Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Hírek
Keresztény Magyarország Portál - Hírek - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Mátyás napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Makkosmária télen
Feszület
Lelki lapátolás
2014-08-05 Forrás: Parókia.hu
Férfias kihívás, teljesítmény, bajtársiasság - evezőlapátra cserélték az egeret és az aktákat a Dunakeszi Református Egyházközség férfiai. Szigetkerülő kenutúrára indultak, melynek végére igazi közösséggé kovácsolódtak. A dunakeszi reformátusok úgy vélik: a hit lényege a kapcsolat Istennel. Ehhez a bensőséges lelki világhoz, az érzelmekhez azonban nem ugyanaz az út vezet a férfiaknál, mint a nőknél.
A helyi lelkész és két presbiter beszámolója:

Szerettünk volna a gyülekezetben elkezdeni tudatosan foglalkozni a férfiakkal. Az ötlet onnan indult, hogy több ebbe a témába vágó irodalom is elérhető már manapság (Richard Rohr, David Murrow könyvei, vagy akár a Férfisátor mozgalom honlapja). Ezek az írások nemcsak azt a nyilvánvaló adatot ismétlik, hogy a gyülekezetekben több a nő, mint a férfi, hanem például azt is, hogy mennyire függ a férfiaktól a gyermekek hitének későbbi alakulása. Míg ha csak az édesanya hívő, az 20 % körül, ha csak az édesapa hívő, már 30 % fölött valószínűsíti, hogy a gyermek is hívő lesz. Természetesen a legnagyobb valószínűség (50 %) mindkét szülő gyakorló vallásossága esetén áll fenn, de ez is erősíti azt, hogy a férfiakra érdemes odafigyelni.

Hiszen a férfiakkal való munka más szabályszerűségeket követ. Ha meghirdetnénk egy szemináriumot ezzel a címmel: Hogyan imádkozol férfiként? - valószínűleg csak kevés férfi jönne el. De eljönnek, ha kenutúrát ajánlunk. Vagy valami mást, amiben férfias kihívás, teljesítmény, bajtársiasság szerepel. Ha aztán egy fél napot „egy csónakban eveztünk", izzadtunk és küzdöttünk az elemekkel, akkor könnyebben kerülnek elő az olyan témák is, mint „Miből élek?", „Mi határozza meg az életemet?". Ekkor már egyáltalán nem probléma, hogy összeüljünk, beszéljünk, énekeljünk és imádkozzunk is. Az egyházi ajánlatokkal vagy intézményekkel kapcsolatban a férfiaknak előbb szert kell tenniük arra a benyomásra, hogy megfelelő a légkör, a csoportban védelmet kapnak. A gyülekezetbe járó férfiak, ha intimebbé válik a dolog, ha saját, egészen személyes hitükről kell beszélni, akkor elbizonytalanodnak. Éppen ezért nagyon jó volt átélni, amikor fáradtan, a napok végén tábortüzet raktunk, és a tűz körül ültünk, hogy az addigra összekovácsolódott csapatban már mindenki hamar megtalálta az őszinte, mélyről jövő szavakat is. Sosem volt olyan, hogy valaki lekezelően mosolygott volna, ha egyikünk kitárulkozott, vagy talán gyámoltalan szavakkal imádkozott. Ellenkezőleg, inkább a tisztelet és a megbecsülés érződött.

A hit lényege a kapcsolat Istennel. Ehhez a bensőséges lelki világhoz, az érzelmekhez nem ugyanaz az út vezet a férfiaknál, mint a nőknél. Nyári kenutúránkkal új módszert próbáltunk ki, sikeresen. Azóta a vasárnapi istentiszteleteken már másként üdvözöljük egymást, és gondolkodunk a folytatáson. Szívesen ajánljuk másoknak is a kísérletezést, illetve az e témában való diskurzust.
Szőke Attila Szilárd, lelkész


A résztvevők többsége értelmiségi, irodában dolgozó testvérünk volt, számukra a mindennapi „kihívás" leginkább a töltőtoll és az egér kezelése. Ezért érthető, hogy számukra a nomád élet, a fizikai erőfeszítés akár komoly próbatétel lehet. Nem könnyű alkalmazkodni a szokatlan erőfeszítéseket igénylő mozgáshoz, az autó belsejénél kétségkívül zordabb körülményekhez. De nem kis megpróbáltatás elviselni a kormányos üvöltözését sem, amivel lényegesen serényebb evezésre kívánja serkenteni a hajó legénységét, bár ez sok esetben „életmentő", mert motor hiányában csak fizikai erővel lehet megküzdeni az áramlással, a széllel, a hullámmal, ami – lássuk be - nem könnyű. A sátorozás sem fenékig tejfel, sok a szúnyog, egyenetlen a talaj, fekve mindenütt nyom. A földön ülni kényelmetlen, az ételbe belehullik a levél, alig lehet aludni a másik sátorban horkolótól. (Bár az érdekes, hogy mindig csak a másik sátorban horkolnak.) Mindezt végiggondolva adódik a kérdés: akkor miért? Miért szedelőzködik fel tizenkét ember? Miért teszi ki magát ilyen kényelmetlenségeknek? Azért, mert mindezek elviselése árán olyan örömet, tapasztalatot, ajándékokat kapunk, ami teljesebbé tehet minket. Olyan képességeket fedezhetünk fel önmagunkban, amire nem is gondolhattunk, hogy ezek birtokában vagyunk. Azért, mert örömet szeret, megelégedettséget ad, ha megtapasztaljuk, hogy nemcsak képesek vagyunk elviselni a megpróbáltatásokat, hanem ezeken úrrá is tudunk lenni. Azért, mert jó megélni, hogy számunkra szokatlan körülmények között is helyt tudunk állni, kibírjuk az egész napos evezést, a feszítő izomlázat, a „zord" körülményeket, feltört tenyérrel is húzzuk a hajót. Azért, mert rájöhetünk, a saját hülyeségünkért csak magunkat lehet hibáztatni. Azért, mert még ilyenkor is számíthatunk a társakra. Azért, mert a bajtársiasság, a csapat tagjainak az egymás iránti szolidaritás-érzése óhatatlanul kialakul. Azért, mert itt segíteni kell egymást: elázott a póló, de nem hoztál másikat, elfogyott a kenyered, nincs teád, bögréd, de szívesen ennél vagy innál, valakitől biztosan kapsz.

Nagy tapasztalat, hogy egészen más tulajdonságait ismered meg a társadnak, és már önmagában a szokatlan körülmények miatt is sokkal közelebb kerültök, de napközben és este is sokkal több idő van beszélgetni, egymás iránt megnyílni. Jó volt látni, hogy a túra után az istentisztelet előtt már másképp köszöntöttük egymást, úgy, mint „akiknek édes titka van".
De feledhetetlen élmény a környezet, a teremtett világ szépsége is. Mindenütt megélheted a Teremtő óvó szeretetét: bár kétszer beborultunk, kutyabajunk sem lett, a vasárnapi evezés inkább hasonlított raftingra, mint sima vízikenuzásra, mégis épségben hazaértünk.

Dr. Pál Lajos, presbiter


Csapatépítés?

A mostanában divatosan hangzó kifejezés, a csapatépítés, új értelmet nyert, amikor egy péntek reggel tucatnyi lelkes, ám kenut addig csak távolról látó férfiember próbált háromfős "teamekbe" rendeződni négy hajó körül a gödi vízitelepen. 30-60 év között sokféle életkorban, a vízitúrában jártasabbak és a hajózást elsőként próbálók egyaránt voltunk, és sikerült tulajdonképpen szó nélkül kiegyensúlyozott hajókat kialakítanunk. Négyen már korábban vállalták a kormányzás felelősségét és próbáltuk az izomerőt és minden mást hozzájuk egyenlően elosztani. Azért biztosan nem árulok el nagy titkot, hogy mégsem ezzel a számolgatással lettek belőlünk igazi csapatok. Hanem szombat délben a tahi hídnál az örvényekkel küzdve, vagy vasárnap délután a hajóba csapó, váratlan tarajos hullámokkal farkasszemet nézve. A hajók csapatszelleme éppúgy építendő, őrzendő kincsünknek bizonyult, mint a kéznél lévő másfél literes vizesüvegek vagy a fejünket védő sapka.

Hogyan készültünk az útra?

A kalandot, amit lelkészünk "lelki lapátolásnak" keresztelt el, heteken át tervezgettük, kör e-mailekben, istentisztelet utáni beszélgetésekben. Ezek főként a résztvevők invitálása, egymás szándékának erősítése körül forogtak, a távot, a megpróbáltatásokat sokan valószínűleg fel sem mértük előre. Az utolsó héten állt össze a csapat. Sokan szerették volna megoldani, hogy a három teljes napot a "kirándulásra" tudják szánni, de kiderült, hogy többeknek csak egy-egy nap megoldható. Ezzel sajnos nem lehetett nekivágni a szervezés, de lelki oldal miatt sem. Az elköteleződés első próbáját tehát jóval az indulás előtt, a parton hozott nehéz döntések adták.

Mi volt a legnagyobb megpróbáltatás?


Én magam leginkább a sátorozástól tartottam, a kevés előre megvásárolt felszerelés között volt egy felfújható derékalj, és persze leporoltam az évtizedek óta nem használt hálózsákomat is. Mindezt a jól bebugyolált csomagokból vettem elő, amit az útmutatások alapján állítottam össze. A hajnali hidegben mégis a száraz hálózsák és sátor bizonyult a legnagyobb értéknek, amit sajnos egyik testvérünknek nélkülöznie kellett egy kisebb baleset miatt. Hasonlóan jól jött az alkalom kínálta luxusként a leányfalui termálstrand pezsdítő vize, ami az evezéshez egyáltalán nem szokott izmainkat lazította egy kicsit. Első este az újoncok közül sokan nehezen tudtuk elképzelni a folytatást.

Mi volt a legjobb élmény?

A gyülekezet férfiai a tervek szerint a hivatásukban, gyermekeikkel, házastársukkal megtapasztaltakat, a terveiket, gondjaikat osztották meg egymással minden este. De hogyan lettek a tervekből tettek?
A kimerítő "fizikai lapátolás" után, sokak számára idegen helyzetben a Duna-parton elkezdődő és kis patakként csobogva, majd hömpölyögve magának medret alakító beszélgetés nagy élmény volt. Úgy emlékszem, hogy nem vezetői vezényszóra ültünk egymás mellé. El voltunk mindannyian csigázva, és kölcsönös biztatás után, egyszer csak egy körben találtuk magunkat, a lelkészünk által válogatott énekekkel és bibliai tanításokkal a kezünkben. Innentől a lelki lapátolás is ment a maga útján. Egyre inkább figyeltünk egymásra, egyre bensőségesebben beszélgettünk. Másrészt a Dunát is teljesen más oldaláról láttuk evezés közben, halcsemeték rajokban úsztak a sekély vízben, a gémek mellettünk lendültek a levegőbe. Jó volt egymástól ellesni azt is, hogy milyen a természetben élni, tisztelni a csónakjainkkal együtt minket játszva sodró nagy folyót, és bízva abban, hogy egy ennél is hatalmasabb kéz tart minket mégis biztosan.

Milyen volt hazaérkezni?

A fizikai teljesítményben, a nomád körülményekben, az épülő csapatszellemben is férfias kihívás volt ez a kenutúra. Dunakeszi felé közeledve azonban egyre erősebben érezhető volt, hogy mindenki haza igyekszik. A elcsigázott lapátolókat lelki mágnesként vonzotta a család. Amiről esténként beszélgettünk, az valóságos erőként hatott. A folytatást is az adhatja meg, amit a családdal meg tudunk osztani élményeinkből, ami a különös kalandjainkból szűkebb körben és a gyülekezetben is teremtő erővé válik. Isten adja, hogy ez a vízitúra biztos kiindulóponttá váljon immár a szárazon is.

Dr. Kiss Paszkál, presbiter
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép