Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Konrád napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Városháza: Országalma
Jézus ábrázolás
Egyháztörténelem
A keresztény újkor. Az egyház helyzete a reformáció küszöbén
2. rész: A reformáció megerősödésének folyamata a német parasztháború leveréséig (1521-1525)
1. A wormsi birodalmi gyűlés

A választófejedelmek 1519 júniusában (választófejedelemségek voltak. Mainz, Trier, Köln, Pfalz, Szászország- Württenberg, Brandenburg és Csehország ) a tizenkilenc éves Habsburg Károlyt csak 1520 októberében koronázták német királlyá. Ez a körülmény is a hitújítóknak kedvezett. Az új császár azt tervezte, hogy felszámolja a hitújítást és ezért 1521 januárjában Wormsban birodalmi gyűlést tartott. Ide Luthert is megidézték azzal a szándékkal, hogy a hitújítót sommásan elítélik, de a választófejedelmek azt kívánták, hogy a német nemzet sérelmeire való tekintettel a nyugtalanságtól való félelem miatt előbb hallgassák ki Luthert, aki menlevelet, császári kíséretet és gondolkodási időt is kapott.

Luther 1521. április 16-án délelőtt 10 órakor bevonult Wormsba. Másnap a püspöki palotában este 6 órakor jelent meg a császár és a Reichstag előtt. Eck János végezte a kihallgatást, aki a trieri érsek megbízottjaként szerepelt. Április 18-án megkérdezték Luthert, hogy hajlandó-e tanait visszavonni. Ő ezt visszautasította. Tovább kihallgatást a császár nem tartott szükségesnek, de kijelölt egy bizottságot, amelynek az lett volna a feladata, hogy Luthert jobb belátásra bírja.

Április 24-én a trieri érsek lakásán tárgyaltak Lutherrel, de ismét eredménytelenül. Ezen felül az érsek még egy próbát tett magán-megbeszélés keretében. Nyilvánvaló volt, hogy már nem a német sérelmekről és nem az egyházpolitikai vitákról van szó, hanem az egyház lényegét illetően alapvetően eltérő felfogásról.

Április 26-án Luther távozott Wormsból. Előzőleg már megbeszélte barátaival, hogy Eisenachból nem Gothába megy, hanem titkos úton Möhraba. Ott felkeresi rokonait. Május 4-én Altenstein vára közelében megjátszott emberrablás történt. Luthert Wartburg várába vitték.

Május 25-én a császár szállásán felolvasták a „Wormsi Edictum”-ot és ezt a császár másnap aláírta. A dokumentum többek között ezt írja: „császári méltóságunk, hatalmunk és tekintélyünk alapján, egyértelmű döntésünkkel és akaratunkkal, amely egyezik a választófejedelmek és rendek akaratával, ... a dolog örök emlékezetére ... a pápai bullát mindenkinek úgy kell tekintenie, ... amely szerint Luther Márton az egyháztól elszakadt, megátalkodott lázadó és nyilvánvaló eretnek..”

A birodalmi átok sújtotta Luther követőit is. Eszerint könyveit tilos árusítani és megvenni, olvasni, lemásolni, kinyomtatni. Tűz által, vagy bármilyen módszerrel ezeket meg kell semmisíteni. Minden könyv kinyomtatásához, amelyek a keresztény hitet túlságosan, vagy nagyon kis mértékben érintik, - a helyi főpásztor engedélye szükséges.

A császár a wormsi birodalmi gyűlésről Spanyolországba utazott és kilenc évig nem jött Németországba. Nemcsak hogy nem tudott fellépni Luther ellen, érvényt szerezni a Wormsi Edictum-nak, hanem a Luthert támogató rendek segítségére is szüksége volt háborúiban.


2. A reformáció szellemi megerősödése Luther wartburgi működése következtében (1521-1522)

Luther 1521. május 4-től 1522. március 3-ig volt Wartburgban. Számára ez az időszak a lelki gyötrődés és a lelkiismeret furdalás ideje volt. Vádolta magát azért, mert elindított egy tűzvészt, később meg azért, mert bírái előtt gyenge volt. Nem tudott áhítattal imádkozni, tele volt kételyekkel. 1521. szeptember 9-én így írt: „Ideje, hogy minden erőmmel imádkozzam, - főleg az ördög gonosz működése ellen, amit egész Németországban rendez. Mégis lusta vagyok az imádságra, szinte útálom magam, terhére vagyok önmagamnak, - bizonyára azért, mert egyedül vagyok és ti sem segítetek nekem”.
A várban egyébként is egészségtelen életmódot folytatott. (Kevés mozgás, mértéktelen evés-ivás.) Ezt a sok feszültséget intenzív írói munkával igyekezett levezetni, így lett Wartburg az ő „Pathmosza”.

Jellemzők a következő sorok: „A fülgyónást igen nagyra tartom éppen úgy, mint a szüzességet és a tisztaságot, mert ezek üdvös dolgok. Minden kereszténynek sajnálnia kellene, ha nem lenne gyónás és egész szívvel meg kell köszönni Istennek, hogy ezeket adta. Tűrhetetlen azonban, hogy a pápa a gyónást és a tisztaságot előírja”.

Elkészítette híres Biblia-fordítását. Luther előtt sok német Biblia-fordítás készült, 1461-1522 között 14 felső-német (Hochdeutsch) és 4 alsó-német (Niederdeutsch) fordítás jelent meg, ezért túlzás azt állítani, hogy Luther ajándékozta meg a németeket a Bibliával. Az Újszövetség fordításával 11 hét alatt elkészült. Ennél a Vulgátát, ill. Erasmus görög szövegét vetette egybe a latin fordítással. Az eredeti görög szöveget nem használta, mert csak 1518-tól kezdett ezzel a nyelvvel behatóbban foglalkozni. Szakértők szerint igyekezett a szöveg helyes értelmét felfogni és visszaadni. Az Ószövetség fordításához Luther nyelvszakértők segítségét is felhasználta, ezért fordítását bizonyos fokig közösségi munkának is lehet tekinteni. Ez a rész 1534-re készült el.

Igaz viszont, hogy Luther munkája a legsikerültebb és akkor készült, amikor a sokféle német beszédmód kezdett egységessé válni. Nem Luther hozta létre az egységes új-felsőnémet nyelvet, de sokat tett ennek kialakulásáért. Luther Biblia-fordítását katolikus részről is értékelték, sőt a katolikus fordítás készítői is felhasználták.

Felmerül a kérdés, hogy híven adta-e vissza Luther a Biblia igazi mondanivalóját? Bizonyos fogalmakat túlságosan kiemel (pl. Istentől adott megigazulás, vagy megigazulás, ami Istennél számít), és híres betoldása volt a Római levél 3,26 és 3,28-ban az „egyedül” - „sola” -fides betoldás, ami ugyan értelemszerűen oda tartozhat, de a szentpáli szövegben nem szerepel.)

Sokkal súlyosabb hiba az, hogy egyes könyveket egyszerűen félretesz, pl. a Jakab-levelet és a Jelenések könyvét, mert ezek számára csak „szalmalevelek”. És végső soron az egyes emberre bízza, hogy hogyan értelmezi a Bibliát.


3. Luther wittenbergi működése, a lutheri elvek átültetése a gyakorlatba

Fontos esemény volt a reformáció történetében, hogy Melanchton 1521-ben összeállította az új irányzat teológiai rendszerét a „Loci communes” című könyvében, amelynek nagy előnye volt, hogy az új gondolatokat irodalmilag is élvezhető, tetszetős formában közölte és ezzel sok humanistát nyert meg Luther számára. Amig Luther Wittenbergen kívül tartózkodott, a városban nagy nyugtalanság és zűrzavar keletkezett. Sok pap megnősült, a magánmiséket megszűntették, a szentképeket eltávolították és a zavart még fokozta, hogy megjelentek az újrakeresztelők.

Luther ezekben a kérdésekben eleinte óvatosan fogalmazott és különbséget tett a papi nőtlenség és a szerzetesi fogadalom között. Eközben még november hónapban Wittenbergben negyven Ágoston-rendi szerzetes közül tizenöt elhagyta a kolostort.

Az újkor embere nem volt kész és képes arra, - szemben a középkorival, - hogy elviselje az erény és a valóság közötti különbséget.

Végül 1524. október 10-én maga Luther is letette a szerzetesi ruhát és 1525. június 13-án feleségül vette az egykori cisztercita apácát, Bora Katalint.


4. A reformáció további sikerei a világi és egyházi főhatalom tehetetlensége következtében

a/ A világi hatalom tehetetlensége
Luther wartburgi tartózkodása megmutatta, hogy a reformáció már őnélküle is tovább folytatódott és nélküle is megvalósult volna. Hiszen követői között nem csak nyugtalan zavartkeltő emberek voltak, mint Karlstadt és Münzer, hanem nagyon sokan olyanok, akik magukévá tették Luther valódi terveit és eszméit.

Johannes Bugenhagen (1485-1558 - Pomeranus = Pomeraniai)
Teológiai tanulmányok nélkül pappá szentelték 1509-ben. Később szentírástudományt és patrisztikát tanított. A teológia doktora lett 1533-ban, 1535-ben pedig professzor. Már 1523-ban a wittenbergi városi tanácsa a városi templom plébánosává választotta. Egy évvel előbb megnősült. Létrehozta a lutheránus plébánia őstípusát. Inkább lelkipásztor volt, mint professzor, közelebb is volt a néphez, mint Luther. Észak-Németországban ő készítette elő a reformáció útját. Lutherhez szoros barátság fűzte. Ő volt a gyóntatója, ő eskette, és amikor beteg volt, mellette állt. Luther temetésén 1546-ban ő mondta a gyászbeszédet.

Philip Melanchton (1497-1560) életében döntő fordulatot hozott a Lutherral való találkozás és ő is nagy hatással volt Lutherre és a reformáció alakulására. Csodálta Luther rendkívüli munkabírását és ugyanakkor szenvedett is Luther türelmetlensége miatt.

Badenben született, Heidelbergben és Thübingenben tanult, nagy hatással volt rá Rotterdami Erasmus. Wittenbergben a görög és a héber nyelv professzora lett. Nem volt a teológia doktora és soha nem lépett szószékre, nem volt az egyetemi fakultás tagja és megelégedett azzal, hogy teológiai előadásokat tarthatott. Megírta a „Loci communes” c. művét és ezzel a reformátorok vezető teológusa lett. E mű 1521-es kiadását az „evangélikus dogmatikának” nevezik. Csak a felépítése utal erre a névre. Nem ír a Szentháromságról és a megtestesülésről, csak megváltástant és etikát nyújt.

A reformáció szellemében újrafogalmazott olyan kifejezéseket, mint bűn, törvény, kegyelem és evangélium. Kritika nélkül magáévá tette Luther tételeit, amelyek szerint természetes (csak természetes) értelemmel az ember nem ismerheti meg Istent és nincs is szabad akarat. Később e nézeteit megváltoztatta és sokat tett a radikális lutheri tanok enyhítéséért.

b/ VI. Adorján pápasága
Adrian von Utrecht németalföldi születésű bíborost 1522. január 9-én választották pápává és ő a VI. Adorján nevet vette fel. Utrechtben született, a löweni egyetemen professzor volt. Ő lett később V. Károly nevelője és Katolikus Ferdinánd halála után Spanyolország régense, 1517-ben pedig bíboros. Spanyolországban 1522. január 22-én értesült megválasztásáról és ezt március 8-án fogadta el. Tengeri úton augusztus végén érkezett Ostiába és augusztus 31-én koronázták pápává.
Súlyos gondokkal kellett szembenéznie. Ezek voltak:
- Reformáció Németországban.
- Belgrádot elfoglalta a török és már Magyarországot fenyegette.
- Rodosz elveszett.

Ő volt az utolsó német pápa. Rómában nem volt népszerű, jámbor és aszkéta életmódját nem értették, reformterveit elutasították. A nürnbergi Reichstagon a pápa követe Chieregati volt és 1523. január 3-án felolvasta a pápa iratát, amelyben elítélte a lutheri tévtanokat, az egyház megosztását, de ugyanakkor beismerte az egyház bűneit is: „Mi mindannyian, prelátusok és papok letértünk az igaz útról”. A rendek viszont azt követelték, hogy reformálják meg a kúriát, orvosolják a német nemzet sérelmeit és hívjanak össze szabad, keresztény zsinatot valamelyik német városban. Hadrián pápa meghívta Rómába Rotterdami Erasmust, hogy megnyerje segítségét az egyház egységének helyreállításához, - ő azonban ezt a szerepet nem vállalta. V. Károly német-római császár megígérte a pápának, hogy minden segítséget megad a kor nagy problémáinak a megoldásához. A pápának az a terve sem sikerült, hogy a keresztény fejedelmek közös erővel lépjenek fel a török ellen. Mindenesetre megőrizte szigorú semlegességét. Meghalt 1523-ban. Eredményeket nem tudott elérni, utóda nem folytatta az ő irányvonalát, - mégis olyan elveket fogalmazott meg, amelyeket az évtizedekkel későbbi pápák megvalósítottak.

c/ VII. Kelemen pápasága
Közel két hónapig tartott az a konklávé, amely 1523. november 19-én Giulio de Medici bíborost, Lorenzo Medici 44 éves törvénytelen unokaöccsét pápává választotta, aki a VII. Kelemen nevet vette fel. X. Leó idejében mint helyettes kancellár fontos szerepet játszott a római kúria irányításában.
Első beszédében a következő feladatokat jelölte meg:
- Luther ügye,
- a keresztény fejedelmek közötti béke,
- a török veszély.

V. Károly császár azt javasolta, hogy német városban, Trientben tartsanak egyetemes zsinatot, - a pápa viszont ellene volt mindenféle zsinatnak. Politikájában arra törekedett, hogy francia segítséggel ellensúlyozza a Habsburgok túlságosan megnövekedett hatalmát, befolyását. I. Ferenc francia király fogságba esése után V. Károly Európa legerősebb uralkodója lett és az 1526. január 14-én kötött madridi békében a francia király kénytelen volt elfogadni minden császári követelést. 1526. május 22-én a pápa, Velence és Franciaország létrehozta a cognac-i ligát (liga=ligamen=szövetség).
Németországban a speyeri Reichstagon 1526. augusztus 7-én a rendek úgy döntöttek, hogy egy egyetemes zsinat összehívásáig mindenki csak Isten és a császári felség előtt felelős. Ezzel gyakorlatilag hatályon kívül helyezték a Wormsi Edictumot.

Miután a törökök végzetes csapást mértek Magyarországra, - a császári csapatok bevonultak Rómába 1527. május 6-án. A pápa az Angyalvárba menekült, de június 5-én elfogták és csak decemberben nyerte vissza szabadságát súlyos engedmények és pénzösszegek árán. A „Sacco di Roma” a kortársak szerint Isten büntetése volt a reneszánsz kor bűnei miatt. V. Károly a következőket kívánta a fogoly pápától:
- hívjon össze egyetemes zsinatot,
- kezdje el az egyház reformját,
- vessen véget az eretnekségeknek,
- szorítsa vissza a hitetleneket.

VII. Kelemen viszont most sem akart hallani egyetemes zsinatról. Csak 1529. június 29-én békült ki a császár meg a pápa, 1529. november 5-én személyesen találkoztak és 1530. február 24-én a pápa Bolognában császárrá koronázta.

VII. Kelemen nem tett eleget VIII. Henrik angol király kérésének, hogy Aragóniai Katalinnal kötött házasságát felbontsa, ill. érvénytelennek nyilvánítsa. Ezért az angol király elszakította Angliát Rómától és 1534-ben létrehozta az anglikán egyházat. A császárpárti politikából csak a Medici család húzott hasznot, mert visszaszerezte Firenzében az 1490-es években elveszített hatalmát. VII. Kelemen igazi Mediciként Machiavelli, Cellini és Michelangelo pártfogója volt. Leopold von Ranke szerint VII. Kelemen a legszerencsétlenebb pápa volt. Ez bizonyára túlzás, de 1534 szeptember 25-én bekövetkezett halálát sokan az egyház szerencséjének tekintették.


5. A német parasztháború

A 16. században a parasztság gazdasági helyzete is javult. Nem lehetett gazdasági válságról, vagy ínségről beszélni. Inkább az történt, hogy az alsóbb társadalmi rétegek öntudata is megnövekedett és méltó helyet követeltek maguknak a jogok gyakorlásában. Főleg azt sérelmezték, hogy az állami tulajdon („terület-államiság”) nem engedte tovább, hogy a réteket, erdőket és vizeket a parasztság használja. A parasztháborúk vezetői nem a falvak szegényei közül kerültek ki, hanem a tekintélyes, jólszituált parasztok közül. A városokban pedig a szegények lázadtak fel az uralkodó polgárság ellen.

Ezért a „parasztháború” megjelölés nem egészen pontos, mert itt a falvak és városok lakói, illetve az akárhol élő szegény nép lázadt fel a gazdagok ellen.

Már jóval korábban is voltak helyi felkelések. Ilyen volt Württenbergben a „Szegény Konrád” lázadása 1514-ben. Voltak felkelések 1483-ban, 1513-ban és 1517-ben is. Az volt a programjuk, hogy csak a pápának és a császárnak engedelmeskednek, senki másnak. Követelték a tizedek megszűntetését és a vadászat-halászat szabaddá tételét. A parasztlázadás Németország déli és középső részére terjedt ki, de nem volt egy zárt, központilag irányított vállalkozás, hanem az egyéni akciók sorozata.

Maga a felkelés 1524 május-júniusában kezdődött a Fekete Erdő déli részén. Különböző politikai okokból, mint a török veszély, a franciák magatartása, stb. szó sem lehetett a lázadás gyors leveréséről. A mozgalom Svábföldre, Elzász, Franken, Thüringia, Szászország, Tirol és Karinthia vidékeire terjedt ki.
Követeléseik voltak:
- szabad plébános-választás,
- tiszta igehirdetés,
- a nagy tizedet fordítsák a plébániák (lelkipásztorkodó papok) javadalmazására,
- a kis tizedet szüntessék meg,
-szűnjön meg a jobbágy-rendszer, mert Krisztus minden embert megváltott és ezért mindenki szabad,
- szűnjenek meg a kiváltságok a vadászat-halászat terén.
A követeléseket korábban a régi német jogból vezették le, most viszont inkább az evangéliumokra hivatkoztak.

Mivel a szociális és gazdasági követelések vallási motívumokkal keveredtek, sor került a városok és a kolostorok kifosztására. A parasztok Lutherre figyeltek, tőle várták az erkölcsi támogatást. Ő maga először közvetíteni próbált és intette a parasztokat, hogy ne éljenek vissza Isten nevével. A keresztény ember köteles tűrni az igazságtalanságot és nem szabad fellázadnia a felsőbbség ellen. Ugyanakkor figyelmeztette a gazdagokat, az urakat is, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal. Amikor azonban látta, hogy a lázadás mivé fajult, már azt írta, hogy a parasztok az ördög csatlósai, legyőzésük pedig kész istentisztelet.

A fejedelmeket nem kellett bátorítani. A szervezetlen paraszti tömegeket jól átgondolt stratégiával egymás után győzték le. Döntő ütközet volt 1525 május 25-én Frankenhausennél, ahol egy kb. 8.000 harcosból álló felkelő sereget győztek le Hesseni Fülöp és Szász György vezetésével. A parasztokon szörnyű bosszút álltak. Münzer Tamást, aki akkor mülhauseni lelkész volt és a parasztokat ellenállásra biztatva vezette a csatába, megkínozták, majd lefejezték.

Az egész háborúnak mintegy 100.00 ember esett áldozatul, akiket kegyetlenül kivégeztek, karóba húztak, megégettek, vagy megvakítottak. A fejedelmek voltak a győztesek. Birtokba vették a lerombolt, vagy elárvult kolostorokat.


6. A parasztháború leverésének hatásai

A reformáció ettől kezdve megszűnt népi mozgalom lenni. Sokan Luthert is felelőssé tették a kegyetlenkedésekért. Ő maga 1533-ban egy „asztali beszéd”-ben így nyilatkozott: „Én vagyok, aki a lázadó parasztokat agyonvertem, mert én mondtam, hogy verjék őket agyon és vérük az én kezemen szárad. Én azonban felmutatom majd azt az Úristen előtt, aki parancsolta, hogy így beszéljek”.

És nagyon sokan - köztük Melanchton is - megbotránkoztak azon, hogy Luther szándékosan ezekben a napokban, 1525. június 13-án tartotta esküvőjét Bora Katalinnal. Ezek után az egyszerű emberek csalódottan elfordultak Luthertől és az újrakeresztelőkhöz, vagy más szektához csatlakoztak, vagy éppen közömbössé váltak. Luther „hőskorának” ezzel vége volt.

A világi felsőbbség vette át a reformáció irányítását, a mozgalmat saját céljai érdekében használta fel és ettől kezdve a fejedelmek reformációjáról lehet beszélni. A helyi egyházi közösségeket, amelyeknek szabad plébános-választási joguk volt, felváltotta a nemzet-egyház.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép