Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Albert, Lipót napja
5 felhasználó online
0 tag, 5 vendég



Képek a galériából

Galagonya.  si.
Carl Bloch festménye
Egyháztörténelem
Az egyház a világháborúk és az azt követo korokban
3. rész: A magyar katolikus egyház története 1914-től

A századfordulótól kezdve a vallási élet állandóan fejlődött, minősége az európaihoz közelített. Bangha Béla 1917-ben megalapította a Katolikus Sajtóvállalatot. Milotay Istvántól megvették az Új Nemzedék c. lapot. Már 1915-ben elindították A Szív c. népszerű hetilapot. (Az utóbbi 1916 őszén szlovákul és németül is megjelent.) Az alsópapság anyagi és társadalmi helyzetének javítására Giesswein Sándor győri egyházmegyés pap 1917. november 27-én gyűlést hívott össze és ezen létre akarták hozni a Pax Országos Papi Egyesületet. Ezt a püspöki kar egyelőre nem hagyta jóvá, illetve az ügy rendezését elhalasztották. Károlyi Mihály vezetésével 1918. október 23-ról 24-re virradó éjjel megalakult a Magyar Nemzeti Tanács és létrejöttét október 25-én hozták nyilvánosságra. 12 pontból álló programjának a legfontosabb része volt
- a nemzeti önrendelkezés joga,
- a földreform,
-az általános választójog.

Október 28-án a tűntetőket sortűz fogadta és 31-én győzött a polgári (őszirózsás) forradalom. (A "Lánchídi csatának" október 25-én 5 halálos áldozata volt.)


A Károlyi-kormány egyházpolitikája

Hock János józsefvárosi plébános 1918. november 16-án előterjesztette a köztársaság megalakulását bejelentő határozatot. Kimondták a képviselőház és a főrendiház megszűntetését. A kormány programja
- általános, titkos, egyenlő, közvetlen, nőkre is kiterjesztett választójog,
- sajtószabadság,
- esküdtbíráskodás.
- az egyesülés és a gyülekezés szabadsága,
-a földműves nép földhöz juttatása.

A püspöki kar november 20-án tartott konferenciáján úgy döntött, hogy támogatja a kormányt, amelyet erről Csernoch János bíboros hercegprímás levélben is értesített. Ugyanakkor úgy döntött a püspöki kar, hogy meg kell valósítani a katolikus autonómiát és létre kell hozni az Országos Katolikus Tanácsot. Először az autonómia alapsejtjeit, az egyházközségi szervezeteket akarták kiépíteni és ezzel a plébániák megerősítésére törekedtek. Egymásután alakultak meg a budapesti egyházközségek.
Egy másik tanács, a Papi Tanács is megalakult azzal a céllal, hogy az alsópapság helyzetén javítson, és alakuló gyűlése 1918. november 7-én volt a budapesti Központi Szemináriumban. Mintegy 100 fiatal pap vett részt ezen. Országos kongresszusukat 1919. január 15-16-án rendezték. Egyes tagjai szélsőséges követelésekkel álltak elő, ezért a püspökök a mozgalmat sorra elítélték, felszólították papjaikat, hogy lépjenek ki és így az egész lassan feloszlott. A polgári kormány 1919 januárjában megtette az első lépéseket az egyház és az állam szétválasztására, a kötelező hitoktatás megszűntetésére, stb. Csernoch hercegprímás tiltakozott.


1. Az egyház és a Magyar Tanácsköztársaság

A Vallásügyi Népbiztosság (minisztérium) 1919. március 27-én megszűntette a hitoktatást a fővárosi iskolákban. A kultuszszabadságot biztosították, az ehhez szükséges ingatlanokat és vagyontárgyakat az egyház tulajdonában hagyták. Június 6-ig 639.000 hold egyházi birtokot vettek zár alá. Ugyanakkor a Vallásügyi Likvidáló Bizottság kimondta: "Az egyházaknak, mint magántársulatoknak joguk van a hitközségenként való szervezkedésre az általános gyülekezés és egyesülés keretein belül, s papjaik eltartásáról és egyházi szükségleteik fedezéséről önkéntes adományokból gondoskodhatnak."
A Tanácsköztársasággal szemben az egyháziak magatartása általában elutasító volt. Ezt a következő okok idézték elő:
- a hitoktatás, megtiltása,
- a keresztek eltávolítása az iskolákból,
- az egyház oktatási intézményeinek államosítása,
- egyéb, az egyház szabadságát korlátozó intézkedések,
- sok, főleg vidéki papot a rendszer elleni bujtogatás vádjával letartóztattak, 1919. április 10 - augusztus 3. között 9 papot és egy apácát kivégeztek és egy apáca börtönben halt meg.

A papság többnyire a passzív ellenállást választotta. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök nem tartotta tragikusnak azt, hogy az egyháztól elvették világi javait, mert isteni és örök értékei megmaradtak és azokat senki el nem veheti. Viszont az antant-intervenció győzelmének közeledtével a Horthy-rendszert támogatta, - majd később teljesen visszavonult a politikai élettől. Csernoch János hercegprímás hajlott a kompromisszumokra, de az egyházat és a személyét ért sérelmeket nem hagyta szó nélkül. Bár az antant katonai misszió parancsnoka, Romanelli ezredes jelezte, hogy ha Csernoch távozni óhajt, elkísérheti az ország határáig, de Csernoch főpásztori kötelességét teljesítve a helyén maradt.

A Tanácsköztársaság idején legfontosabb papi munka volt az egyházközségek megszervezése, a hitközségek alapítása, amire a Tanácsköztársaság lehetőséget adott. Összeállították az egyházközségekhez tartozó hívek névsorát, főbb személyi adatait és azt is, hogy mivel támogatják az egyházközségi intézményeket. A Farkas Edit által alapított Szociális Missziótársulat budapesti tagjai Slachta Margit nővér vezetésével a főváros parlagon fekvő telkei közül területet kértek, hogy azt a szerzetes-társakkal együtt megművelhessék. Megalakították a XI. sz. Termelőszövetkezetet és kiérdemelték a Földművelésügyi Népbiztosság elismerését. A lelkészek közül 122 vállalkozott arra, hogy elhagyja papi hivatását és átképezi magát pedagógusnak, de erre már nem került sor. A Tanácsköztársaság megbukott, a hatalmat Peidl Gyula szakszervezeti kormánya vette át. Ezt augusztus 6-án a Friedrich-kormány váltotta fel. A tényleges hatalom 1919 őszétől a Horthy Miklós által vezetett fegyveres erők kezébe került.


2. A katolikus egyház a Horthy-korszakban

a/ A tanácshatalom bukása után az egyház visszakapta elkobzott javait. Amikor 1920. március 1-jén Horthy Miklóst kormányzóvá választották, Csernoch hercegprímás a magyar egyház nevében üdvözölte az államfőt. Amikor 1921. március 26 - április 5. között IV. Károly először kísérelte meg a hazatérést, több püspök (főleg Mikes János szombathelyi püspök) rokonszenvezett a próbálkozással. Miután a második kísérlet is kudarcba fulladt, Csernoch a kormány felkérésére Tihanyba utazott, hogy rábeszélje a királyt a lemondásra. Az országgyűlés 1921. november 6-án kimondta a Habsburg-Lotaringiai ház trónfosztását. IV. Károly 1922. április 1-jén Madeira szigetén meghalt.

Az 1920. évi I. tc. 13. bekezdés 8. bekezdése kimondta, hogy a kormányzó a főkegyúri jogokat nem gyakorolhatja, ez visszaszáll az Apostoli Szentszékre, amely 1920. április 14-én Magyarországgal felvette a diplomáciai kapcsolatot és augusztusban megnyitotta budapesti nunciatúráját. A kormány diplomáciai úton igyekezett beleszólni a püspök-kinevezésekbe és 1927. március 24-én Gasparri bíboros, pápai államtitkár és Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter között szóbeli megegyezés jött létre és ezt a megegyezést május 10-én Gasparri írásba foglalta, és mint egyszerű megegyezést megküldte a magyar kormánynak. (Csernoch utódának kinevezésénél a magyar kormány nem tudta szándékát érvényesíteni. A Szentszék jelöltje, Serédi Jusztinián bencés lett az új hercegprímás, aki kinevezése előtt már megkapta a bíbort.) Később a kormányzó igényt formált a főkegyúri jogra és ezt az 1937. 19. tc. tartalmazza.

A katolikus autonómia országos szinten nem valósult meg, viszont az egyházközségek egységes alapszabályzatát Csernoch 1920. február 27-én jóváhagyta, 1929. október 25-én Serédi prímás Klebelsberg Kúnóval együtt ültette át gyakorlatba. Eszerint az egyházközségek vezetését az egyházközségi képviselőtestületek végzik. Nagyatádi-féle földreform az ország termő területének csak 6 százalékát osztotta szét a parasztság között, a 866 713 hold egyházi tulajdonból csak 31.568 holdat.
Az egyházi birtok felett a főkegyúr gyakorolt vagyonfelügyeletet és ez a jog (a királyi hatalom megszűnt, a kormányzó nem rendelkezett főkegyúri joggal) a vallás- és közoktatási miniszter kezében volt. Az egyházi birtokok kisebb része szolgálta a papság ellátását, a nagyobbik hányadából különböző vallási és oktatási intézményeket tartott fenn a katolikus egyház. A főpapság nagyrészt azért ragaszkodott a földbirtokhoz, mert úgy látta, hogy templomait, iskoláit és egyéb intézményeit csak birtokainak jövedelméből tudja fenntartani.

b/ A magyar katolicizmus kifejezetten politikai tevékenysége 1919-1939 között
1919. október 24-én létrejött a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja (KNEP). Az 1920. január 25-26-i választásokon nem ez lett a legerősebb párt, mert az Országos Kisgazda és Földműves Párt 77, a KNEP csak 76 mandátumot szerzett. (A KNEP egyik tagja a Szociális Missziós Társulat részéről Slachta Margit volt az első női képviselő a magyar parlamentben. Több szociális eredményt sikerült elérnie.) A Bethlen-konszolidációt (1921-1931) a magyar püspökök támogatták és Csernoch lemondott a hatalom megragadására törekvő katolikus pártról, inkább a kormány támogatásának álláspontjára helyezkedett. Ez megegyezett a Vatikán felfogásával is. Károlyi Gyula rövidéletű kormánya után (1931-1932) 1932. október 1-jén Gömbös Gyula alakított kormányt, amely fasiszta diktatúra bevezetésére tett kísérletet. Ekkor a keresztény párt ellenzékiségbe vonult. Gömbös halála után (1936. október 6.) Darányi kormányával kapcsolatban semleges magatartást tanúsított, a németbarát Imrédyt támogatta. Bár az országgyűlés a kormányzói jogkört 1937 júliusában kibővítette, Horthynak nem sikerült a kormányzóságot örökletessé tennie - többek között Serédi Jusztinián hercegprímás elutasító magatartása miatt.

c/ A magyar katolikus egyház és a fasizmus (1939-1945)
A trianoni béke revízióját az ország egységesen támogatta, kívülről pedig a fasiszta Németország és főleg Olaszország. Ezt a politikát képviselték az egyre inkább németbarát miniszterelnökök: Imrédy Béla (1938-39), Bárdossy László (1941-42) és Sztójay Döme (1944. március - augusztus). Az állam és az egyház ezer szállal fonódott össze és a magyar katolikus egyház látványosan és hivatalosan nem lépett fel a fasizmus ellen, de sokat tett azért, hogy az embertelen törvények, intézkedések okozta szenvedéseket enyhítse. 140 ezer (leginkább katolikus) lengyel, 60 pap és Karol Radonski püspök hosszú ideig biztos menedéket kapott Magyarországon.

A magyar főpapok közül Serédi hercegprímás állt ki a leghatározottabban az emberi jogok mellett. (1943-as böjti körlevele, amit a "Nemzeti Újság" 1943. március 21-én szó szerint hozott, másik jelentős nyilatkozat volt a Szent István Társulat közgyűlésén. Erre a budapesti német követ is felfigyelt és szóbeli jegyzékben azt kívánta, hogy a kormány intse le Serédit. 1943. augusztus 15-én az esztergomi bazilikában elmondott beszédét a Magyar Rádió közvetítette, röviddel később az angol BBC német nyelven szintén.) Budapesten 126 ezer zsidó maradt életben és ebben jelentős szerepük volt a magyar egyházaknak és Angelo Rotta budapesti nunciusnak. Az embermentésben nagyon sokat tett a svájci, a svéd, a spanyol követség is.

Serédi elérte azt, hogy bizonyos állású, foglalkozású és vallású személyeket mentesítettek a zsidónak minősítés alól. Június 29-i keltezéssel a magyar katolikus püspöki kar közös pásztorlevélben tiltakozott az emberi jogok semmibevétele miatt. A körlevelet postán elküldték az egyes egyházmegyéknek és ezt a megérkezése utáni vasárnapon kellett volna felolvasni. Az egri főegyházmegyében ez meg is történt, de más egyházmegyékben a felolvasására csak részben került sor 1944 júliusában.

(Az államügyészség a köteles példány bemutatása után értesült a dologról, jelezte a belügyminiszternek, ő pedig a miniszterelnökének.) Ezután Sztójay azzal zsarolta a prímást, hogy a körlevél felolvasása után a kormány kénytelen lesz lemondani és a hatalom a nyilasok kezébe kerül. Serédi erre lemondott a körlevél felolvasásáról három feltétellel:
- a kormány leállítja a deportálásokat,
- az elhurcoltakat visszahozatja,
- erről a megbeszélésről a közvéleményt értesíti.

Ezután július 7-én Serédi körtáviratban úgy rendelkezett, hogy a körlevelet ne olvassák fel és másnap egy rádióközlemény jelezte, hogy a körlevél csak a papság tájékoztatására szolgál. A kormány külön tárgyalt az egyes egyházakkal, mert közös fellépésre Serédi merevsége miatt nem került sor, de így is sokat el tudtak érni az adott körülmények között.)

Szálasi hatalomátvétele után az Országtanács 1944. október 27-én tartott ülésén Serédi törvénytelennek mondta Szálasi hatalmát és ezután nem vett részt sem a nemzetvezető jogköréről szóló törvényjavaslat megszavazásán, sem a november 4-én tartott eskütételen. (A két utóbbi eseményen csak egy katolikus főpap volt ott, Zadravecz István tábori püspök.) A Horthy által leállított deportálásokat Szálasi ismét elkezdte, de mentesítette azokat, akik valamelyik semleges hatalom oltalma alatt álltak. Végül azonban a külföldi követségek és a Vatikán erőteljes tiltakozása miatt november közepén a deportálásokat leállította. A nunciatúra menlevelei mintegy 30 ezer embernek nyújtottak némi biztonságot, de a garázdálkodó nyilasok ezeket gyakran nem vették figyelembe. A katolikus főpapok közül Apor Vilmos, Hamvas Endre, Virág Ferenc, Shvoy Lajos, Mindszenty József és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát tett nagyon sokat az üldözöttek érdekében. Püspöki székházakban, egyházi intézményekben rejtegették a hozzájuk forduló zsidókat.
Egyedül a pannonhalmi monostor 760 embernek nyújtott biztos menedéket, Budapesten 32 kolostorban és egyházi intézményben sok ezer zsidó talált otthont és közülük kb. 3145 átvészelte a nyilas rémuralmat. Az üldözöttek bújtatása igen veszélyes módja volt az embermentési akcióknak. Az ebben részt vevő papok és apácák közül 1944. március 19. után kb. 115 egyházi személyt hurcoltak el internáló táborokba, börtönbe a németek, vagy a nyilasok. (Bernovits Vilma budapesti hitoktatónőt 1944. december 26-án a Duna-parton végezték ki a nyilasok, dr. Ervin Gábor hittanárt édesanyjával együtt 1944. október 15. után gyilkolták meg, Gusztáv Béla hittanárt a Gestapo végezte ki, Kálló Ferenc tábori esperest a nyilasok október 29-én a budakeszi erdőben lőtték agyon. Koszta Mihály csanádi egyházmegyés papot 1945 februárjában végezték ki a Duna-parton. A Magyarországra menekült Pontiller Ödön bencést 1944 májusában tartóztatta le a Gestapo és Münchenben kivégezte. Salkaházi Sára szociális testvért 1944. december 26-án végezték ki a Duna-parton, Ősi község plébánosát, Somlyai Ambrust 1944 december közepén lőtték agyon.) 1944. október 31-én, amikor az ország keleti részéből már kiszorultak a németek, a dunántúli főpásztorok, Serédi, Apor, Shvoy, Mindszenty és Kelemen Krizosztom főapát közös tiltakozó levelet küldtek Szálasi kormányához. Az volt a válasz, hogy november 27-én Mindszenty veszprémi püspököt és 26 papot a nyilasok letartóztattak és Sopronkőhidára, ill. Sopronba szállították őket.

d/ Országos méretű egyházi rendezvények
Szent Imre halálának 900 éves évfordulója alkalmából ünnepségsorozat volt 1930. április 5 - november 16. között. Népmissziók, triduumok, búcsújárások, kultúrprogramok, hangversenyek által az ünneplésbe bekapcsolódott az ország minden katolikusa. Augusztus 19-én a Vérmezőn Aloisio Sincero bíboros, pápai legátus ünnepi szentmisét mutatott be. (Megjelent még 6 bíboros és több mint 100 püspök, köztük Angelo Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa.) Este hajós körmenetet tartottak. Ez a két ünnepség kb. 600 ezer katolikust mozgatott meg. Augusztus 20-án díszülés volt az Országházban, a Szent Jobb-körmeneten 800.000 ember vett részt. A XXIV. Katolikus Nagygyűlést 1933. október 8-10-én rendezték meg. Ez a Katolikus Akció megalapításával és feladataival foglalkozott.

A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten 1938-ban
(Az ilyen kongresszusok gondolata egy a múlt század második felében élt francia hölgy, Emilie Tamisier nevéhez főződik. Először zarándoklatokat szervezett Avignonba, ahol az egyik templomban örökimádást tartottak. Valaki azt ajánlotta neki, hogy kongresszusok rendezésével tegye hatékonyabbá vallási programját. Sokan féltek (püspökök is), hogy a vallásellenes légkörben ezek csak még jobban elmérgesítik a helyzetet. Ezek ellenére 1881-ben Észak-Franciaországban, Lille-ben megrendezték az első nemzetközi eucharisztikus kongresszust. A IX. kongresszust Jeruzsálemben, a XXI. -et már Montrealban, Amerika földjén tartották 1910-ben.)

Bangha Béla már 1927-ben sürgette, hogy a közeljövőben Budapesten tartsanak eucharisztikus világkongresszust és azt szerette volna, ha ez 1930-ban megvalósul. A beteges és öreg Csernoch prímás nem mert kezdeményezni, de az 1929. március 13-án tartott püspökkari konferencia "nagy örömmel teszi magáévá a tervet...1938-ban Szent István halálának 900 éves évfordulója lesz, a kongresszus ez évre volna kérendő." XI. Pius pápa 1936 novemberében adta meg a végső beleegyezést. Az előkészítés időszakában a társadalom egyes rétegei számára külön-külön tartottak lelkigyakorlatokat. A kongresszus programja tömören: "Hit, hódolat, tettek." Jelmondata: "Vinculum caritatis" ("A szeretet köteléke").

Résztvevők: Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, még 14 bíboros, 48 érsek, 197 püspök, stb. 250 ezer budapesti, 250 ezer vidéki résztvevője volt a rendezvényeknek, ezen felül 25.000 külföldi vendég. (Kétszer ennyi külföldire számítottak, de a nemzetközi feszültség növekedett, Németország és az Anschluss utáni Ausztria polgárainak megtiltották a részvételt.)

Maga a kongresszus 1938. május 26-29 között zajlott. A magyar fiatalság miséjén 300 ezren vettek részt. Áldozócsütörtök estéjén a rakéták színpompájától kísért dunai körmenet, amely megkerülte a Margit-szigetet, felülmúlt minden addigi katolikus megmozdulást. A férfiak Hősök terén tartott szentségimádását 150 ezren vettek részt. Május 29-én, a befejező napon a pápai legátus miséjén a Hősök terén félmillióan áldoztak, a mise végén meghallgatták a pápa rádió-üzenetét. Ezek a napok meggyőzően mutatták meg a világnak a magyar egyház és állam egymást támogató jó viszonyán kívül az egyház belső erejét, híveinek mélységes hitét és vallásos buzgóságát.

e/ A szerzetesség felvirágzása és missziós tevékenysége
A két háború között az első pozitív jel volt ezen a téren a szerzetesség számbeli gyarapodása.
A jezsuiták csekély számuk miatt 1909-ig az osztrák rendtartományhoz tartoztak, ettől kezdve különálló magyar provincia működött. A domonkosok szintén önálló rendtartományba szerveződtek. 1931-ben 8 rendház és 44 rendtag volt. Két ferences provincia is volt (a kapisztránus 339 taggal, 166 felszentelt pappal - ez 1931-es adat és a mariánus ugyancsak 166 pappal.) 1948-ban a piaristák 11 rendházzal és 257 pappal, a bencések 12 rendházzal és 238 pappal, a ciszterciek pedig 10 rendházzal és 159 pappal rendelkeztek.
Újabb települések voltak:
- lazaristák - 1890,
- szaléziánusok - 1900. 1933-ban már 9 rendházuk volt 140 rendtaggal,
- verbiták (Isteni Ige Társasága), - 1916-ban - Budatétény, Kőszeg,
- pálosok (Lengyelországból visszatelepítve) 1934-ben a Gellért-hegyi sziklakolostorban, 1935-ben Pécsett, 1940-ben Pálosszentkúton, 1944-ben Soltvadkerten, 1945-ben a mecseki Szent Jakab hegyen kezdték el közösségi életüket.
(1950-ben Magyarországon 23 férfi szerzetesrend működött 182 rendházban, 2582 szerzetessel. 1930-ban 1557 rendtag volt.)
Még feltűnőbb volt a női szerzetesek számának a növekedése. 1920-ban 3288 volt az apácák száma, 1935-ben 6667, 1950-ben pedig 8956.

A reformszellem a cisztercieknél volt a legerősebb. Halász Piusz és vele néhány zirci ciszterci a Veszprém melletti Magyarpolány mellett, Borsodpusztán 1946-ban a zirci apátságtól független kolostort alapítottak azzal a céllal, hogy visszatérnek az eredeti szigorú, szemlélődő cisztercita életformához. A Szentszék 1946. november 15-én önálló perjelségnek ismerte el és közvetlenül a rend generális apátjának a fennhatósága alá helyezte.

A premontrei és ciszter rendeken kívül a kolduló rendek is vállaltak plébániákat.

A női rendek főleg a karitatív munka terén (kórházi betegápolás, árvákról, aggokról, szegényekről való gondoskodás) működtek eredményesen.

Magyar alapítású szerzetesi közösségek
Szociális Missziótársulat - Farkas Edit alapította 1908-ban, munkaterületük: népgondozás, leánymentés, fogházmisszió, kórházi misszió, gyermekvédelem.
Szociális Testvérek Társasága - Slachta Margit alapította 1923-ban, az előző közösségből váltak ki, ún. fogadalom nélküli társulat volt, 1924-ben Kanadában, 1926-ban az USA-ban, 1927-ben Kassán, 1947-ben Kubában, majd Tajvan szigetén és Puerto Rico-ban létesítettek rendházat. A zsidóüldözés idején Slachta Margit megszervezte a keresztelendők hitoktatását mintegy 11 ezer zsidó részére. A német megszállás után kiköltöztek budapesti anyaházukból, hogy az üldözötteknek helyet adjanak. Kb. 1000 embert mentettek meg az üldözések idején.
Szegénygondozó Nővérek - 1925-ben Oslay Oszvald egri ferences házfőnök megalapította az egri normát és katolikus szegénygondozás elvégzésére.
Jézus Szíve Népleányok Társasága - Bíró Ferenc jezsuita hozta létre 1921-ben azzal a céllal, hogy segítsenek az elhagyott munkásság lelki és szociális gondozásában és a katolikus sajtó terjesztésében. A tagok semmilyen fogadalmat nem tettek, megmaradtak családjuk körében. Az evangéliumi tanácsok megtartására esküt tettek és rendszerint közösségben éltek. Legjelentősebb művük a péceli lelkigyakorlatos ház és a Korda könyvkiadó volt.

A magyar szerzeteség erejét mutatja, hogy bekapcsolódott a világmissziók munkájába is. A jezsuiták Észak-Kínában Taming székhellyel, a ferencesek 1929-ben a hunani tartományban kezdték el hittérítő tevékenységüket. A magyar apácarendek közül a kalocsai Miasszonyunk-nővérek a jezsuita, a szatmári irgalmas nővérek pedig a ferences hittérítők munkáját segítették.

f/ Az egyház oktató-nevelő és egyéb kulturális tevékenysége
1937-38-ban a katolikus egyházi elemi iskolák száma 2995, a középfokú iskoláké 160 (ebből 45 gimnázium) és 32 felsőfokú iskola volt. Az országban 23 egyházmegyés és szerzetesi hittudományi főiskola működött, a tudományos továbbképzést a Pázmány Péter Tudományegyetem teológiai kara, illetve külföldi katolikus egyesületek biztosították. 1948-ban 1079 egyházmegyés és 700 szerzetes papjelölt volt, kisszeminarista pedig 290.

Az állam anyagi támogatást adott a katolikus iskolák részére és előírta, hogy milyen tanterv szerint, milyen könyvekből tanítsanak, a pedagógusoktól megkívánta, hogy államvizsgát tegyenek.

A következő szerzetesrendeknek voltak tanáraik: piaristák, bencések, premontreiek, jezsuiták, ciszterciták, szaléziek, ferencesek, keresztény iskolatestvérek, ill. angolkisasszonyok, Miasszonyunkról nevezett kalocsai és szegedi iskolanővérek, stb.
1946-ban megközelítőleg 422 ezer diák tanult katolikus iskolában. (Katolikus egyetem létrehozását tervezték Szegeden és Egerben.)

Glattfelder Gyula (későbbi csanádi püspök) egyetemi hallgatók részére alapított Szent Imre-kollégiumokat, Budapesten kettőt, Szegeden és Sopronban egyet-egyet. Az egyetemi hallgatók legjelentősebb szervezte volt az 1921-ben létrehozott "Foederatio Emericana", ami a legnagyobb diákszövetséggé vált. Két katolikus tudományos intézet volt: Aquinói Szt. Tamás Társaság (1893) - a bölcselettudomány fejlesztésére és a Szent István Akadémia (1916) - a tudomány és az irodalom támogatására.

Kiváló magyar teológusok ebben a korban: Horváth Sándor dominikánus szerzetes (+ 1956), aki a dogmatikát tanította Freiburgban és Budapesten. Nemzetközi hírnévre tett szert éppen úgy, mint Schütz Antal piarista (+1953), aki Pázmány óta a legnagyobb magyar teológusnak számít. Megalkotta a keresztény bölcselet és dogmatika magyar nyelvű szakkifejezéseit. Legismertebb művei: A bölcselet elemei, Dogmatika, Isten a történelemben, Örökkévalóság. Kiadta Prohászka műveit 25 kötetben. Aisleitner József (+1960) a keleti nyelvek tanára volt a teológiai karon.
Piarista történelem-tudósok voltak: Takács Sándor és Balanyi György (+ 1963).
A katolikus irodalom legismertebb képviselői a két háború között: Babits Mihály (+ 1941), Sík Sándor (+ 1963), Mécs László (+ 1978), Harsányi Lajos (+ 1959).

Katolikus lapok: Magyar Kultúra, Katolikus Szemle, Nemzeti Újság (reggeli napilap volt), Korunk Szava, Vigília, stb. (Összesen 18 hetilap, 35 havonta, vagy ritkábban megjelenő folyóirat, több vidéki napilap.)A valláspedagógiai irodalom képviselői voltak: Tóth Tihamér (+ 1939), műveit több mint 20 nyelvre lefordították, vasárnaponként az egyetemi templomban mondott beszédeit a rádió közvetítette és ezeket könyv alakban is kiadta. Népszerűek voltak hosszú időn át a világos és modern fogalmazás, a korszerű témák ismertetése és nem utolsó sorban a találó példák alkalmazása miatt. Marcell Mihály (+ 1961) ismert pedagógiai munkája volt a "Bontakozó élet" (nyolc kötet).

g/ Templomépítés, új plébániák létesítése
Budapesten az 50-60 ezer hívőt számláló mamut-plébániákat a húszas évek elején feloszlatták. A meglévő 17 mellé 15 újat szerveztek és új templomok egész sorát építették fel és kialakult az a lelkipásztori típus, aki teljesen a külvárosi munkások gondozására szentelte életét, vállalva sorsukat, életformájukat is. A hitoktatónők képzését az angolkisasszonyok szervezték meg az e célra létrehozott Ward-kollégiumban.
Kiváló szónokok voltak: Prohászka Ottokár, Tóth Tihamér, Bangha Béla, Buttykay Antal, Glattfelder Gyula, Réz Marián és Böle Kornél.

Ifjúsági szervezetek: EMSZO (Egyházközségi Munkásszakosztály, Katolikus Agrár Legények Országos Testülete) és a KALÁSZ (Katolikus Agrár Leányok Általános szövetsége). A két utóbbinak, főleg a KALOT-nak nagy szervezeti ereje és tömegbázisa volt. Kerkai Jenő jezsuita atya, és rendtársa Nagy Töhötöm alapította. 1935-ben Szegeden kezdték a szervezést azzal, hogy falusi fiatalok egy kis csoportjával lelkigyakorlatot tartottak. A KALOT programja tömören:
- krisztusibb embert,
- műveltebb falut,
- életerős népet,
- magyarabb magyart.

A szervező munka olyan sikeres volt, hogy 1943-ra 100 hivatásos titkár, 5.000 önkéntes vezető, félmillió tag tatozott a KALOT-hoz. Jánosiban nyolchónapos tanfolyamokat szerveztek fiatalok részére, akiket munkaközösségben kezelt birtokokon a telepes szövetkezeti vagyonú gazdálkodásra tanítottak.


3. A magyar katolikus egyház 1945 után

a/ Földkérdés
Prohászka már 1916-ban földosztást javasolt, 1919-ben Csernoch prímásnak ajánlotta, hogy az egyházi javadalmakat örökbérletbe kellene adni, a maga javadalmán "önként parcellázott tési birtokából 1044 holdat." Kerkai Jenő jezsuita 1939-ben javasolta a püspöki karnak a földosztást, de nem kapott ígéretet.

Pétery József váci püspök 1944 előtt 10.000 holdat ajánlott fel a KALOT-nak, 1944-ben az új veszprémi püspök, Mindszenty József 7000 holdat akart parcellázni, "de a Sztójay-kormány Hitler nyomására kimondta, hogy háborús bűnös az, aki a nagybirtok felosztását akarja, mert azzal a haditermelést akadályozza". Az ideiglenes kormány 1945. március 8-án elrendelte a földreformot. A katolikus egyháztól 1975-ig 845.000 holdat államosítottak, de az egyházi intézmények bizonyos mértékig igényelhettek földet (püspökség, szeminárium, káptalan, szerzetesrend 100-100 holdat, a veszprémi és a fehérvári püspök 300-300 holdat) és ekkor még mintegy 100.000 hold maradt az egyházak kezén. A püspöki kar elfogadta a "tiszteletdíjat" (államsegélyt) - Mindszenty kivételével. Hat év múlva a meghagyott földeket is fel kellett ajánlani 800 négyszögöl háztáji kivételével, az 1970-es években pedig munkaerő hiányában mondtak le ezekről az egyháziak. A püspöki kar az egész folyamatot a történelmi fejlődés következményének tekintette és sokan úgy vélekedtek, hogy "az egyház megszabadult ettől a kolonctól".

b/ Egyházi intézmények
A katolikus egyház sokkal inkább sérelmezte azt, hogy megkezdődött az egyházi intézmények felszámolása. 1946. július 4-én Rajk László belügyminiszter rendeleti úton feloszlatta a Magyar Cserkészszövetséget és a KALOT-ot. Ezt követően a Magyar Közlöny négy részletben (1946. július 20, július 23, november 17 és december 3-án közölte a feloszlatott katolikus egyesületek neveit. Mintegy 1500 társadalmi, egyházi ifjúsági szervezetről, stb. volt szó. Rajk egy Mindszentyhez írt levélben kijelentette, hogy "egyetlen hitbuzgalmi egyesületet sem oszlattam fel." - Döntése 2 millió fiatalt érintett valamilyen módon.) (A feloszlatás okaként a Teréz-körúti gyilkosságot hozták fel. 1946 nyarán egy részeg szovjet katona a népes körúton járókelők szeme láttára agyonlőtte két társát. A temetés után Szviridov szovjet főparancsnok Nagy Ferenc miniszterelnöktől megtorlásul az összes katolikus ifjúsági egyesület feloszlatását követelte.)

c/ A Mindszenty-per
Az új társadalmi rend kialakításának útján az egyik főcél az egyházak, így a katolikus egyház megbénítása, elsorvasztása volt. Ennek egyik fontos része volt az iskolai hitoktatás ügye. A fakultatív hitoktatást a Kisgazdapárt és a Kommunista Párt az 1947. március 11-én tartott közös értekezleten vetette fel. Másnap a parlamentben egy képviselő bejelentette, hogy a püspöki kar tudomásul fogja venni a kötelező hitoktatás megszűntetését. Ezzel szemben Mindszenty levélben közölte a miniszterelnökkel, hogy nem csak nem járul hozzá, de tiltakozik ellene. (Ezt az álláspontot a katolikusok tömegdemonstrációkkal is támogatták.)

1947 tavaszának végén félretették a hitoktatás ügyét. Ennek taktikai oka az volt, hogy elő akarták készíteni a néphangulatot az 1947. augusztus 31-i választásokra a napisajtóban, a gyűléseken és a parlamentben. (Erre a választásra Vas Zoltán így emlékezik vissza: "Vállaltam...Állami Nyomdában ... a kékcédulák illegális nyomását. 100 ezret kinyomtattak... több tízezer kommunista...legális szavazatukat leadták...ezután...több választási körzetben szavaztak illegálisan. Délelőtt a budapesti választási körzeti bizottságok rájöttek a KP kékcédulás manővereire... Rajk László belügyminiszter hevesen bírálta Farkas Mihály főtitkárhelyettes kékcédulás kalandorságát... Farkas a 'tiszta választás' ...'kispolgári csökevény' szemléletért vádolta Rajkot... Rákosi megjegyzése volt: majd túléljük." Kb. 65 ezren szavaztak kékcédulásan, de vannak vélemények, amelyek szerint ennél sokkal többen.

Az 1949. május 1-jén kiadott rendelettel a hitoktatás fakultatív lett. Eredmény:
1949-ben 95 %,
1950-ben 25 %,
1974-ben 7 % volt az iskolai hittanos, a középiskolákban 1970 után gyakorlatilag megszűnt az iskolai hitoktatás.

Mindszenty bíboros 1947. augusztus 15-én Esztergomban megnyitotta a Mária-évet. Szeptember 8-án az ország kegyhelyeire 1.760 000 hívő zarándokolt el. Az eseménysorozat 1948. december 8-án ért véget, valamilyen formában 4.800.000 katolikust mozgatott meg.

Az iskolák államosításához a bevezető koncepciós pert a pócspetri eseményekre építették. 1948. június 3-án este 9 óra körül mintegy 500 főnyi tömeg tűntetett. "A sötétben - kideríthetetlen körülmények között az egyik rendőr halálos lövést kapott. A gyilkosság elkövetésével a helybeli volt segédjegyzőt vádolták és felbujtóként a helyi plébánost." "Ami Pócspetriben a valóságban történt, arról csak 1957-ben értesültem Décsy Gyulától, aki Rajk László személyes utasítására dr. Mátrai Tamással együtt a helyszínen irányította a nyomozást és a falu lakosságának kegyetlen megbüntetését." "... nem elhanyagolható jelentősége van annak, hogy a megtorló akciókat közvetlenül Rajk László irányította, és azok végrehajtása közben Kádár János is a helyszínre utazott. Pedig akkori pártfunkciója ezt nem követelte meg." (Farkas Vladimir: Nincs mentség, 1990 Budapest, 149. oldal) Miklós Imre - 1965-től az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) elnöke, mint rendőr alhadnagy működött a pócspetri tragédiánál, - beszélte el ezt Miklós Imre felesége. A gyilkossággal vádolt Károlyfalvi-Kremper Miklóst kivégezték, Asztalos János plébános halálbüntetését életfogytiglanira változtatták.

Az iskolák államosítása ügyében a parlament 1948. június 16-án név szerint szavazott, "...293 szavazó közül 230 az államosítás mellett." "A szavazást lelkes taps követte, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt. Az ének befejezése után újra vihar tört ki, - újra Slachta Margit körül. 'Ülve maradt a Himnusz éneklése alatt' kiáltotta Kossa elvtárs. 'Hazaáruló!', 'Legalább a nemzeti Himnuszt tisztelné!' - hangzottak mindenfelől. A percekig tartó vihart csak viharcsengővel tudta Nagy Imre elvtárs elnémítani, majd az országgyűlés nevében megbélyegezte Slachta Margit felháborító magatartását, és a mentelmi bizottság elé utasította." (Szabad Nép, 1948. június 17.) Az 1948: XXXIII. törvénycikk kimondta az iskolák államosítását. Addig 9274 iskola volt összesen az országban. 6505 iskola került állami tulajdonba, ebből felekezeti volt 5032. (Volt sok községi és magán népiskola.)

Az iskolák államosításának gyakorlati kivitelezője volt Ortutay Gyula kultuszminiszter. Keresztúry Dezső, aki 1945-től volt vallás- és oktatásügyi miniszter, 1947-ben lemondott, nem vállalta, hogy az államosításhoz asszisztáljon. (Az ügyben 5 papot ítéltek börtönbüntetésre. Lénárd Ödön piaristát, aki részletekben 19 év 4 hónapot töltött fegyházakban, amnesztiával engedték szabadon. 1977-ben Kádár János kijelentette a pápa előtt: "Egy pap sincs börtönben Magyarországon. Mire a felelet: De igen, Lénárd piarista." Így amnesztiával két hónapot elengedtek neki.) Az állam közel 18.000 tanárt, tanítót vett át. Mintegy 4.500 férfi és női szerzetes kivonult az oktatásból és ezer év óta először fordult elő, hogy a katolikus szülők gyermekeinek tanításában a szerzetesek nem vehettek részt. Magyarországon a koalíciós éveknek egyik legküzdelmesebb szakasza volt az a pár hónap, amely Mindszenty letartóztatását megelőzte. Egyik oldalon a prímási körlevelek, másikon az ellene szervezett tűntetések, aláírásgyűjtések, letartóztatások és internáló-táborba hurcolások követték egymást.

1948 októberében a püspöki székházak elé diákokat és üzemi dolgozókat vezényeltek, akik követelték, hogy a püspökök segítsenek a makacs, politikailag rövidlátó bíboros eltávolításában. Erre november 3-án minden püspök hűségnyilatkozatot írt alá, amelyben támogatták Mindszentyt, de a hatóságok megakadályozták, hogy ezeket a plébániákon felolvassák. Mindszenty két utolsó körlevelében (1948. november 18., december 20.) búcsúzott papjaitól és intette őket: "Ébren legyetek tehát, minden időben imádkozván, hogy méltók legyetek mindarra, amik bekövetkezendők." A főkáptalanhoz intézett nyilatkozatában megírta, hogy nem mond le érseki székéről, semmiféle "vallomást" nem fog tenni. Ha ellenkezőleg cselekednék, az csak kínzásoknak és egyénisége erőszakos megtörésének volna következménye. December 16-án volt Esztergomban az utolsó püspökkari konferencia. A prímás arra kérte a főpásztorokat, hogy bebörtönzése után se írják alá az egyházra rákényszeríteni próbált megegyezést. Inkább mondjanak le az államsegélyről és bízzanak a magyar népben. A távozó főpásztorok autóit a rendőrség átkutatta, a bennülőket igazoltatta.

(Még november 30-án a magyar katolicizmus három közismert vezető egyénisége, Cavallier József, Kodály Zoltán és Szekfű Gyula levelet írt Mindszentyhez és kérték, hogy tárgyalások útján rendezze az egyház és állam kapcsolatait, és hogy személyesen is fogadja őket. (A levélben, amit a Szabad Nép december 19-i száma közölt, Havassy Gyula szerint legalább kilenc állítása nem felelt meg a tényeknek. (December 8-án Mindszenty fogadta mindhármukat, de eredményt nem értek el.) December 23-án az esztergomi érseki palotában házkutatást tartottak, ami öt órán át zajlott és egy fémtokban "terhelő" iratokat találtak. (1946. február 21-én Rómában a nyilvános konzisztóriumon XII. Pius pápa ezt mondta Mindszentynek: "A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.")

1948. december 26-án későn este 80 rendőr szállta meg a prímási palotát. Mindszentyt letartóztatták és az Andrássy út 60-ba vitték, abba az épületbe, amelyet még a Gestapo és a nyilasok alakítottak át börtönné. Péter Gábor rendőr altábornagy és Décsy Gyula vezette a vallatásokat, ami két héten át minden éjjel gumibotozást és kihallgatást jelentett, alvás nélkül. A tárgyalások előtt dr. Kelemen Endre orvost két KGB-tag (szovjet orvosok) revolverrel kényszerítették, hogy injekciókat adjon be Mindszentynek. A drog összetételét nem ismerte, az orvosok hozták magukkal. A vádlott által kért védőügyvédet, dr. Gróh Józsefet előzőleg már letartóztatták, Kiczkó Kálmán "védőügyvéddel" a rab egy negyedórát beszélhetett. A népbíróság elnöke és szakbírája Olty Vilmos volt (diák-éveiben Mária-kongreganista, azután nyilas, később kommunista). A főügyész a 30 éves Alapi Gyula volt.
A vádak:
- kémkedés (nyugati segélyszervezetek képviselői útján),
- valutaüzérkedés,
- összeesküvés, szervezkedés a köztársaság megdöntésére és királyság kikiáltására.

A tárgyalás február 3-tól 8-ig tartott.

Ítéletek:
- Mindszenty: életfogytiglani fegyház,
- Baranyay Jusztin cisztercita: 15 év,
- Eszterházy Pál: 15 év,
- Zakar András prímási titkár: 6 év,
- Ispánky Béla egyetemi lelkész: életfogytiglani fegyház,
- Tóth László: 10 év,
- Nagy Miklós AC-titkár: 3 év.

(A másodfokú tárgyaláson július 6-án csak a bíróság vett részt és ennek jogerős ítéletét augusztus 14-én kapta kézhez a bíboros. Addig bizonytalanságban hagyták, hogy marad-e az életfogytiglan, vagy kivégzik.)

A per külföldi visszhangja viharos volt. XII. Pius 1949. február 14-én titkos konzisztóriumon, február 20-án a Szent Péter téren kemény szavakkal ítélte el a jogsértést. (Mindszenty letartóztatásának előmozdítóit - köztük az akkori belügyminisztert, Kádár Jánost - a Szentszék kiközösítette.) (A 73 éves párizsi magyar nagykövet, Károlyi Mihály hivatalos jelentéséből:
"....A támadások elemei:
1) A bizonyítékok nem voltak elég 'ropogósak'.
2) A nyilvánosságot megszorították, pl. a Le monde tudósítója nem kapott beutazási engedélyt.
3) A pert szédítő gyorsasággal folytatták le. A védelem nem produkált tanúkat.
4) Mindszenty és társai valami módon preparálva lettek

Az USA a Mindszenty-kérdést az ENSZ elé vitte, ezért a budapesti amerikai követség több tisztviselőjét kiutasították az országból. Mindszentyt a Markó-utcából a Gyűjtőfogház magáncellájába vitték és 1949. szeptember végén feltehetően a politikai elítéltek Conti utcai fegyházába került (1951-54 között itt volt Kádár János is.) Nehéz darócruhát kapott, volt olyan hónap, hogy nyolcszor változtatták a celláját. (1949. október 15-én a börtönablakon látta Rajk kivégzését, ami után a megjelent előkelőségek lakomát tartottak.)

A bíborost 1954-ben rabkórházba vitték, majd innen 1955. július 17-én a Pécs melletti Püspökszentlászlóra. Tóth János plébánost rendszeresen beengedték hozzá. Október 4-én Grősz József kalocsai érsek is ide került. titkon találkoztak. November 1-jén Pécsre vitték klinikai vizsgálatra, november 2-án Felsőpeténybe (Nógrád megye), a volt Almásy-kastélyba. Előfordult, hogy Tóth János plébánost eltiltották. Ekkor három napig nem evett. 1956. augusztus 31-én tartották az esztergomi bazilika felszentelésének 100 éves jubileumát. Felkínálták neki, hogy ezen vegyen részt, de ő az ajánlatott nem fogadta el. Amnesztiát nem kért, de levélben kérte az igazságügyminisztert, hogy a 75 éven felüli és a 65 évet betöltött beteg rabokat és szerzetesnőket engedjék szabadon. 1956. október 30-án este a rétsági honvédség Pálinkás (Pallavicini) őrnagy vezetésével kiszabadította.

d/ Az egyház működésének megbénítása
A magyar állami körök Tóth Lászlót, a szegedi egyetem civil tanárát 1947-ben Rómába küldték, hogy tárgyaljon a Vatikán és az állam viszonyáról. November 7-én Velics római magyar követ kihallgatást kért a pápánál. A válasz így hangzott: "A Szentszék még nem találja elérkezettnek az időpontot arra, hogy a diplomáciai kapcsolatokat helyreállítsa. Ez. ... elismerését jelentené az illető országban levő katolikusok helyzetének". Ez ügyben 1948. szeptember 18-án Czapik Gyula egri érsek tárgyalt Rákosival arról, hogy Rómából apostoli vizitátort kérnek, aki korlátozza a magyar hierarchia, illetve Mindszenty önállóságát. Angelo Rotta (1945 előtt budapesti pápai nuncius volt) a magyar hatóságoktól nem kapott vízumot.

Mócsy Imre jezsuitát, a Gregoriana egyetem éppen Magyarországot tartózkodó tanárát 1948. december 22-én az állam diplomáciai útlevéllel Rómába küldte. Ő onnan hozta XII. Pius sajátkezű latin levelét, amely eligazításokat tartalmazott a püspöki kar számára. (1949 januárjában P. Mócsy is az Andrássy út 60-ba került.)

Magyarországon 1950-ben 23 férfi és 40 női szerzetesrend összesen 11 538 taggal és 636 kisebb-nagyobb rendházzal rendelkezett. (Földbirtokuk már nem volt.) 1950. június 7-én és 9-én éjszaka a jugoszláv határ mellől és Szentgotthárdról 320 férfi szerzetest és mintegy 6-700 apácát kitelepítettek. Június 18-ról 19-re virradó éjszaka Budapestről kb. kétezer szerzetest és apácát internáltak. A felsőbb országrészekben levő szerzetesházakban, püspöki székházakban gettószerűen zsúfolták össze őket. Az akciót mindenütt éjszaka csinálták meglepetésszerűen, negyedóra, vagy csak egy pár perc felkészüléssel. Sokszor a teljes felöltözésre sem maradt idő. Később még több helyen megismételték ugyanezt. A deportálás szeptember 8-ig tartott.

Ilyen nyomás hatására a püspöki kar kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni. Ezek június 28-án kezdődtek és augusztus 31-én értek véget. A minisztertanács nevében Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter, a püspöki kar nevében Grősz József kalocsai érsek írta alá a megegyezést.
Főbb pontok:
- A püspöki kar eljár azon személyek ellen, akik a Magyar Népköztársaság törvényes rendje ellen fellépnek.
- Nem engedi meg a katolikus egyháznak államellenes politikai célokra való felhasználását.
- Felhívja a papságot, ne akadályozza a termelőszövetkezeti mozgalom erősödését.
- Elítél minden háborús uszítást, támogatja a békéért küzdő mozgalmat.
- A Magyar Népköztársaság biztosítja a katolikus hívek számára a teljes vallásszabadságot, az egyház számára a működési szabadságot.
- Hozzájárul 8 katolikus iskola visszaadásához és ezekhez megfelelő számú szerzetes működéséhez.
- 18 éven át anyagi támogatást ad (csökkenő mértékben) a lelkipásztorkodó papság ellátására.

A gyakorlati végrehajtást az állam és egyház képviselőiből összeállított paritásos bizottság végezte. (A tárgyalások 8 fordulóban zajlottak, állami részről Rákosi, egyházi részről Czapik Gyula egri érsek volt a leggyakoribb szereplő.) Egyezmény született arról, hogy a hittudományi kart leválasztják az egyetemről és így 1950. szeptember 1-i hatállyal megalakult a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia. Grősz József kalocsai érsek kísérőlevelet mellékeltetett az állam és az egyház közötti megegyezéshez, amely szerint a püspökök "semmiképpen sem szándékoztak a Szentszék jogainak ezzel a megegyezéssel ártani." A Vatikán elítélte az egyezményt jelezve azt, hogy létrehozására a püspöki kar nem volt illetékes, ahogyan ezt Dell-Aqua államtitkár-helyettes Grősz érsekhez írt levelében kifejtette. (Ilyen egyezmény született Lengyelországban, Csehszlovákiában, Romániában, Kelet-Németországban azonban nem.)

Az Elnöki Tanács 34/1950 sz. törvényerejű rendeletével (1950. szeptember 7.) a szerzetesrendek működését betiltotta. 400 szerzetes egyházmegyei lelkész lett, 116 szerzetest pedagógus munkakörbe vett át az állam (októberig) és 500 agg és rokkant szerzetes a számukra kijelölt otthonokba került. Megszűntették a kisszemináriumokat, ahol gimnazista kispapok tanultak.) Megszűntettek 6 püspöki és 15 szerzetesrendi, összesen 21 papnevelő intézetet.

e/ A katolikus papok békemozgalma
1950 tavaszán kampány indult a stockholmi békefelhívás aláírására a "Megvédjük a békét mozgalom" országos tanácsa irányításával és ezt egyesek az alsópapságból is aláírták. A püspöki kar 1950. április 28-i konferenciáján közös sajtónyilatkozatban elutasította a békeívek aláírását.

A kommunista párt részéről az volt a terv, hogy a "békemozgalmat fel kell használni a katolikus alsópapság és a felső vezetők szembeállítására". 1950. július 3-án 453 csehszlovákiai pap indította az ún. " békemozgalmat". A cseh találkozón négytagú magyar papi küldöttség vett részt Balogh István vezetésével. Budapesten 1950. augusztus 1-jén volt az alakuló gyűlés.35 békepap nevében 7.500 lelkészt (protestánsokat is) meghívtak. A gyűlésen kb. 300 fő vett részt és a határozatokat Horváth Richárd és Balogh István vezetésével 273-an írták alá, az ötezer fős papság 5 százaléka. A résztvevők főleg az esztergomi és az egri egyházmegyékből kerültek ki.
(Az egyik szervező dr. Beresztóczy Miklós '1905-1973' volt, Serédi prímás titkára, majd a VKM I. katolikus egyházi és iskolai osztályának vezetője, 1948-ban esztergomi kanonok. Őt is elítélték a Mindszenty-perben, kegyetlenül megkínozták, majd miután együttműködést ígért az állami szervekkel, 1949 nyarán szabadult. 1950-ben rövid ideig esztergomi káptalani helynök volt, majd Hamvas Endre szegedi püspök és esztergomi apostoli adminisztrátor idejében általános helynök. Később parlamenti képviselő és az országgyűlés alelnöke lett.)

1950 novemberében megindult a "Kereszt" c. békepapi mozgalmi lap. Ezt a Szentszék 1956-ban betiltotta. 1951. június 22-én Grősz József kalocsai érseket is elítélték és 23-án pár hétre őrizetbe vették Hamvas Endre csanádi, Badalik Bertalan veszprémi, Pétery József váci és Shvoy Lajos fehérvári megyéspüspököket. Az AEH azt követelte tőlük, hogy békepapokat nevezzenek ki helynöknek és irodaigazgatónak. A maradék püspöki kar július 3-án konferenciát tartott és ezen a letartóztatott püspökök helyett békepap-helynökök vettek részt. Megígérték, hogy támogatják a békepapi mozgalmat. Július 21-én minden püspök letette az államesküt.

Közvetlenül a forradalom után, 1956 novemberében a megyéspüspökök a békepap-egyházi vezetőket és plébánosokat kisebb vidéki helyekre küldték. Mind engedelmeskedett, kivéve Horváth Richárdot, akit emiatt a Zsinati Kongregáció kiközösített. A Szentszék egy másik határozatában minden békepapot alakalmatlannak (inhabilis) minősített vezető egyházi állásokra. 1957. május végén újjászervezték a békemozgalmat "Opus pacis" néven, amit Grősz érsek kivont a túl szoros kommunista ideológiai körből és próbálta semlegesíteni azzal, hogy az összes püspökkel együtt ő maga is tagja lett. "A papi békemozgalomban a fiatal papi nemzedék részvétele kezdettől fogva jelentéktelen volt, sőt azzal szemben kimondottan ellenségesen viselkedett." Ebben az időben a papságot három csoportra lehetett osztani:
- 10-15 személy a magyar egyház rettegett ellenőrévé vált,
- mintegy 100 fő (hithűsége és erkölcsi magatartása viták felül állt) meggyőződésből lett békepap, helyesnek tartották a szocializmus gazdasági és társadalmi berendezkedését,
- a többség eljárt a békegyűlésekre azért, hogy emberként és papként békén hagyják őket.

A nyolcvanas évek elejétől hanyatlott a békemozgalom és 1986-tól több esperesi kerületben már nem találtak békepapot új esperesnek.)

Egy vatikáni dekrétum 1957-ben megtiltotta, hogy a megyéspüspökök bármilyen politikai tevékenységet folytassanak. A Szent Officium 1958 márciusában kiközösítette Horváth Richárd, Máté János és Beresztóczy Miklós képviselőket. Máté visszalépett parlamenti szerepétől. ("Nem lehet a katolikus egyházi rend tagja az, aki az ateista kommunista rendszert aktívan támogatja.") A püspöki kar 1969 szeptemberében kérte a pápát, hogy az 1957-es fegyelmi intézkedéseket vonja vissza. Villot bíboros-államtitkár aláírásával 1971. október 1-jei keltezéssel ez meg is történt., miután szeptember 28-án Mindszenty elhagyta az országot. A feloldozás Beresztóczy Miklóst, Horváth Richárdot és Várkonyi Imrét érintette.
Az 1985-ös választáson 4 katolikus pap-képviselő jutott be a parlamentbe Ugyanakkor Nicaraguában 4 pap-minisztert függesztett fel a Szentszék.

Szendi József veszprémi püspök 1989 májusában nyílt levélben követelte az Opus Pacis megszűntetését és az 1989. szeptember püspökkari konferencián a megszűntetés mellett szavazott minden püspök - Paskai bíboros kivételével. A püspöki kar 1987-ben Dankó László kalocsai érseket választotta az "Opus Pacis" elnökévé, aki úgy nyilatkozott, hogy "más békeszervekkel lehetünk dialógusban, de nem tőlük programozottan." Végül ő jelentette ki 1989-ben: "Az Opus Pacis" megszűnt. (A korra jellemző eset: a hetvenes években az óbudai temetőben Kádár János édesanyját nagy egyházi asszisztenciával temették és Kádár saját kezűleg adott egy-egy százast a ministránsoknak.)

f/ Az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH)
Az 1951 I. tc. értelmében a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumnál a vallási ügyekkel foglalkozó I. és II. ügyosztályt leválasztották és 1951 májusában létrejött az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) a minisztertanács közvetlen felügyelete alatt. Ugyanakkor a minisztérium új nevet kapott: Közoktatásügyi Minisztérium. Az AEH igazi célja az egyházak tevékenységének fokozatos gúzsbakötése volt.

Az Állami Egyházügyi Hivatal és annak vidéki apparátusa a legszorosabb kapcsolatban állt a Belügyminisztérium III/III-1-es jelzésű egyházügyi osztályával. Ennek végrehajtó szerve volt az AEH, felettese viszont a Központi Bizottság agitációs propaganda osztálya. A vidéki apparátus mind a három szervnek megküldte jelentéseit. A teljes egyházügyi besúgóhálózat létszáma mintegy 150 volt. Módszereik voltak még: telefonlehallgatás, levélellenőrzés, szobalehallgatás, stb.

Az Elnöki Tanács 1956:33 sz. törvényerejű rendelettel (december 31-én) megszűntette az Állami Egyházügyi Hivatalt és azt a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala néven működtette tovább. E szervezeti egység közvetlen felügyeleti szerve már nem a minisztertanács, hanem művelődésügyi miniszter volt. 1959. június 2-én az 1959:25 számú törvényerejű rendelet és az ennek végrehajtásáról szóló 33/1959. számú kormányrendelet helyreállította az Állami Egyházügyi Hivatal önállóságát az 1956 előtti jogkörrel. Elnöke Olty Károly lett.
A Minisztertanács 1989. április 30-i hatállyal felmentette tisztségéből Miklós Imrét, az AEH elnökét és saját kérésére érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt.

Az Elnöki Tanács június 26-i ülésén döntött arról, hogy 1989. július 1-jei hatállyal jogutód nélkül megszűnteti az Állami Egyházügyi Hivatalt. Jogkörei 90 százalékban megszűntek, 10 százalék megmaradt, az újonnan létesítendő Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága hatáskörébe utalták. Létrejött egy konzultációs szerv is, az Országos Vallásügyi Tanács. Megszűntek a megyei tanácsoknál működő egyházügyi titkárságok is. A szabad választások után 1990. június 13-án a Minisztertanács 1108/1990 sz. határozata értelmében az Országos Vallásügyi Tanács beszűntette működését.

g/ "Adminisztratív" lépések az egyház ellen
Börtönt, internálást szenvedett 14 püspök, 1.300 világi pap (minden negyedik), 2.400 apáca és szerzetes. Kivégzett papok: Kiss Szaléz gyöngyösi ferences, Vezér Ferenc pálos szerzetes, Sándor István szalézi szerzetes-testvér. Papp Ervin teológus, Zana László szalézi szerzetes.
(Börtönben meghaltak legalább harmincan.)

h/ "Egyezmények"
Budapest és a Vatikán között a megbeszélések 1963. májusában kezdődtek. Négy találkozó volt.
A részleges megegyezést 1964. szeptember 15-én írta alá a külügyminisztériumban Prantner József az AEH elnöke és Agostino Casaroli, a Rendkívüli Egyházi Ügyek kongregációjának akkori helyettes titkára. Öt püspök kinevezését lehetővé tették. Mindkét fél jegyzőkönyvet készített a felmerült kérdésekről, de ezeket a tisztázó dokumentumokat, a megegyezés szövegét nem hozták nyilvánosságra, a püspökök sem ismerték. ("Az 1964-es tárgyalások után Pétery és Badalik püspök internálását Hejcén megszűntette az állam. A két püspököt Budapestre hozták az Új Ember autóján Casaroli óhajára, mert meg akart ismerkedni velük. A Központi Szemináriumban Casaroli örömmel közölte a két püspökkel a megegyezést. Majd letérdelt és kérte a püspökök áldását. A két magyar püspök érzelmei nyilvánvalóak voltak, mert ezután visszamentek Hejcére.")


4. A magyar katolikus egyház a kommunista rendszer széthullása idején

A kommunista állami vezetés 1988-ban belátta, hogy alapvető gazdasági és politikai változásokra van szükség és a szovjet sajtó is úgy érzékelte, hogy "Magyarországon a helyzet nem napról napra, hanem óráról-órára változik." 1989 őszén a keletnémet menekültek számára megnyitották a magyar határt és ezt követően dominó-szerűen összedőlt a szocialista államrend Közép-Keleteurópa országaiban még 1989 folyamán. Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján, október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot, 1990. május 25-én szabad választásokra került sor a polgári demokratikus pártok győzelmével. Július 3-án a szabadon választott parlament visszaállította a régi, Szent Koronával díszített címert.

Az egyház életében is lényeges változások következtek:

- A Minisztertanács 1989. június 26-án úgy döntött, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalt jogutód nélkül megszűnteti.
- 1989. szeptember 10-én hatályon kívül helyezték azt a törvényt, amely 1950-ben megtiltotta szerzetesrendek működését.
- Az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság 1990. február 9-én ismét felvette a diplomáciai kapcsolatokat. Ugyanezen a napon mind a két fél képviselője kijelentette, hogy az egyház és állam között 1964-ben létrejött megállapodás érvénytelen.

Még 1988. március 14-re Grósz Károly pártfőtitkár az egyházak vezetőit megbeszélésre hívta a parlamentbe. Itt Paskai László esztergomi érsek túlságosan óvatosan nyilatkozott az egyházak szabad működéséről. Szendi József veszprémi püspök viszont tízperces, lélegzetelállító felszólalásában, amely bel- és külföldön egyaránt nagy feltűnést keltett, egy teljesen új és szabad egyezményt követelt az egyház és állam között, a szerzetesrendek helyreállítását, szabad működését, a fiatalok, a betegek és öregek teljesen szabad lelkipásztori ellátását, teljes közlési szabadságot az egyházak számára a sajtóban, rádióban és televízióban. Követelte, hogy szűnjön meg minden állami beavatkozás az egyház ügyeibe és számolják fel a békemozgalmat.
Szendi Józsefet támogatta Gyulay Endre csanádi püspök. Az AEH megdorgálta, de más baja nem történt, követelései pedig a következő két év egyházi programjává váltak. Szent István király halálának 950 éves évfordulóján 1988. április 16-tól október 30-ig tartott a Szent Jobb "országjárása" jelezve, hogy Magyarországon a kommunizmus, mint egy kártyavár összeomlott. II. János Pál pápa 1989. december 30-án öt új püspököt nevezett ki. A feltűnő az volt, hogy a kinevezettek között négy szerzetes volt, kettő pedig olyan rend tagja, amely 1950 után be volt tiltva. A Szentszék ezeket a kinevezéseket "majdnem teljesen szabadon" eszközölte.

A különböző egyesületek működésének a tilalma is megszűnt 1989 elején. Új egyesületek (régiek és eddig tiltottak is) kezdték meg szabad működésüket. Így a Regnum és a Focolare is szabadon működhetett. Németh Miklós miniszterelnök 1989. szeptember 5-én levelet írt II. János Pál pápának és kifejezte a kormány komoly szándékát többek között arról, hogy készek a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására. A tárgyalások eredménye az lett, hogy az 1950-es és 1964-es egyezményeket hatályon kívül helyezték.

A parlament 1990. január 24-én elfogadta a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt. A múlt káros örökségéhez tartozó papi békemozgalom felszámolása még 1989 végén megtörtént. 1990. május 25-én hét pap, akik "bázis" tevékenységük miatt hátrányos megkülönböztetést szenvedtek, nyilatkozatban követelte, hogy Pataky Kornél győri püspök mondjon le. A főpásztor még ez év őszén beadta lemondási nyilatkozatát.

A szabad választások előtt 1990 tavaszán a katolikus püspöki kar úgy foglalt állást, hogy közvetlen politikai állásfoglalástól tartózkodik, de a híveket felszólította, hogy csak olyan pártokra szavazzanak, amelyeknek a programja nem mond ellen a keresztény értékeknek. Az új, szabadon választott országgyűlés 1990. május 13-án ült össze a Szent István bazilikában tartott ökumenikus istentisztelet után. A megnyitó beszédet az utolsó szabad parlament elnöke, az USA-ban élő Varga Béla katolikus pap tartotta.

Angelo Acerbi, a március 28-án kinevezett pápai nuncius június 18-án megérkezett Budapestre, Keresztes Sándor szentszéki magyar nagykövet pedig szeptember 15-én adta át megbízólevelét a pápának a Vatikánban.

Az igazságügy miniszter a Mindszenty bíboros ellen hozott ítéletet 1990. május 18-án semmisnek nyilvánította, május 22-én pedig Grősz József kalocsai érsek ügyében a Legfelsőbb Bíróság kimondta a semmisséget.

Antall József miniszterelnök 1990 szeptemberében látogatást tett a pápánál, akivel tárgyalt a Szentatya közelgő látogatásáról, az egyházi intézmények helyreállításáról, az egyházi javak visszaadásáról, a magyar nyelv liturgikus használatáról a szomszédos államokban. A püspöki kar elégedetlen volt a meglehetősen passzív Paskai László esztergomi érsekkel és 1990. szeptember 3-án új vezetőséget választott. Az elnök dr. Seregély István egri érsek, az alelnök Gyulay Endre szeged-csanádi püspök lett.

A parlamentben és a nyilvánosság előtt éles vita bontakozott ki a hitoktatás kérdésében. A liberális pártok és a baloldali értelmiségiek elvetették a kötelező, állam által fizetett iskolai hitoktatás gyakorlatát. Végül a kormány szabadon választható tantárgyként bevezette az iskolai hittant. Már a Németh-kormány oktatási minisztere, Glatz Ferenc javasolta, hogy a régi katolikus és protestáns fakultásokat újra építsék be az egyetemekbe.

Ez a reformátusok esetében Debrecenben, az evangélikusokat illetően pedig Pécsett tervbe lett véve, katolikus részről nem.

Így a Pázmány Péter Hittudományi Akadémiának a Minisztérium megadta az egyetemi rangot. 1990 őszén 65 szerzetesi közösség működött Magyarországon.

1991. május 4-én Mindszenty József esztergomi érsek földi maradványait végakarata szerint az esztergomi bazilika kriptájában temették el. 1991. július 22-én közzétették az országgyűlés által július 10-én elfogadott 1991:XXXII. törvényt a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogi helyzetének a rendezéséről. A törvény kiterjed az egyházaktól 1948. január 1-je után kártalanítás nélkül állami tulajdonba került beépített ingatlanokra. (Hatálya alá tartozik tehát az iskolák államosítása, az alapítványok megszűntetése, a megszűnt szerzetesrendek ingatlanainak állami tulajdonba vétele.) A törvény értelmében az egyházaknak át kell adni a hitélet, a szerzetesrend működése, az oktatás, a nevelés, az egészségügyi, a szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális célok megvalósításához szükséges ingatlanokat.

II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-tól augusztus 20-ig Magyarországon tartózkodott. Szentmisét mutatott be Esztergomban, Pécsett, Máriapócson, Szombathelyen és augusztus 20-án mintegy félmillió hívő jelenlétében Budapesten a Hősök terén.

A pápa 1992. július 11-én jóváhagyta a dekrétumot, amely tíz boldoggá avatandó magyar ügyében megállapította, hogy hősies fokon gyakorolták az erényeket. (Többek között Apor Vilmos győri püspök, Batthyány-Strattmann László, Kaszap István.) Ez év szeptemberében a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem Bölcsészkaraként Katolikus Egyetem nyílt. A piliscsabai épületek felújításáig ideiglenes helye Budapesten a XI. kerületi Ménesi út 27. szám alatt van.

II. János Pál 1993. május 30-án kelt "Hungarorum Gens" kezdetű apostoli konstitúciójával Magyarországon két új egyházmegyét alapított Kaposvár és Debrecen-Nyíregyháza székhelyekkel. A jóval kisebbé lett veszprémi egyházmegyét érsekség rangjára emelte, az egyházmegye főpásztorát, Szendi Józsefet veszprémi érsekké nevezte ki. A kaposvári egyházmegye megyéspüspöke Balás Béla veszprémi segédpüspök, a Debrecen-nyíregyházi püspökség megyéspüspöke Bosák Nándor egri szemináriumi rektor lett.

Budapestnek a székesfehérvári és a váci egyházmegyéhez tartozó részeit az új, immár Esztergom-Budapesti Érsekséghez csatolták - Csepel kivételével, amely továbbra is a fehérvári egyházmegyéhez tartozik. A váci egyházmegye jelentős részét az újjáalakított Kalocsa-Kecskeméti Érsekséghez kapcsolták. Egyidejűleg a szombathelyi és a hajdúdorogi egyházmegyék kivételével az egyházmegyék határait módosították az arányosabb, ésszerűbb elosztásnak megfelelően.

1993 őszén, Magyarországon hét egyházmegyei szeminárium kezdte meg a tanévet, 22 katolikus gimnázium, 5 katolikus szakközépiskola és két katolikus tanítóképző, az egyik Esztergomban, a másik Zsámbékon. Katolikus kollégiumok: öt egyetemi, hét gimnáziumi és 2 általános iskolai működik és emellett 14 katolikus gimnáziumnak saját kollégiuma van. Egyébként az iskoláknak 2, legfeljebb három százaléka van 1993 őszén valamelyik vallási közösség vezetése alatt.

Ugyancsak 1993 őszén a katolikus szeretetszolgálatot 14 otthon, egy üdülő, 7 szociális intézmény, 9 egyéb szociális otthon képviseli. Ezenfelül egyházmegyei üdülő működik még Hajdúszoboszlón, Berekfürdőn, Harkányban, Hévízen és Balatonfüreden.

A templomok látogatottsága vidékenként, sőt plébániánként is nagyon változó, de általában lassú növekedést mutat.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép