Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Egyháztörténelem - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek Gábor, Karina napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Kegyérem
Mezőhegyesi Református templom
Egyháztörténelem
Az egyház a világháborúk és az azt követo korokban
5. rész: A II. vatikáni zsinat és pápái: XXIII. János és VI. Pál

XII. Pius halála után a konklávé október 25-én ült össze. Megjelent 51 bíboros és 28-án megválasztották a velencei pátriárkát, Angelo Giuseppe Roncallit, aki a XXIII. János nevet vette fel. Észak-Itáliában született, Bergamo püspökség területén szegény családból, ahol 14 gyermekről kellett gondoskodni. Rómában tanult, 1904-ben szentelték pappá. Bergamoban püspöki titkár és teológiai tanár lett, a háború alatt tábori lelkész. A római szemináriumban tanított patrológiát 1921-től. 1925-ben címzetes püspökké és bulgáriai apostoli delegátussá nevezték ki, 1934-ben apostoli delegátus lett Törökország és Görögország területére. Először Isztambulban, később Athénben lakott és ott maradt a német megszállás idején is.

XII. Pius 1944. december 23-án váratlanul párizsi nunciussá nevezte ki, mert elődjét, Valerit a Vichy-kormánnyal való együttműködés miatt kiutasították. Sikerült megakadályoznia mintegy harminc püspök elmozdítását és elérte, hogy a francia fogságba került német papnövendékek Chartres-ban közös lágerba kerüljenek és tanulmányaikat ott folytathassák. 1951-ben ő lett a Szentszék állandó megfigyelője az UNESCO-nál. XII. Pius pápa 1953. január 12-én bíborossá és velencei pátriárkává nevezte ki. Új hivatalában elsősorban lelkipásztornak tartotta magát.

Amikor megválasztották, látni lehetett, hogy 77 évével átmeneti pápa lesz. A bíborosok előtt 1959. január 25-én tartott beszédében megfogalmazta programját. Ennek főbb pontjai:
- római egyházmegyei zsinat,
- egyetemes zsinat összehívása,
- az egyházi törvénykönyv revíziója.

(Az egyetemes zsinat terve szenzációként hatott, de már velencei pátriárka korában beszélt XII. Piusszal egy ilyen zsinat tervéről és megválasztása után Ottaviani és Rufini bíborosok javasolták, hogy zsinatot hívjon össze.)

1959. június 29-én fogalmazta meg az összehívandó zsinat céljait:
- a katolikus hit kifejtése,
- a hívek keresztény életének megújítása,
- az egyházi élet alkalmazása korunk követelményeihez.

Róma város történetében először 1960. január 24-től 31-ig egyházmegyei zsinatot tartottak, ami kevésbé volt sikeres és sokan féltek, hogy egy egyetemes zsinat modelljének szánják. 1960-ban megkezdődött az egyetemes zsinat előkészítése. A pápa felszólította a püspököket, szerzetesrendeket, katolikus egyetemeket és teológiai fakultásokat az egész világon, hogy tegyenek javaslatokat a megvitatandó kérdésekről.

Az ünnepélyes megnyitó 1962. október 11-én volt. Több mint 2500 püspök érkezett Rómába és először történt meg, hogy 18 nem katolikus egyház elfogadta a pápa meghívását és hivatalos megfigyelőt küldött a zsinatra. Megnyitó beszédében kérte a pápa, hogy a zsinat semmiféle elítélő döntést ne hozzon.

(A zsinati ülések a Szent Péter bazilika ülésteremmé átalakított főhajójában voltak, a hivatalos nyelv a latin volt. A vatikáni sajtóiroda rendes tájékoztatást adott a világlapok tudósítóinak a zsinat eseményeiről.)
Két irányzat volt:
- a progresszista haladóké az aggiornamento programjával,
- az integristáké, akik őrizni akarták a római centralizmust és védeni a jól bevált régi intézményeket.

A következő öt tervezetet (schema) terjesztették a zsinati atyák elé:
- a liturgia,
- a kinyilatkoztatás forrásai,
- a hírközlő szervek,
- a keresztények egysége,
- az egyház.

A zsinat a témákat nem fogadta el, éles szócsaták után visszaküldték ezeket a bizottságokhoz.

XXIII. János két legfontosabb enciklikája a "Mater et Magistra" és a "Pacem in Terris", az előbbi a szociális kérdéssel foglalkozik, az utóbbi világbékével. A pápa betöltötte az 1944 óta üres államtitkári hivatalt és még 1958-ban 23 új bíborost nevezett ki, elsőnek Montini milánói érseket, aki később VI. Pál néven pápa lett. János pápát a egyszerűség, megértő jóság és közvetlenség jellemezte és ezért rendkívül népszerű volt. 1963. június 3-án halt meg, pünkösd másnapján, és az egész világ őszintén meggyászolta.

A konklávé 1963. június 19-én ült össze több mint nyolcvan bíboros részvételével. Az ötödik fordulóban, június 21-én megválasztották a legesélyesebb Montini bíborost, milánói érseket. A VI. Pál nevet vette fel.
(Brescia közelében Concesioban született 1897-ben. 1920-ban szentelték pappá. A pápai diplomata iskolában is tanult, 1923-ban a varsói nunciatúrán dolgozott, 1924-től pedig a pápai államtitkárságon. Ugyanitt tanított 1931-től. Később Pacelli államtitkár közeli munkatársa lett. 1952-ben helyettes államtitkár, 1954. november 1-jétől milánói érsek. Ottani hivatalát 1955. január 6-án vette át. XII. Pius 1953 óta nem nevezett ki bíborosokat, így ezt a rangot ő sem kapta meg, bár ez együtt járt a milánói érseki székkel.)

Montini bíboros-érsek a zsinati vitákban nem vett részt. Megválasztása után ismét összehívta a második vatikáni zsinatot, mert az egyetemes zsinat a pápa halálával jogszerűen megszűnik. A zsinat elé a következő feladatokat tűzte:
- az egyház önismeretének elmélyítése,
- az egyház belső megújítása,
- a keresztények egységének támogatása,
- párbeszéd a világgal.

Elődjét követve semmilyen új dogmát nem akart megfogalmazni, kihirdetni. Legismertebb körlevei: "Populorum progressio" (1967. március 26. Lényegi mondanivalója: "A béke új neve: haladás"), "Humanae vitae" (1968. július 25, - a családtervezésről).

1969-ben megjelent az új egyházi liturgikus naptár és a zsinat által előírt új misekönyv, 1970-ben a "Liturgia Horarum", az új papi zsolozsma. Kiadták a megújított Pontificale-t (a püspök-, pap- és szerpapszentelés és egyéb főpapi ténykedések szertartását), és sorban a szentségek kiszolgáltatásának új rendjét. Bevezették a megfelelő alkalmakkal lehetséges két szín alatti áldozást, a concelebratiot (a papok együtt-misézését).

VI. Pál 1965-ben bejelentette, hogy háromévenként püspöki szinódust (összejövetelt) tart és 1967-1980 között öt szinódusra került sor. Építkezései közül a legjelentősebbek: a nagy vatikáni modern kihallgatási csarnok (amit később őróla neveztek el) építése, a lateráni palota és a vatikáni rádió restaurálása. A pápa 1967-ben bevezette az állandó diakonátus intézményét. (Az állandó diakónusnak valamelyik egyházmegyéhez kell tartoznia, ellátásáról az egyházmegye gondoskodik. Ha a nős diakónus felesége meghal, újabb házasságot nem köthet. 1975-ben 4.456 diakónus működött a latin egyházban.) A megyéspüspökök 75 éves korukban kötelesek benyújtani lemondásukat és további munkájukról a pápa dönt. A bíborosok nyolcvan éves koruk után nem vehetnek részt a konklávé munkájában, aktív választási joguk megszűnik. VI. Pál volt a történelem első pápája, aki mind az öt világrészt felkereste. (Szentföld, Bombay, New-York, ENSZ-közgyűlés, Fatima, Törökország-Efezus, Kolumbia, Genf, Uganda, Távol-Kelet.) 1965. december 7-én Rómában Athenagorasz pátriárkával együtt kölcsönösen visszavonták a szintén kölcsönös kiközösítést. A pápa a zsinat folyamán ünnepélyesen bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyekkel a katolikus egyház, a pápaság is oka lett a keresztény világ mai megosztottságának. Sokat tett az ökumenizmus érdekében és igyekezett kiépíteni a kapcsolatokat a Vatikán és a szocialista országok között ("keleti politika").
1978. augusztus 6-án halt meg Castelgandolfoban.


A 2. vatikáni zsinat 2. ülésszaka (1963. szeptember 29 - december 4.)
A pápa újításokat hozott. Négy moderátort nevezett ki az ülések vezetésére, a titoktartást feloldották, világi nők és férfiak, mint megfigyelők szintén részt vehettek, a következő témák kerültek megvitatásra:
- az egyház,
- a püspökök,
- az egyházmegyék kormányzása,
- az ökumenizmus.

Nyilvánvaló lett, hogy a keresztények egysége nem azt jelenti, hogy a nem katolikusok visszatérnek a katolikus egyházba, hanem az egységet közösen hozzák létre.

A zsinat 3. ülésszaka (1964. szeptember 14 - december 21)
Megvitatott kérdések:
- az egyház, a püspökök lelkipásztori feladatai,
- az ökumenizmus,
- a kinyilatkoztatás,
- a világi hívek apostolkodása,
- az egyház jelenléte a mai világban.
- a szerzetesség megújítása,
- a papnevelés,
- a keresztény nevelés,
- az egyház missziós tevékenysége,
- a vallásszabadság.

A zsinat 4. , befejező szakasza (1965. szeptember 14. - december 8.)
Legnagyobb horderejű döntése volt a vallásszabadságról szóló nyilatkozat, amely a gondolkodásában nagykorúvá vált modern világ követelménye. A kinyilatkoztatással foglalkozó nyilatkozat
- újraértékeli a Szentírást,
- elismeri a formatörténeti és a történetkritikai módszerek értékes eredményeit,
- egyengeti az utat a protestánsok felé.

(A születésszabályozás, a papi nőtlenség, a házas emberek pappá szentelésének problémáját VI. Pál kivonta a zsinati viták köréből és megígérte, hogy az ezekkel kapcsolatos kérdésekre ő ad választ.)
A második vatikáni zsinat 16 határozatot, illetve nyilatkozatot szavazott meg, amelyek történelmi változást hoztak a katolikus egyház életében. A zsinati döntések okmányai magyar nyelven olvashatók "A II. vatikáni zsinat tanítása" c. könyvben, amelyet dr. Cserháti József és dr. Fábián Árpád szerkesztett és 1975-ben kiadott a Szent István Társulat Budapesten.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép