Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Elenonóra napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Aldebrő, Szentlélek Eljövetele templom
Egyháztörténelem
A virágzó középkor
4. rész: A kúria újabb küzdelme a Staufiakkal az egyház függetlenségéért, és a harcok következményei
III. Ince vívmánya, a nyugati kereszténység feletti vallás-erkölcsi irányító és főfelügyeleti pápai hatalom nem lehetett hosszú életű. A német császárok állandóan gyengítették ezt a hatalmat és a korszellem is más irányba hatott. Ennek következtében
- a világi értelmiség önállóbb lett,
- a polgárság állandóan erősödött és jogait követelte,
- kialakultak a nemzeti államok (főleg Franciaország) és ezek a tényezők együttesen a virágzó középkor bomlását idézték elő.


1. Küzdelem Hochenstaufi II. Frigyessel

II. Frigyes (1194-1250) 1220 óta volt császár. VI. Henrik és Konstancia normann hercegnő fia, akit 1196-ban német királlyá választottak, 1198-tól pedig Szicília királya is volt. Igen művelt, de laza erkölcsű uralkodó, a latin-arab kultúra képviselője. Hatalmának súlypontját Itáliába helyezte át. Programja volt:
- megszerezni Itáliát és egyesíteni Németországgal,
- felszámolni a pápaság világi hatalmát,
- az egyházi hatalmat a világi hatalomnak alárendelni.
Németországot csak a birodalom melléktartományának tekintette és ezzel gyengítette a német király hatalmát és elősegítette Németország szétesését.

III. Ince halála után két nappal megválasztották Cencio Savellit, aki a III. Honorius nevet vette fel, 1216-1227 között volt pápa. Híres munkája a Liber Censuum Romanae Ecclesiae, amely pontos tájékoztatást adott a középkori pápák jövedelmeiről. Öreg és beteg ember volt, amikor a pápai székbe került. Az ő idejében 1219-ben a keresztesek elfoglalták ugyan Damiette erődítményt, a Kairó elleni hadjárat azonban csúfos kudarcba fulladt. Ebben a hibás II. Frigyes volt, aki újra meg újra megígérte, hogy részt vesz a keresztes hadjáratban, de ígéretét nem tartotta be.

Honorius pápa 1220. november 23-án a Szent Péter bazilikában császárrá koronázta II. Frigyest és feleségét, Konstanciát.

Ezt követően a császár 1221-ben, majd 1223-ban is fogadalmat tett, hogy elindul a Szentföldre, 1227 augusztusában pedig megesküdött, hogy ha nem tartja be fogadalmát, elfogadja, illetve tudomásul veszi, hogy ki van közösítve. Az immár kilencedik határidő letelte előtt, 1227. március 18-án Honorius pápa meghalt.

Halála után egy nappal a Segni grófok családjából választották meg III. Ince rokonát, Ostiai Hugo bíborost, aki a IX. Gergely nevet vette fel és 1227-től 1241-ig ült Szent Péter székében. Erőteljes személyiség volt, az egyház szabadságának bátor harcosa, Assisi Ferenc személyes barátja és rendkívül jámbor ember. Assisi Ferenc 1226. október 3-án meghalt és a pápa már 1228. július 16-án szentté avatta. Ugyancsak szentté avatta Paduai Antalt, 1235-ben pedig Árpád házi (Magyarországi) Erzsébetet.

A dominikánusoknak - a klérus tiltakozása ellenére - 1227 szeptemberében felhatalmazást adott, hogy bárhol prédikálhatnak, vagy gyóntathatnak. A rend alapítóját, Domonkost 1234-ben szentté avatta.

Fontos intézkedése volt, hogy megbízta Pennaforti Rajmund pápai penitenciáriust, hogy egységes egyházi törvénykönyvet állítson össze. Így jött létre a "Liber extra", amely 1918-ig érvényben volt és a Corpus Iuris Canonici alapja lett. Külön figyelemmel kísérte a párizsi egyetem munkáját, ahol maga is tanult.

IX. Gergely pápasága idején folytatódott a harc Második Frigyessel, a pápa 1227 szeptemberében kiközösítette a császárt, mert fogadalmát (tényleg meglévő betegségére hivatkozva) nem tartotta be. Majd 1228 májusában a pápa megismételte a kiközösítést, sőt Frigyes tartózkodási helyét is interdiktummal sújtotta.

Végre 1228 júniusában a császár valóban elindult a Szentföldre és 1229. február 18-án a szultánnal szerződést kötött, amelynek értelmében Frigyes megkapta Jeruzsálemet (az Omár-mecset kivételével), és Názáretet, Betlehemet az ezeket összekötő part menti sávval együtt. A keresztény hadifoglyokat szabadon kellett bocsátani. A szerződés 10 és fél évre szólt. Ezután a császár 1229. március 17-én bevonult Jeruzsálembe és imádkozott a Szent Sír templomban. A következő napon Jeruzsálem királyává koronázta önmagát. És ekkor a jeruzsálemi pátriárka az egész városra kimondta az interdiktumot, mivel Frigyes tartózkodási helye a pápai döntés értelmében még mindig pápai tilalom alatt volt.

IX. Gergely pedig tovább lépett Frigyes ellen, sziciliai és németországi alattvalóit feloldotta a hűségeskü alól. Erre Frigyes egyik hadvezére megtámadta a pápai államot. A pápa fegyveresen ellenállt (a katonai jelvények Szent Péter kulcsai voltak) olyan sikerrel, hogy a pápai csapatok Dél-Itália nagy részét el is foglalták.
Frigyes azonban, miután hazatért, visszaverte a pápa csapatait és az egyházi állam határáig vonult. Végül 1230 júliusában egyesség jött létre a pápa és a császár között, Frigyes mindent megígért és erre IX. Gergely feloldozta a kiközösítés alól. Szeptember 1-jén Anagniban személyesen is találkozott a két fél.

Viszont 1239 március 20-án Gergely pápa ismét kiközösítette a császárt és ezzel a harc újabb szakasza kezdődött. (Gátlástalan irodalmi polémia, kampány is folyt mind a két részről.)

Frigyes megszállta a Pápai Államot és körülzárta Rómát. A pápa 1241. augusztus 1-jén meghalt. A bíborosi kollégiumnak mindössze 12 tagja volt és közülük is ketten a császár fogságában voltak. Ezen a választáson volt először konklávé ("cum clavi"= kulccsal), vagyis teljesen elzárt épületben folyt a választás. IV. Celesztint választották meg október 25-én, aki november 10-én meghalt. Közel két esztendei széküresedés ("vacantia sedis") után 1243. július 25-én választottak új pápát IV. Ince személyében (1243-1254). Frigyes azt remélte, hogy az új pápa majd neki kedvező politikát folytat, ebben azonban csalódnia kellett. 1244. március 31-én átmeneti békeszerződés jött létre, amely szerint a császár feloldozást nyer a kiközösítés alól, vezekel, az egyházi személyeket szabadon engedi, kivonul a pápai államból és az okozott károkat megtéríti. Ezt a szerződést azonban egyik fél sem ratifikálta.

A pápa pedig 1244 végén Lyonba menekült, hogy onnan irányítsa az egyház életét. Ez meglepetés és csapás volt Frigyes részére. Ebben a városban tartották az első lyoni, és 13. egyetemes zsinatot. A birodalom és Franciaország határán levő város még a birodalomhoz tartozott, az érsek fennhatósága alatt volt, minden irányból jól megközelíthető helyen. A meghívókat 1245. január 3-i keltezéssel küldték szét. Jöttek püspökök Franciaországból, Itáliából, kevesebben Angliából és Írországból.

A császár alattvalóinak szigorúan megtiltotta, hogy részt vegyenek a zsinaton. Mintegy 140-150 résztvevővel a zsinat elmaradt az előzőktől. Párizsi Máté krónikájából és egy rövid aktából színes képünk van a zsinatról. A megnyitó ülést 1245. június 28-án a lyoni katedrálisban tartották.
IV. Ince pápa öt sebről beszélt, amelyek őt gyötrik. Ezek:
- az egyházi személyek bűnei,
- Jeruzsálem elvesztése (1244-ben a város végleg elveszett a kereszténység számára),
- a konstantinápolyi latin császárság bizonytalan helyzete,
- a tatárok pusztítása Európában és végül
- II. Frigyes egyházüldöző politikája. (Egyébként magát a császárt is meghívták a zsinatra.)

Frigyes császár ellen a következő vádak hangzottak el: eretnekség, szövetkezés a hitetlenekkel, szerződés- és esküszegés. A császár képviselője Suessai Tádé császári udvari bíró volt és a régi recept szerint mindent megígért (egyesíti a görög és latin egyházat, harcol a mongolok és szaracénok ellen, felszabadítja a Szentföldet, stb.), mire a pápa válasza csak az volt, hogy ezek mind a zsinat megtévesztését szolgálják.

A zsinat döntéseit 22 fejezetben foglalták össze. (A pápa előzőleg a bolognai egyetemen volt tanár, ezért jogi kérdésekkel foglalkoztak leginkább, az egyházi perrendtartás menetével, ezen felül foglalkoztak a mongolok elleni védekezéssel, a konstantinápolyi latin császárság és a Szentföld anyagi támogatásával.)

Az első lyoni zsinat fontos döntése volt, hogy II. Frigyes császárt kiközösítette, letettnek nyilvánította és minden alattvalóját feloldotta a hűségeskü alól. (Hasonló döntést csak IV. Henrik ellen hoztak.) Ez valójában a Staufiak bukásának, a császárság hanyatlásának a kezdetét jelentette. Végső ütközetre került sor a császár és a pápa között. (A császárpártiak neve ghibellin, a pápa híveinek a neve a Welf hercegek nevét követve welf, ill. quelf.) A világi hatalom terén a pápaság győzelme sem lehetett tartós.

A német-római császár 1250. december 13-án halt meg. Barátja, Berard palermoi érsek halála előtt feloldozta a kiközösítés alól.
A zsinat harmadik és egyben záróülését július 17-dikén tartották. Jó egy hónap múlva 1245. augusztus 25-én IV. Ince megküldte a zsinati döntéseket (a "22 fejezetet") az egyetemeknek "jogszolgáltatás és oktatás céljából" és ezzel jogerőre is emelte a zsinat határozatait. Még 11 dekrétummal kibővítve ezek bekerültek a pápai törvénygyűjteménybe, amit 1253-ban adtak ki.


2. A Staufiak végső pusztulása és ennek következményei

IV. Ince 1251-ben visszatért Itáliába és eltökélte, hogy német királyi, illetve császári trónon Staufit nem tűr többé.

Így aztán IV. Konrád (1250-1254) eleve lemondott arról, hogy a pápával megegyezésre juthat. 1254 áprilisában a pápa kiközösítette. Mivel Konrád ez év május 21-én váratlanul meghalt, ez új helyzetet teremtett. Konrád kétéves kisfia, Konradin helyett Manfréd, Frigyes törvénytelen fia kormányzott, - sőt elfogadta Szicilia királyi koronáját is. Hatalmát lassan Közép- és Felső-Itáliára, ezután pedig az Egyházi Állam egy részére is kiterjesztette.

IV. Ince sokkal több sikert ért el a kimondottan egyházi ügyek területén. A német lovagrend által elfoglalt területeken létrehozta Kulm, Pomeránia, Ermland és Samland püspökségeket. Sokat tett a litvánok megtérítéséért is. Törvényalkotó tevékenysége jelentős. A pápaválasztással kapcsolatban elrendelte, hogy a bíborosok az előző pápa halálának a helyén válasszák meg a következő pápát anélkül, hogy megvárnák a távollevő bíborosokat. Ennek azonban gyakorlati jelentősége nem lett.

IV. Sándor (1254-1261) idejében kezdődött a császár nélküli időszak Németországban, amikor különböző trónigénylők váltották egymást. Az ő idejében szűnt meg a latin császárság, amikor 1261. július 25-én VIII.(Paleologus) Mihály visszafoglalta a várost.

A következő pápa a francia származású jeruzsálemi latin pátriárka lett, Jaques Pantaleon, aki a IV. Orbán nevet vette fel (1261-64). Pápaságának jelentős mozzanata volt, hogy VIII. Mihály bizánci császár kezdeményezésére pápai küldöttség utazott Konstantinápolyba, hogy az egységről tárgyaljanak. Ígéretes megbeszélésekre került sor. Többek között úgy döntöttek, hogy a még vitás kérdéseket egy egyetemes zsinaton rendezik. Már megvalósultnak látszott az unió, amikor 1264 október 2-án a pápa Perugiában meghalt. Az ottani dómban temették el úgy, mint III. Incét.

Egyébként IV. Orbán vezette be az Úrnapja ünnepét a pünkösd utáni második csütörtökre. Aquinoi Szent Tamást, a kor kiváló filozófusát bízta meg azzal, hogy állítsa össze az ünnepi officiumot, azaz a papi zsolozsmát.

IV. Orbán utóda ismét francia pápa lett, Guido Fulconi, aki Provence-ból származott és egy ideig IX. Szent Lajos királynak a tanácsadója is volt. Megválasztásakor Angliában tartózkodott, mint pápai legátus. Szerzetesi ruhában, inkognitóban érkezett Perugiába, ahol 1265. február 15-én pápává koronázták IV. Kelemen néven. Ő IX. Lajos király testvérének, Anjou Károlynak ajándékozta Szicília királyságot. 1266. február 26-án Manfréd királyt Anjou Károly a beneventi csatában legyőzte. Manfréd a csatában elesett.

Ezután Konradin, Konrád kiskorú fia Itáliába indult és ezen út miatt IV. Kelemen 1267. november 18-án kiközösítéssel és interdictummal sújtotta. Konradin ennek ellenére elfoglalta Rómát, a város szenátorává választatta magát, de Szicíliát nem tudta elfoglalni. A döntő csatát Tagliazzo mellett elvesztette, őt magát elfogták és 1268. október 29-én Nápolyban Anjou Károly parancsára lefejezték. Hamarosan meghalt IV. Kelemen és majd háromévi széküresedés következett.

A Staufiak bukása végzetes következményekkel járt mind a császárságra, mind a pápaságra nézve. Németországban két évtizedig nem volt császári központi hatalom, a fejedelmek egyre önállóbbak lettek és így Németország meggyengült. A pápaság erkölcsi tekintélye és világi ereje is súlyosan károsodott, sőt a küzdelemben magának a vallásnak is sokat ártott. Ugyanakkor egyre inkább függő viszonyba került Európa új vezető hatalmával, Franciaországgal szemben.

(A német választófejedelmek 1257-től kezdve választották a német-római császárt.)

- Egyházi választófejedelemségek: Trier, Mainz, Köln.
- Világi választófejedelemségek: Rajna-Pfalz, Szászország-Wittenberg, Brandenburg és a Cseh királyság (III. Ottokár, az utolsó Przemysl uralkodó halála után) 1310-től, I. (Luxemburgi) János idejétől.
- Még három választófejedelemség következett: Bajorország 1623-ban, Hannower 1692-ben, Hessen 1803-ban.


3. A 2. lyoni, 14. egyetemes zsinat és az unió

A 13. század leghosszabb széküresedésére került sor a pápaság életében, mert Anjou Károly a bíborosi testületben erős francia pártot alakított ki. Így a francia és a császári párt hosszú ideig nem tudott megegyezni. Végül (közel háromévi széküresedés után) megegyeztek Teobaldo Visconti lüttichi főesperes személyében. Amikor megválasztották, egy fogadalmát teljesítve éppen Palesztinában tartózkodott, 1271. szeptember 1-jén választották meg, 1272 februárjában Viterboba érkezett, megkoronázására 1272 március 27-én került sor. A X. Gergely nevet vette fel. Az új pápa 1273. április 13- án egyetemes zsinatot hívott össze ismét Lyonba.

Nem csak az érsekek, püspökök, székeskáptalanok és apátok (minden egyházmegyéből egy), Nyugat királyai és fejedelmei voltak hivatalosak, hanem VIII. Mihály görög császár, Örményország királya és katholikosza (egyházi vezetője), a mongol nagykán, akiről - tévesen - azt a hírt terjesztették, hogy keresztény hitre akar térni. Itáliából és Németországból jöttek a legtöbben. A krónikás szerint a résztvevők száma (köztük több mint 300 püspök, 60 apát és vezető teológus) meghaladta az ezret.

A meghívottak közül a legnagyobb, Aquinoi Tamás Nápolyból indult Lyonba, de Róma mellett Fossanuova-ban 1274. március 7-én meghalt éppen úgy, mint Szent Ágoston az efezusi zsinat előtt.

A II. lyoni, 14. egyetemes zsinatot X. Gergely nyitotta meg 1274. május 7-én ugyanazokkal a szavakkal, mint III. Ince a IV. lateráni zsinatot. ("Vágyva vágytam...) A zsinat hármas céljáról beszélt:
- Segítséget kell nyújtani a Szentföldnek,
- létrehozni az egységet a görögökkel és
- elkezdeni az egyház reformját.
(A konstantinápolyi és az antiochiai latin pátriárkák külön helyet kaptak a templom hajójában annak jeléül, hogy ezt a méltóságot akkor még nagyobbnak tartották, mint a bíborosit.) Külön helyet kaptak Aragóniai I. (Hódító) Jakab, a francia, német, angol, szicíliai királynak és a lovagrendeknek a küldöttei.

A keresztes hadjárat támogatására 6 évi tized felajánlását javasolta a pápa. (Mielőtt a keresztes had elindult volna, 1291 május 18-dikán Akkon elesett.)

Június 24-dikén megérkezett a görög küldöttség, Germanus, a volt konstantinápolyi pátriárka, a nikajai érsek és Logothetosz, a császári kancellár. Július 6-án, a negyedik ülésen a görögök elfogadták a számukra előírt hitvallást
- a pápai primátusról,
- a tisztítóhely létezéséről,
- a szentségekről (arról, hogy ezek száma hét) és kimondták az uniót a katolikus egyházzal. Mise közben latinul és görögül is elénekelték a Hiszekegyet a "Filioque" betéttel együtt. Ezután megengedték a görögöknek, hogy régi szokás szerint mondják a hitvallást.

Az unió nem lehetett tartós, mert a császár politikai okokból hozta létre és csak hatalmi eszközökkel tudta otthon a klérus és a nép beleegyezését megszerezni. (A konstantinápolyi pátriárkát pl. leváltotta.) A politikai haszon az lett, hogy a pápa elérte: Anjou Károly nem támadta meg a bizánci császárságot és Mihály császár még növelni tudta hatalmát, területét. Azért is rövidéletű volt az unió, mert IV. Márton pápa (1281-1285) a nápolyi király keleti hódító terveit támogatta.

A híres pápaválasztási törvényt ("ubi periculum") az ötödik ülésen, július 16-án fogadták el és ez kisebb módosításokkal és bővítésekkel ma is érvényben van. Eszerint a pápa halála után legfeljebb tíz napot kell várni a távollevő bíborosok megérkezéséig. A választás zárt helyen, konklávéban történik. A külvilággal mindenféle kapcsolat (akár levél, akár küldött útján) - szigorúan tilos. Továbbá:
- minél tovább tart a választás, annál szegényesebb legyen a választó bíborosok ellátása, (ha a választás 3 napon belül nem történik meg, délben és este csak egy tál ételt kapnak, öt nap elmúltával csak kenyeret és vizet),
- a konklávé ideje alatt a össz-egyházból a bíborosoknak járó jövedelem kiesik,
- a konklávét annak a városnak a hatóságai biztosítják, ahol a választás történik. (A modell egyes itáliai városok magisztrátus-választása volt.)

Bár a bíborosok tiltakoztak, a zsinat ezt a választási törvényt elfogadta.

A zsinat 31 fejezetet ("capitulumot") fogadott el. Ezek érintették a püspöki és egyéb választásokat.

A 13. században kiterjedt lelkipásztori tevékenységet folytatott a négy koldulórend: domonkosok, ferencesek, Ágoston-rendiek és a karmeliták. Működésük a világi papság sokféle ellentmondásával találkozott.

A zsinat döntéseit 1274. november 1-jén erősítette meg X. Gergely néhány (nem jelentős) változtatással, jelezve azt, hogy a pápa a zsinat felett áll. Politikai döntések színtere is volt a zsinat. A német királyi koronát Kasztíliai Alfonz és Habsburg Rudolf is magáénak akarta. A pápa elérte, hogy Alfonz visszalépett, Rudolfot formálisan is elismerték 1274. szeptember 26-án. (Rudolfot egyébként 1273. október 1-jén választották német királlyá Frankfurtban és október 24-én a kölni érsek német királlyá koronázta. A császárrá koronázás 1276. február másodikára volt kitűzve, a pápa azonban előbb, január 10-én meghalt Arezzoban.)

I. Jakab aragóniai király azért utazott a zsinatra, hogy a pápa megkoronázza, de haragosan elutazott, mert Gergely pápa hódolatot és hűbéradót követelt tőle. A francia király visszaadta Venaissin grófságot, amely régóta a pápa tulajdona volt.

A mongol nagykán küldöttsége szövetségest keresett Egyiptom ellen, de ez nem sikerült neki. Viszont a küldöttség egyik tagja megkeresztelkedett. A nagy távolság miatt Távol-Keleten nem sikerült a keresztény hithirdetés.

X. Gergelyt, aki egyedülálló teljesítményt nyújtott a zsinat megtartásával, az egyház a boldogok között tiszteli.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép