemaire, a párizsi Sorbonne egyetem héber és arám nyelv professzora szerint a 80 000 lakosú Jeruzsálemben húsz olyan Jakab nevű férfi élhetett, akinek apját Józsefnek, testvérét pedig Jézusnak hívták. A statisztikai egybeesés lehetősége azonban meglehetősen bizonytalan. Az is szokatlan, hogy az osszáriumon a testvér nevét is feltüntették. Bár ez utalás lehetett arra, hogy az említett Jézus egy jól ismert férfi volt. Az arám betűtípusból először arra következtettek, hogy a felirat Kr. u. 63. körül keletkezhetett. Amint az később kiderült, a kétezer éves kőládát Tel Avivban élő Oded Golan gyűjtő vásárolta a hetvenes évek közepén kétszáz dollárért, Jeruzsálem óvárosában, ám a kereskedő nevére már nem emlékezett. Az izraeli ókori felügyelőség nemcsak azért kérdezte ki a gyűjtőt, hogy több információt kapjon a ládára vonatkozólag, hanem azért is, hogy ellenőrizze, vajon Golan nem lépte-e át a törvényeket. Izraelben nem lehet lopott tárgyakkal kereskedni, és az 1978-ban bevezetett műkincstörvény rendkívül szigorú. Golan valószínűleg ezért állította, hogy még 1978 előtt vette az osszáriumot.

Fontos megállapítást tett XVI. Benedek pápa még, mint bíboros az Isten és a világ című beszélgető kötetében, ahol Peter Seewald kérdezi Jézus családjáról: „A ‛Jézus testvérei’ szóhasználat teljesen magától adódóan az akkori családi struktúrából értelmezhető. S bizony elég jel is utal arra, hogy ezek a gyerekek nem tartoznak Máriához. Itt például még egy másik Máriáról is szó van, és még sok másról. Sajátos családi viszonyokról csak célozgatásokban hallunk. Mindazonáltal azt megtudhatjuk, hogy több család tartozik össze… Ezek a testvérek másik családhoz tartoznak, és a klánon belül lehet csak testvérnek nevezni őket.”

A Jakab-osszárium létezésének bejelentése mintegy tíz évvel ezelőtt, 2002. október 21-én történt egy washingtoni sajtókonferencián, melyet a Biblical Archaeology Society és a Discovery Channel szervezett. Ezután a Biblical Archaeology Review magazin részéről André Lemaire, az ókori közel-keleti feliratok szakértője és a párizsi Sorbonne egyetem zsidó és arám filológia és epigráfia részlegének vezetője tartott előadást, aki a hamvveder feliratát kibetűzte. Az osszárium tehát a Krisztus-korabeli időkre tehető, mivel csak Kr. u. 20–70 között, a jeruzsálemi templom lerombolásáig létezett az a zsidó szokás, hogy miután a test végleg felbomlott a sírban, a maradványokat egy osszáriumban helyezték el, gyakran, de nem mindig felirattal azonosítva, hogy azok kihez tartoztak. Hershel Shanks, a Biblical Archaeology Review kiadója vizsgálta meg a Jakab-osszáriumot, később Joseph Fitzmyer neves I. századi arámszakértő arra a megállapításra jutott, hogy a felirat eredeti. Az eredeti felirathoz („Jakab, József fia”) később tehették hozzá a „Jézus testvére” kiegészítést, utalva a Biblia Jézus Krisztusára. 2003-ban az izraeli régészeti hatóság (Israel Antiquities Authority = IAA) bejelentette, hogy a felirat hamis. 2004 decemberében az ókori biblikus régészeti tárgyakat gyűjtő és a Jakab-osszáriumot is birtokló Oded Golant vád alá helyezték. Ettől kezdve a nagyközönség elől eltűnt az osszárium, és egy hosszú bírósági tárgyalás kezdődött meg. A több mint öt év alatt 138 tanút hallgattak meg, és 12 000 oldal peranyag keletkezett.
A kétmillió dollár értékűre becsült osszárium azonban megrongálódott, mivel Kanadában kívánták bemutatni a Royal Ontario Múzeumban a rendkívüli urnát, s ezért Tel Avivból repülőn szállították Torontóba, New York érintésével. A kicsomagoláskor vették észre, hogy az osszárium több helyen megrepedt, többek között a feliratos részen is. Oded Golant 2012. március 4-én felmentették a hamisítás vádja alól, de a végső döntést 2012. december 12-én fogják kimondani.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép