Bizalomra kell építeni a lelkész és a hívek közötti kapcsolatot, a családlátogatás pedig a legalkalmasabb erre – tudtuk meg Balla Lorándtól, aki nem csak az istentiszteletek alkalmával találkozik az ákosfalviakkal, hanem rendszeresen betér az otthonukba is.

– Változtak-e az évek folyamán a lelkész feladatai?

– Szerintem egy lelkész elsõdleges feladata, hogy a hívek lelki gondozója legyen. Semmi sem helyettesíti a személyes találkozást, ezért fontos, hogy mindenkihez ellátogassunk, meghallgassunk mindenkit, mert a kérdések mögött sokszor még egyéb is meghúzódik. Úgy gondolom, egyik legfontosabb kötelességünk, hogy az árva gyerekek pártfogói legyünk. Többségük aláértékeli magát, emiatt hiányzik az önbizalma. Aki szeretne tenni valamit embertársaiért, az ne feledkezzen meg ezekrõl a gyerekekrõl. A lelki gondozásban pedagógiai ismeretekre is szükség van, de segíteni sokszor egy jó szóval is tudunk. Ûzzük el a gyermeki világból az árvaságot.

– Hogyan lehet fenntartani a kapcsolatot a gyülekezettel?

– Számomra nagyon fontos a rendszeres családlátogatás. Sok mindent meg lehet tudni a gyülekezetrõl ilyenkor. A templomban nincs lehetõségünk beszélgetni a hívekkel, ott csak én beszélek. A falubeliek otthonában viszont hosszasan tudunk társalogni, elmondhatják gondjaikat. Sokan úgy gondolják, egyedül is meg tudják oldani a problémáikat, de olyanok is vannak, akik bizalommal fordulnak hozzám. Manapság az emberek közötti kapcsolat legfõbb építõköve a bizalom. A fiatalokkal talán kicsit nehezebb tartani a kapcsolatot, viszont bizonyos tevékenységek kapcsán õk is szívesen részt vesznek a gyülekezeti életben.

– Miben szoktak segíteni a fiatalok?

– Ünnepekkor gyûlnek össze a legtöbben, segítenek szétosztani az ajándékcsomagokat. Amikor szükség van rájuk, mindig eljönnek, van, aki kötelességbõl teszi, van, aki szívességbõl.

– Növekedik-e a gyülekezet?

– Ebben az évben kettõvel több keresztelõ volt, mint temetés. Van, aki más gyülekezettõl jött hozzánk, és átkeresztelkedett. Gyülekezetünk 680 lelket számlál. Ha azt nézzük, hogy vasárnap hányan jönnek templomba, akkor egyértelmû, hogy a 80-90 személy kevés. Szerintem azonban a gyülekezeti élet nem feltétlenül a templom falai között zajlik.

– Milyenek az ákosfal­viak?

– Rengeteget dolgoznak, és én megértem a fennmaradásért folytatott küzdelmüket. Egy idõs néni a gyülekezetbõl egyszer azt mondta nekem: a testet a földi életben kell meggyötörni. Jólétüket a szorgalmuknak és munkájuknak köszönhetik. Manapság a nõk is egész nap dolgoznak, kevés idejük marad a gyereknevelésre. A kicsik nincsenek a család középpontjában, sokan a nagyszülõkre bízzák õket.