Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Bertalan napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

Atrium a hotel kávézójában.  Topor M.
Pannonhalmi ablak
Egyháztörténelem
A korai középkor
4. rész: A pápaság sorsa a reformpápák fellépéséig
A Karoling birodalom hanyatlása és ennek következményei

A frank birodalmat a császár személyes hatalma tartotta össze, halála után a birodalom gyorsan szétesett. Jámbor Lajos (778-840), aki Károly fia volt, - uralkodása a fiaival folytatott háborúskodással telt el.

843-ban a verduni szerződéssel felosztották a birodalmat. A császári méltóságot Lajos fia, Nagy Károly unokája, I. Lothár viselte. Egyben megkapta Itáliát, Provence területét és Lotaringiát az Északi Tengerig. (Lothár: 795-855)

Jámbor Lajos másik fia, Német Lajos (805-876) Szászországot, Thüringiát, Bajorországot és Karinthiát kapta meg.

Harmadik fia volt II. Kopasz Károly (823-877) megkapta a mai Franciaországot, Belgiumot és a Pireneusok déli oldalát is.

Ebben a helyzetben a nyelvi határok még nem érvényesültek, ezek csak 1000 körül jöttek számításba.

Ilyen helyzetben a pápaság nem talált védelmet Itália helyi hatalmasságaival szemben és a normannok, ill. mohamedánok betörései csak súlyosbították a helyzetet. A szaracénok 846-ban a római Szent Péter és Szent Pál bazilikákat is kirabolták. Ezért IV. Leó (847-855) fallal vette körül a Vatikánt. Így jött létre a Leó-város.

A feudális anarchia következtében lehanyatlott az egyházi és a világi hatalom tekintélye is.

("Johanna papissa" meséje erre a korra teszi az állítólagos női pápa uralkodását. A történet a 13. században bukkant fel először. 1250-ben Jean de Mailly említi először Világkrónikájában. Eszerint egy mainzi fiatal lány férfinak öltözve tanult Athénban, majd kiváló tudománya miatt IV. Leó halála után pápává választották és két évig, egy hónapig és 4 napig volt Róma püspöke 855-től 857-58-ig. Egy a lateráni bazilikánál tartott körmenet alkalmával gyereket szült és ennek következtében meghalt. - A történetnek más változata is létezik.)

A 17. században már minden kétséget kizárva bebizonyították, hogy a női pápa létezése teljes képtelenség. Többek között azért is, mert az időszak, ahová uralkodásának idejét teszik, erre nem ad helyet. IV. Leó 855 július 17-dikén meghalt, III. Benedekről bebizonyosodott, hogy ez év szeptember 28-dikán már pápa volt. Kettőjük között nincs idő más pápa uralkodására.)

A korszak legnagyobb pápája I. Nagy Szent Miklós volt (858-867), aki VII. Gergely előfutárának tekinthető. Kiváló teológiai és egyházjogi műveltséggel rendelkezett. Fő céljának tartotta, hogy a pápa joghatóságát az egész egyházra kiterjessze.

Keményen fellépett János ravennai érsek és Hinkmár rheimsi érsek ellen, 863 végén bírói eljárás nélkül egyszerűen letette Gunthar kölni és Thiedgaud trieri érsekeket, mert ezek beleegyeztek, hogy II. Lothár császár (855-869) elváljon törvényes feleségétől, Theutbergától és házasságot kössön szeretőjével, Waldradával. Ezzel ugyanis megsértették az egyház alapvető tanítását a házasság szentségéről, felbonthatatlanságáról. Kijelentette, hogy az erkölcsi törvények az uralkodókra is vonatkoznak.

Legnagyobb konfliktusa az volt, amikor 858-ban Ignatioszt Konstantinápolyban letették és helyébe Photioszt tették .... I. Miklós 863-ban Photioszt kiközösítette és Ignatioszt visszahelyezte hivatalába. (Ebben az esetben Miklóst tévesen tájékoztatták, mert Ignatiosz pátriárka önként mondott le. A bolgárokkal való ellentétek oda vezettek, hogy III. Mihály császár 867-ben zsinatot hívott össze Konstantinápolyba és ezen a pápát kiközösítették és letették. (Ezt I. Miklós már nem érte meg.)


Az álizidori gyűjtemény (Collectio Pseudo-Isidoriana)

A kilencedik század leghíresebb egyházjogi hamisítványa volt. Ez négy gyűjteményt egyesítő munka, kb. 100 hamisítvány mellett sok hiteles okmányt is tartalmaz. Valószínű, hogy néhány művelt egyházi férfiból álló munkaközösség a reimsi érsekség területén hozta létre 847-852 között. Szerzőként Isidorus Mercatort tűntették fel, akiben a középkor Sevillai Izidort látta.

A hamisítvány célja az volt, hogy a püspökök jogkörét, a központi egyházkormányzat súlyát növelje, a zsinatokat teljesen a pápa joghatósága alá rendelje, a nagyobb ügyeket (a püspökök ügyeit) a pápa elé utalta.

Ebben a gyűjteményben található leghíresebb hamisítvány a "Donatio Constantini", azaz a Konstantin-féle Adománylevél. Eszerint Nagy Konstantin a császári címet, jelvényeket és a nyugati országok feletti hatalmat adományozta a pápának. Ez a hamisítvány 750 körül készült és sokan felhasználták, hogy Róma, a katolikus egyház függetlenségét bizonyítsák főleg az itáliai görög és longobard hatalmi igényekkel szemben.

Már a 11-12. században kételyek merültek fel a gyűjtemény hitelességét illetően, majd a 17. században végérvényesen kimutatták, hogy hamisítvány. A korabeli jogi helyzetet tűntette fel úgy, mintha az már a sokkal korábbi századokban is meglett volna.

A pápaság helyzete a német és itáliai befolyás malomkövei között

I. Miklós halála után segítség hiányában gyorsan süllyedt a pápaság tekintélye. VIII. János (867-872) kiváló egyházfő volt, aki megválasztása előtt mint archidiakonus már részt vett a pápai politikai irányításában. Bizánccal helyreállította a békét, a frank uralkodó segítségével igyekezett megvédeni Rómát a sziciliai szaracénoktól. Kopasz Károlyt 875-ben Rómában császárrá koronázta, aki hálából átengedte a pápának a dél-itáliai politika irányítását. Mikor azonban a császár távozott Itáliából, a pápa helyzete a római nemesek viszályai között tarthatatlanná vált. Végül 876-ban a portói bíboros-püspök, Formosus letette. A fuldai évkönyvek szerint 882. december 15-én megmérgezték. Ő volt az első középkori pápa, aki nem természetes halállal halt meg.

Formosus pápa (891-896) Arnulf német királyt császárrá koronázta. Utána VI. Bonifác rövid ideig volt pápa (896), majd VI. István (896-897) következett. Az ő idejében került sor a hírhedt "hullazsinatra". A már közel egy éve halott Formosust kiásták sírjából, letettnek nyilvánították, hivatali döntéseit érvénytelennek jelentették ki, ugyanígy az általa végzett szenteléseket is. A holttestet ezután a Tiberisbe dobták.

Az események hatására a római nép fellázadt, VI. Istvánt börtönbe vetették és ott 897-ben megfojtották.


A X., ún. "sötét század" általános jellemvonásai

A 10. században Európában általánossá vált a feudális anarchia. Az uralkodók hatalma gyakran csak saját birtokaikra terjedt ki. Az önálló nagybirtokok urai pedig egymással is és a királlyal is állandó harcban álltak. Az egyház javai gyakran a garázda nemesség prédájává lettek.

A belső zavarok mellett a bajokat a normannok, a szaracénok és a magyarok támadásai csak fokozták.

Ebben a "vaskorszakban" az egyház helyzete is egyre siralmasabbá vált. A felső és az alsó klérus tagjai között elhatalmasodott a tudatlanság, erkölcstelenség , sokan simóniával szereztek hivatalt és javadalmat. A pápaság a nemesi pártok játékszere lett.


A görög párt uralma Rómában

A 10. század elején a ravennai görög kolónia egyik vezető tagja, később római szenátor, Theophülaktosz és pártja Rómában vezető szerepet játszott.

III. Sergius pápasága idején (904-911) egyre nagyobb hatalomra tett szert a szenátor felesége: Theodóra és két lánya, Marozia és az ifjabb Theodóra. (Ezt az áldatlan állapotot "pornokrácia" néven jelöli a történelem.)

A Sergiust követő harmadik pápa, X. János (914-911) 915-ben hatalmas győzelmet aratott a szaracénok felett. X. János ezután önállóan akart uralkodni, de végül börtönben fejezte be életét.

Három év múlva Marozia ("senatrix et patricia") a saját fiát ültette a pápai székbe XI. János néven.
Rómában a világi hatalmat János testvére, Alberich gyakorolta és testvérét, a pápát és annak még négy utódát buzgó papi életre kényszerítette. Később azonban a haldokló diktátornak, Alberichnek fiát, a 17 éves Octavianust az ő kívánságára pápává választották és ő XII. János néven Róma egyházi és világi vezetését egy kézben egyesítette.


A német-római császárság megalakulása

A 10. században kihalt a Karoling-dinasztia. A szász uralkodó család tagjai Németországban erős központi hatalmat építettek ki. Növekedett a német uralkodók hatalma, ugyanakkor a német egyház tekintélye és a német kultúra színvonala is. Szász Henrik fia I. Ottó (936-973) Itáliában is igyekezett befolyást szerezni. 951-ben meghódította Lombardiát, majd 962. február 2-án feleségével, Adelhaiddal együtt XII. János császárrá koronázta. Ezzel létrejött a német-római császárság, amelynek a feje azonban jóval kevesebb hatalommal rendelkezett, mint Nagy Károly.

A német császár jó pápákat akart az egyház élére állítani, ugyanakkor szinte korlátlanul beleszólt az egyház életébe. A német egyház minden máltóságát (93 érsekség, püspökség, apátság és prépostság) ő adományozta, az egyházat német birodalmi egyházzá tette. (A német birodalmi püspökök kiváltságos helyzete 1803-ig megmaradt.)

Miután Ottó távozott Rómából, XII. János szervezkedni kezdett ellene. Erre a császár visszatért, a Szent Péter templomban zsinatot tartott és 963-ban súlyos vádak alapján letette a pápát és helyette laikus VIII. Leót (963-965) ültette. Ottó távozása után XII. János Leót elűzte (történelmileg vitatható, hogy VIII. Leó törvényes pápa volt-e. A pápai évkönyvben a neve következetesen minden évben szerepel.) XII. János véres bosszút állt ellenfelein. Ezután nemsokára meghalt.


A pápaság német befolyás alatt

A rómaiak most a tudós V. Benedeket választották pápává, de őt Ottó Hamburgba száműzte és VIII. Leót visszahelyezte hivatalába. Leó halála után a császári küldöttek jelenlétében XIII. Jánost választották meg (965-972), akit a római nemesség fogságra vetett és csak a Rómába siető császár tudta megmenteni. Ottó véres kézzel csinált rendet és ezután a pápa békében kormányozhatott.


A Crescentius-párt uralma Rómában

Amikor 973-ban Ottó meghalt, a rómaiak I. Crescentius dux vezetésével XIII. János utódát, VI. Benedeket(972-974) elfogták és a börtönben megfojtották. A görög párt fejét letették és ezután új pápát választottak VII. Bonifác néven. Bonifác hat hónap múlva elmenekült Konstantinápolyba és a Szent Péter templom kincseit is magával vitte.

A következő pápa VII. Benedek (974-983) lett, aki II. Ottó német császár védelme alatt zavartalanul kormányozhatott. Majd XIV. János következett, de őt a Konstantinápolyból hazaérkezett VII. Bonifác az Angyalvárba záratta és halálra éheztette. Erre a római nép megölte Bonifácot. Ezután a Crescentius-párt került hatalomra, a család egyik tagja XV. János néven lett pápa, hivatalát 985-996-ban töltötte be, II. Crescentius konzul figurája volt. A római klérus előtt semmi tekintélye nem volt kapzsisága és rokonpártolása miatt.

Egyébként az egyháztörténelemben XV. János végezte az első szentté avatást, amikor 993-ban a lateráni zsinaton szentté avatta a 973-ban meghalt augsburgi Ulrich püspököt.

János halála után III. Ottó sógorának, karinthiai Ottónak fiát, Brúnót jelölte pápának, akit 996. május 3-án Rómában püspökké szenteltek és V. Gergely néven (996-999) ő lett az első német pápa. Május 31-én, áldozócsütörtök napján a pápa Ottót Rómában császárrá koronázta. A császár távozása után Crescentius ismét magához ragadta a hatalmat. V. Gergely kénytelen volt elmenekülni Rómából.

Johannes Philagatosz lett utóda, aki fontos hivatalokat töltött be II. és III. Ottó udvarában, pl. az itáliai ügyek kancellárja volt. Mint ellenpápa működött XVI. János néven Rómában, de belátta, hogy helyzete tarthatatlan. III. Ottó Rómába érkezett, XVI. János elmenekült ugyan, de elfogták, megcsonkították és letették. Crescentius az Angyalvárba menekült, ott védekezett. Miután a császár a várat elfoglalta, Crescentiust lefejeztette.

A következő pápa, II. Szilveszter személyében (999. április 2. - 1003. május 12.) az első francia egyházfő került Szent Péter székébe. A reimsi érseki iskola vezetőjeként messze földön híres tanárrá vált. Capet Hugo francia király (987-996) megtette Reims érsekévé. Később ravennai érsek lett és III. Ottó császár a clunyi apát tanácsára tette meg Róma püspökévé.

II. Szilveszter hajthatatlanul képviselte Róma primátusát, elítélte a simóniát, a nepotizmust, kiállt a papi nőtlenség és a kolostori apátok szabad választása mellett. Megalapította a gnyeznói és az esztergomi érsekséget és ezzel önállóvá ismerte el a lengyel és a magyar egyházat, István magyar fejedelemnek koronát is küldött azzal a szimbolikus jelentéssel, hogy Magyarország a keresztény európai országok sorába tartozik.

Rómában olyan hangulat alakult ki a kivégzett Crescentius fiának a vezetésével, hogy a pápa és a császár is kénytelen volt az Örök Városból elmenekülni. Ottó fiatalon meghalt maláriában. A pápa visszatérhetett Rómába, de tevékenységét szigorúan korlátozták. Kortársai csodálták nagyszerű intellektusát, óriási tudását. Kitűnt a matematikában, a csillagászatban, gyűjtötte a latin klasszikusokat, úttörője volt a számoló tábla és az orgona használatának, az ő nevéhez fűződik az arab számok bevezetése. Ezért sokan varázslónak tartották.


Róma a tusculumi párt befolyása alatt

Johannes Crescentius 1012-ben meghalt és Tusculumi Alberich lett a hatalom birtokosa. Előbb két testvérét, majd fiát juttatta a pápai székbe, közülük VIII: Benedek volt a legalkalmasabb az egyházfői méltóságra. II. (Szent) Henrik császár kérésére a német szokásnak megfelelően bevette a nikaja-konstantinápolyi hitvallásba a Filioque (és a Fiútól) kifejezést utalva arra, hogy a katolikus egyház hite szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Kiváló éleslátása és erélye, határozottsága eredményeképpen a pápai tekintély növekedett. (1012-1024 között volt Róma püspöke.)

IX. Benedek tusculumi Alberich fia volt, aki - egyedüli eset a pápaság történetében - háromszor töltötte be Róma püspökének, ill. a pápának a hivatalát. Egyik alkalommal a római nép távolította el, másodszor 1000 font ellenében mondott le a pápai trónról. Végül 1046-ban különböző zsinatokon a már harmadszor uralkodó IX. Benedeket lemondatták. III. Szilvesztert (akit ellenpápának tekintenek, a pápai évkönyv azonban elfogadja), utána VI. Gergelyt (1045-1046), majd III. Henrik német király jelöltjét, II. Kelement választották meg, aki 1046-1047 között volt pápa.

Ezután az egyházban reformkorszak kezdődött.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép