A katolikusok a pasztorális értelemben (is) végtelenül elhanyagolt újpalotai lakótelepen szentelt templommal emlékeztek meg idén december 27-én Salkaházi Sára mártírhalálának évfordulójáról. Sára szociális testvért, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, és életét adta értük-velük - nem mindenki ünnepli.

December 27-e iszonyatos nap volt 1944-ben. A budapestiek rettegtek, és minden okuk megvolt rá. A várost ostromolta a Vörös Hadsereg, karöltve egy román hadsereggel. Az általuk még el nem foglalt városrészekben pedig tombolt a nyilas terror.

A pesti zsidóság már hónapok óta (a márciusi német megszállás óta) mind nehezebb körülmények közé szorult. A Sztójay-kormány alatt elszabadult indulatok, a náci követelések teljesítése sok tízezer zsidónak jelentették a véget. Horthy parancsára Koszorús ezredes július elején megakadályozta ugyan a fővárosi zsidóság deportálását, de munkaszolgálatra így is ezreket vittek el Pestről.

A bujkálni kényszerülő zsidóságot csak kevesen merték tettlegesen is támogatni, mivel a nyilasok felkoncolással fenyegették meg a támogatókat.

A Szociális Testvérek Társasága, a Slachta Margit alapította katolikus női rend azonban nem ijedt meg. Százával bújtatták a zsidókat a felügyeletük alatt álló házakban.

1944. december 27-én a Sára testvér vezette ferencvárosi Bokréta utcai házból öt embert akartak elvinni a nyilasok. A végszóra hazaérkezett Sára testvér nem akarta elengedni őket, illetve saját elhatározásából velük ment. Őt is a Dunába lőtték.

Sára testvér mártíriumára a kommunizmus évtizedei alatt tilos volt emlékezni, azóta meg - nem szokás. Pedig avattak néki emléktáblát is, már a rendszerváltozás kezdetén - de azt csak összetörésre méltatták hitvány kezek.

Szerkesztőségünk az elmúlt két napban hiába pásztázta a világhálót, hogy Salkaházi Sáráról emlékező anyagot találjon a magyar zsidóság valamelyik honlapján. A magyar sajtó sem számolt be semmilyen zsidó megemlékezésről.