Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Vendel napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Szent Brigitta
Mária ábrázolás
Egyháztörténelem
A késoi középkor
1. rész: A pápák avignoni fogsága
A k é s ő i k ö z é p k o r (1303-1517)

A korszak általános jellemzői:

A polgárság kialakította a tőkés termelés kezdetleges formáit. A fejlettebb államok uralkodói a polgárság adóira támaszkodva sokkal nagyobb anyagi és politikai hatalommal rendelkeztek, mint a pápák. Egyre erősebb lett a nemzeti öntudat. Kialakult a laikus értelmiség és az egyháztól függetlenedő világi kultúra.

Az egyház vezetői viszont görcsösen ragaszkodtak a már eddig kialakult formákhoz. Így az egyház szervezeti és eszmei egysége súlyosan károsodott.

- A francia királyság erős nyomást gyakorolt a pápaságra és ez a tény a nyugati egyházszakadást segítette elő.
- Az egyház befolyása csökkent az egyénekre és a társadalom egészére is.
- A késői skolasztika kikezdte a hit és az ész egységét.
- A korszak végén az egyház vezető köreiben kialakult a reneszánsz életstílus.

A hanyatló középkor egyháza felismerte, hogy reformra van szükség, a pápák és zsinatok is sokat tettek az egyház reformjáért, de döntő eredményt nem tudtak elérni részben a kor össze nem egyeztethető érdek-ellentétei miatt, másrészt sok egyházfő hanyagsága következtében. Ez a kor a meghiúsult reformok kora is volt

A kései középkor pozitív vonásai:
- Ezt megelőzően soha nem tettek annyit a nép lelki gondozásáért, mint most.
- Széles rétegeket itatott át a vallásosság.
- A misztika ebben a korban virágzott a legjobban.
____________________________________________________


1. rész: A pápák avignoni fogsága

VIII. Bonifác után XI. Benedek lett a pápa (1303-1304). Bonifác híve volt, de Szép Fülöpöt feloldozta a kiközösítés alól. Perugiába utazott és a Nogaret és Sciarra Colonna elleni per előkészítése idején 1304. július 7-én váratlanul meghalt. (1736-ban boldoggá avatták.)

V. Kelement (Bertrand de Got - előzőleg Bordeaux érseke) 1305. június 5-én, pünkösd előestéjén választották meg. Pályafutása alapján mindenki arra számított, hogy nem lesz a francia király eszköze. Az új pápa Rómába készült (Perugiában választották meg), de azután a bíborosokat Lyonba hívta, hogy mindenszentek ünnepén megtartsák a koronázást. Ez meg is történt aggasztó előjelekkel. Pápasága az egész egyház történelmére nézve igen súlyos következményekkel járt, mert 1309-től Avignonban élt, ami akkor a nápolyi király kezében volt és egyébként a német birodalom kötelékébe tartozott. Már 1305 decemberében bíborosokat nevezett ki, - kilenc franciát és ezek közül négy unokaöccse volt, - és egy angolt.

V. Kelemen mindent megtett, amit Szép Fülöp követelt tőle. A vienne-i zsinat azonban visszautasította a királynak azt a vádját, amely szerint VIII. Bonifác eretnek lett volna. Fülöp kívánsága volt a templomosok elleni per is. Arra viszont V. Kelemen sem volt hajlandó, hogy a császári trónra a francia király jelöltjét támogassa, és ehelyett Luxemburgi VII. Henrik mellett foglalt állást.

A pápa 1314. április 20-án halt meg. Hosszú idő óta a pápai székben a legnegatívabb szerepet játszotta. A pápaságot a francia királytól való függésbe hozta, mértéktelen nepotizmust gyakorolt, rokonait méltóságokkal és javadalmakkal halmozta el és botrányos pénzügyi politikát folytatott.

XXII. János (1316-1334)
A konklávé Carpentrasban (Avignon közelében) ült össze 17 francia és 7 olasz bíborossal. Ez rövidesen feloszlott és több mint két év után Lyonban megválasztották Jacques Duése személyében az új pápát 1316. augusztus 7-én. A főpap ekkor már 72 éves volt, a XXII. János nevet vette fel. Telve volt tetterővel, 1334-ig volt pápa, az avignoniak közül a legjelentősebb. Jogi és orvosi képzettséggel is rendelkezett. Kiváló egyházjogász és teológus volt, puritán életvitellel, feddhetetlen papi erkölcsökkel. Többször kifejtette, hogy Rómába szeretne visszatérni. A bíborosok pedig azt kérték, hogy maradjon Avignonban.

Politikai felfogása azonban az volt, hogy a francia királyt kell támogatnia. Ezért engesztelhetetlenül támadta Bajor Lajos német császárt. A küzdelem előzménye a németországi kettős királyválasztás volt. A többség Bajor Lajosra szavazott (1314-1347), a kisebbség Ausztriai Frigyest választotta. A pápa önmagát tette meg döntőbírónak, ezt viszont egyik fél sem fogadta el.

A pápa felújított egy a 13. században kialakult elméletet. Eszerint a császárság szünetelése idején Felső-Itália kormányzása a pápát illeti meg és ezért jogot formált arra, hogy ő nevezze ki Itália kormányzóját és megújította Nápolyi Róbert helytartói kinevezését. Bajor Lajos viszont Bertold von Naiffent nevezte ki Itália helytartójává.

A pápa akkor sem ismerte el Bajor Lajos megválasztását, amikor az 1323-ban legyőzte és fogságba vetette Ausztriai Frigyest. Felszólította Lajost, hogy ne gyakoroljon császári jogokat, vonja vissza Itáliára vonatkozó rendeleteit és három hónapon belül jelenjen meg előtte, hogy magát igazolja. Mivel a császár nem engedelmeskedett, a pápa kiközösítette, alattvalóinak megtiltotta az engedelmességet.

Bajor Lajos a Sachsenhausenben (Frankfurt am Main egyik városrésze) kiáltványt adott ki. A pápa szemére vetette, hogy az egyházi bűntető hatalmat jogtalanul politikai célokra használja. Azzal is vádolta, hogy formális eretnekségbe esett, ezért nem törvényes pápa, és a császár egyetemes zsinathoz fellebbezett. A pápa és a császár harca - nem kevésbé heves, mint az invesztitúra-harc, vagy a Staufiakkal vívott küzdelem - az irodalom eszközeivel folyt, röpiratok, pamfletek, vitairatok tömegével.

A pápa mint magánember tévedéseket is taníthatott, illetve azzal vádolták. (A szentek lelkéről azt tanította közel kilencven éves korában, hogy ők sem élvezik rögtön a teljes Isten-látást a mennyben. A párizsi egyetem ezért elítélte. Azt a ferences nézetet a pápa ítélte el, amely szerint Jézusnak és az apostoloknak semmi tulajdonuk nem lehetett.) A ferences Ockham Vilmos azt tanította, hogy a pápa hatalma csak a lelkek üdvösségéhez és a hívek vezetéséhez szükséges dolgokra terjed ki. Ezután 1326-ban Bajor Lajoshoz menekült.

Páduai Marsilius (előbb filozófiát tanított Párizsban) Defensor pacis c. munkájában a következőket állította: minden hatalomnak a szuverén nép a birtokosa, illetve a nép képviselői. Egyházi téren a legmagasabb fórum az egyetemes zsinat, amit a politikai hatalom hív össze. A pápai primátus nem isteni intézmény és csak tiszteletbeli elsőbbséget jelent.

XXII. János 1327. október 23-án a következő tételeket ítélte el:
- Péternek csak annyi hatalma volt, mint a többi apostolnak.
- A császárnak joga van letenni és megbüntetni a pápát.
- Minden pap egyenrangú.
- A papoknak csak annyi büntető hatalmuk van, amennyit a császártól kapnak.

Bajor Lajos 1327-ben Itáliába ment és ott 1328 elején Sciarra Colonna bíboros, Róma prefektusa a római nép nevében császárrá koronázta. A császár János pápát trónbitorlónak nyilvánította, ellenpápát is állított V. Miklós (1328-1330) személyében, aki azonban meghódolt a törvényes pápa előtt.

XXII. János évei tovább erősítették a franciák súlyát a bíborosi kollégiumban. Rögön megválasztása után hét francia bíborost nevezett ki. Bár maga szegényen élt, rokonait és gascogne-i
földijeit tisztségekkel, anyagi javakkal és pénzzel bőkezűen ellátta. Így kapta például a francia királyné gyóntatója a zágrábi püspökséget. 1334. december 4-én halt meg. Igen tevékeny, jámbor és feddhetetlen erkölcsű főpap volt, azért azonban nem tett semmit, hogy visszatérhessen Rómába.

XII. Benedeket (Jacques Fournier) még 1334 decemberében megválasztották és nyolc esztendeig volt pápa. Trónra lépése után a római nép küldöttei előtt kijelentette, hogy hamarosan visszatér Rómába. Ennek ellenére elkezdte építeni az erődítmény-szerű pápai palotát Avignonban. Békés természetű ember volt és kereste a megegyezést Bajor Lajossal.

Ezt viszont meghiúsította VI. Fülöp francia király (1328-1350), mivel féltette a francia érdekeket. Így 1338-ban az első frankfurti birodalmi gyűlés ünnepélyesen kimondta, hogy a császári hatalom közvetlenül Istentől származik, nem a pápától, a megválasztott német király pedig pápai elismerés és koronázás nélkül is gyakorolhatja a császári hatalmat.

XII. Benedek egyébként a reformpápák közé tartozott, aki sokat tett az egyház megújításáért. Nepotizmussal nem lehet vádolni, a püspököket kötelezte, hogy egyházmegyéjükben tartózkodjanak, szorgalmazta a szerzetesrendek megújítását. Bírálható volt viszont azért, hogy Avignonban maradt, nem tudott megszabadulni a francia királytól való függőségtől. Meghalt 1342. április 25-én.

VI. Kelement (Pierre Roger de Beaufort - elődjeihez hasonlóan dél-francia) pár nap múlva megválasztották és 1342-1352 között volt egyházfő. A francia király feltétlen híve volt és így szó sem lehetett a Bajor Lajossal való kibékülésről. Mindenesetre négy választófejedelem elfordult Lajos császártól és Luxemburgi Károly személyében 1346. július 11-én új német királyt választottak. Csak azért nem tört ki a polgárháború, mert Bajor Lajos 1347. október 11-én meghalt, majd a másik király-jelölt, a thüringiai őrgróf is lemondott, rövidesen meg is hat és így Károlynak nem maradt riválisa. Ő lett a kései középkor egyik legjelentősebb uralkodója. Jóváhagyta, hogy Avignon, a pápai város kikerüljön a német birodalom kötelékéből.

(Nagy Lajos magyar király azt kérte VI. Kelementől, hogy hűbéresét, Johanna királynőt büntesse meg, fossza meg a nápolyi tróntól és a nápolyi királyság hűbérét rá, a magyar királyra ruházza. A pápa viszont Johanna új férjének adományozta a királyi címet és amikor 1350-ben Nagy Lajos másodszor is személyesen ment Itáliába, egyértelműen Johanna mellé állt, miként a százéves háborúban Franciaország mellé.)

Hogy hatalmas kiadásait fedezhesse - miután a két elődje alatt felgyűlt óriási összegeket is elköltötte, tovább bővítette azoknak az egyházi javadalmaknak a körét, amelyeknek a betöltését magának tartotta fenn. Ez különösen Angliában és Németországban tovább növelte a pompás, franciás avignoni pápai udvarral szembeni ellenérzést. A művészeken és tudósokon kívül ez a pápai udvar tele volt az egyházfő rokonaival és földijeivel, bár ő maga személy szerint jámbor ember volt.
Az 1348-49-es nagy pestisjárvány idején, amely elvitte Európa lakosságának egyharmadát, a közhangulattal szembeszállva megvédte s zsidókat, akiket a baj okozóinak tartottak. 1352. december 6-án halt meg. Sírját 1562-ben a hugenották meggyalázták, maradványait elégették.

VI. Ince (Étienne Aubert - 1352. december 18. - 1362. szeptember 12.) megválasztásakor 25 bíboros vett részt a konklávén, amely mindössze két napig tartott. Először sikerült a bíborosoknak a megválasztandóval feltételeket (választási kapitulációkat) elfogadtatniuk. Ilyen feltétel volt, hogy a bíborosok száma nem lehet több húsznál. Új bíboros kinevezéséhez a bíborosok legalább kétharmadának a beleegyezése szükséges.

Az új pápa rögtön reformokat léptetett életbe, egyszerűsítette a pápai udvartartást, általában nagyon takarékosan gazdálkodott. Fél év múlva a választási feltételeket semmisnek nyilvánította azzal a megokolással, hogy a pápa hatalmát semmi sem korlátozhatja.

Rómában a szentév megünneplése előtérbe állította azt a gondolatot, hogy a pápa mielőbb térjen vissza az Örök Városba. VI. Ince pápai legátusként Albornoz bíborost küldte Rómába 1353-ban, aki okosságával és tetterős fellépésével a pápai állam egyik újjászervezőjének nevezhető

A középkori Róma életében külön epizód volt Cola di Rienzo szereplése.

Mint néptribunus 1347-ben átvette Róma irányítását, majd a város szenátora lett, nem sokkal később azonban zsarnoksága miatt 1354-ben megbuktatták és október 8-dikán meggyilkolták.

Albornoz bíboros elérte azt, hogy a pápai állam egész területe valóban pápai fennhatóság alá került és előkészítette V. Orbán pápa 1367-ben történt római bevonulását.

Ostia bíboros-püspöke 1355-ben császárrá koronázta IV. Károly német királyt, aki 1356-ban kiadta az Aranybullát, a birodalmi alaptörvényt. Eszerint hét német választófejedelem választja meg a német királyt és a jövőben nem kell egyhangú választás, elég az egyszerű többség (négy választó fejedelem) szavazata.

A százéves háború idején az angolok Avignont is fenyegették. A pápa végül sikeresen közvetített az angolok és a franciák között, így 1360-ban létrejött a brétigny-i béke.

VI. Ince csalódottan halt meg, mert a pápaságot nem tudta Rómába visszaköltöztetni.

V. Orbán (Guillaume de Grimoard, 1362-1370) ötnapi konklávé után lett pápa. Az első jelölt nem fogadta el a választást, így egyhangúlag az éppen Nápolyban tartózkodó marseille-i bencés apátot (Szent Viktor apátság), a kor egyik legkiválóbb egyházjogászát emelték a pápai székbe. Mint pápa is szerzetesi egyszerűségben élt, az avignoni pápák közül ő volt a legrokonszenvesebb. Boldoggá avatták.

Többen kérték tőle, hogy térjen vissza Rómába (pl. IV. Károly császár, aki kérését Avignonban személyesen adta elő 1365-ben, Petrarca és Szent Brigitta szintén). Így a francia bíborosok nem tudták megakadályozni abban, hogy Rómába induljon, ahová 1367 október 16-dikán meg is érkezett.

V. János bizánci császár (1354-1391) 1369 júniusában ünnepélyesen áttért a katolikus hitre, de egyháza és népe nem követte, mert V. Orbán elhárította egy közös tanácskozás összehívását.

Mivel a török 1352-ben megvetette lábát Európában, ellenük keresztes háborút akart szervezni.

A pápa 1367. április 30-án hagyta el Avignont nagyon vonakodva távozó kíséretével együtt és október 16-án érkezett meg Rómába. A lateráni palota teljesen lakhatatlan volt, a lateráni székesegyház pedig 1360-ban leégett, - így a pápa a Vatikánban rendezkedett be. Mivel Itáliában teljesen bizonytalanná vált a helyzet, másrészt ismét közvetíteni akart a százéves háborúban, - visszatért Avignonba. Svéd Szent Brigitta figyelmeztette, hogy ha visszamegy, hamarosan meghal. Ez három hónap múlva, 1370. december 19-én be is következett.

Marseille-ben temették el és sírja zarándokhely lett. 1870-ben boldoggá avatták.

XI. Gergely személyében még decemberben új pápát választottak, aki 1370-1378 között töltötte be hivatalát. Családi nevén Pierre Roger de Beaufort VI. Kelemen unokaöccse volt. 1376 őszén megkezdte a pápai kúria átköltöztetését Rómába, majd 1377. január 17-én ő is ünnepélyesen bevonult a pápák tulajdonképpeni székhelyére. A Vatikánban választott lakást és ettől kezdve itt laktak a pápák. Követte 13 bíboros is.

A pápák avignoni fogságának következményei:
1. A pápaság tekintélye hanyatlott, mert erősen francia befolyás alá került.
2. A bíborosi testületben is erősödött a francia befolyás és ez is oka lett a nyugati egyházszakadásnak.
3. A pápák új adózási rendszert vezettek be.

A pápai bevételek formái voltak:
Adók: servitia communia (közszolgáltatások)
A betöltött püspöki és apáti székekért fizetni kellett, a javadalom egyévi jövedelmének egyharmadát. A 13. század vége óta az összegek fele az Apostoli Kamarát, fele pedig a bíborosi testületet illette meg.
servitia minuta: a kisebb javadalmak megadóztatása volt az irodai személyzet és a pápai szolgák számára.
Annáták: a javadalom első évi jövedelme, ha elérte az évi 6, később 24 aranyforintot.
Tized - próbálták bevezetni.
Subsidia: pápai különadó az Itáliában dúló háborúk kiadásaira. Ezt nem minden országra vetették ki.
Spolia: a főpapok hagyatékából befolyó összegek.
Taxa: illetékek.

A "Camara Apostolica" ("Apostoli Kamara") "az akkori világ legnagyobb és legtökéletesebb pénzhivatala és pénzközpontja volt, amely már a firenzei nagybankokon keresztül készpénz nélkül, kötvényekkel dolgozott." Ez a módszer azonban egész Európában elégedetlenséget váltott ki.
A kommenda-rendszer lényege, hogy más személy élvezte a javadalom bevételeit és más látta el a papi teendőket.

XXII. János megtiltotta, hogy egy személy egyszerre több javadalmat birtokoljon. (Kivételt csak a bíborosok és a fejedelmek fiai képeztek.)

Az ellenhatás először Angliában mutatkozott. Több parlamenti határozat (1351, 1353) törvénytelennek nyilvánította a javadalmak pápa betöltését és itt már megkezdődött az államegyház kialakulása. Franciaországban pedig az egyházi javadalmak betöltésénél hivatkoztak a "gallikán szabadságjogokra".
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép